A klientúra haszna

2012. május 11. 08:11

Hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen?

2012. május 11. 08:11
Török Gábor
törökgáborelemez

„Nem hangzik jól a state capture, küzdeni is kell ellene, de vezethetne mindez egy kicsit más végeredményre is. Ha ugyanis ez a sajátos támogatás a – kormánytöbbség által persze bármikor módosítható – szabályok betartásával történik, nem csupán legális eljárás lehet, de talán még némi járulékos hasznot is hozhat. A politika akár pozitív befolyást is gyakorolhat az üzleti világra: mesterségesen megerősíthet vállalkozásokat, abban a reményben, hogy azok később az állam segítsége (megrendelése) nélkül is boldogulhatnak. Ilyen példák garmadával vannak a világban, ám a mi történeteink sajnos nem erről szólnak. Itt az üzlet addig tart, amíg a hatalom: ha már nincs politikai befolyás, a korábban futtatott cégek is eltűnnek a süllyesztőben.

De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen? A – helyesen - egyre szigorodó átláthatósági szabályok csak megnehezítik a rejtőzködést, de nem teszik lehetetlenné a működtetést. Valami olyan tilalomfára lenne tehát szükség, amelyet a minap egy hazai üzletembertől hallottam: olyan szabályozás kialakítására, amely a »csókosokat« is rákényszeríti arra, hogy piaci körülmények között is megállják a helyüket.

Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van. Az állam által elkényeztetett cégek így nem bújhatnának el teljesen a verseny elől, törekednének arra, hogy a politikai mankók nélküli világban is megállják a helyüket. A közpénz tehát nem csupán – a minden kurzusban megjelenő és nehezen kiiktatható - klientúra építést szolgálná, hanem áttételes módon hozzájárulna ahhoz is, hogy egy üzleti környezetben bizonyítani képes, hosszabb távon a politika nélkül is elboldoguló cég megerősítésével az ország javára legyen. Ha pedig ez nem megy, mert az adott cég amúgy életképtelen, a szabályozás még időben megakadályozhatná, hogy arra tökéletesen érdemteleneknek adjuk a közpénzt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2012. május 11. 21:17
http://rtlklub.hu/hirek/belfold/video/167395 Ez a rohadt nagy magyar valóság ...
Viktus
2012. május 11. 19:03
Na rtl híradóban volt most egy fuvarozó aki jól bemutatta miféle ország ez. Emelni akart, mert ténylegesen nem lehet kitermelni legálisan a fuvardíjakat a legtöbb helyen - kicseszték. Jön majd v.ki a fekete gazdaságból. Ez Magyarország.
Viktus
2012. május 11. 14:47
Csakhogy nagyon úgy tűnik, a konszolidáció hasonlóan működik a forradalomhoz. A kormány rájön, hogy nincs elég pénz. Ez általában 3-6 hónappal az utolsó nem ortodox, a növekedést beindítani hivatott intézkedés bevezetése után szokott bekövetkezni. A piaci-szakmai siserehad megmondja előre, mondják a kormánynak, hogy nem lesz az jó, meg nem lesz elég, meg nem így kéne, de az nem számít, a kormány lép. Aztán amikor már látványos a kudarc, jön az újabb kórus. Valószínűleg megfejthetetlen, hogy milyen sorrendben és milyen hangerővel kell érkezzenek ezek a hangok, az biztos, hogy külön és fontos szólamot fújnak a Fideszben nemrég még saját emberként kezelt, ám szakmaiságukat így meghazudtolni képtelen közgazdászok. http://index.hu/velemeny/2012/05/11/eljen_a_hulyeseg/ :)
bigyomail
2012. május 11. 11:57
Az eredeti cikkből hadd idézzek: "Valami olyan tilalomfára lenne tehát szükség, amelyet a minap egy hazai üzletembertől hallottam" No ez már jóval több, mint amit a 22 év kormányai, miniszterei valaha tettek: meghallgattak egy vállalkozót. Olyat, aki nem a "belső kör" tagja, hanem épp ellenérdekelt - főleg, mert kimarad belőle - az állami korrupcióban. "Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van." És lásd, kapott is egy jó ötletet ami jó eséllyel, ha meg nem is oldja, de sokat javít a jelenlegi helyzeten. Ráadásul nem csak a problémát magát kezeli, hanem járulékosan a gazdaságban további hasznot is hozhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!