Regisztráció | Elfelejtett jelszó

A korona maradjon a helyén - percről percre
2010. április 11. 07:59

A koronát félti a két ügyben is gyanúsított, visszalépni kívánó szocialista Hatvani Csaba. Lendvai Ildikó arra kérte a választókat, a demokráciára szavazzanak Orbán Viktor túlhatalma ellenében.

 

Az MDF-ből tavaly kilépett politikus a Figyelő csütörtöki számában megjelenő interjúban úgy fogalmaz, hogy számára örömteli üzenetet hordoz a Fidesz „legázoló, nagy győzelme”, amely alapján szerinte végleg eltűnhet a politikai közéletből a „20. században veszteséget, vért, tragédiát okozó baloldali kurzus”. Boross Péter úgy látja, a Fidesz kétharmados többsége nagy kockázatot és lehetőséget is jelent egyben, Orbán Viktor tehetsége azonban szerinte nem vonható kétségbe.

Az MSZP továbbra is várja a Lehet Más a Politika jelöltjeinek visszaléptetését, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados többségét. Nyakó István, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ne az MSZP javára lépjenek vissza, csak lépjenek vissza. Hozzátette: ez az egyik megoldás arra, hogy az LMP egyenlő távolságot tartson a Fidesztől és a szocialista párttól.

A rasszista kijelentéseivel hírnevet szerző exfideszes edelényi polgármester, Molnár Oszkár egykori ígérete ellenére nem lép vissza a fideszes Daher Pierre javára. Az országgyűlési választásokon függetlenként induló edelényi polgármester, Molnár Oszkár még a kampány kezdetekor kijelentette, amennyiben a fideszes Daher Pierre több szavazatot szerez nála, akkor visszalép. „Én biztos hogy vissza fogok lépni, ezt most ennyi ember előtt kijelentem, én soha nem csináltam segget a számból” - jelentette ki egy rendezvényen.

Nem tudni, ki fogja tovább vezetni az MDF-et Dávid Ibolya lemondása után. Herényi egyelőre alelnök marad, de akár Fidesz-szatellitté is válhat a párt a Hírszerző szerint. Az Index információi szerint megszűnt a Magyar Konzervatív Intézet (MAKI). az MDF választási bukását meg sem várva eresztették szélnek a Fórum tanácsadói csapatát. A Magyar Konzervatív Intézet (MAKI) kutatói a múlt héten, már a szavazás első fordulója előtt megkapták felmondásukat.

Az önkormányzati miniszter szerint elnézést kell kérni a választóktól a választási botrány miatt - de nem tudja, kinek kellene bocsánatot kérnie. „Kreatív megoldást mindig lehet alkalmazni, az a kérdés, hogy a kreatív megoldás a bíróság előtt megáll-e” - mondta a miniszter. Varga Zoltán utalt arra, hogy a törvény igen kevés mozgásteret ad, ráadásul kommunikációs problémák is felszínre kerültek az esettel kapcsolatban.

A fiatalok körében erős Jobbik az elmúlt 8, az LMP az elmúlt 4 hónapban szedte össze szimpatizánsait. A választás napján készített közvélemény-kutatás szerint sokan az utolsó pillanatban döntötték el, kire szavaznak. A Forsense választás napján készült felmérése szerint az MSZP szavazótábora a legszűkebb támogatói körre redukálódott, a párt szavazóinak közel 90 százaléka mindig is a szocialistákra szavazott. A párt szinte egyáltalán nem tudott új szavazókat mozgósítani.

Az MSZP LMP javára visszalépett jelöltjei valamennyien elmondták, hogy döntésüket saját maguk hozták meg, az MSZP elnökségének beleegyezésével. Hatvani Csaba megjegyezte, hogy ő már vasárnap, az első fordulót követően érezte, hogy meg kell tennie ezt a lépést, mert fontos, hogy egyetlen pártnak se lehessen kétharmados többsége, hogy a korona a helyén maradjon.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnökség alá tartozna egy romaintegrációért felelős államtitkárság, a vezető pozíciót pedig Balog Zoltán töltené be, aki jelenleg a parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságának az elnöke. A Fidesz választmány elnöke, Kövér László házelnök lehet, noha korábban Schmitt Pál és Pelczné Gáll Ildikó neve is felmerült mint esélyeseké. A jelenlegi elképzelések szerint a titkosszolgálatok a belügyhöz kerülnek, így Kövér biztosan nem lesz titkosszolgálati miniszter. Pelczné Gáll Ildikó Brüsszelbe távozhat, míg a hazajövő Győri Enikő a külügyi tárcánál vezetheti majd az EU-államtitkárságot.

A párt elnöksége pénteken értékeli a választás első fordulójában elért eredményt. Jövő hét szombaton pedig összeül az MDF országos választmánya, ahol döntenek arról, hogy csak új elnököt választanak, vagy teljes tisztújítást tartanak. A párton belül Hock Zoltán, Herényi Károly, Bokros Lajos és Makay Zsolt neve merült fel lehetséges új pártelnökként.
 

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a testület keddi üléséről távozóban azt mondta: nem látja okát annak, hogy lemondjon. Arra a kérdésre, szükséges-e, hogy a vasárnapiak miatt bárki - akár az Országos Választási Iroda vezetője - lemondjon, azt válaszolta: nem.

Navracsics Tibor bejelentette: eldőlt, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölti vita, mert a Fidesz nem látja értelmét. A frakcióvezető utalt arra, hogy az új országgyűlés megalakulásakor a Fidesz azonnal be fogja nyújtani a kisebb parlamentről és az önkormányzati rendszer egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatait.

LMP: Kommunikációs trükk a visszaléptetés

Az LMP senkivel nem tárgyal a második fordulóban együttműködésről, és sehol nem lépteti vissza jelöltjeit, áll a párt közleményében. Leszögezik: az MSZP semmiféle ellentételezésre nem számíthat a visszalépések miatt. A zöldpárt szerint a Fidesz kétharmadáért a felelősség azokat terheli, akiknek nyolc évi kormányzása a magyar társadalom elsöprő elutasítását hozta magával. Szerintük a bejelentett visszalépések alkalmatlanok a Fidesz kétharamados többségének megakadályozására, így alapvetően kommunikációs lépésnek tartják ezt, melynek a célja a kialakult helyzet felelősségének az LMP-re hárítása.

Büntetőfeljelentést tesz az Országos Választási Bizottság az MSZP állítólagos adatbázisa miatt. Múlt héten került fel az internetre egy videó, amin egy ismeretlen személy a szocialisták belső adatbázisának működését magyarázza.

Közben a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a Kubatov-hangfelvétellel kapcsolatos OVB határozatot, amely kimondta, hogy a Fidesz megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Döntését azzal indokolta, hogy a jogi felelősség megállapítása csakis és kizárólag aggálytalan és kétséget kizáró bizonyítékokon alapulhat, amire ilyen rövid idő alatt lehetetlen szert tenni.

Rengeteg blogban és itt, a mandineres kommentekben is rengeteg találgatás, magyarázat, komplett összeesküvés-elmélet jelent meg arról, vajon miért éppen az LMP-t látogatta meg Eleni Tsakopoulos Kounalakis. De mit csinált az amerikai nagykövet asszony vasárnap este valójában? A választ blogunkon olvashatják.

Lendvai Ildikó néhány napja még azt nyilatkozta, hogy az LMP-re leadott szavazatok elveszett szavazatok. Úgy látszik, gyorsan  megtalálta ezeket az elveszett szavazatokat” - válaszolt a Népszabadság kérdésére Schiffer András.

Az LMP listavezetője viccesnek nevezte, hogy az MSZP az egyik héten még rágalmazásokat terjeszt róluk, aztán hirtelen felfedezik bennük a szövetségest a demokrácia védelmében. Úgy látszik, nagyon kezdők vagyunk a politikában, ezt a színeváltozást ugyanis nem tudjuk hová tenni”.

Terézvárosban, Józsefvárosban, Zuglóban és Csepelen veszik le az MSZP jelöltjét a szavazólapról. A NOL úgy értesült, hogy Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Bárándy Gergely és Szabó Zoltán visszalép a szocialisták döntése érdekében a második fordulóban való részvételtől. Arra kérik választóikat, támogassák a döntő körben az LMP jelöltjeit. Az FN-nek Nyakó István cáfolta, hogy Avarkeszi visszalépne.

A Mandiner már kereste az LMP kampányfőnökét telefonon, de még nem sikerült elérnünk. Az LMP tumblr oldalán így kommentálták a hírt: „Hát ez egyoldalú döntés lesz. Mi nem lépünk vissza sehol. Ez TUTTI.” Schiffer András a hírre reagálva a Hírszerzőnek azt mondta, szó sem lehet arról, hogy az LMP bármiféle gesztust gyakoroljon afelé a párt felé, amely ide juttatta az országot, ráadásul az elmúlt időszakban folyamatosan rágalmazta az LMP-t.

Gyöngyösön a helybéliek szerint a szocialista jelölt mlg okozhat meglepetést, Vona viszont aligha. A leghangsúlyosabb téma a a több ezer munkahelyet ígérő gumigyár meghiúsítása lesz.

Vasárnapról hétfőre virradóan, immár egy vadiúj országban (bár az átmenet az OVB bénázása miatt kissé nyúlósra sikeredett), hajnali négy felé szembejött velünk a körúton Rákosi Mátyás. Hogy a felkínált borosflaskába mit dünnyögött, elolvashatják blogunkon.

A New York Times fontosnak tartotta, hogy külön írásban számoljon be a Fidesz-elnök megnyilatkozásáról, miután tegnapi cikkében úgy kommentálta a választások első fordulóját: a Jobbik jelentős előretörése miatt sérülhet Magyarország nemzetközi hírneve. A Fidesz elnöke közölte: egyetlen radikális pártnak sem fogják megengedni, hogy kilépjen a jogállamiság kereteiből. A demokrácia ebben az országban elég erős, meg tudja védeni önmagát, idézte az amerikai lap Orbán Viktort. 

Mivel májustól nem lesz mentelmi joguk, Herényi Károlyt és Dávid Ibolyát gyanúsítottként fogják kihallgatni az állítólagos lehallgatásokkal kapcsolatos UD Zrt.-ügyben.

Veszteni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Vasárnap az MSZP csendben, méltósággal búcsúzott. A kedvességi verseny első helyét egyértelműen a Párt elnöke, Lendvai Ildikó érdemli, aki minden alkalmat megragadott arra, hogy megkérdezze, mivel szolgálhat az újságíróknak. „Kávét, teát parancsolnak? Szóljanak csak, mire van szükségük!?” Azért a sajtájon nyomott egy kötelező Kubatov-szavazókat, de semmi idegesség vagy feszültség nem látszott rajta. Tudósítónk MSZP-nél töltött éjszakájáról blogunkon olvashatnak!

A cigánybűnözéssel és az antiszemitizmussal kampányoló párt nem titkolták a választás éjszakáján egyéni csalódottságukat, írja a Népszabadság. Szegedi Csanád alelnök és Vona Gábor pártelnök a Fidesz és az MSZP közös rágalomhadjáratával indokolta a budapesti kudarcot, miközben ennek inkább taktikai-stratégiai okai lehetnek. A lap szerint a jobbikos helyi eredmények azt mutatják, hogy a múlt század harmincas éveit idéző klasszikus antiszemita propaganda - amelyben a Pörzse-féle Barikád vagy a Kuruc.info utazik, elriasztotta a Csurka-szövegeken szocializálódott jobboldali szavazókat.

A választások második fordulójában is több olyan választókerület lesz, ahol az igazolással átjelentkező szavazók miatt torlódás alakulhat ki. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint a törvények nem engedik, hogy több szavazatszámláló felvételével gyorsítsák a szavazást, ezért a helyi választási irodák nem sokat tehetnek a probléma ellen.

Nem tartja meglepőnek a Fidesz elsöprő győzelmét Kolompár Orbán, aki szerint az elmúlt négy év politikai szerepét tekintve számítani lehetett erre és az új politikai irányvonalak előretörésére. A politikus szerint az emberek mást, újat akartak, mint amit az elmúlt négy, illetve nyolc év kormánya nyújtott, ezért ért el nagyszerű eredményt a Lehet Más a Politika, és sajnos a Jobbik is.

Kolompár gratulált az LMP-nek, egyben köszönetet mondott, hogy színeikben a következő négy évben egy roma származású nő, Osztolykán Ágnes képviselheti a cigányságot az Országgyűlésben, aki nem politikusként, hanem szakemberként érhet el átütő sikert az elmúlt 20 év politikájával szemben.

Lemondott az SZDSZ-ben betöltött összes pozíciójáról Szentkuti Károly, a párt országos ügyvivője, Győr-Moson-Sopron megyei SZDSZ elnök. A politikus egyúttal párttagságát is megszüntette. A politikus döntését a sikertelen parlamenti szerepléssel indokolta.

Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra és minden megoldásra nyitottak, ebben a visszalépés lehetősége is benne van.

Az LMP részéről elhangzott nyilatkozatok ellenére a pártelnök úgy vélekedett: vezetőiknek és szavazóiknak végig kellene gondolniuk, hogy nyolc körzeten múlik az egyik oldal túlhatalma, miközben az LMP már biztonságos arányban bent van a parlamentben, jelöltjeik pedig többnyire a harmadik helyen állnak.

Miközben a Jobbik közel 17 százalékos eredményt ért el országos viszonylatban a pártokra leadott szavazáson, fővárosi „sztárjai” messze elmaradtak a fenti eredménytől. Pörzse Sándor, Balczó Zoltán, Ifj. Hegedűs Lórántné, Dúró Dóra és Novák Előd is csak a negyedik helyen végzett, bőven 10 százalék alatti eredménnyel.

Dúró Dóra kellemes stílust talált ki magának: rózsaszín ing, fekete szoknya, búgó hang, kilóg a füle a hajából és állandóan mosolyog. A pártelnök Vona Gábor is sokszor olyan, mint egy megszeppent kisfiú, de Szabó Gábor pártigazgató a legaranyosabb. Izgul, szervez, bejelent. Közben pedig komolykodnak, Dóra például ilyeneket nyilatkozik, hogy nem lesz időnk ünnepelni, holnap kezdődik a kemény munka, az eredményeket majd kielemezzük, stb.

Bajnai félti az országot
A miniszterelnök szerint félő, hogy a jelenlegi politikai légkör, melyet a szélsőjobboldali radikalizmus, a nacionalizmus jelenléte és politikai veszekedés jellemez, alámossa az ország fejlődését.
 
„Az a tanácsom, Magyarország folytassa a józan ész politikájának útját és felejtse el a mély megosztottságot a politikában” - nyilatkozta Bajnai Gordon a Voice of America amerikai rádiónak.
Nem kíván nyilatkozni a választások eredményéről Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, de munkatársa szerint elképzelhető, hogy még a héten a nyilvánosság elé áll. Bokros Lajos Brüsszelbe utazott, ő sem kommentálja az eredményeket. Az MDF a Szabad Demokratákkal karöltve vasárnap mindössze 2,67 százalékot szerzett, a vereség miatt pedig Dávid Ibolya MDF-elnök lemondott.
Nem tolják el az önkormányzati választásokat

Miről is fogunk vitatkozni? - kérdezi Orbán arra a felvetésre, vajon lesz-e miniszterelnök-jelölti vita. Közbiztonság: haladéktalanul helyre kell állítani. Pontosan tudja a Fidesz, melyik településen kell felállítani plusz rendőrörsöt. Két hét alatt rend lesz mindenhol, ígéri Orbán Viktor.

Orbán a Jobbikról

Tőlünk nem azt várják, hogy rendesen viselkedjünk, ez a minimum. Tőlünk azt várják, hogy rendet tegyünk, mondta a kivételesen nem a bordó nyakkendőjét viselő Orbán, majd hozzátette: nem arról fogok beszélni, miért nem sikerült valamit megcsinálni, hanem arról, hogyan tudnám mégis. A New York Times kérdésére Orbán elmondta, nem az a kérdés, miért van Magyarországon egy ennyire erős szélsőjobboldal, hanem az, hogy az ország letette-e voksát egy európai, demokratikus létforma mellett. Szerinte természetes, hogy megjelennek az emberi méltóságot nem tiszteletben tartó szélsőségesek, de nem lehet szemet hunyni afölött, hogy valakik kihúzzák magukat a jog és törvényesség szabályai alól.

Orbán nem akar megszorítani

Magyarországon minden eddigi megszorítás a gazdaság teljesítménycsökkenését eredményezte, ezért nincs szükség megszorításokra a jövőben. Orbán gazdaságpolitikájában nem a megszorítás, hanem a növekedés áll a középpontban, ugyanis Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy struktúraváltást, modernizációt enélkül meg tudjon lépni. Nem az a kérdés szerinte, hogy a kormány milyen költségvetési hiánycélt tűz ki maga elé, hanem az, hogy mekkora a hiány. A költségvetési hiányt persze csökkenteni kell, mondta.

Nyakó: A Fidesz kérjen bocsánatot!
„A Fidesznek bocsánatot kell kérnie a kormánytól, a szocialistáktól és a választóktól, amiért a parlamenti választás első fordulójának napján megtévesztették őket nyilatkozataikkal, amikor azt állították, hogy a káoszért az MSZP a felelős” - Jelentette ki Nyakó István hétfőn.
 
A szocialisták szóvivője szerint a Fidesznek tisztáznia kell magát, hogy a tömegjeleneteket egyes szavazókörökben valóban a „központilag szervezett Kubatov-szavazók” okozták-e. Ha kiderül, hogy az érintett szavazókörökben egészen más eredmény jött ki, mint az attól tíz méterrel jobbra vagy balra lévőben, akkor várhatóan jogi útra terelik az ügyet.
 
Nyakó szerint Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója volt az értelmi szerzője annak az indítványnak, amelynek eredményeként az igazolással szavazók egy választókerületen belül csak egy kijelölt választókörben szavazhattak.
A szabad demokraták egykori pártelnöke szerint az SZDSZ és az MDF hibás stratégiát választott, mert szavazótáboraik nem követték az együttműködést, hanem elpártoltak. Kuncze Gábor szerint kérdés, hogy a Fidesz a szűk mozgástérben képes lesz-e megfelelni a megnövekedett elvárásoknak.

A jobboldalról szólva elmondta: külön kell választani a Fideszt és a Jobbikot. A radikális párt szereplése Kuncze Gábor szerint a sok megoldatlan probléma következménye, amivel a politika nem tudott mit kezdeni az emberek szemében. A volt pártelnök hozzátette: a Jobbik számára a következő időszakban bebizonyosodik, hogy egy dolog beszélni valamiről, és más konkrétan tenni. Ez le fogja morzsolni a szélsőséges pártot - fogalmazott.
Átfogó támadás a bürokrácia ellen

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta: nem tűri a jövőben az áldatlan bürokratikus akadályokat, melyekkel az emberek hétköznapi ügyeik végzése során szembesülnek. Egy hatékonyan működő állam a piaci versenyben versenyelőnyt jelent, és Orbán szerint a magyar gadaságnak versenyelőny kell. Ezt szeretné neki megadni. Magyarországot pár éven belül a régió legerősebb gazdaságává kell tenni, de úgy, hogy közben a szociális biztonságot is megerősítsük, mondta Orbán, aki ezt nevezi néppárti politikának.

