Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Visszamenőlegesen emelik a politikai okokból börtönre ítéltek járadékát

2012. augusztus 15. 15:14

Január 1-jéig visszamenőleges életjáradék-emelést kapnak a rendszerváltás előtt politikai okokból börtönre ítéltek – közölte Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

2012. augusztus 15. 15:14

A kormánypárti politikus – aki maga is 1956-os halálraítélt – azt mondta, a kabinet erről szóló rendelete csütörtökön hatályba is lép, a nyugdíjfolyósítónak pedig szeptember végéig egy összegben ki kell fizetnie a több mint tizenháromezer érintettnek a járadékemelést. A járadék eddig évi négy százalék volt, a mostani döntéssel azonban ez nyolc százalékra változik.

Wittner Mária felidézte: a korábbi években a kormányok azt a gyakorlatot követték, hogy az életjáradék számításához szükséges alapösszeget mindig az adott évre megállapított nyugdíjemeléssel azonos mértékben határozták meg, így az utóbbi időben az alapösszeg emelése a nyugdíjemelés százalékos mértékével egyezett meg. A tavalyi évre meghatározott alapösszeg 76 ezer volt, vagyis ha a kabinet a korábbi gyakorlatot követné, és az életjáradék alapösszegét a nyugdíjemeléssel azonos mértékben, 4,2 százalékkal növelné, akkor az idén az 79 ezer forint lenne.

Azonban a kabinet úgy döntött – folytatta a képviselő –, hogy az idén az alapösszeg a korábbi emelések csaknem kétszeresével, azaz nyolc százalékkal nő, így a jogosultak életjáradéka kiszámításának alapjául szolgáló összeg 82 ezer forint lesz, ami a több mint tizenháromezer jogosult esetében éves szinten mintegy 2,5 milliárd forint életjáradék-kifizetést jelent. Megjegyezte, hogy a járadék konkrét összegének kiszámítása egyedi módon történik, a börtönben letöltött időt és az életkort figyelembe véve. 

Nagyon fontosnak tartotta a jelenlegi kormány, hogy ezt az ügyet helyre tegye, hiszen az áldozatoknak kevesebb volt a havi nyugdíjuk, jövedelmük, mint a fogvatartóiknak” – hangsúlyozta Wittner Mária, aki szerint a mostani rendelet megnyugtatóan fog hatni az érintetteknek, „akik egyre nehezebben élnek”.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. augusztus 15. 20:27
Ügynöktörvény? Hogy áll?
gabuci
2012. augusztus 15. 18:31
Ha jól értem eddig is volt járadék, csak ő most kibulizta, h a duplája legyen.Azért megkérdezném töle, h miért nem szavazta meg a Parlamentben az ügynöklista nyílvánossá tételét.
tetahó
2012. augusztus 15. 18:09
Úgy néz ki, hogy Mariskát csak azért kell tisztelni, mert halálra ítélték és nem azért, amit tett. Mert senki sem tudja, hogy mit tett, de vannak elképzelések róla.
Hajdú Sógor
2012. augusztus 15. 16:41
Nemtom mit izgultok. Tehetségtelen szerb meg magyar komcsik kölkei ennél harmincszor nagyobbakat kaszálnak naponta, anélkül, hogy egy gyufaszálat keresztbe tennének. Fotex, Artisjus és tsai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!