Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése



komment



Nem tudom, hogy egyáltalán miért kell vitatkozni egy ilyen zsidó hármasról, amelynek ez a zsidó Bajani a vezére?
Már igazán látni és tudni kell, hogy mire megy ki itt a játék: a "magyar" zsidók meg akarják szerezni az ország teljes irányítását - egyenlőre a zsidó Bajnaival az élen, hogy azután itt nyugodtan folytatják életüket és ne kelljen innen elmenekülniük. Ehhez még az amerikai zsidóság is finanszírozást biztosít nekik. No, nem olyan mérhetetlenül sokat, mint Izrael fennmaradásáért, de mégis csak jön a pénz a zsidó Bajnainak és társainak. Még az sem számít, hogy a zsidó Juhász drogos, a harmadik zsidó meg lepukkant rendőr.
Erről van itt szó.
Ezek szekértolói meg a zsidó MSZ(M)P és az ugyancsak zsidó LMP (liberálisok magyarországi pártja).
Tehát, sajnálatosan és kényszerítetten részesei vagyunk a két világ harcának: az Első Világ, a nem-zsidók, és a Második Világ, a zsidók világának.
Ebbe a hatalom utáni vágy is beleszövött.
Vagyis a zsidó Bajnai triumvirátus azért harcol, hogy megint minden úgy legyen, mint 1945 után: a zsidók Budapestről diktálnának a vidéknek. Ellentmondást nem tűrnének el.

Ebből Orbán és rezsimje vonja le a következtetést, hogy egyetlen államot, országot se nevezze nagy barátjának, szimpátiájának, hanem HALGASSON.
Főleg ne a németek felé nem kell kinyílni ilyen nagy barátsággal, mert - ime - azonnal kihasználni akarják a magyart (mint több évszázadon keresztül tették).
Ej, ha élne Mátyás király, nem lenne ilyen nagy hangú a német.
De, mint fentebb említettem, nem szabad egyetlen államnak sem gazsulálni!

Válaszok:
Fizi Mihály | 2013. május 17. 19:14
Orrban Viccorr | 2013. május 18. 08:57
Kedves Merkel Asszony!
tovább a kommentre

Talán csak nem fogok egy Merkel asszony pártjára állni, amikor Magyarország miniszterelnökét szapulja és magát Magyarországot. Itt élek. Ez a hazám.
Akinek itt nem tetszik, menjen el innen.
A határ nyitott.

Válaszok:
kipafay | 2013. május 17. 18:47
Kedves Merkel Asszony!
tovább a kommentre

Rózsát markoló ököl (munkás ököl vasököl, oda csap, ahova köll), meg világ proletárjai egyesüljetek, satöbbi, mi meg majd pénzt - mit pénzt, ARANYAT csinálunk a naívitásotokból.

Mondja Gűrűn:
-Ti csak vonuljatok fel letolt gatyával és kiabáljátok, hogy büszke buzik vagytok, mi meg ebből jó üzletet csinálunk.

Vagyis a zsidók világszerte mindennel - most ezzel - megpróbálkoznak, hogy olyan körülményeket hozzanak létre, mint amilyen a Szovjetunió létezésekor volt.
Azonban, elment a vonat, elmúlt az idő.
Így a második világháborújukban megszerzett előnyeiket egyre jobban veszítik el.
Ilyen hangzatos, mint amilyen ez a "Progresszív Szövetség" és egyéb nevek alatt akarják toborozni az anyagiakban és erkölcseikben lecsúszott gójokat, hogy legyenek bérenceik.
Átlátszó.

Mi gójok lehetünk bálványimádók, nem?
De miért foglalkoztat ez?
A Szent Korona nem csak egy ereklye, hanem egy fogalom, egy nemzet megszemélyesítése is.
A Magyar Szent Korona egy eszme, egy Hit.
Isten ajándéka a Magyaroknak.

A Magyar Királyság legnagyobb ellenzői a zsidók. Az itt élők és a nem itt élők is.
A zsidók "tervének" egyik fő célja, hogy a világon mindenütt megszüntessék a monarchiákat, királyságokat és - a nemzeteket.
Ennek érdekében MINDENT megtesznek, de elsősorban a gúnyorosság, csúfondárosság eszközeivel, hogy kabarét csináljanak egy nem zsidó társadalomból.
Ezért irkálják be ide egyesek, hogy így Orbán, meg úgy Orbán próbálgatja a koronát.
Azt hiszem, hogy komolyabb emberek azonnal felismerik a zsidó felhangot az ilyen szövegekben, beszédekben.
Nem kell ezeket észrevenni.
Ha meg ezt nem zsidó teszi, akkor az illetőt zsidók nevelték (a saját hasznukra).