Orbán: a kétharmad csonka

Az MSZP-nek a választásra vonatkozó kritikáit nem értjük meg, hiszen az ő dolguk volt a választás lebonyolítására, lévén ők vannak kormányon, így Orbán. A kétharmad csonka, hiszen az ország három harmadból áll, ezért azt arra fogja használni, hogy a kormányzati szerkezetet hatékonyabbá és jobbá tegye. Navracsics már elkottyantott ezt azt, reagált Orbán arra a kérdésre, hogy vajon csúcsminisztériumok lesznek-e. Hiába, a frakcióvezető nagy úr, tette hozzá. Nem tetszik Orbánnnak a csúcsminisztérium szó, sima minisztériumok lesznek.

A sajtó neveket akar hallani

Ami a kormány megalakulását illeti: engem még senki nem kért fel arra, hogy kormányt alakítsak, mondta Orbán. Ezért kormányalakításról beszélni a választások lezárulta előtt szerinte ízléstelenség. Türelmet szeretne kérni, a választások után Orbán örömmel áll rendelkezésre a kormány személyi összetételét illetően. 

Orbán nemzetközi sajtótájékoztatót tart

Orbán Viktor a tegnap estére úgy emlékszik, hogy egy nagyszerű, történelmi nap volt. Az igazolásos szavazók körül kirobbant botrányról azt mondta: tökéletes példája annak, hogy Magyarország egy szétcsúszott, tönkretett ország. De ez ne vegye el jókedvünket, mondta, mert nemsokára jön a kilábalás és a fellendülés. Ha az egység nagy, a kilábalás gyors lesz, ha viszont az egység kicsi, a kilábalás kisebb és fájdalmasabb lesz, mondta. Tegnap Orbán szerint kiderült: a magyar demnokrácia stabil, jól vizsgázott és megvédte saját magát. A magyarok szerinte úgy döntöttek: a kormány menjen, a demokrácia maradjon.

Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje kifejtette: „A Jobbik most európai viszonylatban is a legerősebbek euroszkeptikus pártok között van. Ezt az erőt adhatja hozzá a Jobbik ahhoz a szabadságharchoz, amelyet Európa jelentős része vív az önrendelkezésért. Magyarországon a harmadik világra emlékeztető jogfosztottság ellen is fel fogunk lépni” - tette hozzá.

A politikus mozgósítaná azokat a szavazóikat a második fordulóban, akik esetleg csalódtak a Jobbik harmadik helye miatt. Morvai különösen a fiatalok körében tartja fontosnak, hogy tudassák velük: „Ezen a választáson múlik a jövőjük, ebben az országban élhetik-e le az életüket vagy gazdasági menekültként külföldre kell menniük.”

A parlamentből kiszorult pártot Herényi Károly vezeti elnökhelyettesként addig, amíg a vasárnap lemondott Dávid Ibolya helyett nem választanak új elnököt. A politikus szerint a lehető legrövidebb időn belül összeül az elnökség, majd összehívják az országos választmányt, hogy az új elnök személyéről döntsenek.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokrata Fórum szóvivője közölte: kiáll a szintén önszántából távozó Dávid Ibolya pártelnök mellett és nem kíván részt venni a párt vezetésében. „Az a korrekt, ha az, aki ezt a politikát támogatta, félreáll” - fogalmazott. A Klubrádiónak elmondta: „Az országban szükség van az MDF által képviselt liberális konzervativizmusra.” A műsorvezető kérdésére, miszerint van-e elég muníciója a pártnak a stabilizálódáshoz, nem tudott felelni.

„Egy olyan összefogás eredménye a vasárnapi eredmény, amely példaértékű. Ez egy fantasztikus lehetőség, amellyel kellő szerénységgel, de élni kell” - értékelt a fideszes politikus az MTV Ma reggel című műsorában. Kósa Lajos szerint szerint a szocialisták kormányzása botrány volt botrány hátán, választás éjszakán tapasztalt választási tragikomédiával pedig ez végképp bebizonyosodott. A képviselő Lendvai Ildikó MSZP-s pártelnök közlésére, miszerint a kialakult helyzettel visszaélések is előfordulhattak, a fideszes képviselő úgy válaszolt: „A választási turizmust a szocialisták találták ki, és ők hozták létre a vasárnap kialakult helyzetet”.

„A szavazók kinyilvánították a véleményüket, miszerint ebből elég volt. Egy egészen új utat lehet létrehozni. Nagyjából lehet látni, hogy mely feladatokat kell újra átgondolni, és a minket vezérlő elvek mentén egy kormányprogramot létrehozni” - mutatott rá Kósa. Majd hozzátette: „Még senki sem kapott ilyen mértékű támogatást korábban. Egy olyan összefogás eredménye a vasárnapi eredmény, amely példaértékű. Ez egy fantasztikus lehetőség, amellyel kellő szerénységgel, de élni kell.” - szögezte le a politikus. A fideszes politikus fontosnak tartja, hogy azokban a körzetekben, ahol lesz második forduló, az emberek újra elmenjenek szavazni.

A liberális napilap arról írt, hogy a szélsőjobboldali párt minden más hasonló pártnál jobban szerepelt a kommunizmus 1989-es bukása óta. A cigánybűnözés emlegetése és a zsidók ellen kikelő párt sikere nemcsak az ország nemzetközi tekintélyét, hanem gazdasági felépülését is veszélyeztetheti. A tekintélyes újság elemzőkre hivatkozva megjegyezte: a Jobbik növekvő népszerűsége azt illusztrálja, hogyan járult hozzá a gazdasági válság a kisebbségek elleni régióbeli indulatokhoz, miközben az emberek bűnbakot kerestek.

A lap Tamás Pál szociológust idézte, aki szerint a Jobbik főleg a vidéki munkanélküli szavazókat vonzotta, akik a múlt század összes magyar sérelmét, beleértve a gazdasági válságot, a kisebbségekre vetítették. A Jobbik azon ígérete, hogy helyreállítja a jogrendet, szintén visszhangra talált a szavazók körében, akik kiábrándultak, látván a kormányzó MSZP-ben a kiterjedt korrupciót és a kétszínűséget.

Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető elemzője azt mondta a lapnak: a Jobbik előretörése súlyos kárt okozhat Magyarországnak, ezek után ugyanis már nehéz lehet nyitott, üzletbarát környezetről beszélni. A Stratfor amerikai kutatóintézet azt emelte ki: a Jobbik választási sikere figyelemreméltó jelenség, azt mutatja, hogy a szélsőjobboldali nacionalista pártok, különösen a gazdasági recesszió idején mekkora vonzerővel bírnak, és egy tendenciát jelezhet, főleg Közép-Kelet-Európában.

Hétfő hajnali negyed kettőkor adhatta le utolsóként szavazatát hétórányi várakozás után az a választópolgár, aki igazolással, lakóhelyétől távol kívánt élni választójogával Budapest XI. kerületének 19-es számú választókörében. A fiatalembert Rétvári Bence, a választókerület egyéni képviselői mandátumát az első fordulóban elnyerő Fidesz-KDNP közös jelöltje pezsgővel köszöntötte. A BME-n tanuló egri Ostoróczki Szabolcs elmondta: bár ismerte a választási eredményeket, úgy döntött, kivárja sorát, és él választói jogával. A diákot pezsgővel köszöntő Rétvári Bence köszönetet mondott mindazoknak, akik hosszú órákon keresztül sorban álltak a voksolásra várva.
 

„Azért vártuk ki a sorunkat, hogy megfricskázzuk a törvényhozókat, és megmutassuk Európának, okoskodással hogy lehet elbarmolni egy választást, és megkeseríteni egy választópolgár életét” - nyilatkozták a várakozó egyetemista fiatalok a szavazókörnek kialakított általános iskolában. Budapesten a legtöbben, 2.823-an, a XI. kerületben kívántak igazolással szavazni a 15. választókerület 19-es szavazókörébe tartozó alig ezer választópolgár mellett.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje vasárnap késő este telefonon gratulált a Fidesz elnökének pártja választási eredményéhez, és azt kérte tőle: a nemzet érdekében használja a felhatalmazását, legyen minden magyar ember miniszterelnöke.



Mesterházy Attila az MSZP választási központjában tartott tájékoztatón közölte: választók leváltották az MSZP által támogatott kormányt, de arról is döntöttek, hogy az MSZP legyen az ellenzék legerősebb pártja. A második forduló az ellenzékről fog szólni, arról, milyen erős kontrollja lesz Orbán Viktornak, a Fidesz-kormánynak - mondta.

Mint mondta, az értékelés időszaka is el kell, hogy jöjjön, ez április 25-e után lesz. Hozzátette, hogy vitára hívja ki Orbán Viktort, a két párt programjának ütköztetésére. Úgy fogalmazott: értékelni kell az elmúlt 4, 8 és 20 évet; az ígérte, ennek a bázisán egy új magyar demokratikus baloldalt építenek.

„Soha nem látott ellenszélben sikerült a Jobbiknak egy év alatt megduplázni támogatói számát” - jelentette ki a Jobbik elnöke. Hozzátette ugyan, hogy jobb eredményre számítottak, de sokakhoz nem jutottak el, sokakat pedig a párt elleni támadások bizonytalanítottak el.

Vona Gábor azt ígérte, hogy ez az eredmény csupán a kezdet, mivel „győzelemre születtek”, és a jövőben a szocialistákat is le fogják győzni. Vona kijelentette: „Az MSZP-t is saját halottunknak fogjuk tekinteni”. A pártelnök leszögezte, hogy a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem tudnak róla. Az OVB döntésével kapcsolatban úgy fogalmazott: ilyen mértékű választási csalást még Botswanában sem fordulhatott volna elő, a magyar választók pedig joggal dühösek.

A pártelnök beszéde végén a Himnusz mellett a Székely Himnuszt is elénekelték az ünneplők. A szimpatizánsok Budaházy nevét is skandálták, valamint a Vesszen Trianon rigmust hallani lehetett. A Jobbik-vezetők többsége ehhez csatlakozott.

Búcsú MSZP

Felvétel Mesterházy beszédéről.

 

„Úgy tűnik, hogy a csoda bekövetkezett” - mondta az LMP sajtótájékoztatóján Schiffer András, a párt listavezetője. Schiffer szerint az LMP két év alatt, szerény infrastruktúrával, hazaszeretetből és önfeláldozásból dolgozó aktivistákkal vitte végig sikeres kampányát. Bejutásuk reményt ad, hogy lehet tisztességgel politizálni.

A párt listavezetője kiemelte, hogy az LMP jelöltjei a legfiatalabbak és 90 százalékuk még nem vett részt pártpolitikában - sikerükkel egy új generáció is megjelent a magyar politikai életben. Schiffer András mindenkinek, a médiának is megköszönte a sikert. A jelen lévő aktivisták tapssal és hangos „folytatjuk, folytatjuk!” kiáltásokkal köszöntötték az eredményt.

LMP: Torta, pezsgő, Instant

A Mandiner helyszíni tudósítói jelentik: kiürült az LMP irodája, miután mindenki elment a közeli Instantba megünnepelni a 7% fölötti eredményt. Az újságírókat és a még ott maradt aktivistákat túrós-lekváros tortával kínálják.

 Este tizenegy után állt színpadra Orbán Viktor, aki megköszönte a támogatók munkáját és a szavazatokat. Mint mondta, a Fidesznek kellő szerénységgel kell viselkednie a győzelem után.

Mesterházy Attilának, sok szeretettel.

Az MDF elnöke beismerte vereségét: pártja nem került be a parlamentbe. A Magyar Demokrata Fórum országosan 2,65 százalékot ért el.

A Jobbiknál elégedetlenek az eredményekkel

Tudósítónk szerint a Jobbik-táborban nagy a zúgolódás, elégedetlenek az eddig nyilvánosságra került eredménnyel. Ha a képernyőn szakállas embert mutatnak, felharsan a „ZSIDÓ!” kiáltás, ha a Jobbik-embléma tűnik fel, hujogatás kezdődik. Kiss Róbert Gárda-főkapitányt megkérdezték tudósítóink, hogy nem fél-e a két pofontól, mire azt mondta, hogy Orbán Viktor is kaphat egyet.

Schiffer: Igen, lehet!

A Tumblr győzelmét hozta az idei választás - elemezte a Mandiner elmúlt óráit Vágó Gábor, az LMP kecskeméti jelöltje. Schiffer András győzelmi beszédében azt mondta, az LMP fiatal aktivistái hazaszeretetből, bármiféle tapasztalat nélkül csinálták meg a kampányt, köszöni szépen nekik, a választóknak, a képviselő-jelöltjeiknek, illetve a média munkatársainak.

Schiffer András beszédét meghallgathatják a Mandiner tumblr oldalán.

Lendvai: Az MSZP követeli a vizsgálatot!

Az MSZP azt javasolja, hogy a parlament vizsgálja újra a választási törvénynek azt a módosítását, amelyet az Alkotmánybíróság írt elő és amelynek során a kétharmados többség Salamon László (KDNP) javaslatát magáévá tette - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap este.

A pártelnök hozzátette: annak megvizsgálását javasolják, hogy mi vezetett jónéhány körzetben a szavazás ilyen elhúzódásához. Lendvai Ildikó azt firtatta: fölmerülhet-e a gyanú, hogy a választás utolsó óráiban Kubatov-szavazók jelentek meg a szavazófülkéknél, máshonnan megjelent szavazók. Szerinte meg kell vizsgálni, hogy történt-e a törvénymódosítással való visszaélés. Hangsúlyozta: az MSZP igényli az átgondolást és követeli a vizsgálatot.

Az elmúlt órák a mandiner.tumblr.comon

Az elmúlt órákban a mandiner.hu és a mandiner.blog.hu nem bírta kiszolgálni a t. közönséget, ezért itt közvetítettünk, elsőként adva eredményeket a nemzetnek az Indextől a Kurucig, a Kossuth Rádiótól, az InfoRádión át, a Reutersig: http://mandiner.tumblr.com/

Összeesküvés

MDF: A potentátok közül egyedül Somogyi Zoltán mutatkozik. Azzal viccelődött, hogy hajnali 2 körül lesznek csak eredmények. Hozzátette: hárompárti koalíció állt össze az MDF ellen, hogy ne lehessen rá listán szavazni Budapesten, és hogy ne ismerhessék meg az emberek Bokros Lajos programját.
 

Vita

MSZP: Az MSZP-közeli Bakegérben heves vita bontakozott ki arról, hogy a Jobbik az MSZP kreálmánya-e vagy nem.

Budai Bernadett reménykedik

MSZP: Budai Bernadett reméli, hogy a választásokban történt fennakadást nem a jobboldali szervezetek hívei okozták.

LMP <3 technó

Az LMP több prominense afelől érdeklődik a Mandiner tudósítóitól, hol lesz a ma esti Több technót a parlamentbe! buli. A hírszerzős Kiss Ádám megígérte, nemsokára kommenteli a választási hírfolyamot a Mandineren, és akkor a webkettes kígyó a saját farkába harap. Ezt is ő mondta. Közben bejött két rendőr hugyozni - írják tudósítóink.

Még órákig eltarthat

Tizenhét fővárosi kerületben nem tudtak urnát zárni 19 órakor, ezért tart még órákig a szavazás - mondta a Fővárosi Választási Bizottság szóvivője.

„Minden fővárosi kerületben egy-egy ilyen szavazókör van. Este 7-ig csupán a XII., a XV., a XVI., a XX., a XXI. és a XXIII. kerületben zárhatták az urnákat, a többi 17 kerületben a lakóhelyüktől távol lévők szavazására kijelölt szavazókörökben tovább folyik a szavazás” - közölte Agócsné Darai Terézia, a Fővárosi Választási Bizottság szóvivője.

A XI. kerületben 19 órakor még közel nyolcszázan várakoztak arra, hogy leadhassák szavazatukat, és a VIII. kerületben is mintegy félezren - tette hozzá.

9%-os feldolgozottságú adatok

A Mandiner értesülései szerint az adatok 9%-ának feldolgozottsága alapján:

Fidesz 55,03%
MSZP 18,88%
Jobbik 16,89%
LMP 6,31%
MDF 2,17%

Cserepad

Fidesz: A Fidesz választási központjában teljes a nyugalom. A nagyágyúk még nem érkeztek meg, a felső VIP-szektorban csak Szűrös Mátyás, Tőkés László, Jeszenszky Géza, Kiss-Rigó püspök és Szőcs Géza bratyiznak. Lenn a téren megkezdődött a koncert, csinos fiatal hölgyek táncolnak, és mindenki mosolyog.

Bakegér

MSZP: Az újságírók jelentős része megunta a várakozást, ezért átültek a közeli Bakegér sörözőbe, ahol idős alkoholistákkal együtt nézik a választási műsort. Tudósítónk itt beszélt egy 67 éves úrral, aki saját bevallása szerint régebben Orbán Viktor művezetője volt, és Orbánon már akkor is látszott, hogy egy hataloméhes szemét.
 

Megdöbbentő hírek!

Jobbik: Titkos info: azért húzzák el az eredmény kihirdetését, mert a Jobbik nyert és most hamisítják a szavazatokat. Izraeli repülők várnak a menekülőkre.

Jól szerepel az LMP vidéken

A Mandiner információi szerint az LMP Székesfehérváron - ahol alig lettek meg az ajánlószelvények - több választókörzetben megszorította, vagy megverte a Jobbik jelöltjét. A Győr-Moson-Sopron megyei Töltéstaván Pinczés Bálint, az LMP jelöltje 12% körül, a párt listája 9% körül végzett. Közben Karácsony Gergely kampányfőnök már a negyvenedik interjúját adta.

Körbe-körbe

MSZP: A Jókai utcában fekete Lexusok és Audik keringenek, de nem mernek megállni, csak hajtanak körbe-körbe a háztömb körül.

Ideológia, röviden

MDF:
A székház környékén feltűnt Tomcat, de egyelőre nem dobál tojásokat.

Előkerült Somogyi Zoltán, akinek szavai szerint, amelyeket nem szabad idézni, a saját belső méréseik szerint bejut az MDF, amelyet a többi közvéleménykutató rendszeresen alulmér. Somogyi 5 párti parlamentet jósol (plusz KDNP)
 

3%-os feldolgozottságnál 57% Fidesz, a Jobbik az MSZP nyomában

A Mandiner értesülései szerint 3%-os országos feldolgozottság mellett ez az állás:
57,17% Fidesz
17,45% MSZP
17,14% Jobbik
5,64% LMP
1,95% MDF

Micsoda imázs!

