Jezsuita programok a Szakrális művészetek hetén

2011. szeptember 15. 11:18

A Szakrális művészetek hetéhez csatlakozó Jezsuita Sziget programjai a Párbeszéd Háza (PH) különböző helyszínein, többek között a pénteken nyitó Loyola Caféban kapnak helyet.

2011. szeptember 15. 11:18

Szombaton a PH kápolnájában nyílik Rieger Tibor szobrászművész kiállítása, Kultúra és hit címmel kerekasztal-beszélgetés lesz Szőcs Géza kulturális államtitkár, Horváth Árpád SJ és Nemeshegyi Péter SJ jezsuita szerzetesek részvételével. Az Angol Katolikus Közösség a Madridi Ifjúsági Találkozóról tart élménybeszámolót angol nyelven, a képmeditációt a Keresztény Élet Közössége vezeti. A Nyitott templomok éjszakájához kapcsolódva a Mária utcai Jézus Szíve Templomban Varga Zoltán orgonaművész koncertjét hallhatja a közönség, a Musica Sacra Kórus részleteket ad elő Händel Messiás című oratóriumából, míg a templom rejtett szépségeit, történetét Vértesaljai László SJ mutatja be.

Vasárnap a Szofi Egyetemi Színtársulat Dürrenmatt A fizikusok című drámáját adja elő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Karán (JÁK), a kávézóban bemutatkozik a Jezsuita Roma Szakkollégium, a Mária utcai jezsuita templomban az egyetemisták szentmisén vehetnek részt. Szeptember 19-én a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak visszaemlékezéseit hallgathatják meg az érdeklődők, ezen kívül táncház, a Balaton Londoni Néptánccsoport és a Hencida Néptáncegyüttes előadása is szerepel a programok között. A következő nap jezsuita bloggerek közönségtalálkozójára és a czestochowai Mária-kegykép kultuszáról szóló előadásra invitálják a közönséget.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban Jessica Hausner Lourdes című filmjét vetítik szeptember 21-én, másnap Mispál Attila A fény ösvényei című alkotását tekintheti meg a publikum a kávézóban. A Szentjánosbogár közösség játékpedagógiai műhelye szeptember 23-án várja a látogatókat, a Szív című folyóirat író-olvasó találkozóján az értékrend-kutatás eredményeiről beszélgetnek a résztvevők a kávézóban. Az óbudai Amfiteátrumban Bogárfesztivált rendeznek 24-én, zsoltármeditáció lesz a Keresztény Élet Közössége vezetésével, az Angol Közösség jubileumi szentmiséje és kórusának ünnepi koncertje a PH-ban várja a közönséget. Szeptember 25-én, vasárnap Jean Berchmans for ever címmel brüsszeli utcaszínházi pantomim, valamint szentmise és a Chorus Salvatoris, a pozsonyi jezsuita templom kórusának koncertje zárja a programokat.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagytestver
2011. szeptember 15. 21:19
A hitelét vesztett anyaszentegyházon belül a jezsuiták megőrízték a hagyományaikat, kiváló az emberminőségük, a lelkigyakorlataik mélyek és igazak, csak jókat tudok róluk mondani, az nem a Mayer-Wolf álompáros. Évekig jezsuita lelkivezetőm volt, nagyon szimpik, velük lehet keveredni, a többi -általában- selejt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!