Marad a nyugdíjasok 100%-os utazási kedvezménye

2011. február 19. 08:52

Határozottan tiltakozott a pénteki kormányülésen Orbán Viktor a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása ellen, így ez biztosan nem szerepel majd a megszorításokban. Már hétfőn a parlament elé kerülhet Matolcsy György javaslata, amellyel létrehoznák a 250 milliárd forintos stabilitási alapot, a reformcsomagról pedig szerdán dönthet a kormány.

2011. február 19. 08:52

Nagy Anna kormányszóvivő péntek este közölte, a kormány pénteki ülésén leginkább a reformprogramokról tárgyalt első olvasatban, döntés azonban még nem született. Így a reformokkal kapcsolatban részleteket egyelőre nem ismertetett. Ugyanakkor már hétfőn a parlament elé kerülhet a költségvetési és az államháztartási törvény módosítása a 250 milliárd forintos stabilitási alappal összefüggésben - az erről szóló előterjesztést pénteki ülésén tárgyalta a kormány.

Továbbra sem tudni tehát, hogy mikből áll majd a csomag. Az egyetlen biztos elem az úgynevezett hamburgeradó, amit az egészségtelen élelmiszerek előállítása után kell majd fizetni. Nem lesz ugyanakkor benne a megszorításokba a nyugdíjasok utazási kedvezményének megvonása - közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter elismerte, hogy ez is egy lehetséges forgatókönyv volt, ám Orbán Viktor határozott tiltakozása miatt ez a felvetés végleg kikerült a javaslatból.

A szóvivő elmondta, második olvasatban valószínűleg szerdán tárgyal a kormány, és ha addigra az előkészítő munkák, valamint az egyeztetések úgy haladnak, akkor aznap akár véglegesen dönthetnek róla.

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2010
2011. február 20. 10:41
ezek a vén mocskos véres száju kommunisták terjesztették az utazás kedvezmény megvonását, ezeknek semmi nem jó, jó lenne ha már ha befognák a pofájukat,
rakosi
2011. február 19. 23:28
Rikki Harcos Amennyiben a nyugdíjasokat fizetésre köteleznék a MÁV-nál, kevesebb kocsival tudnák a vonatokat indítani. A volánoknál a csuklós autóbuszokat szinte egy az egyben ki lehetne szóló buszokkal váltani. Ez viszont már komoly költség megtakarítást jelentene!
Kala pál
2011. február 19. 22:00
Gazdag ország a mi kis hazánk. Az unió összes 65 éven felüli polgárját ingyen utaztatjuk,a minimálbérből élő szülők pedig veszik az évről-évre dráguló buszbérletet mert a falujukból a szomszéd faluba kell a felsőtagozatosoknak átjárni. Ettől függetlenül a papa-mama csak a vörös színre mozdul!
tutti_mc_mondo
2011. február 19. 20:57
bár ez a húzás elítélendő, de ugyanakkor érthető a fidesz részéről, hiszen az mszp 2014-ben ezzel az egy ígérettel - hogy visszaállítja a nyugdíjasok ingyenes utazását(persze világbanki kölcsönből)- simán nyerne....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!