Kádár János vezényelte le a magyar történelem legsúlyosabb megtorlását

2012. május 26. 11:06

A ma száz éve született Kádár János nevéhez köthető a magyar történelem legsúlyosabb és legvéresebb megtorlása - derül ki az Origo összeállításából. A cikk szerint hiába jellemezte a Kádár-korszakot a puha diktatúra, nem lehet elfelejteni a nagyrészt 1957 és 1961 között lezajlott kivégzéssorozatot.

2012. május 26. 11:06

Az 1956-os forradalomra válaszul több mint 200 embert végeztek ki és több ezren kerültek börtönbe. Ezzel szemben az 1848-49-es szabadságharc után körülbelül 150 embert végeztettek ki az osztrák hatóságok - von párhuzamot az Origo.

 
A kádári megtorlás következménye volt az is, hogy több tízezren elvesztették lakóhelyüket, vagy állásukat, valamint az is, hogy az országot mintegy 200 ezren elhagyták, nyugatra disszidáltak.
 
A megtorlás gyakorlati levezénylése az MSZMP Központi Bizottsága és Politikai Bizottsága rendelkezései alapján egy operatív bizottságra hárult: ennek munkájában részt vett Biszku Béla belügyminiszter, Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter, Szénási Géza legfőbb ügyész és Domokos József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ennek a folyamatnak szerves részét képezték a vérbírák is, akik a halálos ítéleteket meghozták.

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. május 27. 08:10
orbán máig védi biszkut és az ügynökaktákat...
egysegelem
2012. május 27. 01:03
"A megtorlás gyakorlati levezénylése az MSZMP Központi Bizottsága és Politikai Bizottsága rendelkezései alapján egy operatív bizottságra hárult" Helyes fogalmazas, a levezenylese, errol ugyanis a Szovjetunioban dontottek, ahogy a szovjet bevonulasrol is. Barki lett volna ott, a szovjet utasitasokat kellett vegrehajtania. Megtorlast pedig forradalmak utan azert szokas csinalni, hogy eszebe ne jusson hasonlo legkozelebb senkinek. Ez mind teljesen logikus. Az en Kadar megitelesemben viszont ez a momentum keveset nyom a latba. Az nyom tobbet, amikor amikor mar volt mozgastere, mihez kezett az orszaggal, milyen tarsadalomkepe volt, mit vitt veghez. Termeszetesen a szovjetek adta kereteken belul. Az a kerdes, hogyan tudott egyensulyozni, mielott a szovjetek azt mondtak volna: ez igy nem lesz jo, csere. Es az igazi politikai teljesitmeny az en szememben. Kadart a legtobb szocialista orszag vezetoje gyulolte, mert azt tartottak tul sok szabadsagot ad a magyaroknak, tobben, tobbszor koveteltek a szovjeteknel az elmozditasat. Megis sikerult kihuznia okos politikaval. Azt hiszem, ha a szovjetek elmozditottak volna, csak rosszabb johetett volna.
g.alattvalo
2012. május 26. 22:25
Ez a tetves kádár egy szar mészáros. Mert tanult szakmájában - az írógépműszerészetben - nem vált be. Bassza meg a kurva tetves édesanyját. Aki világra baszta, ezt a mocskot.
FECSKE
2012. május 26. 21:10
A rendszerváltás óta eltelt 22 év.Kiváncsi lennék a véleményetekre 20 év múlva, amikor a két rendszer életszínvonalát hasonlítjátok össze. Mire jutottak ők 56 után 22 évvel és mire jutott a szabad és demokratikus kapizalizmus 22 év alett....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!