Hajrá, Elnök Úr!

2012. március 27. 14:47

Az elvárások nem megfelelő ismerete nem ment fel azok teljesítésének kötelessége alól.

2012. március 27. 14:47
Stumpf András
Heti Válasz

„Tehát a bizottság nemcsak, hogy elismeri a szövegazonosságot, de azt is állítja, hogy így a dolgozat nem felel meg az elvárásoknak. Tehát? Következtetés?  Az egyetem a hibás, amiért akkor nem vette észre. Ennyi.

Nagyon sovány, nagyon gyáva. Egyrészt az elvárások nem megfelelő ismerete nem ment fel azok teljesítésének kötelessége alól, úgyhogy ez az egyetemezés a konkrét ügyet tekintve teljesen irreleváns. Van persze felelőssége az egyetemnek is, hogyne. Gyönyörűen világít rá a történet arra a kuplerájra, amely ott lehetett akkoriban, főleg, ha hozzávesszük a jelentésnek azt a mondatát, amely szerint »A doktori eljárás - a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de - formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.«

Elég szomorú, ha így van. De figyelem! A fenti kijelentés az egyetem akkori gyakorlatára vonatkozik, nem a dolgozatra. Arról ugyanis - nochmal - megállapították, hogy nem felel meg az elvárásoknak.

Ha pedig nem, akkor a 23-as paragrafus szerint el kell venni a doktori címet. Ez van. Attól még, hogy a »szövegegyezésnek« becézett plágiumot nem vették észre a hajdani bírálók, a doktori cím nem jár a továbbiakban, hiszen most meg észrevették.
Igaz, nem a bizottság veheti el, hanem a SOTE vezetése. Amely még ez alapján a mismásolgató jelentés alapján sem hozhat más döntést. Hacsak azt a képtelenséget nem akarja állítani, hogy 200 oldal hivatkozások nélküli, szó szerinti átvétele nem más személy munkájának illetéktelen felhasználása.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peti
2012. március 28. 22:49
Namost akkor Schmitt Pal vagy kiall, es megvedi az irasmuvet, mint egy ferfi a becsuletet, vagy kenytelen venni a kalapjat. Vegtelenul csalodott lennek, ha folytatodna az a gyermekeink erkolcseit teljesen eltorzito gyakorlat, miszerint Magyarorszagon senki nem felelos semmiert, mindenkinek csak jogai vannak, kotelezettsege meg semmi. En ilyen egyszerunek latom, akarhogy is hivjak az illetot. Mondom ezt ugy, h ha anno Orban elore kijelenti, hogy marpedig kirallya koronaztatja magat ketharmad eseten, en akkor is ra szavaztam volna. Nem azert, mert vakon hiszek benne (bar karizmatikus es joszandeku embernek tartom, a politikaban sajnos mindenhol szokasos osszetetelu es indittatasu "sleppel" korulveve, eros ellenszelben). Azert, mert egyszeruen nem latok mas lehetoseget a valtozasra, minthogy valakik donto tobbseg birtokaban esetleg rendet tesznek. Marpedig a valtozasra egeto szukseg volt (lenne), az utolso utani oraban vagyunk. Minek egy koztarsasagi elnokkel (is) elszorakozni a dolgot, amikor a magyar politikai rendszerben amugy is teljesen sulytalan, a kormanynak meg ketharmada es meg mindig elsopro tamogatottsaga van? Ha Biszku Bela lenne a koztarsasagi elnok, akkor se tehetne semmit egy ketharmados tobbseggel. Akkor meg? Pali bacsi, tisztelet mindenert, de vedje meg magat, vagy alljon felre!
Agricola
2012. március 28. 20:10
Teljesen igaza van Borókainak: „az egész oknyomozás az elnök lejáratását célozta”. Ez teljesen nyilvánvaló: Disszertációját már évtizedekkel ezelőtt benyújtotta. Azóta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, magas beosztásban egykori olimpiai bajnokként, kiváló nyelvtudással, bizonyította képességeit, évtizedes sportdiplomáciai tapasztalatokat szerezve. Akkoriban az ellenérdekelt uraknak és elvtársaknak lett volna idejük és módjuk, hogy firtassák a doktori cím problémáját, ha annyira szívükön viselik a Testnevelési Egyetemen elbírált doktori disszertációk ügyét. Az oknyomozó urak és elvtársak miért hallgattak évtizedekig, mint dinnye a fűben? Mi lehet a racionális magyarázata annak, hogy ilyen lassan esett le náluk a tantusz? A Mandineren olvastam Stumpf András elfogult, lejárató propaganda szövegét, amellyel demonstrálta, hogy ö is „beült a csúfolók székébe”. Jellemző szellemi színvonalára az a primitív, alantas lejárató propaganda, amit a mostani Köztársasági Elnök ellen folytatott. Nem akarja felfogni, hogy a Semmelweis Egyetem által fölkért Tényfeltáró Bizottság erre a következtetésre jutott: „A doktori eljárás a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.” „Az akkori doktori disszertációkat az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el.” Schmitt Pál akkoriban benyújtott egy doktori értekezést, melyet az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el. Voltak opponensek is, akiknek feladata volt rámutatni az esetleges hiányosságokra. Mégis a Testnevelési Egyetem bizottsága, amelyről nem kell feltételezni, hogy kizárólag hülye, korrupt személyekből álltak volna, mérlegelte az értekezést az akkori szempontok alapján és úgy döntött, ahogyan döntött. Döntéséért kizárólag a Testnevelési Egyetem bizottsága a felelős, hiába próbálja Stumpf András irracionális maszatolással áthárítani a felelősséget a disszertációt benyújtó Schmitt Pálra. Nem a disszertáció benyujtója döntött, hanem a Testnevelési Egyetem bizottsága, akárhogyan ragozza a történetet Stumpf Andás! Akkoriban is éltek emberek és akkor sem mindenki volt hülye, vagy gonosz, mint ahogyan Stumpf András próbálja lefesteni a valóság égi mását! A természettudományok területéről is ismert, és nem kárhoztatott módszer, hogy mások addig elért eredményeire támaszkodva, azokat eredeti módon kombinálva új ismeretek születnek. Egy történet szerint Newtont a kiváló tudóst megkérdezték, hogyan tudott a fizika területén ilyen messzire előre látni? Szerényen ezt válaszolta: „Óriások vállán álltam”.
peripetia
2012. március 28. 16:05
Ez nem a 22-es csapdája, hanem a 23. § csapdája: Ha tudod, hogy el kéne venni paja bácsi doktori címét, akkor te egyetemi tanár és vezető vagy. Ha mégis elveszed, akkor már nem te vagy az egyetem vezetője, tanára.
mr.Marcang
2012. március 28. 12:56
"Lófasz, lófasz- szólt a grófnő, ..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!