Bayer Zsolt
(Magyar Hírlap)
Cipruson a szabadon választott parlament, vagyis a népakarat letéteményese elutasította a betétek elvételét. Ezt követően megoldották rendeleti úton.
Kárpáti Miklós
(Népszava)
Nem érdemes abba a vitába most belebonyolódni, hogy egy szolgáltató részvénytársaságnak, elő lehet-e írni, sőt, kötelezővé tenni a pártpropagandát.
Rab László
(NOL)
Mi az, amibe belebukhat az Orbán-kormány? Pár hónapja azt hittem, az azeri baltás gyilkos elengedése kivédhetetlenül kínos.
Pilhál Tamás
(MNO)
Még mondja valaki, hogy Bajnai Gordonnak nincs humorérzéke!
Szerbhorváth György
(Komment.hu)
Orbánnak igaza van, a magyar harcos nép. Amennyiben harcol a mindennapokban is: erőszakot alkalmaz a családon belül, a nők, a gyerekek, a kisebbségek, a gyanúsítottak ellen.
Dunst Eszter
(PolgárPortál)
Nem a maga útja helyes, kedves Merkel asszony, hanem Orbán Viktor útja. Maga, kérem, Merkel asszony, még az esernyőjét sem vihetné Orbán úrnak.
Rajcsányi Gellért
(Mandiner)
Széljobbos provók bedobnak egy tonnányi mocskot a magyar közéletbe; aztán ezer kilométer és több hónap távolságából fröccsen vissza az egész országra a mocsokhullám.
Pethő András
(Potus)
A legsúlyosabb az lenne, ha kiderülne, hogy az adóhivatali botrány szálai elvezetnek Obama elnökhöz.
Békés Márton
(Jobbklikk)
Lukacs mindig is tartózkodott attól, hogy magát konzervatívnak vagy jobboldalinak nevezze, ehelyett önmagát sokakat megdöbbentő módon „régimódi reakciósnak” nevezi.
Farkas György
(FN/Hír24)
Pártállástól függetlenül minden politikus kezdje törni a fejét, mit kezd majd abban az országban, ahol ByeAlex a közönségkedvenc.
Gyükeri Mercédesz
(Világgazdaság Online)
Egészségesnek azért mégis túlzás lenne a hazai növekedést nevezni.
Kiss Gergő
(444)
A tumorsejtek genetikai feltérképezése először csillantja fel a rák gyógyíthatóvá tételének reményét az emberiség számára. Ez maga a csoda.
Szajlai Csaba
(Magyar Hírlap)
Persze azt továbbra sem tudjuk, mikor vezethetjük be az eurót, hivatalos céldátum ugyanis nincs.
Horváth Csaba
(MSZP.hu)
Kibúvók keresése helyett másfél év után kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről!
Zord Gábor László
(MNO)
Szemléljük az Egyesült Államokat pragmatikusan, úgy, ahogy kijár nekik. És közben fejünkben, jegyzeteinkben bővítsük csak újabb és újabb bűneikkel lajstromukat.
Fischer Ádám
(Magyar Narancs)
Az MMA botránya nemzetközi probléma, európai alapeszméket sért, s erről mint nemzetközi jogvédőnek nekem is lehet, és persze van is nagyon markáns véleményem.
Gerő András
(168 Óra)
Orbánék ezt jól ismerték fel, de rossz következtetéseket vontak le belőle. Interjú,
CSR
FACEBOOK
RSS













komment
Független 444 farkú 4K kutyák..
tovább a kommentre
"Magyarország „össze akarja írni a zsidókat”"
Mi az, Schulz úrnak kezébe került egy tavaly novemberi Népszava..?
tovább a kommentre
Harcolj Feri..!
http://goo.gl/H11dn
tovább a kommentre
A DK már akkor egyetértett a jelentéssel, amikor még az el sem készült..
tovább a kommentre
Haha..
http://www.hirado.hu/Hirek/201..
tovább a kommentre
"Bajnai szerint érdekes, hogy most került elő ismét a Hajdú-Bét-téma"
Szerintem ez a téma nem előkerült, hanem már több mint tíz éve terítéken van, úgyhogy ideje lenne ezt is lezárni..
tovább a kommentre
"pártja legnagyobb gondja az, hogy a legtöbben még mindig azt hiszik, hogy ő MSZP-s"
Hát mert ennyike képessége van a szavazóbázisotoknak..
tovább a kommentre
Most lebuktak hogy csak bohóckodás folyik ott fenn "tudományos munka" címen, dollárban is százmilliárdokból.. )
tovább a kommentre
Választás és népszámlálás 2 in 1..
tovább a kommentre
"Mesterházy Attila azon fáradozik, hogy helyreállítsa Magyarország megtépázott nemzetközi tekintélyét"
Abszurd humor, miközben majd beledöglik, hogy úgy tegyen mint aki tesz valamit a pénzéért..
tovább a kommentre
Richard Field még bírja fedezni a költségeket..?
tovább a kommentre
"Kérem, ha váratlan, gyanús tevékenységet észleltek a nevemben, azt jelezzétek"
Vigyázz mert valami birkaképű majom fotóját tették ki a neved mellé..
tovább a kommentre
Találj még egy zsidót a Jobbikban és fogd rá a Csanádra..
tovább a kommentre
"a benyelt s eltűnt magánnyugdíj-befizetések vonalán kotorásszanak?"
Ja arról az ötmilliárdos kárról beszélsz, ami után most nyomoznak három manyup intézetnél is..?
tovább a kommentre
"A Portik ügyben semmiféle további következmény nem volt, meg csak néhány hataloméhes politikust érintett volna"
Drága barátom hát ennyire nem vagy képben..? Ez az ügy a szocik hatalmon tartásáról szólt, ami "csak" az egész nemzetet érintette..
tovább a kommentre
Jól van te kis 2004-es nemmel szavazók királya..
tovább a kommentre
"minek vallja magát a többi 1,6 millió magyarországi lakos?"
Fideszes népszámlálás alatt nyilván szocinak..
tovább a kommentre
A kormány nem az IMF-ért vállal felelősséget hanem a magyarokért, határon belül és kívül egyaránt.. Tudod, meg van az a bizonyos kulcsszó hogy nemzetpolitika, amit a szocik még elég rossz akcentussal próbálnak kimondani..
tovább a kommentre
"Teljesen mindegy, hogy az IMF-ről vagy a határon túli magyarokról van szó"
Anyád..! - Rejtő után szabadon..
tovább a kommentre
"Loptok, csaltok, hazudtok!"
Vicces hogy épp Bajnaiék támadnak be ezzel a szöveggel..
tovább a kommentre
Bejelentkezés