 Az LMP-hez megérkezett Fabricius Gábor, három pattanás társaságában.

MSZP: „Lássák, hogy nem bujkálunk”

MSZP:

Előmerészkedett az MSZP elnökségének több tagja is a Jókai utcai pártszékház felsőbb emeleteiről. Szekeres Imre elnökhelyettes, Puch László pártigazgató, a zuglói körzete és a székház között ingázó Bárándy Gergely elnökségi tag, Szigetvári Viktor kampányigazgató is vegyült egy kicsit az újságírókkal.

Mondani nem mondott senki semmit, tekintettel a kampánycsendre, csak csevegtek és viccelődtek a sajtó képviselőivel. A Hírszerző kérdésére Szekeres Imre mosolyogva annyit mondott: „Azért jöttünk le, hogy lássák, nem bujkálunk, mert nincs is miért”.

Schiffer tud bringázni

A Mandiner helyszínti tudósítói elkapták Schiffer Andrást bringaügyben. „Tudok biciklizni, de nem szoktam” - mondta az LMP listavezetője, aki egyébként ide-oda mászkál az irodában.

Cluj-Napoca jelentkezik

A Mandiner kolozsvári tudósítója jelenti:

Itt senkit nem érdekel az egész. A színibüfében az előadás után a szakma a téma. Este CFR-Rapid Román-Kupa-meccs van, a tévés kocsmákban a kezdő sípszótól foglaltak az asztalok. Ilyenkor az embernek nincs pofája megkérni a pincérlányokat, hogy addig legalább hadd lehessen nézni a Duna TV-t.

Az első fecske Vasból

A Mandiner értesülései szerint a Vas megyei Bozsokon 67% körüli részvétel mellett a Fidesz 70%-kal nyert, második 10%-kal a Jobbik, harmadik a 9%-os LMP, az MSZP 8%-ot kapott. 2006-ban a 259 szavazatból a Fidesz 167, az MSZP 68, SZDSZ 12, az MDF 12, a MIÉP-Jobbik 0 szavazatot kapott.

Rémhír!

Jobbik: Rémhírek terjednek a Jobbik főhadiszállásán: állítólag a környékén egynapi járóföldön belül nincs egy kocsma se. Büfé nincs, a szegény újságírók éheznek-szomjaznak. Mindenki vár, semmi sem történik. Tudósítóink unatkoznak.

Kiss tényleg elment

MSZP: Tudósítóink párbeszéde Nyakó Istvánnal:

- Miért hagyta el Kiss Péter az MSZP-székházat?

- Nem tudom.

- Csak nem szavazni ment?

- Jó felvetés, hö-hö, hö-hö, hö-hö.

Van, aki 12%-ot vár az LMP-től

Az LMP egyik dunántúli képviselő-jelöltje a Mandinernek azt mondta, megálmodta, hogy a párt 12%-ot fog elérni. Szerinte sem tud Schiffer biciklizni. A helyszínről jelentkező tudósítóink szerint hatalmas a tömeg, ahogy a mellettük ülő Kiss Ádám fogalmazott: mintha mindenki Obamát várná.

Tévé

Szigeti Péter és az OVB elintézte, hogy a tévében olyan unalmas legyen a választási műsor (már ahol nem zenét adnak), amilyenhez foghatót még a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság polgárai sem láttak. Éppen Kéri László mesél a családjáról.

Őskapitalisták

Szerkesztőségünk lúzerét, akinek mindig elvesszük az uzsonnáját, az MDF-székházhoz küldtük. Jelentése szerint a székházban a TV2, az előtte felvert sátorban a HírTV megy.

A házba egy csomó ember bement, képviselőjelöltek lehettek, amit onnan lehet tudni, hogy nagyszámú érdeklődő köszönt nekik.

Az MDF-nél nincs wifi, úgyhogy tudósítónk kérésére ezúttal felszólítjuk a modern európai értelemben vett konzervatív szakértelem pártját, hogy szerezzen be internetet.

Dóra nyilatkozott nekünk.

Jobbik: Dúró Dóra: saját összesítő rendszerük már produkált eredményt, de nem árul el semmit. Ünneplés nem lesz, hiszen holnap már kezdődik a kemény munka. Fiatalok, de akkor is holnap munka. 

Kiss Péter elment

Tudósítónk szerint Kiss Péter távozott az MSZP székházából, a riporterek kérdéseire nem kívánt válaszolni.

Leleplezés

MSZP-hez küldött tudósítóink biztos forrásból megtudták, hogy Thürmer Gyula fia a Magyar Hírlap publicistájaként keresi kenyerét, Máté T. Gyula néven.

Kezdődik!

Jobbik: Szabó Gábor országos kampányfőnök hivatalosan is megnyitotta a Jobbik rendezvényét. Meglepően visszafogott mondandójának egyetlen említésre méltó eleme az volt, hogy a helyszínen éjfélkor  fellép a Szkítia zenekar.

Szekeres Imre nem sért kampánycsendet

MSZP: Szekeres Imre lehordta az újságírókat, hogy ne hozzanak le semmit abból, amit mondott, mert az sérti a kampánycsendet.

Gyüli

MSZP: Tudosítóink szerint a Jókai utcai MSZP-székháznál meglehetősen kevés érdeklődő gyűlt össze: pillanatnyilag konkrétan csak újságírók, illetve egy négytagú cigánycsalád van jelen.

A Jobbik vezetői reális célnak látják, hogy listán megverik az MSZP-t.

Felülvizs

Az MSZP-nél Simon Gábor választmányi elnök bejelentette: a ma felmerült problémák miatt a választási törvény felülvizsgálatra szorul. Szép tőlük, hogy rájöttek, így nyolc évnyi kormányzás után.

 

Pörzsölő

Jobbik: A Jobbikhoz ebben a pillanatban befutott Pörzse Sándor, de amilyen gyorsan jött, el is tűnt a forgatagban. A tömeg lassan gyűlik, eddig az ülőhelyek alig negyedét töltötték fel a szimpatizánsok.

Még órákat kell várni

A Mandiner információi szerint az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalnál órákat kell még várni ahhoz, hogy sorra kerüljön valaki a szavazáshoz. A terézvárosi önkormányzatnál szavazni vágyók a Király utcáig állnak.

Káosz 2.

Szigeti Péter bejelentette, hogy a kampánycsend bizonytalan ideig folytatódik, így az elmúlt 16 percet utólag töröljük az időből.

Szép, szimbolikus lezárása ez az elmúlt nyolc év sikeres kormányzásának és állami teljesítményének.

FASZKORBÁCS, FASZKORBÁCS, FASZKORBÁCS!!!

Az alufólia vége

Az LMP professzionalizálódik. Az EP-választás anarchoszindikalista büféasztalát látvány-szendvicsek váltották fel :(

Dúró Dóra

Jobbiktól jelentkezünk. Megjelent Dúró Dóra, mindenki őt fotózza, mi is.

Béke

Jobbik: Itt sétál a Jobbik választási központjában Nagy József ex168órás csávó, de senki se vegzálta.

Káosz

A kereskedelmi tévéken vége a kampánycsendnek, az m1 azonban igazodik a kurzushoz, így ott kövér kubaiak trombitálnak, valószínűleg addig, amíg az utolsó turista is le nem adja szavazatát holnap délután.

Ökör

Jobbik: Valaki ökröt süt, de nem lehet tudni, hogy a jobbikosok, vagy csak egy baráti társaság.

Látták

A tévében egy bemondónő állítólag látta Szíjjártó Pétert. Tök jó lehet neki.

Gyér

Fidesz: Tudósítónk szerint 19:00-kor bemondták a Nézőpont Intézet adatait, amelyek határozottan gyér, már-már csalódott taps fogadott. Tudósítónk szerint talán azért, mert a közönség soraiban sok a turista.

 A Nézőpont Intézet felmérése szerint négy párt jutott be, a Fidesz 50% fölött, az MSZP a Jobbik előtt.

Gyűlnek

Az MSZP-székházba tudósítóink szerint megérkezett Bajnai Gordon és Hiller István. Vajon minek?

Sitting in my car

A Vörömarty téren 3-400 ember gyűlt össze eddig, jó a hangulat, egy haknizenekar a svéd Roxette popzenei duó Sitting in my car című számát nyomja, állítólag tök jól. A Listen to your heart még nem volt.

Nem vertek meg

 A Jobbik-főhadiszálláson székelő tudósítóink jelentik: a beléptetés zökkenőmentesen, csendőrtollak között biztonsággal lezajlott. Jelenleg áramszünet van, az újságírók békésen társalognak a félhomályban. Az ünneplő közönség még sehol.  

Mondjon le

A Mandiner MSZP-székházba indult tudósítói jelentik: Szavazásra még mindig sorban álló ismerőseink az OVB lemondását követelik SMS-ben.

Maci

Fél füllel a híradót hallgatjuk, állítólag több ezer plüssmackót dobáltak be egy szavazóurnába. De az is lehet, hogy egy hokipályára, nem hallottuk pontosan.

Délutáni matiné 3

 Még tíz perc van a közvélemény-kutatások nyilvánosságra hozataláig, addig azt javasoljuk, lazítsunk Metal Ladyvel.

 

Szorgos sajtóhangyák

Az egyik párt, egyik székházában sok sok sajtóhangya szorgoskodik. A biztonságiak kedvesek. De vajon melyikben?

Párizsba beszökött a Mandiner

A Mandiner párizsi (nem parizer! és nem 40 deka!) tudósítója jelenti:

bonzsur

erge jelentkezik parizsbol, a quartier latinbol

hirek

szent mihaly utjara beszokott az osz, szo szerint

kurva hideg van, szurke az eg, eros szel kavarja a szokasos parizsi szemetet

nyomokban feher embert is tartalmaznak az utcak

itt ulok a boulevard saint michel es a rue soufflot sarkan egy
cybercafeban, ahogy itt a netkavezot nevezik, mert ezeknek a
csigazabaloknak mindent mashogy kell mondaniuk

es meg a billentyuzet is tok mashogy van, frqncbq!

hirek magyarorszagrol itten?

a franciak meg a lengyel tragediat is tomondatos hirekben foglaljak ossze,
a magyar valasztasokrol lovesuk sincs, szo nem esik rola; nyilvan az
olvasok 80 szazaleka azt se tudja pontosan, hol van hongrie

valahol a nemet ellenseg, ize, barat mogott

elobb voltam a sorbonne korul, barikadokat nem lattam, meg cohn-benditet se

nyilvan feszulten figyeli otthon, hogy 68 utan 42 evvel hogyan semmisiti
meg a magyar reakcio a progresszio eroit
 

Délutáni matiné 2

 Még mindig nincs vége ennek a hülye kampánycsendnek, úgyhogy további férges videókkal vagyunk kénytelenek szórakoztatni a nagyérdeműt.

 

 

21. századi high-tech választás

OVB: Bódvalenke községben és a szavazóhelyiségben 15 órától ismételten van áramszolgáltatás.

Nem dobom be, vaze

OVB: XXIII. kerület Sodronyos u. 28. sz. 20. szavazókör 13.30. órától 13.50 óráig egy szavazásra jogosult nő miután megkapta a szavazaólapokat, öt perc eltelte után közölte,hogy a szavazólapokat nem dobja be, elviszi magával. A bizottság tagjai közölték, hogy ezt nem teheti meg, a szavazólapokat be kell dobnia a szavazóurnába. Ezután leült az asztal mellé, majd bement a szavazófülkébe,elidőzött, onnan kijött és bedobta az urnába a szavazólapokat és elment.A szavazatszámláló bizottság kérte, hogy a történteknek legyen írásos nyoma, mert ezt választási csalásra okot adó eseménynek gondolják. További intézkedésre nincs szükség.

17 órás részvétel: 59,28%

A választásra jogosultak 59,28 százaléka, 4.752.052 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 17.30 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 17.30 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 61,45 százalék, ami 582.652 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Baranya megyében volt, 55,58 százalék, ebben a megyében 177.654-en voksoltak.

A fővárosban a szavazók 63,02 százaléka, 852.443 választópolgár adta le szavazatát 17.30 óráig. Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 49,52 százalék, a 2002-es választáson 65,56 százalék szavazott 17.30 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 61,72 százaléka voksolt 17.30 óráig.

Szomorú

Nénike kollega most érkezett be a szerkesztőségbe. Elmondása szerint egy öreg kisebbségi hegedűs a Ferenciek teri aluljáróban a Szomorú vasárnapot játszotta. Ez vajon mit jelent?

Ácsolás

A szerkesztőségbe jövet láttuk, hogy egy nagy párt esti eredményvárójához egy bazi nagy színpadot ácsolnak mindenféle culágerek. Az emelvényen tamtam-dobokat is láttunk, valószínűleg négerek fognak zenélni.

Mi folyik Kemecsén?

OVB: (Kemecsén) "az egyik szavazópolgár egy összetépett szavazólapot akart kivinni a szavazóhelyiségből.

A Szavazatszámláló Bizottság tagjai megakadályozták és belekerült az összetépett szavazólap az urnába. A rendet helyreállították és a szavazás zökkenőmentesen folytatódott."

Kiterítés

Újabb izgi hír az OVB honlapjáról:

"Szeghalom település 5. számú szavazókörében 13 óra 07 perckor egy választópolgár tájékoztatva lett a szavazás módjáról, és átvette a szavazólapokat majd a fülkében kitöltötte. Mielőtt bedobta szavazatait az urnába, kérte a Szavazatszámláló Bizottságot, hogy adjon ki igazolást részére arról, hogy kire adta le szavazatát. Az SZSZB tájékoztatta a választópolgárt arról, hogy ilyen igazolás kiadására nincs lehetőség, mivel az sérti a szavazás titkosságát. Ekkor a szavazópolgár a kitöltött egyéni és listás szavazólapokat az asztalra kiterítette és a vele lévő választópolgár azt lefényképezte. Az SZSZB felszólította őket a tevékenység befejezésére. A választópolgárok ezután szavazólapjaikat az urnába dobták,majd eltávoztak. További intézkedésre nem került sor."

Ezekért érdemes élni.

Hiba

Apró hír az OVB honlapjáról: "(Egyházashetyén) a szavazás megkezdése után az SZSZB a 20. választópolgár megérkezésekor észlelte, hogy a korábbi választópolgárok részére csak területi listás szavazólapot adott ki."

Ezúttal is gratulálunk az egyházashetyei szavazóbiztosoknak.

 

Valami

Az OVB tájékoztatása szerint valahol történt valami, ami érintett valakit vagy valakiket. A részletekről a kampánycsend miatt nem számolhatnak be.

Hu elnök üzenete

Az imént beszéltünk telefonon Hu Csin-tao elnök-pártfőtitkár úrral. Szerinte nem a részvétel a fontos, hanem az, hogy győzzön a Párt, ezért aztán ők nem is pöszmögnek mindenféle többes jelöléssel meg egyéb csalafintasággal. Arrafelé az újságíróknak is jóval kevésbé stresszes egy-egy választás.

Véget ért a szavazás a börtönökben

A büntetés-végrehajtási intézetekben véget ért a szavazás, a rácsok mögött 1.376-an adták le voksukat. A fogvatartottak mozgóurnába adhatták le voksukat. A szavazásra jogosult 5.218 fogvatartott közül 1.882-en jelezték választási szándékukat az országgyűlési választás első fordulójára, ennyien kértek igazolást a lakóhelyük szerinti jegyzőtől arról, hogy büntetés-végrehajtási intézetben akarnak szavazni. Igazolást 1.461 fogvatartott kapott.

Káká

Alkesz, ám politikailag igen tapasztalt nagybátyánk üzeni minden kedves olvasónknak: az örömködéssel vagy a kétségbeeséssel várják meg az esti eredményeket. A közvélemény-kutatások ugyanis olyanok, mint a nyeles puki: az ember számít valamire, aztán végül valami egész más jön ki belőle.

OVB: 7 után is szavazhat, aki 7-ig odaér

Az OVB döntött arról, hogy aki 19 óráig megjelenik választani, annak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy leadja szavazatát (a határozat hamarosan felkerül az OVB oldalára).

Délutáni matiné 1

Amíg izgatottan várjuk, hogy minden mozgásra képes  politikus leszavazzon, addig is üssük agyon az időt tolvaj hangyákkal.

 

 

 

Lendvai Ildikó is szavazott

Lendvai Ildikó vasárnap délután a főváros V. kerületében, az Eötvös Gimnáziumban leadta szavazatát. Az MSZP elnöke egyedül érkezett a szavazókörbe.

Okosság

Csókolom, itt Kínai Kálmán és Trágár Tóni. Mivel az ország valamennyi pártjának székházából és rendezvényeiről kitiltottak minket, ezúttal sajnos itt a percről percrében fogjuk osztani az okosságot. Útközben kígyózó sorokat láttunk egy szavazókör előtt, nyilván ott voksolnak azok, akik nem tudnak megülni otthon a seggükön. Mi a bánatért kell szavazás napján utazgatni?

OVB-ülés dönt arról, mikor zárnak a szavazókörök

A Mandiner értesülései szerint az OVB ezekben a percekben tárgyal arról, hogy az igazolással szavazóknak kijelölt szavazókörök nyitva maradhatnak-e 19 óra után is.

Az V. kerületben körülbelül negyvenen állnak sorban az épületen kívül, de máshol több százan is várakozhatnak. Kérdés, hogy mi lesz azokkal, akik 19 óráig nem kerülnek sorra? A Mandiner értesülései szerint a XI. kerületben például azt tervezik, hogy 19 órakor mindenkit beengednek a szavazókörnek otthont adó iskola épületébe, és addig nem zárják az urnákat, amíg nem szavazott mindenki. 

Kérdéseinkkel keressük az Országos Választási Irodát, de még nem sikerült elérni őket.

Országosan 46,78% a 15 órás részvétel (2002-ben 51,78%, 2006-ban 48,89% volt). Budapesten a legnagyobb eddig a részvétel, 50,72%-os, Baranya megye 43,54%-kal sereghajtó. 

Sólyom László autóval érkezett

Sólyom László államfő a főváros XII. kerületében adta le szavazatát. Az államfő délután két óra után pár perccel gépkocsival érkezett a voksolásra a Zugligeti úti általános iskolában kialakított szavazókörbe. Sólyom László kéttucatnyi magyar és külföldi fotós és operatőr előtt adta le szavazatát, a helyszínen nem nyilatkozott, azonban az esti eredményhirdetésre ellátogat az országos választási központba.

Így végezték a kopogtatók

Az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda munkatársa megsemmisíti a fel nem használt kopogtatócédulákat.

13 órás részvétel: 35,88%

A választásra jogosultak 35,88 százaléka, 2.869.694 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 38,71 százalék, ami 366.191 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Zala megyében volt, 32,58 százalék, ebben a megyében 76.689-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 39,6 százaléka, 533.366 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka voksolt 13 óráig.

