LMP: Politikai verőemberek kerülnek pozícióba

2012. május 11. 13:51

Egyik ellenzéki pártnak sem tetszik a kormányátalakítás. Az LMP szerint politikai verőemberek kerültek pozícióba, míg az MSZP véleménye szerint inkább Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek kellene távoznia. A DK úgy véli, hogy a kormányátalakítással lényegében nem történt semmi, a Jobbik szerint sem várható alapvető változás.

2012. május 11. 13:51

Az LMP szerint a kormányzati személyi változások azt mutatják, hogy szó sincs az ülésszak elején emlegetett konszolidációról. „olyan politikai verőemberek kerülnek most pozícióba, mint Lázár János, aki meghonosította a magyar parlamentben a családok és felmenők tetteiért viselt felelősség fogalmát és Rogán Antal, aki Lázár Jánossal együtt az elmúlt évek leggyalázatosabb törvényeinek jó részéért felelős” – fogalmazott Jávor Bendek. Az LMP frakcióvezetője szerint Lázár és Rogán kinevezésétől az elhibázott politika és a politikai konfliktusok megerősödését lehet várni.

A párt szerint inkább Matolcsy György nemzetgazdasági és Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztereket kellene meneszteni a kormányból. Utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy nincs olyan demokratikus ország, amelyiknek a vidékfejlesztési minisztere „ilyen botrányos földügyekkel a háta mögött” hivatalban maradhatna. A Varga kinevezésére vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, ebből is látszik, hogy a kormányfő nem elégedett az IMF-tárgyalások alakulásával. Hozzátette, nem hiszi, hogy Varga belépése lényegi változásokat hozna, mert az alapvető döntések a miniszterelnök szintjén születnek meg.

Az MSZP elhibázottnak tartja a kormányátalakítást. Horváth Csaba, alelnök szerint Orbán Viktor rádióinterjújából hiányzott a legfontosabb, saját távozásának bejelentése. Az MSZP úgy véli ugyanis, hogy az ország állapotáért a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter a felelős, ezért nekik kellene távozniuk, hogy megtörténhessen a gazdaságpolitikai fordulat. „Amikor a fejétől bűzlik a hal, nem a farkát kell lecsapni, hanem a fejét” – fogalmazott. Szerinte ennek hiányában csak „parasztvakításnak” értékelhető, hogy több, eddig is felelős tisztséget viselő fideszes politikus helyet cserél, ám ettől nem várható érdemi változás a kormányzati politikában.

A DK szerint semmi sem történt a kormányátalakítással, mindegy, hogy ki lesz miniszter, illetve államtitkár. „Az egész Orbán rendszer rossz, romlott, és súlyos károkat okoz, Magyarországnak az az érdeke, hogy 2014-ben megbukjanak” – véli a párt, amely szerint az átszervezés az IMF-tárgyalások eddigi bukásának beismerése.

A Jobbik szerint szerint sem várható alapvető változás a kormányátalakítástól. A párt szerint nem személyi változásokra van most már szükség, mert önmagában ezek nem oldják meg az ország problémáit. Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik szerint gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség, amelynek legfontosabb eleme az egykulcsos adórendszer eltörlése lenne, de a kormány a bejelentett változtatásokkal csak a jelenlegi sarcolásra és megszorításra alapuló politika folytatása mellett kötelezte el magát. Ráadásul a Jobbik szerint az IMF és az EU dönti el, hogy kit mennyire és milyen formában sarcoljon meg a magyar kormány.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadhajdu
2012. május 11. 20:50
Hát te mi vagy, bazd meg? Bár ilyen fizikai és szellemi potenciállal kurva nehéz!
bini
2012. május 11. 19:30
Minden ellenkezö hiresztelés ellenére, megérkezett a második generáciú akik már a szabadság gyermekei. A fidesz és Orbán tudatosan építkezik amit már korábban is jelzett. Már jelezte, hogy Ők "öregek" ha letellik az ídejük olyanoknak és úgy akarják átadni a stafétát, hogy a fiatalok úgy alakitsák a következő korszakot ami már az Ő felelőségük és és az Ő életük. Ők az új kor gyermekei. Az ellenzök meg höbörögjön csak, mivel egyikők sem tud egyetlen karizmatikus embert betolni az élvonalba. Irigykedni lehet, de semmi értelme.
geraz51
2012. május 11. 18:24
Az LMP-nek Vecsés óta mindenről a verés jut eszébe
Selamat
2012. május 11. 15:13
Egy ellenzéknek annyi köze van egy kormány meg-, vagy annak átalakitásához, hogy ahhoz jópofát, vagy rosszpofát vág. Ezért én további kellemes pofavágásokat kivánok a mostani, de a mindenkori ellenzéknek is. A mindenkori miniszterelnöknek pedig kivánom, hogy a népe érdekében tegyen meg mindent. Ezért nyugodtan, és bármikor alakitsa át kormányát, valahányszor az szükséges. Vagy jobbitásra szorul. Ezentúl, már csak arra kell figyelni amindenkori Istenadta népnek, hogy kinek adja az alakitás lehetőségét, és kinek szánja az arcizom gyakorlatokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!