Válaszok:
peninsulavaldes | 2013. május 17. 15:57
kipafay | 2013. május 17. 16:09
Tilos lesz fotózni a koronát
tovább a kommentre

A Nemzet legszentebb jelképét, a nemzet megtestesítőjét nem lenne szabad úgy mutogatni, mint egy csodabogarat.
A legszigorúbban el kell tanácsolni a Koronát fényképezni akarókat.
A Magyar Szent Korona helye a Mátyás templomban lenne a legjobb. Az oltáron.

Ez egy olyan ereklye, amely mind a mai napig a világ érdeklődésének középpontjában van, csak ezt nem közlik.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2013. május 17. 15:58
brabant89 | 2013. május 17. 16:54
Tilos lesz fotózni a koronát
tovább a kommentre

Nem vetted észre, hogy ez a vicc a mai helyzetre is vonatkoztatható?
Valójában mind a két fél félreérti egymást vagy félreérteti szándékosan.
A konzumáló félreérti a konzumátor nyilatkozatát.

Lehetséges, hogy elbeszéltünk egymás mellett.
Viszont nekem nincs félelemérzetem, mert nem is volt soha. Nem olyan környezetben szocializálódtam, ahol dívott a besúgás.
Nem tudom, mi az, hogy félni egy rezsimtől, mivel a rezsim léte tőlünk függ, hacsak nem királyság, de még az is a népből, a nemzetből nyeri erejét.
Apropó: királyság:

Éljen a Magyar Királyság!

Válaszok:
peninsulavaldes | 2013. május 17. 11:01
Orbán Viktor fél
tovább a kommentre

És gondolom, hogy szerintetek Orbán ettől az újjúdeai népfronttól fél.
Valszeg.
Lehetséges.
Szal má minden van.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2013. május 17. 10:46
Orbán Viktor fél
tovább a kommentre

Van olyan? Hogy front? Népi front?
Népfront?
Hááá! A'má volt!
Emléxek rá.
Most ez megin' olyan?
Tán nem itt akarjátok Új Júdeát megcsinálni?

Én nem méltattam Hegedűs Zsuzsát. És egyezek a véleményeddel.

Válaszok:
stefanovszky | 2013. május 17. 10:41
Orbán Viktor fél
tovább a kommentre

Kónné felhívja a színházat telefonon, és megkérdi, ma este mit játszanak.
-Vízkereszt, vagy amit akartok - így a válasz.
-Micsoda vircsaft! - méltatlankodik Kónné. -Két órával az előadás kezdete előtt még nem tudják, hogy mit fognak játszni?

Válaszok:
kohncesszió | 2013. május 17. 10:31
Orbán Viktor fél
tovább a kommentre

Ésakkormivan?
Csak figyeljetek.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2013. május 17. 10:25
Orbán Viktor fél
tovább a kommentre

Orbán NEM fél!
De a zsidók általános állapota a rettegés, a félelem. De ki fél, ki retteg? Az, aki bűnt követett el.
A zsidók, ha jól tudom, Egyiptomból való kizavarásuk óta félnek és rettegnek. Az előbbi történelmüket nem ismerem.
Tehát Orbán nem fél, de igazodik - ha kell.
Azért féltek, mert nem sikerült kiismerni teljesen Orbán viselkedésének okait.
Olyan ravasz, hogy még a főtanácsadója is egy zsidó nő.
Namost.

Válaszok:
peninsulavaldes | 2013. május 17. 10:20
kohncesszió | 2013. május 17. 10:22
stefanovszky | 2013. május 17. 10:29
Orbán Viktor fél
tovább a kommentre

A MI országunk valóban szép, de a MI országunk NEM az öné!
Ön elárulta ezt az országot.

Soha többé diktatúrát?
De hát akkor, most mi van?
Egyenlőre még pofázhatunk.
De már TILTANI AKARJÁK (jó-öreg-zsidó-módszer) például a Kuruc Infót......
Amit tiltanak, az az igazság.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó

összesen: 6184 db | 20 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 következő utolsó