Sok hír érkezik arról, hogy csoportos szavaztatás miatt hosszú sorok alakulnek ki egyes szavazóköröknél - elemzésünkben lerántjuk a leplet arról, ki a felelős a kígyózó sorokért.

Kampánycsendsértés és bejelentések Hajdúhadházon

Kampánysértést állapított meg a Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottsága egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala kapcsán. Az ügyben két bejelentés is érkezett a bizottsághoz, az egyiket azonban vizsgálat nélkül elutasították, mert nem felelt meg a formai követelményeknek.

Egy hajdúhadházi állampolgár bejelentette, hogy névváltozás miatt problémája volt az egyik szavazókörben, ahol a bizottsági tagok nem megfelelő hangnemben beszéltek vele. A helyi választási bizottság a nap folyamán tárgyalja a beadványt, a bejelentő egyébként leadta szavazatát.

Hajdú-Biharban két jelölőszervezet - Debrecenben és Hajdúhadházon - tett feljelentést a rendőrségen választási plakátok, illetve molinók megrongálása miatt.

Törvénysértésről tettek bejelentést Baktalórántházán

Vasárnap délelőtt törvénysértés gyanúja miatt tett bejelentést egy képviselőjelölt a baktalórántházi választókerületi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi és az Országos Választási Bizottságnál. Beadványában úgy fogalmazott: „...mindez ideig hathatós intézkedést nem tudtak hozni a csalássorozat megakadályozására, ezért (...) 12,00 órai hatállyal semmisítsék meg az eddig leadott szavazatokat”.

A képviselőjelölt szerint Székelyen és Kemecsén tiltott választási névjegyzék alapján nyilvántartást vezetnek a szavazó állampolgárokról, korábban pedig szervezett szállítást jelentett be Baktalórántháza, Nyírjákó, Kemecse és Rohod településekről. Állítása szerint gépkocsival, nyilvántartás alapján vitték szavazni az embereket.

A területi választási bizottság és a baktalórántházi választókerületi bizottság később ad tájékoztatást az ügyről.

Rosszul lett a szavazóhelyiségben, kórházba szállítás közben meghalt

Rosszul lett egy 58 éves asszony a Veszprém megyei Berhidához tartozó Peremarton 5-ös szavazókörében, majd a kórházba szállítás közben életét vesztette. Az asszony a szavazóhelyiségben szívinfarktust kapott, ezért Veszprémből mentőt, majd Balatonfüredről mentőhelikoptert hívtak hozzá. A helyszínen többször is újraélesztették. A mentőhelikopter a beteggel a balatonfüredi szívkórházba indult, ám az asszony szállítás közben életét vesztette.

Peremartonban a másik, 6-os számú szavazókörében is rosszul lett egy ember vasárnap délelőtt. A 70 év körüli férfit - aki szintén szívritmuszavar miatt lett rosszul - mentőkocsival vitték a veszprémi kórházba.

Seres Mária Nyíregyházán voksolt

A politikus valamivel 12 óra után, férjével és négy gyermekével együtt érkezett a Jókai Mór Református Általános Iskolában berendezett szavazókörbe. A család ezt követően indult a fővárosba, hogy a párt többi jelöltjével közösen várják meg az esti választási eredményeket.

Feleségével szavazott Kósa Lajos

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselőjelölt feleségével Porkoláb Gyöngyivel adta le szavazatát Debrecenben a 71. számú szavazókörben.

Sorban állnak Pécsen az igazolással szavazók

Baranya 1-es számú körzetében, az okmányiroda Kossuth téri épülete előtt legalább ötven méteres sor kígyózik, a választóknak másfél, két órát kell várakozniuk, mire leadhatják voksaikat. Papp Judit, a helyi választási iroda vezetője jogszabályokkal és a lakhelytől eltérő helyen szavazók magas számával indokolta a kialakult helyzetet. A törvény csupán egy helyen engedélyezi az „igazolásos szavazást”, a megyeszékhelyen több mint ezer szavazót várnak. Papp szerint a szavazókör tíztagú bizottságára nemcsak nagyobb adminisztrációs teher hárul, de ők viszik a mozgóurnát börtönbe, kórházakba, s oda, ahova még szükséges.

A szavazók jelezték, panaszt tesznek a helyi és az Országos Választási Irodánál.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Veszprémben, a Stadion utcai középiskolai kollégiumban voksolt 11 óra 15 perckor. Mesterházy Attila feleségével és két gyermekével, valamint a szüleivel érkezett a veszprémi 6-os számú választókerület 20-as szavazókörébe.

Tamásiban szavazott Dávid Ibolya

Fél tizenkettőkor adta le szavazatát Dávid Ibolya, az MDF elnöke a tamási 3. számú szavazókörben. A pártelnök férjével jelent meg a Vályi Péter Szakképző Iskolában kialakított szavazóhelyiségben.

Morvai Krisztina a XII. kerületben voksolt

Morvai Krisztina, a Jobbik Magyarországért Mozgalom köztársasági elnök-jelöltje a budapesti XII. kerületben voksolt. Egyedül, gyalog érkezett a Kiss János altábornagy utcai szavazókörhöz 11 óra után 20 perccel. Szavazólapját fotósok gyűrűjében dobta be az urnába.

A választásra jogosultak 24,78 százaléka, 1.979.854 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. A részvételi arány 11 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 27,6 százalék, ami 83.611 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 21,72 százalék, ebben a megyében 95.646-an voksoltak. A fővárosban a szavazók 24,25 százaléka, 326.003 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 23,66 százalék, a 2002-es választáson 26,37 százalék szavazott 11 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 27,23 százaléka voksolt 11 óráig.

Semjén Zsolt feleségével, édesanyjával és lányával szavazott

Nem sokkal fél tizenegy előtt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a főváros II. kerületében. Semjén Zsolt felesége, édesanyja és első szavazó lánya kíséretében gyalogosan érkezett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban kialakított szavazókörbe.

Óbudán szavazott Vona Gábor

Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje nem sokkal 10 óra után a főváros III. kerületében szavazott. A Jobbik elnöke feleségével jelent meg az óbudai Nagy László Általános Iskolában berendezett szavazókörben.

Schiffer András is voksolt

Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) listavezetője kevéssel délelőtt 10 óra után a főváros V. kerületében, a Fővám téren adta le szavazatát. A politikus húgával és unokaöcsével érkezett.

Veszprémben szavazott Navracsics

Veszprémben, a Bárczi Gusztáv Általános Iskolában, szüleivel és lányával adta le szavazatát Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője és egyben veszprémi képviselőjelöltje.

Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap kora délelőtt a főváros XII. kerületében, a Virányosi úti általános iskolában leadta szavazatát. A miniszterelnök egyedül - testőrei kíséretében - érkezett a szavazókörbe.

Óvodában szavazott Bokros Lajos

Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje Budapest XVIII. kerületében, egy óvodában adta le szavazatát vasárnap délelőtt, nem sokkal tíz óra előtt. A miniszterelnök-jelölt feleségével, gyalogosan érkezett a szavazókörhöz. Bokros Lajos, miután a fülkében kitöltötte a szavazócédulát, fotósok gyűrűjében dobta be az urnába, újságírói kérdésekre azonban nem válaszolt, annyit mondott, kampánycsend van, nem mondhat semmit.

A választásra jogosultak 10,23 százaléka, 816.513 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 12,46 százalék, ami 39.890 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 8,95 százalék, ebben a megyében 39.365-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 8,4 százaléka, 112.765 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

1994-ben a választópolgárok 9,80 százaléka, 2002-ben 8,81 százaléka, 2006-ban 11,39 százaléka voksolt 9 óráig az első fordulóban.

Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje feleségével, Lévai Anikóval és lányával, Orbán Ráhellel együtt adta le szavazatát a budapesti 18. választókerület 53. szavazókörében, a Zugligeti úti iskolában a 2010-es országgyűlési választás első fordulójában.

A választásra jogosultak 1,61 százaléka, 128.505 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában reggel 7 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.

A részvételi arány 7 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, 1,92 százalék, ami 6.153 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Budapesten volt, 1,29 százalék, azaz 17.302 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/6447


Kommentek (690 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Kedves Világ,
Tegnap este óta ez jár a fejemben:

http://www.youtube.com/watch?v..

Annyira rég óta várjuk, annyira megérdemeljük, hát tessék most megfürdeni benne ;o)

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:22

Az MSZP-nek küldeném szeretettel:

http://www.youtube.com/watch?v..

:)

Azt olvasom a Világhálón, hogy a programozott nyuggerhadak megszállták a szavazóhelyiségeket: ez bizony rossz ómen! Mindenki menjen el szavazni, nehogy sírás-rívás vagy hideg döbbenet legyen a vége!

ü
bbjnick

Válaszok:
states | 2010. április 11. 09:17
miloka | 2010. április 11. 10:40

Ezt honnan veszed, egyelőre alacsonyabb a részvétel, mint 4 éve.

Válaszok:
elGabor | 2010. április 11. 09:19
bbjnick | 2010. április 11. 09:40

Ez az én személyes tapasztalatom egyik nagyvárosunk egyik szavazóköréből. bbjnicknek természetesen lehetnek más forrásai is.

Válaszok:
states | 2010. április 11. 09:28
bbjnick | 2010. április 11. 09:38

A

mindenféle bolsiknak küldöm:

http://wangfolyo.blogspot.com/..

Válaszok:
Kreg | 2010. április 11. 14:03

Az Index szerint Orbán leadta a szavazatát: na akkor ez sem aludt az éjjel...

Válaszok:
devuscka | 2010. április 11. 09:36
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:24

Túl van misztifikálva ez a nyuggerezés, egyre inkább romlik a szocik szempontjából az arány ott is a felmérések szerint az újonnan állományba kerülök miatt.

Vagy szívatni akarta azt a kevéske fotóst. :)
http://index.hu/belfold/2010/v..

Válaszok:
states | 2010. április 11. 09:40
imres | 2010. április 11. 09:54

Én innét a pártközpontból, a Neten keresztül, látom, személy szerint mely hívünk szavazott már le. És, mondhatom, nem állunk rosszul!:-D

ü
bbjnick

Nézem a monitort és hámozom a narancsot!:-D

ü
bbjnick

A fotósok így jobban jártak, mehetnek haza aludni...

Válaszok:
devuscka | 2010. április 11. 09:43

Ez is igaz. Milyen rendes ember. ;)

Nyomás szavazni, lusta banda!!!

"1,61 százalékos részvétel 7 óráig "

Na mi az? A következő mérés mikor lesz? Este 7 kor?

Válaszok:
states | 2010. április 11. 09:57

Szavazás után ment a telekre krumplit ültetni.
:)

10.23%

"A 10 926 szavazókör adatainak összegyűjtése mintegy 3/4 órát vesz igénybe!"

Lehet, hogy a nyuggerek beszorultak az alapértelmezett átjáróba, és dugó van van a rendszerben :)

9 óra: 10,23 % alacsonyabb, mint 4 éve

Válaszok:
sorokinV | 2010. április 11. 10:03
states | 2010. április 11. 10:10

Nu, én is megyek minnyá', csak kávé meg némi fejfájást csillapító....

Válaszok:
bbjnick | 2010. április 11. 10:04

Rosszabbul szavazunk, mint 4 éve.

Az éjjel kizsigerelt a plüssmaci?:-D

ü
bbjnick

Válaszok:
sorokinV | 2010. április 11. 10:12

éljen!

rántott csirke lesz ebédre meg ubi-sali :DDD

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 10:11

Jajj, nehogy mar a nyugdijas szavazok megint aktivabbak legyenek!

Mindenesetre az már biztos, hogy ha csak valamivel is, de alacsonyabb, mint 4 éve, és ez nem sok jót jelent a szociknak. Elméletileg...

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 10:44

Nálunk kecskegida áfonyámártással ;)

Hehe
Még mindig azon gondolkozom, hogy mikor csatlakozott hozzám. :)

Nemtom, ti hogy vagytok vele, de akár a szociknak jók, akár nem, én már csak annak örülök, ha minél többen szavazunk.

Alacsony részvételnek drukkolni szerintem olyan, mint egy focimeccsen annak drukkolni, hogy az ellenfél gólhelyzetben lévő csatárát rúgja már föl valaki.

Szóval nem fair, szerintem.

jaaaajjj olyan izgi:PPP vajon lesz e 2/3 vagy sem...elempé?civilek?emdéef?juuujjj

ha valaki utal egy 5ezrest estig, még elmegyek savazni....:)))

echte szubjektiv 2010. április 11. 10:22

Nem tudom vártam-e már az életemben ilyen nagy reménységgel valamit.
Dolgoznom kéne a hazahozott munkával, de képtelen vagyok bármire...
Valamikor szerettem stinget, jó kis zene:)

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 10:25
kalandféreg | 2010. április 11. 10:46
echte szubjektiv 2010. április 11. 10:24

Én sem tudtam volna aludni a helyében.
Hova tűnt a blogról a választásos poszt????? Vagy csak álmodtam, hogy láttam?:)

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2010. április 11. 10:29

Az már biztos, hogy alacsonyabb lesz a részvétel, mint 4 éve, viszont magasabb, mint '98-ban (akkor a 9 órási adat 9,8% volt).
60% körüli részvételre lehet számítani.

Igy van. En valoszinu sirva fakadok, ha a kozvelemenykutatasi eredmenyektol nagyon elterot latunk ma este.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 10:33
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:39

Valahogy privát & vázlat állapotba került, kitettem újra. Vagy a blog.hu béna, vagy én.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:43

Meg nem nevezendő informátorom szerint Budapesten a XI. kerületben található 15. vk. körül meglepő, több százas tömeg volt tapasztalható, akik szervezett voksturistáknak tűntek.

Ez egybevág a Hírszerző egy tegnapelőtti cikkével:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.a..
"Budapesten az átjelentkezések elsődleges célpontja a 15. választókerület, ahová 2800-nál többen jelentkeztek be erre a napra, közülük 200-nál többen Borsod, Szabolcs és Zala megyéből. Itt (az MDF-es Csapody Miklós visszalépése nyomán) Dúró Dóra a Jobbik, Jávor Benedek az LMP, Rétvári Bence a Fidesz-KDNP és Szabó Vilmos az MSZP színeiben mérkőzik meg."

Érdekes!

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2010. április 11. 10:39
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:44
kamasuka | 2010. április 11. 11:46
kalandféreg | 2010. április 11. 13:12
TuRuL2k2 | 2010. április 11. 13:57

kettő körül kettőskeresztelek

Ne a közvéleménykutatási eredményekből indulj ki, mert a biztos szavazó pártválasztók egyáltalán nem biztos, hogy a valós arányokat tükrözik. 60% alatti Fidesszel érdemes számolni, de hogy mennyivel marad alatta, azt csak a Jóisten tudja.

Nálunk sorbaállni nem kellett, de folyamatosan jöttek az emberek. Érezhetően többen szavaznak, mint az EP-választáson, vagy akár csak a legutóbbi népszavazáson.

Nálunk pl. 9 óra környékén annyian voltak, hogy sorba kellett állni!
Ráadásul engem már "meginterjúvolt" a Nézőpont is telefonon. Exitpolt készítettek gombnyomásokkal. Voltam é választani? S kire adtam a voksomat? (párt)

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 11:07
echte szubjektiv 2010. április 11. 10:39

Én négy éve sírtam, meg azon a bizonyos október 23-án.
Elég volt belőle, ma felhőtlenül örülni fogok, és kész!:) Mert nem lehet másképp!

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 10:50

Mindez egy szavazókörben?
(Amúgy lehet pl. Pestre kiránduló csoport is, de akár az is, hogy a szocik a néhány, esetleg nyerhető XI. és XIII. kerületi választókerületüket megpróbálják első körben eldönteni.)

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2010. április 11. 10:43
elGabor | 2010. április 11. 10:46

Nyugi! A fiatalság majd délután megy! Ők javában húzzák a lóbőrt! ( legalábbis az én fiaim)

echte szubjektiv 2010. április 11. 10:43

Köszi.:)

Közben utánakérdeztem, a választókerületben egy szavazókör van kijelölve mind a 2800 átjelentkezettnek, így aztán rohadt hosszú a sor...

echte szubjektiv 2010. április 11. 10:44

Ez nagyon dulva.

Azért nem sokkal alacsonyabb, mint 4 éve, ami jó hír lehet a szociknaj, főleg a várakozásokhoz képest.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 10:48

Infóm szerint egy szavazókörben. A XI. kerben a 15. vk. (Gellérthegy, Szentimreváros, Lágymányos) erősen jobbos magterület, a szoci fészek a 16.-os (Albertfalva és Kelenföld).

Én sem vagyok egy ultra Sting fogyasztó, de ezt a számát imádom és némileg passzol a mai (holnapi) naphoz :o)

Ezúton jelentem, hogy egy békés nagytétényi körzetben olyat láttam, amilyet még 12 éves szavazói pályafutásom előtt soha:
Kilógott a szavazni vágyók sora az osztályteremből :o)

Ami 9 órakor még csak 1,1%-os különbség, az este 7-ig várhatóan ennek a többszöröse lesz. Én 60% körüli részvételre számítok.

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 10:51

Tudom. De én az 55-58-nak drukkoltam. A 60% nem kevés.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:54

valami túristacsoport vagy gyászmenet vonülhatott itt, az utca tele van szórva x-ekkel, elhagyták? ad astra per alia porci!

Hogy ebből mi lesz?
http://www.fn.hu/belfold/20100..

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 10:53
elGabor | 2010. április 11. 10:56
kamasuka | 2010. április 11. 11:50
kamasuka | 2010. április 11. 11:50

Ráadásul annyira idegesítem a családomat, hogy kizavartak főzni a konyhába, és azt mondják, csak akkor megyünk szavazni, ha kész az ebéd. Mindezt férfi létemre!

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 10:59
kunbella | 2010. április 11. 11:19

Ha valakinek van infója, hogy melyik párt lehet a sáros, az jelezze. Köszi!

Válaszok:
states | 2010. április 11. 11:00

nilszholgerszon is nagyon izgult ma reggel

echte szubjektiv 2010. április 11. 10:54

Lesz ez 60% fölött, azt gondolom.
Kevesebb persze több lenne:) Talán.

Baktalórántháza, Sz-Sz-B 5. vk:

Balogh Gyula Független jelölt
Gazda László MSZP
Lipők Sándor FIDESZ,KDNP
Orosz Mihály Független jelölt
Vass Zoltán Géza Jobbik
Dr. Bodgál József MDF

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 10:59

Muszáj leváltani ezt a gazember bandát!!

Most olvasom: 4 éve a Fidesz jelentette Baktalórántházán, hogy az MSZP szervezetten szállította a szavazókat. A szocik jelöltje akkor is Gazda László volt. Remélem, most is erről van szó, nem pedig fordítva.
http://valasztas2006.origo.hu/..

