Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Egyetemet foglaltak a tüntető diákok

2012. február 15. 19:11

Több mint ezer diák vonult az ELTE Lágymányosi kampuszától a Corvinus Egyetemig a Hallgatói Hálózat demonstrációján. A tüntetés hivatalos vége után mintegy ötszázan az ELTE jogi kara felé vették az irányt. Az épületben spontán hallgatói fórumba kezdtek, melyen megjelent Király Miklós dékán, aki arra kérte a részt vevőket, hogy távozzanak, de a hallgatók egyelőre maradtak.

2012. február 15. 19:11

Fél négykor indult az ELTE TTK Lágymányosi kampusza elől a Hallgatói Hálózat „Vissza a jövőnket!” elnevezésű demonstrációja. A kezdeti néhány száz fős tömeg folyamatosan nőtt, a felvonulás céljához, Corvinus Egyetem elé, a Fővám térre már több mint ezren érkeztek meg az Index szerint. A tüntető diákok sípolva, dobolva vonultak. A Fővám téren többen is felszólaltak, a Hallgatói Hálózat nevében Csurgó Dénes mondta el követeléseiket: azt szeretnék, ha visszavonnák a felsőoktatási törvényt és létrehoznának egy társadalmi fórumot szakmai szervezetekkel és diákokkal, ahol megvitathatnák a témát.

A beszédek után a hivatalos tüntetés véget ért, ám mintegy 500 demonstráló az ELTE jogi karának épülete felé indult, ahol spontán hallgatói fórumot tartottak az egyik előadóban. Az Index úgy tudja, hogy eredetileg a Corvinus Egyetem C épületébe akartak behatolni, de a környéken lévő rendőrök miatt inkább az ELTE jogi karának épületét „foglalták el”. Az épület kapuját egyébként elég hamar bezárták, így újabb tüntetők már nem csatlakozhattak társaikhoz.

A spontán hallgatói fórumon főként a Hallgatói Hálózat követeléseit ismételték meg. Később megjelent Király Miklós dékán, aki ugyan elismerte, hogy a felsőoktatás fontos kérdés, amiről kell vitatkozni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a fórumot be kellett volna jelenteni. Arra kérte a résztvevőket, hogy fél 7-ig hagyják el az épületet. Néhányan távoztak a dékán szavaira, a többség azonban maradt. Egy küldöttség pedig elindult Király Miklóshoz, hogy megkérjék, hadd maradjanak még egy ideig.

Frissítés

 

Az ELTE EHÖK az alábbi közleményt adta ki az „egyetemfoglalás” kapcsán: „A mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata továbbra is demokratikus eszközökkel kíván a magyar felsőoktatás alakításában részt venni.” A kommünikét felolvasták a tüntetőknek is.

Frissítés

A dékán a küldöttség kérésére engedélyezte, hogy a tüntetők este nyolcig az épületben maradhassanak. Közben több rendőrfurgon is érkezett az Egyetem térre, nagy a készültség az Index tudósítója szerint. A Milla pedig máris szimpátiatüntetést szervezett a Facebookon az ELTE jogi karának épülete elé.

Frissítés

 

A tüntetők a spontán hallgatói fórumon felszólították a kormányt, hogy keddigig vonja vissza a keretszámokról szóló döntést. Ellenkező esetben a Hallgatói Hálózat intézményenként vagy közösen újabb akciókat tart az egyetemeken. Döntöttek arról is, hogy mindenki a saját egyetemén alapítson Hallgatói Hálózat-csoportot.

Frissítés

A demonstrálók a megállapodásnak megfelelően nyolc órakor elhagyták az ELTE jogi karának épületét, mely előtt a Milla tart szolidaritási tüntetést. 

Frissítés

Az ELTE épülete előtti megmozdulás fél kilenckor véget ért.

 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2012. február 16. 09:36
akkor el fog menni...ennyi ...azt lehet futni az euban anpenzert
Felebarát
2012. február 16. 09:35
akkor most errol mindenki tehet kiveve a fyevi birot...szuper
tarackos
2012. február 16. 08:35
Ez a megmozdulás egy fokkal jobb volt mint a többi, végre fiatalos volt. De a létszám még mindig halvány...
HSL
2012. február 16. 05:48
attack rulez
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!