Köztársasági elnöki beiktatási beszéd

Tisztelt Honfitársaim, Magyarország polgárai, magyarok itthon és a nagyvilágban!

A mai nap, elnöki munkám első napja olyan alkalom, amikor hazánk államfőjeként állok Önök előtt, és Magyarország polgáraként szólok Önökhöz. Olyan magyar emberként, aki hálás szívvel áll nemzete előtt. Mert egy lehetek azok közül, akik azonos nyelvi és kulturális közösséget, államalkotó népként pedig egy politikai nemzetet alkotnak. Hogy egy lehetek Önök közül, mai magyarok közül. Mindazok közül, akik ma is szívesen emlékeznek a millennium évében gyakran idézett Szent István-i intelemre, mely így szól: „tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyűlölség.”

Tisztelt Honfitársaim!

Nem születtem köztársasági elnöknek, mint ahogy egy demokráciában senki sem születik semmilyen közjogi méltóságra. Magyar embernek születtem. Magyarnak, és ezért hálás vagyok a sorsnak. Magyarnak, ami azt jelenti, egy vagyok azok közül, akik az anyákat édesanyának, nyelvüket anyanyelvnek, országukat hazának hívják.

Szüleim dolgos, családjukat féltőn szerető rábaközi emberek voltak, akikben a tanulás képessége, a tudás és a szorgalom tisztelete munkált. A tanulást és a kötelességet csak két dolog előzhette meg náluk. Egymás szeretete és tisztelete. Sokat tanultam tőlük, mint ahogy sokat tanultam egész eddigi életem során.

Megismertem a kétkezi munkát, az egyetemi tudományos műhelyek világát, a hazai és az európai politikát. Tanulni számomra annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és a körülöttünk lévő világot. Felfogni és elfogadni, hogy bár szabadon gondolkodhatunk és cselekedhetünk, mégsem élhetünk kizárólag saját törvényeink szerint. Tudomásul venni, hogy bizony felelősek vagyunk egymásért, és közös boldogulásunkért. Ennek felismerésével válunk nyitottá, s tudunk különbséget tenni jó és rossz, hasznos és ártalmas, igaz és talmi között. Ez a tudás. Ez minden tanulás értelme. Ha ezt tudjuk, nagy baj már nem érhet bennünket.

Kedves magyarok, tisztelt honfitársaim!

Tegyük fel a kérdést: Mi tette a magyar népet államalkotó, és államiságát megtartó politikai nemzetté? Én úgy vélem, elsősorban népünk jóra való nyitottsága. Ez élteti kultúránkat, ez gondolkodásunk alapja, ez tehetségünk és változtatni akarásunk forrása. Ez a magyarázat arra, hogy bár kis nép a miénk, ám a történelem során mégis sokszor kerültünk a világ nagy fordulatainak középpontjába. Volt, hogy Európa védőbástyája voltunk, és nem egyszer volt, hogy mi magyarok mutattunk utat a kontinens többi népének. Gondoljunk csak a legutóbbi fél évszázad történéseire! 1956-os forradalmunkra, a vasfüggöny lebontására, szabadságunk és függetlenségünk békés kivívására.

Bennünk, magyarokban mindig megvolt a jóakarat és a képesség arra, hogy újjáépítsük, amit mások leromboltak, hogy újraegyesítsük, amit mások megosztottak, hogy visszanyerjük, amit mások eloroztak. Deák Ferenc is erre építette a kiegyezés művét, amit Magyarország fejlődésének legfényesebb évtizedei követtek.

Ma is szükség van kiegyezésre. Kiegyezésre, de nem a szó felszínes politikai olvasatában, hanem annak mélyebb értelme szerint. A kiegyezés számomra azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal, mert csak ebből születhet meg saját belső békénk. Ehhez a belső békét megteremtő kiegyezéshez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. Csak néhány dolgot tegyünk másképp. Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsüljük, és követendő példának tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetetlen ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes képességeihez viszonyítunk.

Meggyőződésem, az új magyar kiegyezésnek ez a 21. századi útja. Ez szolgálja hazánk nyugatos polgárosodását. És ezért a kiegyezésért mindannyiunknak van személyes tennivalója. Készen állok arra, hogy ebből a nemzet előtt álló nagy feladatból a rám jutó részt elvégezzem. Ezért javaslom, az önmagunkkal való kiegyezés útját követve kezdjünk el lépésről lépésre változtatni közgondolkodásunkon. Javaslom, fogjunk hozzá a munkához. Minél korábban. A magam részéről készen állok arra, hogy még ma nekilássak. Készen állok, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek azért, hogy közös erővel lélekben ismét felemeljük országunkat. A bennünk élő jót követve tegyük olyanná, amilyennek szívünk mélyén szeretjük hazánkat.

Készen állok az előttem álló feladatra. Arra, hogy az Önök érdekeit és értékeit képviseljem, arra, hogy Magyarország köztársasági elnökeként hazámat szolgáljam.

„A haza minden előtt.”

Köszönöm figyelmüket, mely megtisztelő volt számomra.