Válaszok:
states | 2010. április 11. 11:02
echte szubjektiv 2010. április 11. 10:59

Nekem is neki kéne állni a főzésnek, de nem vagyok rá képes. Sehogysem találom a helyemet, semmi nem érdekel, csak legyen már este. Olvasni sincs kedvem, munkám is lenne, de nem tudok azzal sem foglalkozni.
Kitettem a zászlót még este, és csak jár az agyam és jár az agyam.
Az egyetlen értelmes cselekedetem ma az volt, hogy betettem a ma estére vásárolt Szent István elnevezésű, extra száraz pezsgőt a hűtöbe.:)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:03
medve | 2010. április 11. 11:15
devuscka | 2010. április 11. 11:28
kamasuka | 2010. április 11. 12:00

Na melyik? Ez a szállítási módszer szoci találmány, már 2002-ben is ezt csinálták. Az a baj, hogy már számtalanszor lebuktak, de semmi következménye nincs. Érzésem szerint egy csomó botrányos eset várható, a szocik, mint a sarokba szorított vadállat, küzdenek, a létükről van szó...

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 11:09

Ez egyébként cigányok lakta körzet? Mert elsősorban ők kaphatók erre...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:03
jan | 2010. április 11. 11:25

Nekem is főznöm kéne. :)
A következő részvételi adatokig még van 45 perc, addig felrakom a zöldbabot.

Válaszok:
lelkylola | 2010. április 11. 11:16
Kieran Hayes | 2010. április 11. 13:59

Engem is felhívtak. Nyomtam nekik egy fideszt, hogy örüljenek.

echte szubjektiv 2010. április 11. 11:07

Erre voltak pszichésen is dresszírozva az biztos, hogy parancs volt-e azt a fene tudja.
Én nem voltam ott, beteg volt a gyerek, de a családom ott volt, őket időben értesítettük, hogy merre menjenek.
Este meg csak bőgtem, mint egy idióta, hogy ezt nem tehetik ezen a napon. Az a nap, no meg az előzményei megvltoztattak.
Akkor értettem meg, hogy kikkel állunk szemben.

Nálunk pangás volt, alig lézengtek egy páran a szavazókörnél. Monnyuk' ez azt jelenti, hogy a kommerek nem jöttek. Egyik hardcore kommer budapesti kerület ez.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 11:10
medve | 2010. április 11. 11:16
echte szubjektiv 2010. április 11. 11:09

Örvendetes, hogy fosnak, az eszközeiken meg nem lepődik meg az edzettebb álompolgár..

echte szubjektiv 2010. április 11. 11:10

Majd riasztják őket a nem létező nyilvántartásuk alapján..

Válaszok:
sorokinV | 2010. április 11. 11:16

Azóta már kizavartak az erkélyre. Így legalább rá tudok gyújtani egyik cigiről a másikra. Egy-egy kommenttel megszakítom eme nagyon értelmes tevékenységemet.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 11:20

Itt tényleg ennyi főzős fiú van?
Kezdem a marson érezni magam. Milyen választás az, ahol a legnagyobb ijedelem, hogy 20 százalékot kapnak a komcsik?

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 11:17
sorokinV | 2010. április 11. 11:18
elGabor | 2010. április 11. 11:22
zoli_29 | 2010. április 11. 11:30
zoli_29 | 2010. április 11. 11:31
kamasuka | 2010. április 11. 12:03

Sajnos én sem vagyok mérvadó ebből a szempontból, ellenkező előjellel. Nálam sem a részvétellel, sem az arányokkal sose volt baj.

Előfordulhat sajna...

Most voltam leszavazni, a szavazókörben ahol voltam, 30%-os a részvétel 11-kor. És elég jobboldali kerület vagyunk...

Átéltük 2002-t és 2006-ot. És hát papucsosodik az ország.

Biza'!
Én töltött zsemlét varázsolok éppen :)

Mi vagy te férfi?! Mi az hogy kizavartak? Ettől függetlenül érdekes volt a Forsense erőjelzése az eredmények és a részvétel közötti összefüggésekről.

echte szubjektiv 2010. április 11. 11:20

Én épp leszokóban vagyok, de már konstatáltam, hogy el kell menni szavazás után a kisboltba cigiért, rosszul becsültem meg a fogyasztásomat erre a napra...

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 11:41

Már annyian belinkelték Hajóst, de ezt nem lehet megunni: http://www.youtube.com/watch?v..

Ez a könnyes búcsú napja... :)

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 11:35

Ennek nagyon örülök. Itt is úgy tűnik, hogy a volt MIÉP szavazók a Fideszt választják. (Mind a tízen) Az ő gyomruk sem veszi be azt a sok megtért komcsit, amit a Jobbik melenget a kebelén...

Nálunk az I.kerületben jelentős volt a részvétel, kicsit kellett is várni. Azért ez jó mert nálunk a maszop sokat nem fog kapni, reméljük, hogy Pörzse sem...

Amúgy ki mivel ünnepel majd? Én még 2002-ben privatizáltam egy 8 méteres MSZP-és molinót az Osztyapenkó felüljárójáról, valszleg' azt égetjük el majd este, miközben sörrel locsolkodunk. :)

Válaszok:
elGabor | 2010. április 11. 11:25
medve | 2010. április 11. 11:46

2002-ben is nagyon sokan meg voltak győződve arról, hogy győz a Fidesz. Volt két ismerősöm akkor, akik nem is vállalták haza a hosszú vonatutat, mert a győzelem borítékolhatónak tűnt. Az ő körzetükben akkor asszem egyszámjegyű szavazattöbséggel győzött végül az MSZP.

Főzni ma eszem ágában nincs; délben étterem és ravennai üvegmozaik-kiállítás a lelki békém helyreállítására. :)

Magyar wikipédia alapján a romák aránya az említett településeken:
Baktalórántháza: 7%
Nyírjákó: 0%
Rohod: 20,5%
(és mint tudjuk, a népszámlálások jellemzően alulmérik a romák számát)
De nyilván visznek nem romákat is, bárkit, aki kis pénzért hajlandó erre.

Az előző kommentemre tekintettel nem vettem pezsgőt, és addig nem is gondolkodom rajta, amíg nincsenek meg a második forduló végleges eredményei. Pont.

Pont így vagyok vele.
Mi már szavaztunk, családilag.
5x + +
I. kerület. Sorban állás. Itt mindig magas a részvétel. Polgári környék ez. :)

Válaszok:
kunbella | 2010. április 11. 11:31
echte szubjektiv | 2010. április 11. 11:40

3 hónappal ezelőtt még azt mondtam: ha az MSZP nem szerez többet 25%-nál, akkor már örülni fogok. Most már azért csalódás lenne.
Mindenesetre én lelkileg felkészítettem magam, hogy végül kisebbek lesznek a különbségek, mint amit a kutatások jeleztek. Ha a Fidesznek meglesz a kényelmes többsége, 240 mandátum körül, annak már örülni kell tudni.

Apropó: Te vagy ott a Gyurcsány-maszk mögött? Tegnap sokan találgattunk. :)

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:32
lelkylola | 2010. április 11. 15:54

Hát igen. Nagyon várom a hétfőt remélem, hogy 50 százalék fölött leszünk a listán, mert van egy vérvörös kollégám aki 2002-ben az arcomba vágta az első forduló utáni hétfőn a munkahelyen, "fiúk sokan voltatok, de nem elegen".

Jó lenne holnap reggel azt mondani neki:

"sokan voltunk és elegen!!!"

Válaszok:
devuscka | 2010. április 11. 11:34
zoli_29 | 2010. április 11. 11:35
kamasuka | 2010. április 11. 12:06

Nem lehet ő.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:34

Én a "csao mszp"-t tartogatom nekik. Remélem nem hiába!

Mert?

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:35

Azért egy 48%-os Fidesz, 20%-os MSZP-vel szemben - az sem lenne csúnya.

Válaszok:
kunbella | 2010. április 11. 11:37
echte szubjektiv 2010. április 11. 11:35

Ezt nem ismertem. Béna, de ma minden tetszik nekem:)

Mert Lola barna.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:37

ultimate stratégia azoknak, akik nem bírnak estig magukkal, h rúgjatok be ebédhez. :)) aztán mire magatokhoz tértek már jönnek az első eredmények...

Válaszok:
Kreg | 2010. április 11. 16:04

Ez szerintem sötétbarna:
http://24.media.tumblr.com/tum..

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:38

Jobb lenne egy 53-18, egy 10 százalékos Jobbikkal kiegészítve...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:40

Erről nem nyitnék vitát, Lolának rövidebb is a haja.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:40
echte szubjektiv 2010. április 11. 11:40

Én második kerület, soha nincs sorbanállás, de mindig erős a mozgás.

Tényleg jobb lenne, ebben nincs vita közöttünk. :)

24,78% jelentem

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:42
night hawk | 2010. április 11. 11:44

Én is leszokóban vagyok. De ma már én is vettem két dobozzal.

főzzél fagyasztott pizzát, 15 perc

technóbulin ottlegyetek

Ez már 2,5%-kal alacsonyabb, mint 2006-ban. Mondom én, hogy 60% körül leszünk. ('98-ban 23,66% volt 11-kor, akkor 56,26 lett a vége).

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:43
echte szubjektiv 2010. április 11. 11:43

Most mondta a lányom, hogy a barátnője anyukája, aki eddig stabil fideszes volt, a jobbikra szavaz.
Döbb.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:45
zoli_29 | 2010. április 11. 11:47
kamasuka | 2010. április 11. 12:07

ezt honnan?

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:45
zoli_29 | 2010. április 11. 11:46

Ilyenek vannak mindenhol. Csak közben a Fidesz sok szavazót felszippantott középről.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 11:50

http://www.valasztas.hu/hu/par..

1 percenként nyomom az F5-öt a Mozillában

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:47
night hawk | 2010. április 11. 11:49

egyébként a kampánycsendbe az belefér, hogy az ismert politikusokról leírja mindenki, hol szavaztak?

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 11:48

Rétvári Kókát és Szabó Vilit is alázta korábban, volt, hogy Kókát MSZPs jelölt nélkül. IQ Fighter Dúró Dóra gondolom nem akart lebőgni nagyon, így hozza a szavazókat vidékről. :)

2002-ben kaptam egy polgári klubban egy Gere Oportót. Megfogadtam, addig nem nyitom ki, míg....

mármint nem állandóan, hanem:
(x óra + 3/4 óra) +/- 15 perces intervallumban

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 11:52

Apropó, pénteken hallottam egy olyat, hogy a Jobbik Miskolcon már 30%-os párt. Más is hallotta?

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 11:49
kamasuka | 2010. április 11. 11:53

11 óra 24,78 % ez már majd 3% -kal kevesebb, mint 4 éve.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:48

Igen, mert szavazásra buzdítás nem minősül kampánycsend sértésnek, és ez ebbe a kategóriába esik.

ebből a bagázsból

dórika tűnik a legsanszosabban hunyónak

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:51

thx. én hiába nyomogattam nem frissült be.

amúgy törökgáborelemez blogról itt egy grafikon előző részvételekkel: http://m.blog.hu/to/torokgabor..

1 hónapja az.

echte szubjektiv 2010. április 11. 11:50

Sok jobbikra szavazó van a környezetemben.
A tágabbiban natürlich. De akkor is aggaszt.
Fel nem foghatom, hogy miért vált valaki a fideszről a jobbikra.
No de felöltöm a szép ruhámat és elhaladok szavazni, hogy utána tovább rágjam a kefét.

Gondolom, bár nem írták ki, mert tilos, azért lefogadom, hogy a Fideszt keverik bele, ezért is kellett az adatbázis ügy.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:53

Gondolom, bár nem írták ki, mert tilos, azért lefogadom, hogy a Fideszt keverik bele, ezért is kellett az adatbázis ügy.

Kétlem, hogy a Jobbiknak annyira erős infrastruktúrája lenne. Ilyesmit csak a nagy pártok tudnak megszervezni (úgy értem, a Fidesz meg az MSZP, függetlenül a mostani népszerűségüktől).

Megelőztél :)

Egyébként az én házastársam is kamerával indult választási csalást figyelni. A cigány önkormányzat elnöke szervezetten szállítja a cigányokat. Mi már adtunk be videóval levett szervezett szállítást, de akkor nem érdekelte a megyei bíróságot a csalás, pedig csak 18 szavazattal maradt le a polgármester- jelöltünk az emeszpéstől

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 11:54
elGabor | 2010. április 11. 11:56

Sőt, kétharmados.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:54

2006-ban ugyanebben a körzetben hasonló kifogást emeltek (szervezett utaztatás, stb.), akkor a fideszes jelölt az MSZP-s ellen. A szocik akkor is Gazda Lászlót indították.

Nem fél a férjed, hogy meglincselődik?

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 12:02

A kettő között azért nagy különbség van. Pesty László mondta a Civil Kaszinóban.

feladta volna borsodot az mszp a fővárosért?

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:57
elGabor | 2010. április 11. 11:59

Érik egy amerikaihoz hasonló előzetes szavazati regisztrációs rendszer...

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG 21,72 %

JÓUL LE VANNAK MARADVA

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 11:58

Nem hiszem, de nem is biztos, hogy tényleg történt valami. Az OVI szerint kb. ugyanannyi az átjelentkezés, mint 4 éve.

Ha új kormány lesz, majd elgondolkodnak, hogy módosítsák-e a vallomásukat, ha kiqurnak mindenkit a rendőrségtől aki okt. 23-án szolgálatban volt, és csak akkor veszik vissza, ha az apjuk pöcsét is átvilágították, vagy vallottak-e a másikra. Kiváncsi leszek, hogy ki NEM fog vallani, ha hónapokig visszatartják a fizuját ...

Ott nagy verseny lesz a Fidesz és a Jobbik között. A tiszavasvári vk-ben pl. a Jobbik 9000 kopogtatót gyűjtött, a Fidesz 6000-et.

Ha ezt lenne a stratégia, nem a jobbos 15. vk.-ban tették volna meg, mert ott eleve rosszak az esélyeik. A Fidesznek meg pont ott nincs rá szüksége. Valószínűleg tényleg Dúró lehet.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:02

"Az infrastruktúrája bőven meglenne a Jobbiknak erre"

Tény, hogy sokan vannak, de szerintem még nem annyira szervezettek. Persze ez csak egy külső szemlélődő megérzése.

Most nagyon meghatódtam, milyen nemes ez a Jobbik.

Más: Vkik Szabolcsban már csalnak, legalábbis itt már lebuktak:

http://index.hu/belfold/2010/v..

Én direk a mai napra hagytam az összes eheti sorozatot (24, Human Target, Spartacus, stb.), amit nézek, hogy elteljen az idő. Közben levittem a gyereket játszani, hamarosan ebéd, és szépen hét óra lesz. :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:04

Ha ő volt, akkor azt Tvrtko tuti leleplezi.

Inkább tőle szoktak félni. Még az 1994 -es választások után is szembeszállt az ávós bácsikkal és nénikkel. Nem egy ijedős fajta!

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 12:04

A 90-eshez hasonlatos? :D

Egy ötlet, ha valaki el akarja foglalni magát urnazárásig: 17 órakor elődöntőt játszik a Győr a női kézi-BL-ben a Valcea ellen.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:04
kamasuka | 2010. április 11. 12:11
medve | 2010. április 11. 12:29

Ja tényleg! Motorról nyomja?

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 13:34

+seggfej! :D

Morvai "Kerékbilincs" Krisztina is szavazott.
http://kep.index.hu/1/0/140/14..

Van ez így, majd kinövi ...

A pesti részvétel hogy áll pontosan, mert az lehet a döntő...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:10
elGabor | 2010. április 11. 12:19
picur3ka | 2010. április 11. 12:20

Az biztos, hogy alacsonyabb, mint az országos.

Nem nézek kézilabdát. Ugyanaz van mindig: vezetünk, a végén kiengednek, és kikapunk. Persze vannak üditő kivételek, de minél nagyobb a tét, mindig ez van. Mint az elmúlt évszázadok háborúiban ...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:14

http://www.szon.hu/hirek/Szabo..+szon%2Fmegye+%28Szabolcs+Online+Megyei+h%C3%ADrek%29&utm_content=FeedBurner

A nőknél a Győr, a férfiaknál a Veszprém ebből a szempontból üdítő kivétel. Amikor őket nézi az ember, mintha nem is magyar csapatokat látna. (Sajnos így kell fogalmaznom.)

echte szubjektiv 2010. április 11. 12:14

Negyvenvalahány évesen?
:(

A Nol-on van itt egy infografika: http://nol.hu/belfold/het_orai..
Úgy tűnik, 2002-ben és 2006-ban Bp. vöröslött a magas szavazói hajlandóságtól, most meg nagyon fehér.

Helyes!

Bevallom, ennél alacsonyabb részvételre számítottam, 51-54% körülire. Függetlenül attól, hogy kinek lesz jó ez a részvételi arány, örülök, hogy az emberek 60%-ának még mindig fontos, hogy véleményt nyilvánítson.

Válaszok:
medve | 2010. április 11. 12:28

úgy kellenek nekik a zsíros fővárosi mandátumok, mint egy falat kenyér

'A fővárosban a szavazók 24,25 százaléka, 326.003 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.'

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:22
states | 2010. április 11. 12:30
states | 2010. április 11. 12:36

Erről szerintem most ne nyissunk vitát. (Amúgy nem a Magyar Hírlap vagy a Nemzet hozta le, hanem a "Zsindex".)

Ezek szerint Budapest aktivizálódott; 9-kor még jobban le voltak maradva az országos átlaghoz képest.

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 12:37

Ja, és a kétharmadot még messze ne kezeljük tényként. Szerintem nagyon necces, inkább nem lesz meg. A Jobbiktól is jobb eredményt várok, mint az előrejelzett 12-17%.

Nem volt hazugság, a parkolóőrök a hivatalos jegyzőkönyvben is bejelentették.

A viccet Pörzse meg az ezeréves komcsi cicásból alakította át nagy fantáziával.

Az mszp-nek kedvez.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:30

Kösz, ez jó ötlet. Hajrá ETO!

Ez egyáltalán nem biztos. Én olyat is hallottam, hogy az 55-60%-os részvétel a Fidesznek kedvez.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 12:35

Ez a 4 évvel ezelőttihez hogy áll?

1. Nem Fideszes hazugság volt.
2. Morvai szerint ellopták az iratait, aztán kiderült, hogy mégse.
3. Ha azonnal fizet, nem ordítozik, ez NEM ÜGY!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:33
echte szubjektiv | 2010. április 11. 12:43

Arról már nem is beszélve, hogy először azt mondta, nincs nála pénz, végül azért engedték el, mert mégis fizetett.
De szerintem most hagyjuk ezt...

Az Index címlapján miért van kint egy balra haladó LMP-figura a bazinagy kampánycsend közepén?

