Intézményesített hazugság

2012. április 18. 13:51

Kontrát Károly summázatában „a jelenlegi szabályozás megfelelő”. Ebből sejthetjük, mi várható a jelenlegi kormánytól a múlt feltárásának kérdésében.

2012. április 18. 13:51
Ungváry Krisztián
Index

„A Kenedi-bizottságot eltiltották a nyilvántartások vizsgálatától azzal, hogy személyes adatokat tartalmazó anyagokba nem tekinthet bele. Emellett azt a korlátot is felállították, hogy a bizottság csak olyan adatokat láthatott, amelyek 1990. február 14. előtt keletkeztek, nem láthatta azonban azokat a belső utasításokat, amelyek ezen adatok kérdéses dátum utáni kezelésének módját szabályozták. Magyarán: nem vizsgálhatta azt, hogy mit csináltak a titkosszogálatok a nyilvántartásaikkal – amiből minden kiderülhetne, ha lenne rá politikai akarat.

Többen megemlítették, hogy helytelen az ügynökökkel foglalkozni, helyette a politikai megrendelők, a tartótisztek felelősségét hangsúlyozták. Wittner Mária (Fidesz) ki is emelte hogy utóbbiak ma is jó állásokban lehetnek, csak azt felejtette el, hogy ezt ma a Fidesz-kormánynak köszönhetik. Csak egy példa: a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató helyettesének a fülkeforradalom után nevezték ki a III/III-as csoportfőnökség egyik tartótisztjét.(...)

Természetesen igaz, hogy a felelősség a politikai megrendelők részéről a legnagyobb. Ma azonban az iratok szelektív kutathatósága miatt azt sem tudjuk, hogy az MSZMP felső vezetői pontosan miért is felelősek? Nem tudjuk, hány baráti társaságot, házasságot és közösséget bomlasztottak, járattak le. Nem tudjuk hány ember karrierjét törték derékba. Erről pontos információkkal akkor rendelkezhetnénk, ha a pártállami múlt legszennyesebb része, az ügynökügy is kendőzetlenül ki lenne borítva. Amíg ez nem történik meg, addig az MSZMP felső vezetői felelősségéről is csak elméletben lehet beszélni. (...)

Azok a magyar törvények, amelyeket Kontrát, Demeter és társai tökéletesnek tartanak, arra kényszerítik a magyar társadalmat, hogy 22 évvel a rendszerváltás után is folyamatosan hazudjon magának a múltjáról. Meddig még?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. április 19. 06:50
fidi, maszop két jó barát együtt zárol ügynökaktát
Hajdú Sógor
2012. április 19. 00:12
Ez is az ávós Ungvári család sarja?
zsoszta
2012. április 19. 00:10
Narancskomcsik, Fidesznyikek, Mandíneresek. Nektek mindent le lehet tolni a torkotokon, a legvastagabb, legtúrósabb lófaxot is. Sőt, még jó pofát is vágtok hozzá, megszoktátok, ma már évezitek is, amikor Viktor a szátokba szarik. Emberek vagytok ti még egyáltalán, vagy csak pénzért megvett ganajtúróbogarak? SZÁNALMAS BANDA!
thymian
2012. április 18. 21:30
Amikor 2010 februárjában az Mszp és a Fidesz kéz a kézben szavazta meg a titoktörvényt, miért ez a nagy csodálkozás? "Elfogadta az országgyűlés az új titoktörvényt. 2010. április 1-jétől minden irat titkos lesz, amire valaki ráüti a „nem nyilvános” pecsétet. A képviselők közül 332-en szavaztak igennel és 17-en nemmel. Az MSZP és a teljes jelen lévő Fidesz-KDNP frakció kivételesen nagy egyetértésben bólintott rá a törvényre."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!