Murányi András
(Népszabadság)
Ez a valószínűtlenül fura figura karrierje egyetlen szimplifikált, lazán elővezetett dalával bemutatott a komplett magyar könnyűzenének.
Kopányi Balázs
(HajduPress)
Tény, hogy biztatás helyett a hazai közvélemény tulajdonképpen kiseggelt a saját delegáltunk mögül.
Vágó Gábor
(Campesino)
Ameddig a fejlesztési források a régi pártok pénzembereihez folynak, addig nem az ország teljesít jobban, hanem csak az oligarchák.
Bajnai Gordon
(Együtt 2014)
A mi legnagyobb ellenségünk nem Orbán Viktor és Simicska Lajos rezsimje. Nekünk három nagy ellenségünk van: a félelem, a reményvesztettség és a csodavárás.
Captain
(Papírhajó)
Ameddig mi is másokként, kívülállókként tekintünk önmagunkra, addig a társadalom is így fog tenni.
ByeAlex
(MTI)
Úgy érzem, kiderült, hogy Európa nyitott egy új dologra, sokakban benne volt: egy énekes magát hozza, ne pedig másoljon.
Bede Márton
(444)
Svájc is adott egy tizest. Csak Nyugat-Európában lehet maradásunk ezek után.
A szerk.
(NOL)
Rezsicsökkentés tűzön-szennyvízen át! – így pontosíthatjuk a Fidesz jelszavát.
Tim Atkin
(Gault&Millau)
Magyarországnak egy világszínvonalú fajtája van, és ez a furmint. A furmintra és a portugieserre kellene koncentrálni.
Föld S. Péter
(Most & Itt)
Mint a tolvaj, akit húsz év elteltével kapnak el, és azzal védekezik, hogy annak idején neki nem mondták az áruházban, hogy nem szabad lopni.
Mihancsik Zsófia
(Galamus)
Az ember, a személyiség tiszteletét választom szabadon. Ebből következően tisztelem például a nő jogát arra, hogy eldöntse, akar-e gyereket vagy sem.
Bayer Zsolt
(Magyar Hírlap)
Cipruson a szabadon választott parlament, vagyis a népakarat letéteményese elutasította a betétek elvételét. Ezt követően megoldották rendeleti úton.
Kárpáti Miklós
(Népszava)
Nem érdemes abba a vitába most belebonyolódni, hogy egy szolgáltató részvénytársaságnak, elő lehet-e írni, sőt, kötelezővé tenni a pártpropagandát.
Rab László
(NOL)
Mi az, amibe belebukhat az Orbán-kormány? Pár hónapja azt hittem, az azeri baltás gyilkos elengedése kivédhetetlenül kínos.
Pilhál Tamás
(MNO)
Még mondja valaki, hogy Bajnai Gordonnak nincs humorérzéke!
Szerbhorváth György
(Komment.hu)
Orbánnak igaza van, a magyar harcos nép. Amennyiben harcol a mindennapokban is: erőszakot alkalmaz a családon belül, a nők, a gyerekek, a kisebbségek, a gyanúsítottak ellen.
Dunst Eszter
(PolgárPortál)
Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja. Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.
Rajcsányi Gellért
(Mandiner)
Széljobbos provók bedobnak egy tonnányi mocskot a magyar közéletbe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza az egész országra a mocsokhullám.
CSR
FACEBOOK
RSS















komment
És mégis itt van a legtöbb hozzászólás...
:)
tovább a kommentre
Lázár Jani személyesen?!
Miért nem lepődök meg?!
tovább a kommentre
You are on, bro!
:D
tovább a kommentre
Ja!
Ahhoz pedig, hogy mivel foglalkozom, aztán végképp semmi közöd nincs!
tovább a kommentre
Látom nem érted a magyart...
Pedig világosan leírtam. Ha nem tudsz olvasni, náci disznó, az a te hibád, nem az enyém...
Ha csak két opcióból lehet választani, inkább 1000x Budapest!
Nem tudsz te semmit, lassan már pisálni sem, nemhogy a dolgodat.
A hányásod nem érdekel! Rasszista kirekesztő faszkalap vagy, te ne ugassál, hogy ki a náci, buzivezér!
Főleg, hogy lövésed nincs a valóságról!...
tovább a kommentre
Sajnos olyan szinten analfabéta vagy, hogy nem érted mit olvasol. Az ilyen emberrel nincs miről vitázni...
tovább a kommentre
Te funkcionális analfabéta kutya!
Mit vallottam én be?
Nem megy a magyar nyelv, mi? Ne erőltesd...
Cimbáld inkább a lankadt farkad!
tovább a kommentre
Elmondta a Lauder is!
Akkor a Lauder is náci?
tovább a kommentre
Az utóbbi 23 év tapasztalata alapján mondom neked: ROSSZABB JÖN HELYETTE!
tovább a kommentre
Főleg ha a kormány, amit leváltanak nem magyar! (Legalábbis a tagjai!)
tovább a kommentre
Egymást nyírják a zsidrákok!
Én már csak egy kávét kérnék... :D
tovább a kommentre
Azért én csak Kádár kolbászt adnék neki!
De azt reggel, este és éjjel...
(Hogy egy klasszikust idézzek!)
tovább a kommentre
*egyet NEM érteni vele...
Bocs...
:(
tovább a kommentre
Lehet a hsz- t nem szeretni, de egyetérteni vele (a tények ismeretében) botorság...
A magyar emberek NEM ISMERIK FEL az érdekeiket, szavazni pedig ÉRZELMI és nem ÉRTELMI alapon mennek el...
Aki elég idős hozzá, nézzen vissza az elmúlt 23 évre... És meg fogja látni, érteni miről beszélek
tovább a kommentre
Nem állok le, zsidrák náci!
1, Nem tudod mennyi adót fizetek, addig ne ugass!
2, Nem ér a bőröd 2 ft- ot sem, úgyhogy nekem ne gyere itt azzal, mennyi adót fizetsz, mert kártékony vagy, mint a kolorádó bogár!
3, Mi alapján mondod, hogy 10X annyit fizetsz, ha semmit nem tudsz rólam, kutya?!
4, Szavazással kapcsolatos rendkívül buta, ostoba és kirekesztő véleményed a reptéri macskát sem érdekli!
tovább a kommentre
Kevesen vagyunk és egyre kevesebben...
Én másképp látom.
Szerintem Magyarországnak vége! Annyi a hulladék, az élősködő, hogy már esély sincs a tendenciák megfordítására...
Szerintem még a nemzethalál lassítására sem! Én mindenesetre hozzátettem a javuláshoz, ami erőmtől telt és még hozzá is teszem, amíg élek! Ez minden magyar kötelessége!
tovább a kommentre
Ha szar Magyarország és te olyan kurva gazdag vagy a kutyák országában, akkor mi a faszt ugatsz bele a magyaroszági dolgokba?
Akkor kussolj és örülj a metélt farkincádnak, hisz gazdag vagy, Kutyaországban...
De jobbat mondok!
Aliázzál Izraelbe! Ott még gazdagabb és még nyugodtabb lehetsz! Hisz nincsenek nácik, faji alapú megkülönböztetés és apartheid!...
(Nincs?)
tovább a kommentre
Huhú!
Ez talált!
:D
tovább a kommentre
Van valami mandineres cím, ahova ezt az 5letet be tudom dobni?
tovább a kommentre
Kéne szervezni egy fórumos találkozót!
De a legjobb az lenne, ha mindenki ott tudna lenni... :D
Na, ki van benne?
tovább a kommentre
Bejelentkezés