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 12:35

Szerintem nyugalom. Ha 50 és 53 százalék között lesz a Fidesz-lista van esély a 2/3-ra. A részvétel sem nagyon magas egyelőre, valahol 57 és 60 százalék is lehet.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:38

Ki hol követi majd az eredményeket?
Én úgy tervezem, hogy az m1 lesz a főhadiszállás, de időnként majd átnézek a többi csatornára is, ahol éppen az érdekesebb interjúk lesznek.

Válaszok:
night hawk | 2010. április 11. 12:41
mefisto | 2010. április 11. 12:43

Na megvan, több, mint 4%-kal szavaztak kevesebben eddig Pesten, mint 4 éve...

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 12:48

Ja, felkeltek.

A legutolsó kutatások alapján tényleg megvan az esély a kétharmadra. De én inkább felkészítettem magam egy a vártnál kisebb arányú győzelemre, hogy annak is tudjak majd örülni. Egy egypárti Fidesz-kormány óriási eredmény lenne/lesz.

gyertek inkább ki a vörösmarty térre. ha jól alakulnak a dolgok sztem jó buli lesz... :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:44
reality | 2010. április 11. 14:05

Én is m1. HírTV-t akartam, de ahova asztalt foglaltunk, kiderült, hogy csak m1 van,

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:48
echte szubjektiv 2010. április 11. 12:43

Mikor kérdezték, hogy miért nem a jogsijával igazolta magát és miért került elő a képviselői igazolvány akkor nekiállt valami teljesen másról beszélni.
Egy szavát sem hiszem el az ügyben.

Egyre inkább az az érzésem, hogy a baktalórántházi balhé tényleg az MSZP-hez kötődhet. Kétlem, hogy a Fidesznek ilyesmire szüksége lenne (habár helyi hülyéi minden pártnak vannak).
http://www.hirszerzo.hu/cikk.a..

Na, egyre jobb. Most azt találták, hogy táncoljunk Quimbyre, hátha az elvonja a figyelmemet:-)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 12:47

Bocs, nem vettem eszre a kerdest. Igy van.

Az ATV-n már 18:20-tól nyomatják.

Válaszok:
mefisto | 2010. április 11. 13:02

Morvai először arra hivatkozott, hogy nincs nála pénz, nem tud fizetni, engedjék elmenni. Végül mégis fizetett, ezért vették le a kerékbilincset.

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 12:59

Mi nem vagyunk itten kampánycsensértők?

Válaszok:
bbjnick | 2010. április 11. 13:01
echte szubjektiv | 2010. április 11. 13:19

Nem.

A 2/2007. (III. 19.) OVB állásfoglalás a kampánycsend egyes kérdéseiről 10. pontja szerint:

"10. Az állampolgárok, mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció – tartalmától és formájától (a többi között levél, SMS, e-mail, internetes napló /blog/) függetlenül – nem valósítja meg a kampánycsend megsértését."

ü
bbjnick

Gondolom a studióban már felállították a homokzsákokat, a szögesdrótot, a munkatársak felvették a sisakokat és készülnek a fasiszták rohamára.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:07

Család: MSZP2, Fidesz 5.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 13:13

Emlékszem Kálmán Olga leforrázott arcára az EP-választás estéjén. Nem kis örömet okozott a látványa. Most ugyanerre számíthatunk, csak még hatványozottabb formában.

"Akár két órán át is sorba kell állniuk az igazolással szavazóknak Pécsett vasárnap, sokan feladják és hazamennek – közölte több várakozásra kényszerülő állampolgár is az MTI-vel."
http://www.mno.hu/portal/70643..

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 14:13

Érdekes módon egyik népi iparművészeti termék se nyóc kerbe szavaz,hogy mé van ez nem is értem, mind felhúzódik a szab. hegyre a káderdűlő tetejére és onnan bámul le a plebszre.

Nem csak a 11-ben variálnak :o(

http://www.hirtv.net/filmek/so..

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 13:13

Nálunk 9-1. Ide persze.

Én viszont úgy látom, hogy a legutóbbi baba születése óta sokkal kiegyensúlyozottabb és korrektebb lett.

OFF:

Miért van az, hogy ha bezárom a Mandinert, aztán megnyitom (anélkül, hogy kikapcsoltam volna a gépet), újra be kell jelentkezni? Eddig nem így volt.

ON

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 11. 13:36
Tóth H. | 2010. április 11. 13:38

:) Nem. Ma a laptopé a főszerep!


DrHouse!

Szerintem meg te leszel majd az a bizonyos cica, akinek kinyílik a szeme és rájössz, nem feltétlenül akar neked jót, aki azt mondja, amit hallani szeretnél!

Nekem is így van, el van cseszve a cookieja.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:37

üdv!

nekem is ez volt tegnap.

Épp most értem haza a szavazásból:)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:39

35,88 százalékos részvétel 13 óráig

Gőzlevezetőnek egy kis szamba:
http://www.youtube.com/watch?v..

35,88% a 13 órás adat.

Ez 3,3%-kal magasabb a '98-asnál, 2,5-lel alacsonyabb a 2006-osnál. Javul az időarányos mutató.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 11. 13:42

13:00 - 35,88

Elég karcsú :o(

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:45
Tóth H. | 2010. április 11. 13:45

Nem ér másodperc pontosan ugyanazt betolni más előjellel :o))))

A tendenciákat látva azt lehet mondani, hogy akár 60% fölött is lehet a részvétel, akár 63% körül is. Ez jó.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 13:44
Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 13:44

Valszeg 60 százalék felett lesz, ami azért nem alacsony, igaz nem is kiugró részvétel. Én továbbra is azt mondom, hogy listán 50 százalék felett jó eredmény, és még szűken meg lehet a 2/3 is.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:46

Két órával ezelőtt is 2,5% volt a lemaradás 2006-hoz képest. Ez azt jelenti, hogy időarányosan javulunk.

Engem is meglepett.
Pedig itt Budapesten, tipikus szavazó idő van.
Nincs nagyon meleg, hogy az ember inkább a hasát süttetné, de olyan szar idő sincs, hogy az orrát se dugná ki.
És azt néztem, hogy a jobboldali megyékben alacsonyabb a részvétel, a baloldaliakban magasabb.
Hát asszem nem lesz kétharmad...

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 13:48
astrup | 2010. április 11. 13:48
zoli_29 | 2010. április 11. 13:49
Steppenwolf | 2010. április 11. 13:49
miloka | 2010. április 11. 13:53

Listán 50% feletti eredmény nagyon jó lenne! Kétharmad vagy meglesz, vagy nem. :)

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 13:48

Megyei lebontásokat hol lehet megnézni?

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 11. 13:49

De ha megnézed, hogy 4 éve ilyenkor Budapest és a jobbos megyék között 10% különbség volt a részvételben, idén meg csak 6-7%, akkor azért nem annyira vészes.

Válaszok:
polom13 | 2010. április 11. 13:59

Az április eleji mérések már jelezték, hogy a Jobbik-MSZP-Fidesz hármasból utóbbi táborának a legalacsonyabb az aktivitása, de ezzel együtt is valószínűsítették a kétharmadot; miután a 3 millió 60%-a még mindig sokkal magasabb, mint a 900 ezer 65%-a.

Azért várjuk ki a végét a temetéssel...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:53

http://www.valasztas.hu/hu/par..

Ez nemtom mit hoz be, mert fura az oldal. Ha csak az oszlop-diagramos, akkor a lenti órára kell rákattintani.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 13:54

35,88%

A temetéssel? :)
Arról beszélünk, hogy a Fidesz a mandátumok 67, vagy csak 62-63%-át szerzi-e meg. Sok ilyen temetést!

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:00

Hogy melyik milyen oldali megye azt most nehéz lenne eldönteni! Majd estére okosabbak leszünk!
Pl. Borsod mindig is balos volt, de az eu-s választásokon még a jobbik is a szocikra vert sok körzetben.

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 13:54

Régen volt már olyan, hogy Ny-Magyarország a FIDESZ területe lemarad K-Magyarország mögött. Ez nem néz ki olyan jól. Budapest meg a szokásos relatíve magas részvétel.

Csak legyen meg az 50 százalék!!!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 13:56

Amikor jöttem haza Kecskemétre, láttam egy Pest irányába tartó 50-80 autóból álló konvojt egy tömbben haladni. Az autók antennáira nemzeti színű szalag volt kötve. Először azt hittem esküvői menet, de senki nem volt elegánsan öltözve. Mindez történt 12 óra körül, az M5 lajosmizsei felhajtója közelében.

Kecskeméten a szavazóhelységem kongott az ürességtől. Amikor a szüleim mentek, állítólag akkor is.

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2010. április 11. 13:58

Győr-Moson 33%-a tényleg nem néz ki valami jól. De nagy kérdés, hogy igazából kik maradtak otthon. Estére ez is kiderül.

Válaszok:
astrup | 2010. április 11. 14:04
zoli_29 | 2010. április 11. 14:05

Hagymás bab? :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:02

http://217.20.138.27/portal/valasztas2010

Hát éppen ez az... De szerintem felesleges félidőben arról beszélni, a részvételi részeredményekből, hogy meg lesz-e a kétharmad vagy nem, főleg úgy, hogy az előző választásokhoz képest már sokkal nehezebb már megtippelni, hogy melyik megye a jobboldalibb és a kevésbé jobboldali.

Nem, főzelék fasírttal. Már megkajáltam, finom volt. :)

basszus,ez nagyon ott van...

Hasonlítsd össze a négy évvel ezelőtti adatokkal, meg a későbbi időpontokkal is.
Szerintem felesleges délután egy órakor ijedezni...

Ki jön még a Vörösmarty-ra és hánykor?

Válaszok:
mefisto | 2010. április 11. 14:43
polom13 | 2010. április 11. 14:49

Zala és Tolna tudtommal ugyancsak fideszes megyék (ugye?), és mindkettőben 33% alatti a részvétel. Valaki, aki ért hozzá: ebből mennyire lehet messzemenő következtetéseket levonni?

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:10
astrup | 2010. április 11. 14:10
astrup | 2010. április 11. 14:10
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 14:11
polom13 | 2010. április 11. 14:14

Valószínű pont azért, mert nagyon fideszes megyék, az MSZP szavazóknak még kisebb a hajlandósága arra, hogy részt vegyenek a szavazáson "úgyis mindegy" alapon. Ez is egy lehetséges oka lehet az alacsonyabb részvételnek.

http://www.valasztas.hu/parval..

http://www.valasztas.hu/parval..

Ezek a 2006-os térképek, szóval hétig még rendesen változhat a megyék szerinti eloszlás.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:15

http://www.valasztas.hu/parval..

http://www.valasztas.hu/parval..

Ezek a 2006-os térképek, szóval hétig még rendesen változhat a megyék szerinti eloszlás.

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 14:11

Már bocs, de nekem a vasi és zalai alacsony részvétel nem jó hír, sőt!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:17
medve | 2010. április 11. 14:19

Az előző 3 választás 13 órai részvételi adatai alapján idén kb. 62-63%-os lesz a részvétel az mínusz 400 ezer szavazó,akiknek legalább 90%-a kiábrándult balos.Ráadásul százezrek álltak át közülük a Fideszhez és a Jobbikhoz.
Szóval nekem semmi bajom nincs a részvételi aránnyal,bár a kispártok hívei aggódhatnak,mert 250ezer+ kell a bejutáshoz.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 14:13
kalandféreg | 2010. április 11. 14:18

Baktalórántházán 13 órakor 52% volt a részvétel.
Politikus népek laknak arrafele.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 14:19

Most jött egy havertól a hívás, hogy Szegeden is ez megy.

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:19
Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 14:13

A kis pártokra vonatkozó érv rendben van. Talán az MDF eltűnik a parlamentből végre, az LMP szerntem bejut.

Ezekben a megyékben az EP-választáskor sem volt magas a részvétel.
Itt ez a bevett arány.

Tényleg, a 13 órás adatok akkor is alacsonyak voltak, este 7-re viszont változott a helyzet; Győr-Moson pl. 70% fölött végzett. Így legyen most is!
Gyerünk szavazni emberek!

Persze, változhat még minden.
Semmi bizonyosat nem akartam mondani.
Amúgy meg nem akartam a Fideszt temetni, mert a 194 az meglesz, tuti.
A kétharmadot eleve nem tartottam valószínűnek (persze ettől még tévedhetek), inkább azt, hogy a relatív kétharmados többséget igénylő szavazásoknak bizakodva mehetnek neki, mert lesznek, akik otthon maradnak.

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:25

Azért nagyon műveltek politikailag ez a blórántházi népek...

Nézd meg te is astrup linkjeit. 4 éve is alacsonyabb volt a részvétel Győrben, Vasban, Zalában 13 órakor, estére viszont elérték vagy meg is haladták az országos átlagot. Szóval nincs még minden veszve. :)

Kommentelj még sokat, húzod fel a morált :o)
Engem is beleértve a sok pesszimista balfék már el sem tudja képzelni, hogy akár csoda is történhet ;o)

A CIA,a Moszad,meg a Kövér László klónozta Pörzse Sándort,és az Orbán Viktor szőlőbányája alatti titkos időgéppel visszaküldték a klónt 1998-ba az MSZP mellett kampányolni.
Ezt se hagyd ki!
:)

Minden nagyvárosban sajnos. :( Nem tudnak felkészülni az átjelentkezett választókra, nem tudják, hány szavazólapot kell kiadni, nem tudják, melyik borítékba kell rakni... Kikből áll ez az OVI? Debilek gyülekezete?

Ott esett az eső.

Válaszok:
kunbella | 2010. április 11. 14:20
echte szubjektiv 2010. április 11. 14:19

Roppant figyelemreméltó...Khmm.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:22

Reméljük, hogy eláll az eső és kisüt a nap, oszt elindulnak a mieink szavazni...

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a fideszes szavazók ne mennének el. 4 éve erre várnak/várunk, vazzeg! :)

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 11. 14:27
kalandféreg | 2010. április 11. 14:28

Ott van a botrány. Úgy látszik, nem volt alaptalan a gyanú. Már csak abban bízom, hogy nem a fideszes jelölt kubatovkodik.
http://www.fn.hu/belfold/20100..

Válaszok:
röviden | 2010. április 11. 14:28
kalandféreg | 2010. április 11. 14:31

Meglehet, feltéve ha megint nem a büfében kaszinóznak a fideszesek, vagy egy részük be sem megy parlamentbe a fontos szavazásokkor. Jah, meg a 3 gomb közül el kell majd találni, hogy az igent, vagy a nemet kell megnyomni, ha azt üvöltik mellette a fülébe, hogy igen, vagy azt, hogy nem. Láthatóan egyes képviselőknek ez is meghaladta az értelmi szintjét az elmúlt években. Ebben egyébként a nagypofájú Kubaszov az egyik rekordtartó. Kéne egy kis frakciófegyelem majd, mert az eddig nem nagyon volt.

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 11. 14:31

2-kor szavaztunk, esett. Volt mozgás. Ahol alá kellett írnunk, 80%-an már leszavaztak előttem. Ez Buda.

Válaszok:
kunbella | 2010. április 11. 14:34

8 éve is mindenki azt hitte, sima Fidesz-győzelem. Még Kubatov se ment el saját bevallása szerint. Őt inkább nem minősíteném most.
Négy éve megintcsak a többség azt hitte, sima Fidesz-győzelem.

Most meg?
Nincs ember, aki nem azt mondaná, hogy itt toronymagas Fidesz-győzelem lesz.

Mondjuk az tény, hogy Orbán két hete semmi se mond, csak azt, hogy nem dőlt el, el kell menni....

Négy éve a Maszopos bukott le ugyanitt.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:31

Szintén. Kizártnak tartom, hogy a fityisz fanok ne menjenek el. Nekünk nincs okunk otthon maradni. Nem lehet baj

Más egy ellenzéki frakció hozzáállása, és más egy kormánypártié. Ha kormányon lesznek, nyilván más a szabály, akkor bent kell lenni, és vasfegyelem.

Ld. MSZP az utóbbi két ciklus alatt.

Tudom, de én Kubatov óta attól rettegek, hogy hány balfaszunk lehet még, aki tálcán kínálja az ellenfélnek a muníciót.

Nem hiszem. Van most elég a rovásán és a helyzet sem olyan, hogy megérje kockáztatni.

Ha kubcsi effekt lenne a szoccerek retteghetnének azt mehetnének a 2.-ban voksolni.
Ekkorát nem lehet hibázni.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:34

Nagyon aggasztó a Nyugat-Dunántúl mérsékelt aktivitása, mi a fene van ott?

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:36
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:37

A Szabadság-hegyen a mi szavazókörünkben azt mondta a néni, hogy már több, mint 50 százalék eljött.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:37

Ok. De Buda meg nem az ország.

Ha viszont kiderül, hogy a szoci jelölt csalt, ráadásul videófelvétel is van róla (állítólag van), akkor meglehet az MSZP Kubatov-ügye. 52%-os részvétel 13 órakor?? Brutál!!

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:41

astrup már belinkelte a 2006-os adatokat. Akkor is alacsony volt a 13 órás részvételi arány Győrben, Vasban, Zalában, este 7-ig viszont utolérték magukat, sőt Győr a 70%-ot is átlépte. Úgyhogy lehet bizakodni.

és láttam listával a kezükben vonuló és csengető nagyon helyes aktivistákat. Nem kérdeztem meg, hogy melyik pártnak dolgoznak, de mindenhova becsöngettek.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 14:39

Meginterjúvoltad? Ezt szabad? :)

Ugyanaz, mint az előző években. Nézd meg a statisztikákat, vagy itt olvass egy kicsit vissza. De az is igaz, hogy a Dunántúlon egész nap szakad az eső. Így eddig valószínű, csak a legelszántabbak mentek el. Azok meg nem az MSZP-sek.
Miért kell már most rettegni?

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:40

Miért nem? Sőt még fel is vehetted volna őket titokban.
Mekkora cikk lett volna belőle! :)

Nem értem a sok fideszes rettegőt. Az elemzések szerint, ha egy párt kb. 22%-al meghaladja az utána következőt, akkor szinte biztos a 2/3-os győzelme.
Ti most a Fidesznek vártok olyan keveset vagy a Jobbik/MSZP-nek olyan sokat?

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:41
Tóth H. | 2010. április 11. 14:49

Mert a Fidesz híres arról, hogy a végén elkúrja. De ahogy te is utaltál rá, egyelőre nincs miért megijedni.

Bár lenne igazad... Veres környék, annak pedig szokása így mozgósítani.
De én Kubatov óta nagyon óvatos vagyok, bár csak nem állhat ekkora hülyékből az ottani Fidesz.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 14:43

Apropó, Budapest rákapcsolása mit valószínűsít? Vagy nem érdemes mögé képzelni semmit?

