Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Orbán: Új gazdasági modellt építünk

2012. július 17. 13:16

Orbán Viktor szerint kormánya egy új gazdasági rendszert épít fel, és ezt most már a gazdasági élet szereplői is érzékelik. A miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével folytatott tárgyaláson kijelentette azt is, hogy ennek az új modellnek egyik célkitűzése az is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen.

2012. július 17. 13:16

Minden gazdasági modellépítési kísérlet újításnak minősül, az újítóknak pedig megvan a maguk sorsa: először meglepetés fogadja őket, utána értetlenség, majd érdeklődés, és ha beválik az újításuk, akkor átveszik azt – mondta a kormányfő a választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel zajló konzultációsorozat második állomásán. Bár a magyar gazdaság még nincs olyan állapotban – folytatta –, hogy „a mellünket verve” lehetne hivatkozni a kormány szinte minden újításának nyugati átvételére, de „kellő szerénységgel” rögzíthető: a magyar gazdaságpolitika intézkedései, amelyeket először értetlenség fogadott, szépen lassan átmentek az európai gazdaságpolitika eszköztárába. Példaként említette a bankadót, a válságadókat, a hárompilléres nyugdíjrendszer újrarendezését, a tranzakciós adót, és szerinte „pillanatok alatt” máshol is meg fognak érkezni a munkahelyvédelmi akciótervek.

A munkahelyvédelmi tervről szólva Orbán leszögezte: „végig fogom vinni ezt a munkahelyvédelmi akciótervet, kétség ne legyen felőle, mert ez a mi kormányzásunk filozófiájának a lényege”, ugyanis arról kell meggyőzni a magyarokat, hogy érdemesebb dolgozni, mint nem dolgozni, amit csak akkor lehet bizonyítani, ha valóban vannak munkahelyek, és kiderül az embereknek, hogy többet keresnek, mintha segélyt kapnának. Jelezte ugyanakkor, hogy óriási nyomásra számít az akciótervvel kapcsolatban, mert arra a megközelítőleg 300 milliárd forintra, amelyet a magyar vállalkozóknál hagynak a foglalkoztatás elősegítése érdekében, vannak más jelentkezők is, „akik szívesen elvinnék” azt. Ha beválik az akcióterv, akkor a következő években ez az összeg 350-500 milliárd forint is lehet – hívta fel a figyelmet.

Végül elmondta, hogy a kabinet új gazdasági modelljének része az a célkitűzés is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában – jelezte a miniszterelnök.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2012. július 17. 21:14
Egy isten ez az ember! És annyira jó látni, ahogy a hazaárulók kétségbeesetten rikácsolnak, próbálják szétszedni minden szavát a Viktornak, de hiába... hiába... :)
Viktus
2012. július 17. 21:00
Pozsgay Imre országos havilapot indít Stádium címmel társadalmi és kulturális havilap indult, aminek főszerkesztője Pozsgay. http://index.hu/kultur/media/2012/07/17/pozsgay_imre_orszagos_havilapot_indit/ :D
Viktus
2012. július 17. 19:33
Na tényleg a magyar cégek érdekeit nézik az "új modellben": A Coca-Cola lehet Orbánék háborújának nyertese A koffeintartalom módosításával újradefiniálná a kormány, hogy mi számít energiaitalnak. Ezzel végképp összeomolhat a magyar cégek által uralt energiaital-piac. ... Ha a módosítót elfogadják, gyakorlatilag elvéreznek az energiaitalpiacot vezető magyar cégek, így a kormány koffein-hadjáratának (a verbális gazdasági patriotizmusnak némileg ellentmondva) a koffeintartalmú üdítőket gyártó multik lehetnek a nyertesei. Az általuk gyártott koffeintartalmú italok ugyanis kevés kivétellel valamivel kevesebb, mint 15 mg koffeint tartalmaznak literenként, így nem esnének a neta hatálya alá. Az érintett multik egyikével, a kólapiacot 35 százalékos részesedéssel uraló, és a jeges tea piacon is - a Nestea-vel - meghatározó Coca-Colával a Nemzetgazdasági Minisztérium épp a napokban kötött stratégiai partnerséget. Ennek ünnepi bejelentését Orbán Viktor celebrálja július 20-án, amikor felavatják az amerikai multi dunaharaszti gyárában Magyarország legnagyobb üdítőitalgyártó gépsorát. http://hvg.hu/gazdasag/20120717_NETA_Szocska_energiaital_piac_Bterv
Obulus
2012. július 17. 19:29
Lőjék már ki ezt a barom társaságot a holdra. Ott építsenek új gazdasági modellt. Nekünk megfelelne a szabadversenyes piacgazdaság, fideszes oligarchák nélkül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!