Kanális koalíció

„Mit tehet hát egy bukott kalóz, akit a társai is kitagadtak maguk közül? Csatlakozik egy még aljasabb, még megátalkodottabb bandához. Ez az igazi, itt már színlelni sem kell, itt már az is alvezér lehet, aki eladta a húgát az első kikötőben öt tallérért. A lényeg a konc. Nomármost. Dávid Ibolya nem egyszerűen megbukott, mint magyar politikus, nem, ő úgy szállt el, mint egy rakéta. Kicsit későn ugyan, de a történelem ítélt. Csak hát a politikusasszony megszokta már a kényelmes parlamenti életet, az apró alkukat, a szép, kis virágokkal dekorált kalapokat, amik annyira passzoltak a kosztümjeihez (Most meg a moly rágja szét, meg kell a szívnek szakadnia!), nincs mese! Lépni kell, no de hová?

A Fidesz felejtős, különben is, ő már kőbe is véste, hogy Orbánnal aztán többet soha, ez még nem lenne baj, a baj ott van, hogy narancséknál nincs kiadó hely még úgy jó huszonöt évig. A Jobbik? Ibolyánk valószínűleg a gondolattól is retteg, hogy ő a radikálisok között egyáltalán megforduljon, mert annak egészen más következményei lehetnek, ami személyére nézve tragikus következményekkel járhat. KDNP? He-he. LMP? Azokkal talán lehetne valamit kezdeni, csak az a baj, hogy ezek a fiatal liberálisok kínosan vigyáznak arra a csekély jóhírükre, ami még megmaradt, különben is nehéz olyanokkal egyezkedni, akik maguk sem tudják, mit akarnak. Ez van.”