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 14:48

Mi felénk, a legnagyobb faluba éppen borsó nagyságú jég esett vagy tíz percig.Remélem a nyugger szabad csapatokon a rémület lett úrrá,hogy vajon a féleszű néró hogy éli túl a jeget?Őket meg szét kergette, a következő választásig.

Minden választáskor előfordul ilyen buszoztatós sztori, általában nulla végkifejlettel, úgyhogy voltaképpen mindegy is, hogy ki áll mögötte.

Persze azért remélem, hogy a szocik :)

Válaszok:
StG | 2010. április 11. 14:47

Mi lehet, hogy megyünk. De késő este.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 14:47

A Nemzet választási térképe,az OVI-nál jobb:http://217.20.138.27/portal/valasztas2010

Szinte 100%-osan biztosak lehettek, hogy nem a Fidesz volt.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:44

A tapasztalat,a tapasztalat!!!!!

A tapasztalat,a tapasztalat!!!!!

Mi is max. 19 óra után! Még nem döntöttük el, mikor indulunk.

Alighanem az illetékes VB majd jól eltiltja őket a jogsértő gyakorlat folytatásától.

Az se érdekel ha Pörzse napi háromszor szemüregen közösüli Kádár János koponyáját,de aki a Pufajkás Alkesz miniszterelnökségét támogatta az ne nevezzen senkit hazaárulónak.

De, Budapesten általában a legalacsonyabb a részvétel minden választáson. ;)

Nézd meg az EP-választásokat. Reggel ott is az egyik legalacsonyabb részvétel a fővárosé volt és utána belehúzott, mert egyszerűen ott más az életvitel és később kelnek az emberek, mint mondjuk Iszapszentgilisztáson.
Ne légy Peter252... :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:50

"Leadta szavazatát a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában Sólyom László államfő a főváros XII. kerületében vasárnap."
http://www.hirado.hu/Hirek/201..

Hadd tippeljek: Listán MSZP, egyéniben Katona Tamás PM-államtitkár.

A kétharmad nem csak attól függ, hogy országosan mennyi a különbség. Attól is, hogy egy megyében mennyi. Főként a kicsi megyékben, ahol kevés területi mandátum kiosztható.
Pl. Azon múlik, hogy Vasban meglesz-e a harmadik fideszes, Győr-Moson-Sopron megyében pedig a negyedik fideszes mandátum.

Én délután hattól édességet fogok zabálni csendes magányban.Eléggé stresszel a mai nap.
:)

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 14:56

Bocs, én csak kérdezek, és egyébként sem vizionáltam 35%-os MSZP-t meg 18%-os MDF-et 2 hónappal a választások előtt. :)

"Végeztem egy számítást. Vettem 3 jobbos (Vas, Zala, Győr), és 3 balos(Bp,Baranya, Komárom) területet, ahol a Jobbik nem volt az EP-n erős. Ha nézzük a részvételt a 2006-oshoz, mint bázishoz képest, a részvételi arányok a következők:

Baranya : 86,42%
Budapest: 89, 49%
Komárom: 89,42%

Győr: 92,67%
Vas: 95,58%
Zala: 93,62%

Eszerint éppen a Ny-i megyékben mennek el épp a 2006-oshoz közeli arányban, a balosokban, több, mint 10%-al elmarad a részvétel a 2006-os bázishoz képest. Ez beszédes.

Ugyanúgy beszédes, hogy az erős jobbikos megyékben nagyon közeliek a részvételi adatok a 2006-oshoz."

Rowar Atkinson hozzászólása, Török Gábor blogján.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 14:54

Na, még Mr. Bean is érdeklődik a magyar belpolitika iránt? :)

Gyerekek, mit a tipp: Jobbik megelőzi az MSZP-t?

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 14:58
kalandféreg | 2010. április 11. 15:00
Tóth H. | 2010. április 11. 15:02
echte szubjektiv | 2010. április 11. 15:10
röviden | 2010. április 11. 15:39

Nekem meg mennem kell valamerre, főleg az embert kell vinnem, mert már így is megette az idegeimet. :)

Jaj, kit érdekel már, csak legyünk túl rajta, oszt nyerjünk. :)

Biztos hogy nem. Elkúrták a végét. Pedig a tippelős poszton simán bemondtam

Szerintem nem.
Az MSZP-nek sokkal nagyobb háttere van. Értem ezalatt azt, hogy rengeteg olyan szavazó, akik eddig csak rájuk szavaztak, másra meg nem, de nem mondták be a kvk-n magukat.
A Jobbik meg tényleg elérte azt a határt, amit tud.

A Forsense szerint 60% körüli részvétel esetén a Fidesz 52%-ra számíthat.

http://www.origo.hu/itthon/val..

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 15:05
kunbella | 2010. április 11. 15:06

Szerintem itt most sem finnyáskodik senki.

Rád meg haragszom. :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:06

Ezzel kiegyeznék, mert maradna esély a 2/3-adra.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 15:09

Mer' hogy?

Válaszok:
kunbella | 2010. április 11. 15:08
reality | 2010. április 11. 15:10
echte szubjektiv 2010. április 11. 15:07

Szavaztam. Rajtam már nem múlik.
Vagyis a gyerekek ikszeltek:)

Azok kedvéért, akik a Népszava Online-on szeretnék követni a választás történéseit:
http://www.nepszava.hu/valaszt..

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 15:10

http://www.inforadio.hu/hir/be..

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:11

Valami olyasmit mondott Pokorni is a héten, úgy számítják, hogy 56 és 64% között a Fidesznek kedvez a részvétel.

echte szubjektiv 2010. április 11. 15:10

Hogy a jobbik megelőzi a maszopot annak nem nulla az esélye.

echte szubjektiv 2010. április 11. 15:10

Kösz Zoli, megnézem:)))

A tippelős posztban először 62%-os részvételt tippeltem. Te meg jól elbizonytalanítottál, és levittem talán 56-ra vagy 58-ra (már nem emlékszem pontosan). :P

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:13

Kérésemre készségesen kicserélték az Indexen a fura asszociációkra okot adó vezérképet, ami egy balra haladó LMP figurát ábrázolt. Mégiscsak jó gyerekek ezek az indexesek! :-)

Én arra számítok, hogy 3-4-nél több egyénit veszítünk el (10-12 körül), de ezt nem is folytatom, mert itt össze akarnak mosni Peter252-vel. :)

Csőbe húztalak! Háhááá!
Örülök, hogy nem nekem lett igazam (habár várjuk ki a végét, mert ahogy nézem, nemsokára leszakadhat az ég... és nem vagyok Peter252!!! :))

Válaszok:
astrup | 2010. április 11. 15:15
reality | 2010. április 11. 15:16

De legalább Győr környékén elállt az eső.
Már ha az idokep.hu nem hazudik :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:17

Te Péter253 vagy. A köv. kiadás. :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:18

A Nézőpontnak már hónapokkal ezelőtt volt egy mérése, miszerint azoknak, akik azt állítják, hogy 2006-ban még szimpatizáltak Gyurcsánnyal, 27%-a most már Orbánban bízik.
Szerintem ezek nem korábbi hardcore MSZP-szavazók, hanem olyanok, akik annak idején benyalták a Gyurcsány-féle imázskampányt (mint én is), és az a kép alakult ki bennük, hogy ő a legalkalmasabb egy ország vezetésére.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 11. 15:18

A "nem szőnyeg alá söprés" nem egyenlő azzal, hogy dumálunk róla.

Valakinek a fel-le masírozgatás cselekvést jelent. Nekem nem.

Gyerünk, győriek, emeljétek fel a feneketeket, és irány a szavazókör!

Válaszok:
Silcon | 2010. április 11. 17:03

Terézvárosban szavaztam, vagy 200-an álltunk sorban, az átlag életkor 35 körül volt, nyugdíjast, jó ha 2-t láttam. Pedig ez egy elöregedett kerület.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 15:36
Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 15:18

Te 2006-ban Fletóra szavaztál?!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:19

Tud nekem valaki

valami jót mondani

Demeter Ervinről? :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:20

Jaja. (Ezt a kört mindenkivel le kell futnom, aki éppen akkor hallja először, pedig már 2-3 éve megvolt a comingout. :) )

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 15:26

Van bajsza. (Amúgy miért?)

Voltam szavazni, nálunk nagyon nagy az aktivitás. Sajnos nem tudom, hogy ez mit jelent.

Tipikusan az az eset, amikor nem számít az EP eredmény.

Mi az EP -n pont annyi fideszes szavazatot adtunk le, ahányat szoktunk. Akkor a mozgás a Jobbik-MSZP mentén zajlott.

Na szép:
"Este 7 után is nyitva tarthatnak a szavazóhelyek a sorbanállók miatt"
http://www.origo.hu/itthon/201..

Ha jól emlékszem, 2006-ban nem volt ilyesmi. Ugye?

Válaszok:
Steppenwolf | 2010. április 11. 15:33

Mert (meg)kér(dez)tem. :)

Akkor is hihetetlen, ha már sokadszor hallom.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 15:29

Nem annyira. az én párom is 2002-ig az mszp-re szavazott. Aztán összejöttünk. :)

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:30

Köszi, hogy besegítettél! :)

46,78% !

Ez bizony magas, gyerekek. Kezdjük megközelíteni 2006-ot.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:32
tevevanegypupu 2010. április 11. 15:31

Mesterhazynak tobbet kellett volna mutogatnia a valasztasok elott a feleseget es a gyerekeit, nagyon helyesek. Biztos hoztak volna neki szavazatokat, sokan szeretik az ilyen "koritest", szamit.

46,78% 15.00-kor

Remélem, ez azt is jelenti, hogy a Fidesz-szavazók aktívak.

Nem. Igazából arra lennék kíváncsi, hogy ki volt az a zseni, aki úgy gondolta, hogy több ezer átjelentkezett ember le tud szavazni egy-egy szavazókörben.

Válaszok:
StG | 2010. április 11. 15:39

"Az utóbbi 5 hónap alatt eljutott a képviselők visszahívhatóságának követelésétől, annak teljes elvetéséig."

A Fidesz sohasem beszélt visszahívhatóságról.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 15:37
echte szubjektiv | 2010. április 11. 15:40
echte szubjektiv 2010. április 11. 15:36

Nem értem én ezt a sorban állást.

Nálunk nulla ember volt előttem, ahogy mindig.Második kerület.

Válaszok:
states | 2010. április 11. 15:42
Tóth H. | 2010. április 11. 15:45

Nem akarok beleszólni, de ezt nem tudom, honnan szoptad: "Az utóbbi 5 hónap alatt eljutott a képviselők visszahívhatóságának követelésétől"

Ah, megelőztél. :)

Dunántúli határmegyékbe üzenem!
Néhány indok, miért érdemes voksolni:
- Nemár a mozgósított szavazók mondják meg ki kormányozzon.
- Aki nem választ, később nem reklamálhat és nem gyújthat fel rendőrautókat.
- Magas részvétel és egyértelmű eredmény esetén megspórolunk egy fordulót, meg az adónkból pár millcsit.
- Nagyon egészséges a vasárnapi séta a szavazókörig és vissza, főleg koleszterindús "magyarosch" ebéd után.

Ózanagyvarázsló 2010. április 11. 15:37

Magas, akár 65 százalékos is lehet a részvétel. Kinek jó ez?!

A Forsense szerint 65 százalékos részvételnél, éppen 50 százalék felett a FIDESZ.

Válaszok:
polom13 | 2010. április 11. 15:43

"Képviselők visszahívhatóságának követelése"???
Mikor?

Ez mondjuk engem is érdekelne... Nézegettem a szavazóköröket, és a legnagyobbak is olyan 1500 fő körüliek voltak (ez a 100%). Erre némelyikre rászabadítanak +2000 nagyjából biztos szavazót.

Baktalórántháza 15:00 62,5%
Elhúznak az országostól.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 15:40
zoli_29 | 2010. április 11. 15:41

Hevesben magas a részvétel (48,16%) - harmadik hely. Nem tudom, mit jelent számunkra.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:45
echte szubjektiv 2010. április 11. 15:40

Szerintem sem.
A holokausztos tartózkodás meg sajnos politika volt és nem meggyőződés. Remélem legalábbis.
Ezért sem szeretem a fideszt, de ez van.

2006-hoz képest Budapesten még mindig az átlaghoz képest alacsonyabb a részvétel, ez még akár jó is lehet :)

echte szubjektiv 2010. április 11. 15:40

De ennyire? Ez már röhejes.

Válaszok:
StG | 2010. április 11. 15:41

rákaptak a politika ízére a helyiek...

Elképesztő! Ott valami nagyon nem stimmel. Ebből országos botrány lesz.

Igen, mert kijelölt választókerületek vannak, ahol az átszavazók szavazhatnak. Ami biztos, hogy valami bűzlik, vagy szervezésileg, vagy csalásilag...

Válaszok:
röviden | 2010. április 11. 15:53

A Forsense felmérése szerintem értelmezhetetlen,gyakorlatilag alig mérnek párttámogatottságot.Kíváncsi vagyok mi az általuk feltett pontos kérdés.
"Akkor is az adott pártra szavaz,ha ezért az életével fizet?"
Kb.ilyesmi lehet.

Hatvan szoci fellegvár, Gyöngyösben indul Vona. Persze egyáltalán nem biztos, hogy a magas részvétel ezeknek tudható be.
Én abban bízom, hogy az egyre növekvő aktivitás azt jelenti, hogy a fideszesek nagyon elszántak lettek.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 15:48

Itt Újpesten mindig sokan szoktak lenni.
Most, hogy beléptem, unatkozó bizottságiak voltak...

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 16:06

Fejér már majdnem elérte az országos átlagot. Büszke vagyok magunkra! :)

Iszonyúan kíváncsi vagyok, mi lesz itt az eredmény. Akármelyik a három közül vezethet (Fidesz, Mszp, Jobbik). Szinte biztos, hogy lesz második forduló.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:51

Nézem megyére lebontva - összehasonlítva 2006-tal.
Bp. kb ugyanannyi, a többiek közül pedig mintha nagyobb lenne. Kivéve Komárom-Esztergom.

Keleten meg azon megyékben nagyobb, ahol Jobbikos áttörés várható.

Bár mindez még mindig semmit nem jelent...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:53
polom13 | 2010. április 11. 15:53
Tóth H. | 2010. április 11. 15:53

+/-4%-nál kevesebb az eltérés az országos átlagtól.

Hevesben? Én az országos eredményekre is irtó kíváncsi vagyok. Elsöprő (55-56%-os) Fidesz-győzelemtől 25-26%-os MSZP-ig bármit el tudok képzelni. Fogalmam sincs, hogy a vártnál magasabb részvétel minek tudható be. (Az elemzők szinte kivétel nélkül azt állították, hogy a magas részvétel az MSZP-nek jó.)

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 15:56

Ja, itt igazából csak találgatunk. Mondjuk azt tudjuk, hogy a Fidesz nagyon kihegyezte a kampányát a mozgósításra. Lehet, hogy sikerült?

Szerintem azt jelenti,hogy ott képesek voltak felszívni a lemorzsolódott szocikat.

Jó, előző kommentem sztornó.
Az election.hu a négy évvel ezelőttiek közül a második fordulóra ugrott át.

Tehát. Mindenhol kevesebb. De pl. Baranyában, vagy Komárom-Esztergomban jelentősen kevesebb a részvétel. Ahogy Budapesten is. Északkeleten viszont alig marad el.

na meglátjuk, mi sül ki mindebből:)

Válaszok:
polom13 | 2010. április 11. 16:01

Én estig idegroncs vagyok.

Válaszok:
states | 2010. április 11. 15:59

Nem én vagyok.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 15:56

"Szervezetten, buszokkal szállítják az embereket választani Vásárosnaményban, Gávavencsellőn és Tiszabercelen - legalábbis ezt állítja az egyik párt képviselő-jelöltje, aki a választási bizottságnál még nem, de a rendőrségen már feljelentést tett az ügyben."
http://www.hirszerzo.hu/cikk.b..

Kösz a választ! Már lemondtam róla. :)

Hat, en voltam az egyetlen talan, aki 70% koruli reszvetelt tippelt a multkor. Meglatjuk...

Ha jól látom, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz az eredmény. A részvétel viszont 65 körül lesz, ami nem hiszem, hogy jó a fidesznek. A sorban állás viszont biztos, hogy a szociknak nem jó, mert a nyugdíjasok nem bírják...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:00

Én Kubatov óta kúrva pesszimista vagyok, és ezek a részvételi számok még inkább pesszimistává tesznek. Jelenleg már egy biztos többségben is kiegyeznék...

Megyék szavazási aktivitása 2006-hoz képest 1500-kor:

1.-4. BKK,. JNSZ, Heves, SZSZB 98%
5.-8. Pest, Fejér, HB, BAZ 98%
9. Békés 97%
10.-13. Veszprém, Vas, Nógrád, Zala 96%

A lista vége K-E 92%, BP 92%, Baranya 89%.

A baloldali fellegvárakban sokan otthon maradnak, a jobbikos megyékben azonban ezeket sikerrel aktivizálták. Rossz hír a szociknak, jó hír a jobbiknak.

A magas részvétel meg nem az mszp-nek jó, hanem azoknak a pártoknak, amelyek aktivizálni tudják az elkedvetlenedett szoci szavazót. Ez most a Jobbik.

"Ha jól látom, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz az eredmény."

Persze bizonyos keretek között. A Fidesz 47 és 57, az MSZP 17 és 27 között szinte bármit elérhet. Este 8-fél 9-ig csak találgathatunk. Onnantól kezdve már lehetnek sejtéseink a részeredményekből.

Válaszok:
states | 2010. április 11. 16:06

Bp.,Baranya,Komárom komolyan balos volt,most ott meggyengültek,de az ottani Jobbik sem elég erős,hogy felvegye az elveszett szocikat.ÉK.-M.-n pedig igen.

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 11. 16:05
crm114 | 2010. április 11. 16:14

Keress rá Te!
Ez így illik.

Hír TV most mondja: Baktalórántházán elutasította a választási bizottság a kifogást.
Márpedig a 15 órás 62,5%-os részvételt kizárt, hogy nem buszoztatással érték el.

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 16:11
StG | 2010. április 11. 16:12

Elkúróék mindenesetre búcsúzóul még a lebonyolítást is elkúrták, ez ami biztos...

inkább berugok estig,oszt gyüjjön aminek gyünni köll!!!

Időjárás,kinél milyen?
Mert nálunk Pécsett most kezdett el esni.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:06
Tóth H. | 2010. április 11. 16:09

Igen, és crm114 beírása is ezt a vélelmet erősíti bennem. Komárom-Esztergomban, Baranyában, meg itt nem tudta a Jobbik felszívni a volt MSZP szavazókat, ÉK-Mo-n viszont úgy tűnik, igen.

