Meghallgatták

Gergényi Péter volt budapesti főkapitány a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság előtt azt mondta, hogy 2006 őszén a rendőrség igyekezett mindent megtenni és jogszerűen eljárni. A bizottság tagjai ezt többször vitatták.

32 komment


Demokrácia

Összegyűjtötte az elegendő számú ajánlószelvényt az LMP főpolgármester-jelöltje. Jávor Benedek közölte, pénteken egy óráig 28200 ajánlószelvény érkezett a párt központjába.

74 komment

Halott személyek is „ajánlották” a Jobbik VIII. kerületi polgármester- és egyik képviselő-jelöltjét.

8 komment

Nagyjából egyharmadnyival több cédulát gyűjtött az MSZP, mint tavasszal.

6 komment

Stágel Bence veszi át Schmitt Pál helyét az Országgyűlésben.

1 komment

A kormányfő szerint nagyon nehéz, de sikeres évek következnek Magyarország számára.

6 komment

Csak valamivel több, mint 26 ezer cédulát gyűjtött Schmuck Andor.

18 komment

Azonnali hatállyal visszahívták posztjáról a Volán vezérigazgatóját, az igazgatóságból is kikerül.

6 komment

Vádemelést javasol a rendőrség a pécsi buszeladás miatt, szerintük ugyanis hűtlen kezelés történt az ügyben.

8 komment



Nem kötünk új szerződést a Valutaalappal, szigorú költségvetési politika jön és konzervatív gazdasági forradalom – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a gyáriparosoknak - írja az FN.hu.

26 komment

Életének 56. évében, négy hónapig tartó betegség után csütörtök este elhunyt Wermer András - írja az Index.

34 komment, vezérkomment: Rajcsányi Gellért

A közigazgatásért felelős államtitkár kijelentette: már megszületett a döntés a megyei közigazgatási kormányhivatal létrehozásával kapcsolatban.

8 komment

Csak másnap beszélt miniszterével az MTV-székház ostromáról a volt államtitkár. Kondorosi Ferenc beszámolóját derültség és megrökönyödés fogadta a parlamenti albizottság ülésén. A politikus ma sem tudja, mit kellett volna tennie aznap este.

38 komment

A köztársasági elnök két új díjat is alapított: a Köztársaság Elnökének Érdemérme kizárólag személyeknek, míg a Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel településeknek és intézményeknek is adományozható.

32 komment

Nem rasszista gyilkosság történt a múlt héten Szlovákiában, a tragédia áldozatai közül mindössze egy volt roma származású. A gyilkos a szomszédok közül került ki.

7 komment

A legutóbbi kormányülésen napirendre vették a Nemzeti Eszközkezelő Társaság megalapításának terveit. A cél a törleszteni nem tudó adósok problémáinak differenciált megoldása.

7 komment

A német államügyészek a Magyar Telekom vesztegetési ügyei miatt vizsgálódtak néhány napja az anyavállalat bonni székházában.

4 komment

„Az igazság, bárhogy is mondják, igazság marad” - állítják az alapítók.

21 komment

Fejlett országokban technológiát, fejlődő országokban nyersanyagokat szerez be.

6 komment

Többek közt leváltották a MÁV, az APEH, a PSZÁF és a KSH vezetőit is.

9 komment

A volt fővárosi főkapitányt a 2006 őszi eseményekről kérdezi a parlamenti albizottság.

6 komment

Negyven vezetőtől válik meg Hatala József főkapitány - értesült a Népszava.

32 komment

Merényletekkel akadályoznák meg az izraeli-palesztin békét.

5 komment

Horváth Csaba után ő a második biztos főpolgármester-jelölt.

9 komment

Letartóztatták agyonkezelő volt vezetőit.

8 komment

Eddig 24 ezer kopogtatócédulát gyűjtött össze Schmuck Andor főpolgármester-jelölt.

16 komment

Nálunk tartják kihelyezett frakcióülésüket az Európai Szocialisták és Demokraták.

10 komment

A politikus szerint a választás tétje, hogy folytatódik-e a demokrácia korlátozása.

43 komment

Játékdömperrel vitte el ajánlószelvényeit leadni az LMP zuglói polgármester-jelöltje.

20 komment

Az Élet és Irodalomban kritizálja a közös pénznemet Bokros Lajos.

55 komment

Nyertes

Geszti Péter utolsó általunk kedvelt alakítása Mézga Aladár volt. A művész-polihisztor azóta kicsivel többért mondja meg, mint egy forint.

6 komment

Vesztes

Gergényi Péternek ismét okozhat néhány kellemetlen pillanatot a felelősségét felvető rendőrségi jelentés. A kérdés csupán az, jogi lépések követik-e mindezt.

6 komment


Videó

Jockey Ewing egykori alakítója, az idős Larry Hagman emlékezik a régi szép időkre, és bízik a napenergia jövőjében. Hahahaha.

3 komment


Mandiner Sport
Eb-selejtező

A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnoki selejtezősorozat első állomásaként Svédországban pályára lépve. A sárga-kékek mindkét gólját Pontus Wernbloom szerezte, aki kétszer is megverte fejjel a magyar védelmet, igaz, második góljánál a felsőlécről kipattanó labdát végül lábbal kotorta be a mienk kapujába. A magyar válogatott nem tudott javítani rossz sorozatán, így 1983 óta nem nyert Eb-selejtezős nyitányon.


Egervári Sándor kijelölte kezdőcsapatát a magyar válogatott svédek elleni idegenbeli selejtezőjére.

Petrovics együttese az első két negyedben tartotta magát, ezt követően kissé elfáradt, így a spanyolok nyerték az összecsapást.


Háló & Puding
Scandale!

Juliette Binoche és Gérard Depardieu a nemzetközi sajtóban kaptak össze. Cyrano de Bergerac egy osztrák lapban becsmérelte kolléganője tehetségét, mire a franciák másik ikonja brit sajtóban reagált: szerinte a színészlegenda féltékeny lehet, esetleg provokálva érzi magát a színésznő új filmje miatt.

4 komment


A Budai Várban színes programokkal várják az irodalom iránt érdeklődőket.

„Hol élsz te? Minek képzeled magad?” – tették fel a kérdést a plakátkiállítás szervezői.

1 komment


Az idei Velencei Filmfesztiválon 24 alkotás száll harcba az Arany Oroszlánért.

Október elsején nálunk ad koncertet a bohókás kaliforniai dalszerző-énekesnő.


Autóteszt
Teszt

Orrán a márka történelmének eddigi legnagyobb villámos emblémáját hordozza az új Opel Movano. Ezzel is kifejezve, hogy bevezetése nagy villanásnak számít az Opel életében.


Párizsban rántják majd le a leplet a Chevrolet Cruze ötajtós változatának koncepcióváltozatáról. A sorozatgyártású modell jövő nyáron érkezik.

Alig száradt meg a fényezés a Volkswagen Amarok első példányain, máris elkészült az első lakóautó felépítmény a német bimobil műhelyében.


Puncs
Hit

A híres fizikus szerint nincs okunk arra, hogy azt gondoljuk: „egy jószándékú Teremtő csak a mi kedvünkért hozta létre az univerzumot”.

46 komment


A műsorvezető trágár szavakkal kommentálta a Facebookon Boross Péter javaslatát.

31 komment

A színésznő készülő filmjének nagy részét Magyarországon fogja forgatni.


A férfi beismeréssel felérő üzenetet küldött megölt kedvesének az interneten.

A brazil lány 14 évesen már elérte a 206 centiméteres magasságot.

3 komment