Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Itt a recesszió

2012. augusztus 14. 10:18

Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához képest 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal csökkent a Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt gyorsbecslése alapján.

2012. augusztus 14. 10:18

Az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. Ezzel az első negyedévi 1,0 százalékos visszaesést követően bekövetkezett az elemzők által beharangozott technikai recesszió.

Kedden kiadott jelentésében a KSH felfelé korrigálta a korábbi adatokat: eszerint az első negyedévi, éves összehasonlítású csökkenést 1,5 százalékról 1,2 százalékra mérsékelte. Negyedévi összehasonlításban az első negyedévi 1,2 százalékos visszaesést 1,0 százalékosra mérsékelte, a 2011 negyedik negyedévi stagnálást pedig 0,1 százalékos növekedésre javította. A tavaly második negyedévi visszaesés mértékét viszont 0,2-ről 0,3 százalékra rontotta. Szabó Péter, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője elmondta: a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált. A mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye visszahúzta a gazdasági növekedést, míg az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye javult.

A mezőgazdaság tavaly kiugróan jól teljesített, a második negyedévi 26,1 százalékos növekedés eleve magas bázist jelentett az idei gyenge eredményekhez képest. Az év második felében ez a hatás tartósan érvényesülni fog, mivel a mezőgazdaságban hozzáadott érték 2011 második negyedévében 28,4, a negyedikben pedig 27,8 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 223 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2012. augusztus 16. 17:44
Heló
Krupp Skya
2012. augusztus 16. 17:07
Puff!
pimepime
2012. augusztus 14. 14:13
http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/08/14/469_minusz
Krupp Skya
2012. augusztus 14. 13:24
"A spanyolk nem vívrak álet-hlá" Ez az utolsó félliter tiszta szesz már meglátszik a beírásodon demencia.:))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!