A polgárháború víziója

2012. április 28. 10:29

Ha a Fidesz tovább halogatja a határozott fellépést a Jobbikkal szemben, az orbáni hintapolitika az egész országot veszélybe sodorja.

2012. április 28. 10:29
Mészáros Tamás
168 Óra

„A romagyilkosságok óta nem úgy tűnik, hogy Juhász Oszkár a levegőbe beszélt; és emlékezzünk rá: a Jobbik elnöke nemrég nyíltan kijelentette, márpedig pártja nem híve a demokráciának. Amiből egyenesen következik, hogy hatalomra kerülése esetén meg is tagadná annak normáit. Tehát mindaz, amiről Juhász polgármesterjelölt belső információkkal látta el a többieket, értelemszerű folyománya a szélsőjobb politikai térnyerésének, a Jobbik kemény magjához tartozókat pedig erősen motiválja. Vagyis okkal feltételezhetjük, hogy a mai magyar szélsőségesek elszántságát hiba volna alábecsülni. Ha módjukban állna, minden bizonnyal megkísértenék a polgárháborút.


Aminek cáfolatára nem is vették a fáradságot. Miután az ominózus hanganyag előkerült, a Jobbik szóvivője nyeglén úgy reagált, hogy »az MSZP és az LMP abbahagyhatja a hisztit«, maga Juhász pedig »egy magánbeszélgetés részleteinek« minősítette a felvételen rögzítetteket. Gyalázatos viselkedés, de hát ez is a szélsőjobb hadra fogható bázisának megerősítésére szolgál, mert a párt arra számít, hogy az erőszakmítosz fenntartásából csak profitálhat. (Az állítólagos mérsékelt jobbikosok pedig hallgatnak; alighanem azért, mert ilyenek nincsenek is, bár a frakcióban ül néhány önáltató szakpolitikus.) A Jobbik tudatosan a militáns célcsoportokhoz beszél, mert tőlük számíthat szilárd, tartós támogatásra – s ez a társadalmi merítés jóval nagyobb lehet, mint gondolnánk. (...)

Mégsem valószínű, hogy akár a mostani, akár az esetleg következő leleplezéseknek önmagukban visszatartó hatásuk lesz. Az igazi kérdés tehát nem más, mint az, hogy az ügyet láthatóan bagatellizálni igyekvő kormányzat ezután meddig hajlandó elmenni. Hiszen az ügyészség hivatalból vizsgálatot indíthatna az inkriminált beszélgetés alapján, és határozhatna a vádemelésről is – az elhangzottak erre szinte bizonyosan alapot adnak. A következmények pedig messzire vezethetnek; feltéve, hogy a Fidesz úgy dönt, csakugyan kiássa a csatabárdot a Jobbik ellen. De nem fogja. Odáig még mindig nem merészkedik. Annak ellenére is fél a szélsőjobbal konfrontálódni, hogy már világosan kell látnia: éppen akkor kerül majd csapdába, ha a 2014-es választás előtt nem veszi fel a kesztyűt.

Ám ha tovább halogatja a határozott fellépést a Jobbikkal szemben, az orbáni hintapolitika az egész országot veszélybe sodorja.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nomármost 1
2012. április 30. 08:33
De be van szarva!Vajon miért?
Hajdú Sógor
2012. április 28. 22:46
El kéne mondani a cigányoknak, mit tettek velük a bolsevikok hatvan éven át. Hátha valamelyikük elfáradna végre a káderdűlőre igazságot tenni.
Krupp Skya
2012. április 28. 21:33
Tamás őszintén ha kitörne a balhé te mennél a Nemzeti Múzeumba a Rákóczi kiállitást megtekinteni?
őshonos
2012. április 28. 21:12
Tamáska!Többen leírták ezen az oldalon,hogy a Győri Itélőtábla döntése okozhat nagy bajokat.Egyébként a következőt javaslom Neked is és a drágabolgárúrnak is:gyertek le Borsodba és végig viszlek benneteket egy-két községen,és Miskolc számozott utcáin,a Lyukóvölgy,hajdan prosperáló hétvégi házas övezetében.Kíváncsian várom utána a polgárháborús víziódat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!