Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Schmitt ellen tüntettek, miközben a lengyel elnökkel táblát avatott

2012. március 22. 19:14

Emléktáblát is avatott Schmitt Pál csütörtökön vendégével, a Lengyel Köztársaság elnökével Csepelen. Az ünnepséget a magyar elnök lemondását követelő tüntetők zavarták meg – írja a hvg.hu.

2012. március 22. 19:14

Bronislaw Komorowski, a Lengyel Köztársaság elnöke kétnapos magyarországi látogatása keretében részt vett a Külügyminisztérium és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által közösen szervezett üzleti megbeszélésen. Bronislaw Komorowski a Magyar-Lengyel Barátság Napja (március 23.) alkalmából Schmitt Pál köztársasági elnök meghívására érkezett Magyarországra. Az üzleti találkozón Dobos Erzsébet, a HITA elnöke hangsúlyozta: a gazdaság megerősítésének zálogai a sikeres kétoldalú stratégiai együttműködések, amihez Magyarország és Lengyelország esetében kiváló alapot nyújt a két ország és a két nemzet közötti tradicionálisan erős baráti viszony.

A lengyel államfő Schmitt Pál köztársasági elnökkel csütörtökön felavatta a csepeli polgármesteri hivatal épületén elhelyezett emléktáblát is. A táblával arra emlékeztek meg, amikor Magyarország 1920-ban a csepeli Weiss Manfréd Művekben gyártott, 22 millió lövedéket tartalmazó szállítmánnyal segítette a lengyeleket a bolsevik támadók elleni harcban.

A hvg.hu beszámolója szerint az avatást tüntetők zavarták meg, akik Schmitt Pál lemondását követelték. Tábláikon többek között az állt, hogy „Smitt: Távozz!”, illetve angolul az, hogy Schmitt Pál Magyarország szégyene.

Frissítés:

Magyarországon a magyar hazafiság része Lengyelország szeretete – mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a lengyel-magyar barátság napja alkalmából rendezett csütörtöki budapesti ünnepségen, amelyen részt vett Bronisław Komorowski lengyel köztársasági elnök is. Az államtitkár úgy fogalmazott: már hagyomány, hogy a magyar és a lengyel fiatalok évről-évre a Bem szobornál ünneplik a lengyel-magyar barátságot. „Idén az első szavunk nem lehet más, mint a köszönet, amiért a lengyel emberek kiálltak Magyarország és a magyar fiatalok mellett” – mondta.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2012. március 22. 21:14
Rétvári hülye, vagy a beszédírója hülye. Ha az utóbbi, akkor lusta disznó mert nem olvassa el mielőtt kijelent valami ostobaságot. "Magyarországon a magyar hazafiság része Lengyelország szeretete – mondta Rétvári "
nomármost
2012. március 22. 21:05
Jaj de primitívek! Tüntessenek, de ne akkor, amikor vendéget kísér. Nem volt ezeknek gyerekszobája, vagy ha volt, akkor a ló nézett ki az ablakán.Szoci bunkók.
Soma
2012. március 22. 20:14
No, melyik szemét "magyar" banda tüntetett? Egyetlen Köztársasági Elnök ellen sem ment soha a magyar nép!
Feyszáll
2012. március 22. 20:12
Tanúvallomást tett a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében Csepel volt polgármestere, alpolgármestere és a szocialisták jelenlegi helyi elnöke is, aki felidézte, hogy az egyik vádlott második Zuschlag-ügy kirobbantásával fenyegetőzött a gyilkosság előtti napokban. Nem sikerült kibogozni az áldozat utolsó napjáról szóló beszámolók ellentmondásait. Szenteczky János, a csepeli MSZP jelenlegi vezetője nyitotta csütörtökön a csepeli kettős gyilkosság büntetőperében tanúskodni hívott politikusok sorát. 2009. január 7-én, amikor a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolába agyonlőtték az intézményvezetőt, Takács Józsefet és munkatársát, Szenteczky a csepeli MSZP elnökhelyettese és a helyi vagyonkezelő vezérigazgatója volt. Szenteczky állítása szerint baráti kapcsolatban volt Takáccsal, aki az MSZP-ben politizált, és a gyilkosság bűnsegédletével vádolt Deme Gábort is a pártban ismerte meg. Szenteczky azt vallotta: az iskolai feszültségekről először 2008 végén hallott Takácstól, aki akkor még csak munkaügyi jellegű mulasztások miatt panaszkodott Demére, az iskolaigazgatóra. Arról, hogy pénzügyi visszaélések is történtek az iskolában, Szenteczky állítása szerint magától Demétől hallott először. A politikus elmondta, hogy Deme és az elsőrendű vádlott, a biztonsági őr K. Tamás felkeresték őt január 5-én, két nappal a gyilkosság előtt. http://index.hu/bulvar/2011/05/19/csepeli_mszp-sek_tanuskodtak_a_kettos_gyilkossag_pereben/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!