Elborzadt Bayer Zsolt: Micsoda világ, micsoda társadalom az, amelyik így néz ki, s ahol ilyen zombik tengetik nyomorult életüket?
A publicista több felvételt is megnézett az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosairól.
Ágnes asszony most megölte halott férjét. Megölte azzal, hogy összekente saját mocskával.
„Ágnes asszony most megölte halott férjét. Megölte azzal, hogy összekente saját mocskával.
És nincsen számára felmentés, még ennyi sem: „És ez így megy évrül-évre, / Télen-nyáron, szünet nélkül; / Harmat-arca hő napon ég, / Gyönge térde fagyban kékül. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. // Őszbe fordul a zilált haj, / Már nem holló, nem is ében; / Torz-alakú ránc verődik / Szanaszét a síma képen. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. // S Ágnes asszony a patakban / Régi rongyát mossa, mossa – / Fehér leple foszlányait / A szilaj hab elkapdossa. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”
Nincs felmentés, még ennyi sem, mert a mi Ágnes asszonyunk nem őrült bele a bűntudatba.
Nem, sőt… És ez a sőt, ez életünk legfontosabb pillanata. A régi-régi bűnnek tényleg hosszú az árnyéka. Amúgy nem az a legrémületesebb, ahogy Heller elárulja a forradalmat. Inkább megnyugtató, bármennyire is furcsa ezt kimondani. Megnyugtató, mert így rajzolódik ki éles kontúrokkal, hogy ezeknek semmi közük sem volt, mert nem lehetett 1956-hoz. S abban sincsen semmi meglepő, ahogy odadörgölőzik a gyilkosokhoz, a semmi emberekhez, a nyomorultakhoz – ahogy szeretője, a Párt mocskos nyoszolyájára veti magát, miközben körben a megalázott országban akasztanak. Ez következik az előzőből, következik mindenből, következik őbelőlük.
Az a legrémesebb, ahogy elárulja barátját.
Az a legrémesebb, ahogy elárulja és leköpi Kosztolányit.
S az a legrémesebb, ahogy megtagadja mesterét, Lukács Györgyöt is.”