Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kiszámíthatóság

2012. április 28. 13:06

Az Európai Bizottság korifeusai kiszámíthatóságot várnak el Magyarországtól. Miközben mindent elkövetnek azért, hogy ők maguk kiszámíthatatlannak látsszanak.

2012. április 28. 13:06
Borókai Gábor
Heti Válasz

„A mostani változást nemritkán kapkodón, alig követhetőn, azaz kiszámíthatatlanul vitte végbe a polgári kormány. De azt az elvet mégiscsak következetesen tartotta, hogy a válság következményeit a korábban szokatlanul nagy nyereséget összekanalazó cégekre is ráterhelte. Az extraprofitot előállító ágazatokban uralkodó árakat pedig - jobbára magyar szereplők helyzetbe hozásával - igyekezett lenyomni. Csoda-e, ha az érintettek nem lelkesedtek érte?


Piaci elemzők szívesen hivatkoznak arra, hogy az IMF-megállapodás aláírásával az ország finanszírozása százmilliárd forinttal lenne olcsóbb. És nyilván igazuk van. Akárcsak a gazdasági minisztérium államtitkárának, aki - a Heti Válasz legutóbbi konferenciáján - azt állította, hogy uszkve százmilliárd forint folyna ki az országból, ha a kormány lehátrálna a cafeteriarendszeren végrehajtott változásról és a negyedik mobiltenderről. Mert ha az állam nem szerzi vissza a korábban francia kézre juttatott étkezésiutalvány-bizniszt, akkor az addig 6-8 százalékos jutalékszintet nem tudja 1,5 százalékra csökkenteni. Vagy a negyedik mobilszolgáltató piacra léptetése nélkül nem lehetne negyedére redukálni a telefondíjakat. Ami tehát az IMF-hitel képében megjönne a réven, el is menne a vámon.

Ehhez képest küzdelem van. Kiszámíthatóság meg nincs.

Persze kézenfekvő a kérdés, hogy a korábban kizökkentett idő négy év alatt visszanyerhető-e. Lehet-e orvosolni az elmúlt húsz évben felkészületlenségből vagy szimpla haszonszerzésből okozott károkat úgy, hogy külföldről nézve ma ne tűnhessünk agresszív kismalacoknak vagy egyenesen hálátlan disznóknak? És meglehet, nincs jó válasz, és nyerhetetlen a helyzet. De aki kétharmados felhatalmazással meghátrál a feladat elől, és próbát sem tesz, az legközelebb - kiszámíthatóan - veszíteni fog.”
Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. április 29. 20:09
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:_OqrT1emAHQJ:agrar.itmentor.hu/+új+földosztás&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=h Új földosztás Magyarországon A jelenlegi gazdák nagyobb földterülethez juttatásának és a szociális földprogram szükségességéről beszélt Gyurcsány Ferenc (a képen) Battonyán. A miniszterelnök bejelentette, új földosztó- és földértékesítő programot indít a kormány. Új földosztó- és földértékesítő program meghirdetését tervezi a kormány - jelentette be Gyurcsány Ferenc szombaton Battonyán, a nyugdíjas és civil szervezetek országos találkozóján. A miniszterelnök szerint a Nemzeti Földalapban több százezer hektár föld van állami tulajdonban, s eljött az ideje annak, hogy kis parcellákon gazdálkodó gazdák és vállalkozók akár hosszú hitelekkel is támogatva több földhöz juthassanak.A miniszterelnök a szociális földprogram szükségessége mellet is érvelt. Mint mondta, azok, akiknek nincsen pénzük, kellő anyagi tehetségük, kis darabka föld birtokában legalább azt megtermelnék, ami ahhoz kell, hogy a családjuk megéljen. A miniszterelnök szerint a szociális földprogram meghirdetése ezreknek és tízezreknek nyújtana megélhetést. Részletek a Magyarország.hu-n: http://www.magyarorszag.hu Gáspár Mátyás - 2005-09-25 10:22:34
folyamatábra
2012. április 29. 19:58
off Nagyon kéne valami a Fejér megyei földosztásról. Legalább annyira, mint Schmitt Pál idejében. Azonnal.
Dr. Táskás Tóni
2012. április 29. 14:21
Próbálkozni a budin kell, nem egy országgal szórakozni. Kár, hogy ezt a focista nem vette figyelembe.
nemormester
2012. április 29. 10:56
Nincs itt semmi ellentmondés. Kiszámíthatóság = azt teszed, amit mondtam neked.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!