Sarló, Kalapács: egy rendszerváltás méltó befejezése

2012. június 22. 16:21

A nemzeti függetlenség és a polgári értékrend számára a legkomolyabb veszélyt az utca jelenti, konkrétan az a városrészlet, ahol a Kalapács utca belefut a Sarló utcába, sőt, mit belefut, egyenesen keresztezi.

2012. június 22. 16:21
Seres László
Seres László
Hírszerző

A vicc az, hogy miközben rehabilitáló Horthy-szobrok meg Tormay Cécile-emléktáblák ügyében a helyi önkormányzatok szabad kezet kapnak a Nemzeti Ügyek Orbánjától (»Ha egy magyar település ilyen emlékművet akar állítani, az az ő saját felelőssége. Ez nem a kormány dolga«), addig a komcsi múlt  egyébként abszolúte méltányolható  kiiktatása abszolúte központi kérdés, amely teljesen független a helyiek akaratától, elképzeléseitől.

Ez volt a helyzet azon a budai téren is, ahol a rossz emlékű »Moszkva« nevet felváltotta az égegyadta világon semmilyen emlékű »Széll Kálmán« nevű terv.

Az igazi csapást azonban a jövőben betiltásra ítélt »felszabadulás« szóra, illetve azokra mérné a kormány, akik önként (és mivel komcsik: dalolva) döntöttek egy adott szervezet elnevezése mellett, és akik valamiért azt hiszik, ez az ő polgári magánügyük. Hát nem, ti álcivilek, a 22 év utáni bátor rendszerváltás elér benneteket is! Konkrétan a következő, a polgári demokráciára közvetlen és nyilvánvaló veszélyt jelentő cégek és szervezetek elnevezéseire csap le a jogos népharag:

- Kocsolai Vörös Csillag Tsz. Horgász Egyesület,

- Rétsági Vörös Csillag SE,

- Vásárosnamény II.VÖRÖS CSILLAG Tsz.SE,

- Kádár János Alapítvány,

- Kádár János Baráti Kör

- Szegedi Felszabadulás Vadásztársaság.

Rendnek kell lennie. Istent mi úgy segéljük.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
g.alattvalo
2012. június 23. 09:27
Mi van mandiner? Nektek fizet ez a buzi seres, hogy állandó főszereplő itt? Ha pénzgondjaitok vannak gyűjtést szervezünk...
Hajdú Sógor
2012. június 23. 09:05
Seres pubi: ”az égegyadta világon semmilyen emlékű »Széll Kálmán« nevű terv.” Dukai és szentgyörgyvölgyi dr. Széll Kálmán (Gasztony, 1843. június 8. – Rátót, 1915. augusztus 16.) politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona, Vörösmarty Mihály lánya Mint pénzügyminiszter rendet teremtett az államháztartásban, az állami bevételeket addig nem sejtett magasságra emelte, a pénzügyi adminisztrációt reorganizálta, a keleti és a tiszai vasutat megszerezte és ezzel megteremtette a később bekövetkezett vasúti államosítás első feltételét; létesítette az 1878-i pénzügyi és gazdasági kiegyezést Ausztriával, a bankkérdést az egységes osztrák banknak közös osztrák-magyar bankká alakításával megoldotta; alatta az átvett deficit felénél kisebb összegre szállott le és az államháztartás az egyensúlyhoz közel került. Az ország hitelét helyreállítván, a függő adósságok konvertálásával a régi törlesztéses kölcsönök helyett megteremtette és meghonosította a magyar rentét Adóemelései, melyeket politikailag elődje, Ghyczy Kálmán készített elő, megoldották a magyar költségvetésnek az 1870-es évek közepére fellépő válságát, amelyet súlyosbított, hogy az 1867-es kiegyezést követően évekre túlzott gazdasági optimizmus uralkodott el az országon. Széll 63 millió forintos éves deficittel vette át a költségvetést és 23 millió forintos deficittel adta át. 1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, ahol a szarvasmarha-tenyészetével szerzett maradandó hírnevet. Emellett s eltekintve úttörő munkásságától a mezőgazdaság s különösen az állattenyésztés terén, amelynek eredménye a világhírű rátót-héraházi siementali törzstenyészet, még nemzeti kulturális célok előmozdítására is időt szakított, nagy gonddal vezetvén a Dunántúli Közmívelödési Egyesület ügyeit.
Hajdú Sógor
2012. június 23. 08:57
Sarlóval a gigáját, kalapáccsal a pöcsét. Aztán qss lesz.
pierre bayle
2012. június 22. 19:46
Én Szegeden a Szentháromság utcában lakom, s ez szvsz az azonnal betiltandó nevek közé tartozik: e jelben emberek százezrei pusztultak el. Ráadásul a komcsi időkben volt "rendes" neve is: Hunyadi János, ő legalább a törököket irtotta...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!