Többnapos demonstrációt ígér a Liga

2011. november 05. 09:43

Ha a mostani demonstráció hatására sem vonja vissza a kormány a munkavállalókat hátrányosan érintő módosításokat, akkor egy hónapon belül újra félpályás útlezárásokat tartanak a Liga Szakszervezetek - közölte Gaskó István az M1 műsorában.

2011. november 05. 09:43

Csak Budapest környékén tart még a Liga demonstrációja, a félpályás útlezárások máshol mindenütt véget értek - közölte Gaskó István, a szakszervezet elnöke az M1 Az Este című műsorában. Gaskó elmondta, ha a mostani demonstráció hatására sem vonja vissza a kormány a munkavállalókat hátrányosan érintő módosításokat, akkor egy hónapon belül újra félpályás útlezárásokat tartanak. Hozzátette, akkor már nem egy, hanem két-három napra terveznek.

Gaskó közölte, a kormánnyal megszakadtak a tárgyalások, amikor az a nemzetgazdasági tárca álláspontját fogadta el a Munka törvénykönyve módosítása kapcsán, és ilyen irányú javaslatot terjesztett elő a parlamentben. Az adásban az elnök több szempontból bírálta a a módosításokat, az eredeti Munka törvénykönyvéről pedig megjegyezte: az sem nehezítette volna a munkahelyek szaporítását.

Gaskó szerint cinizmus azt mondani, hogy a saját érdekeiket védik a szakszervezeti vezetők, az ilyen kijelentések célja, hogy ellenszenvet keltsenek velük szemben.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2011. november 05. 15:44
Bárki szervezhet tüntetést, de ne lógjon ki a lóláb, amennyiben csak a saját elvesztett bizalmát akarja ez a bagázs visszaszerezni. Ne az államtól /az állami vállalatoktól/ magas fizetést kapó szakszervezeti vezetők szervezkedjenek!
nyugalmazott tanár
2011. november 05. 13:30
Ezek nem nyugszanak, amíg balesetet nem okoznak valahol. Legutóübb a mentőautót is akadályozták a haladásban.
Fakutya ezredes
2011. november 05. 11:05
A Gobi sivatagba, ha kerhetnem, mert a szmogba mar igy is beledoglenek a gyerekek, felnottek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!