Legalábbis én a 2004-es, meg a 2009-es EP eredményeket hasonlítottam össze (almát almával, körtét körtével), ott pedig a Fidesz csak picivel javított, míg a megfeleződött, megharmadolódott MSZP helyett megjelent a korábban nem létező Jobbik.
És ez elég tendenciózus volt a korábban kemény balos körzetekben (ÉK-Mo).

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:12

Dunaújvárosban mintha már nem lenne olyan borús, mint 1-másfél órája.

Bp.-ről érkeznek be utoljára az adatok a magas részvétel miatt, ezért megtévesztőek a 9 óra körüli részeredmények, engem is átvertek az előző választásokon...

echte szubjektiv 2010. április 11. 16:06

Estére okosabbak leszünk.
Kedves élményem volt ma ahogy szavazásra indulván összetalálkoztunk a szomszéd idős házaspárral és mondták, hogy már nagyon várják magát:)

Újpesten továbbra is tipikus szavazóidő. Hűs van, de nem esik.

Kurva anyjukat!

Az a poén, hogy a Jobbik lényege éppen az lett volna, hogy leszalámizza a jobboldalt; ehelyett az eredmény az lett, hogy a balos szavazóknak most van két közepes méretű pártjuk. A választási rendszerünk pedig olyan, hogy két közepes pártnak esélye sincs legyőzni az egyetlen nagyot. Még ha az MSZP és a Jobbik is átlépné a 20%-ot (mondjuk 22-21-es felállásban), a Fidesz a 47-48%-ával is könnyedén kormányt alakíthat.

Válaszok:
crm114 | 2010. április 11. 16:17
a. sz. tapasz | 2010. április 11. 16:27

Viszont túl sokat ez az egy település nem számít, ha jól nézem. Az evk-et nézve a választók 6%-a szavazhat itt, ha mind a 100% az mszp-re szavazna, akkor is neccesen döntheti el az egyéni mandátumot. A megyében meg 0,6% a részesedésük, a megyei listát ez érdemben nem befolyásolja szvsz.

Válaszok:
crm114 | 2010. április 11. 16:15

Komárom-Esztergom megyét a 100 éves munkásmozgalmi hagyományaival nem lehet csak úgy átállítani egy pillanat alatt "radikális jobboldalira" :) Már a 30-as években is Felsőgalláról indultak ki a nagy sztrájkmozgalmak. Teljesen máshogy baloldali JNSZ megye, ahol hagyományosan a nemzeties-paraszti baloldaliság (parasztpárt, MKP) volt eladható, nem az urbánus, munkás baloldal (szocdemek).

Baranyában is van egy erős baloldali (munkás-) hagyomány, meg ott a "nemzeti" retorikára sem fogékonyak, lévén ez az etnikailag talán legtarkább megye. Ugyanez vonatkozik kicsit Tolnára: Tolna nagyon jobboldali megye, de etnikailag kevert (főleg sváb). Azaz várhatóan fideszes megye, de nem jobbikos. Persze ezek primitív elméletek, de mondjon valaki jobbat :)

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 11. 16:24

Baktalórántháza nem kivételes, egy csomó 70% fölötti aktivitású település van, csak utána kell keresni.

Egyszerűen ha van egy nagy sokaság, abban mindig lesz pár szélsőséges tulajdonságokkal bíró elem. Ez van, ilyen a valóság.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:18
StG | 2010. április 11. 16:22
br | 2010. április 11. 16:22

Igen, a baloldal leszalámizta magát. Annyira értenek a szalámitaktikához, hogy önmagukon is be tudják mutatni. Sőt, még a liberálisok is leszalámizták magukat, muhaha.

Most nézem: Baktalórántházán az EP-választáson 64,48%-os volt a részvétel, tehát messze az átlag feletti. A Fidesz 81%-ot ért el, az MSZP és a Jobbik 7-et-7-et.
http://www.valasztas.hu/hu/ep2..

Válaszok:
Teknős | 2010. április 11. 16:31

Csak ökrök állítanak olyat, hogy a képviselők visszahívhatóak legyenek. Teljes káoszba lehet vele taszítani az országot.

Ilyet a Fidesz soha sem mondott, ellentétben a Jobbikkal. Kevered a pártokat.

Világos, csak ugye B.l.h. kapcsán volt ez a buszoztatós (ál?)hír. A jelentősebb méretű települések közül Szabolcsban és az evk-ben is eléggé kilóg felfelé, a 70% körüli településeken általában max. néhány 100 fős a szavazók száma.

Úgy látszik, valakik nagyon szeretnék mozgósítani a jobbikos szavazókat.
http://www.fn.hu/belfold/20100..

Egyszerűen rosszul emlékszel. Olyan bűdületes baromság, hogy ilyet épeszű, felelősségteljes politikus nem állít.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 16:26

Igen, nagyjából egyet értek.
Amit pedig még hozzá tennék, ami szerintem megkerülhetetlen, hogy északkeleten óriási a roma lakosság aránya. Azoké, ahol már a második generáció nő úgy föl, hogy abba szocializálódik bele, hogy nem tudja, mi az, hogy dolgozni. Én most nem akarok rasszista lenni, de szerintem homokba dugja a fejét, aki ezt nem veszi észre. Ezért ilyen erős ott a Jobbik.
Az ő legegyértelműbb, leghívóbb üzenetük a "cigánybűnözés" elleni harc. Az telitalálat volt kampány szempontjából számukra.

Válaszok:
crm114 | 2010. április 11. 16:33

Jobbikos becsületszavára, az úgy volt, és kész. :)

a. sz. tapasz 2010. április 11. 16:27

basszer, nem az lett volna a jó ha az szdsz-hez hasonlóan a jobboldalon is van egy kisebb, keményebb, elvetemültebb csapat ami mindig 50% fölé dobja a nagyobbikat ha kell? de ez kell nekünk, meg is érdemeljük ha 2014-től újra vörös lófaszt tömnek a seggünkbe, pont emiatt, a szánalmas jobboldali belháborútok miatt.

A Tárki számított a legmagasabb részvételre (59-64%).
http://www.tarki.hu/hu/news/20..

Szerintük 64%-os részvételnél a Fidesz 56%-ra számíthat. Möglássuk!

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 16:30

Egyébként ha felraktad, a linkednek ott kell lennie, akkor is, ha nem mutat sehová. Tévedtél.

Ez csak egy jobbikos baromság, az általatok programnak tekintett *-ból.

Akkor innen vette Pokorni a véleményét.

Milan- Catania 1-2 .
Meglepetésből ennyi elég is mára.

Igaza van Török Gábornak. Ez nem egyéb, mint ködszurkálás. Rágjuk a körmünket és aggódunk. A környezetemben mindenki önkívületi állapotban van.

Már azon is elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha a szocik nyernek.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 16:35

Viszont Baranyában és Somogyban is sok cigány van, mégsem erős a Jobbik és cigánybűnözés-hír is alig van. (Lehet, hogy azért, mert ott beás cigányok élnek és nem kárpátiak, mint BAZban és Hevesben.)

Láthatóan végig sem gondolod, hogy miket beszélsz. Szerinted normális lenne, ha a parlamenti kisebbség - ha úgy tartja jónak - visszahívhatná a többséget? A totális káoszon kívül mit érnénk el vele?

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 11. 16:39
a. sz. tapasz | 2010. április 11. 16:39
echte szubjektiv 2010. április 11. 16:35

Olyan nincs. Punktum!
Én sem vagyok teljesen magamnál. Minden és mindennek az ellenkezője megfordul a fejemben.

Mi van összezavarodtál, kicsicsillag?

Miről írsz te szerencsétlen a konstruktív bizalmatlansági indítványt 2/3-dal MDF-SZDSZ vezették be 1990-ben.Mikor volt Orbánnak 2/3-a?

Egyébként pedig létezik bizalmatlansági indítvány, de TERMÉSZETESEN az sem jelenti azt, hogy a kisebbség feloszlathatja a Parlamentet.

A képviselői visszahívhatóság a pártállami rendszer látszatdemokrácia-eleme, semmi más.

Egyébként is, technikája sincsen, nem lehetne szabályozni, mi alapján hívjuk vissza. Normális esetben a kormánytöbbség fel bírja mérni, ha gond van. Ahogy Kaczynskiék is felmérték 3 éve, azóta is ellenzékben ülnek. A rendszert nem a szélsőséges működésre találták ki.

Kövér László mondotta tavaly egy interjúban, hogy az alkotmányos berendezkedéssel semmi gond nincs, és arra egyébként senki nem számított, hogy egy "olyan dühöngő őrült mint Gyurcsány" kerül a hatalom közelébe.

a. sz. tapasz 2010. április 11. 16:39

jaja, ez a visszahívósdi ugyanolyan végiggondolatlan badarság mint az hogy csak egyéni képviselők legyenek. ettől függetlenül sokan ábrándoztak róla fideszes körökben annak idején.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:42

Van egy olyan érzésem, hogy a közvélemény-kutatók minden eddiginél nagyobbat buknak, a részvételi adatok legalábbis ezt mutatják.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:45
Tóth H. | 2010. április 11. 16:50

Egyébként én ha az LMP és az MSZP közt ingadozó balos lennék(de nem :) )most komolyan elgondolkodnék,hogy +60%-os részvétel esetén bejut-e az LMP.

A tisztán egyéni képviselőkön alapuló rendszerről lehet vitatkozni, mert sok érv szólna mellette. De ezt nem kéne összekeverni a visszahívhatósággal, ami egy végiggondolatlan baromság.

Válaszok:
a. sz. tapasz | 2010. április 11. 16:48
Teknős | 2010. április 11. 16:57

KK &TT jól kitolt velem, már hatszor néztük meg a hangyákat. Mindig jön egy újabb gyerek, aki látni akarja!

A Tárki számított egy akár 64%-os részvételre, ez esetben pedig 56%-os Fideszt, 20%-os MSZP-t és 12%-os Jobbikot valószínűsített. (A Jobbikkal szinte biztos vagyok benne, hogy mellényúlt.)
http://www.tarki.hu/hu/news/20..

Az ebédnél már mi is azt fejtegettük, hogy hová emigráljunk!


Már 3 rokon is hívott, hogy most mi lesz?

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 16:48

Lendvai eleg borzolt frizuval jelent meg, gondolom nem keveset forgolodott az ejjel, ez jo jel remelem! ;)

Ne rettegjetek! A 65%-os részvétel és a szocik vártnál jobb szereplése is csak annyit eredményezhet, hogy nem lesz kétharmad.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 11. 17:08
a. sz. tapasz 2010. április 11. 16:48

50%+1 uralma 50%-1 fölött?

Válaszok:
a. sz. tapasz | 2010. április 11. 16:49
zoli_29 | 2010. április 11. 16:50

46,78 % 15 órakor

a. sz. tapasz 2010. április 11. 16:49

persze ne lenne gond a 2/3-dal, hehehe

Most már döntsd el, mit akarsz mondani, mert egyre zavarosabb vagy. Lehet, hogy ezt is akarod.

Fogalmam sincs miről beszélsz, de az eddigi hozzászólásaidból kiindulva biztos, hogy valami okosságról van szó.

Válaszok:
a. sz. tapasz | 2010. április 11. 17:05

Meg nagyon sok érv szól ellene is. Extrém esetben egy 49% -os kisebbségnek ebben az esetben ad absurdum nem lenne parlamenti képviselte.

Az, hogy a mai magyar parlamentáris demokrácia idejutott sokkal inkább köszönhető a polgármester képviselőknek, akik bebetonozták a pártokat abba a helyzetbe, hogy gyakorlatilag részérdekek mentén gondolkodnak. Ez ugye az 1994-es kétharmad következménye.

Én pl azért nem támogatom a kisebb parlament mítoszát, mert a képviselők még inkább elszakadnak a választóktól és helyet adnak a lobbista "szakembereknek". Fele annyi képviselőt könnyebb rávennie a lobbinak arra, hogy az ő érdekében szavazzon.

De a többség sajnos felül ennek a kisebb parlamentet ökörségnek.

A magas részvételnek van egy pozitív olvasata is. Pénteken Orbán azt mondta Csermelyéknek, hogy úgy érzi, nagy mozgolódás van az országban, és figyeljék meg, hogy a részvétel a vártnál magasabb lesz.

Egyébként pedig (ezt már én mondom), ha a ennek az is lesz a következménye, hogy nincs kétharmad, a magasabb részvétel egyben nagyobb legitimitást is jelent a következő kormánynak; ami jó.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 11. 17:03

Eddig hat hónapról beszéltél és legalább 3 fogalmat kevertél össze.

Legitimitás? Kit érdekel? Attól még nem lesznek meg a 2/3os törvények.

"Gyerünk, győriek, emeljétek fel a feneketeket..."

Nem vagyok én sámán, ne b@szogassá mán :)
Különben is voltam már :) 3*2x

a. sz. tapasz 2010. április 11. 17:05

csak arról hogy tisztán egyénis rendszer mellett 2006-ban az alakuló ülésen tucatnyi ellenzéki nézett volna szemben 300 fölötti komcsival. már ha illethetem ezzel az inkorrekt elnevezéssel akkori (?) kedvenceidet.

Válaszok:
a. sz. tapasz | 2010. április 11. 17:08

Ja. Mindenki hülye, csak te nem.
Beszélsz hat hónapról, hogy hat hónappal ezelőtt még támogatta a Fidesz a képviselők visszahívhatóságát, de forrást nem tudsz adni. (Ami nem véletlen)
Aztán emlegeted a konstruktív bizalmatlanságot, ami ugye egy egészen más tészta és a Fidesz nyolc százalélkát valamikor 16 évvel ezelőttről, de mi keverünk itt dolgokat és nem te...

echte szubjektiv 2010. április 11. 17:08

Engem nem érdekel a kétharmad.

Na, én megyek a tv elé ETO-nak szurkolni. Szünetben jövök vissza részvételi adatokat skubizni. Tipp: 17:30-ig meglesz a 60%.

Válaszok:
polom13 | 2010. április 11. 17:13

Szóval így működik, ömlesztve minden. Azt hittem elszállt a Mandiner az RSS-ben érkező hibás URL-ek miatt. :)

17:30 58.7%

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 18:30

Ha az átjelentkezők miatt tovább lehet szavazni, mi lesz a választási műsorokkal?
Meghosszabbodik a kampánycsend is.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 11. 17:55

Hát, nem tudom, hogy ezt a műsort a nagy fanok, meg a szakmabeliek leszámításával mennyien nézik...
Én azt gondolnám hogy péntek este valami retek klubos valami megy a nagy többségnél, nem pedig Csermely.

Változnak az idők.
Lendvai /múmia/anyónak ma narancsos bukta helyett narancsbőr jut.
Apropó! A kozmetikus kommandója - a megbízható jereváni rádió szerint - egy hete dolgozik az öreglány fején, és szakértők szerint egy egész nappal fiatalabbnak tűnik sötétben, becsukott szemmel.

a. sz. tapasz 2010. április 11. 17:23

google, speciális keresés

A konstruktív bizalmatlanságot azért vezették be, mert akkor nagy megrázkódtatás után volt az ország, ráadásul egy szétszabdaltabb pártrendszer volt.
Ha nem az lett volna, könnyen előfordul, hogy a képviselőkből, akik között sok volt az elégedetlen, még MDF-es is, azt megszavazták volna, hogy bukjon a miniszterelnök (akkor Antall), helyette viszont újat nem tudtak volna állítani. Az meg senkinek se jó, ha működésképtelen a kormányzás.

A másik meg, hogy csak a miniszterelnök ellen lehet ilyet kezdeményezni, annak pl. a koalíciós kormányzás az oka. Anno a kisgazdák leváltását sok MDF-es is megszavazta volna, ebben biztos vagyok, ahogy Torgyán is megbuktatta volna a neki nem tetsző Fórumos minisztert. Mindezen pedig az ellenzék nagyot szórakozott volna, de megint a kormányzás rovására mehetett volna.

Rálátok az egyik győri szavazóhelyre, alig van mozgás, néha pecekig senki.

Tudja valaki, lesz-e kivetítő a vörösmartyn?

Már itt egy nagy keveredés van benned.

A képviselők nem azonosak a kormánytagokkal, vagy a miniszterelnökkel. Te meg nagyon szépen összekeverted őket.
annak ellenére, hogy mindkettő az ország kormányozhatóságáról és működéséről szól, csak éppen ellentétes előjellel. Mert a képviselők visszahívhatósága rombolja, a konstruktív bizalmatlanság pedig erősíti a kormányozhatóságot.

Szóval borzasztóan összezagyváltad a dolgokat, de kétségtelen, bátran kiállsz a hülyeséged mellett!

Tudja valaki lesz e kivetítő a vörösmartyn?

Aki hóvirágot rajzol a szavazólapjára, annak a Voksán virág lesz.

Nem hiszem, hogy meghosszabbodik, mert csak az szavazhat, aki 19 óráig beáll a sorba. Márpedig aki ott van a szavazókörben, nem látja, mi megy a tévében.

Nem írom le a számokat, nehogy baj legyen belőle. De állítólag a mai kutatások alapján nem lesz baj, még akkor sem, ha a választ megtagadók aránya relatíve magas.

Költészet-napi poszt nem lesz?

59,28%

64-65 körül lesz a vége. Ennek örülök.

59,28%

17:30, 59,28%

Helyreállt a rend: Győr-Moson és Vas már 60% fölött, tehát az országos átlag fölött.

Teszt.

Valami gáz lehet, két böngészőt próbáltam, de egyik sem hozza az 500 feletti hozzászólásokat. (IE8, Chrome)

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt: Baranya megye 55,58 százalék, Bács-Kiskun megye 57,09 százalék, Békés megye 57,81 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 57,23 százalék, Csongrád megye 56,91 százalék, Fejér megye 59,43 százalék, Győr-Moson-Sopron megye 60,41 százalék, Hajdú-Bihar megye 57,49 százalék, Heves megye 60,09 százalék, Jász-Nagykun-Szolnok megye 56,57 százalék, Komárom-Esztergom megye 57,18 százalék, Nógrád megye 58,65 százalék, Pest megye 61,45 százalék, Somogy megye 56,66 százalék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 58,96 százalék, Tolna megye 56,92 százalék, Vas megye 60,82 százalék, Veszprém megye 59,99 százalék, Zala megye 58,25 százalék.

59.28% lett.

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt: Baranya megye 55,58 százalék, Bács-Kiskun megye 57,09 százalék, Békés megye 57,81 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 57,23 százalék, Csongrád megye 56,91 százalék, Fejér megye 59,43 százalék, Győr-Moson-Sopron megye 60,41 százalék, Hajdú-Bihar megye 57,49 százalék, Heves megye 60,09 százalék, Jász-Nagykun-Szolnok megye 56,57 százalék, Komárom-Esztergom megye 57,18 százalék, Nógrád megye 58,65 százalék, Pest megye 61,45 százalék, Somogy megye 56,66 százalék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 58,96 százalék, Tolna megye 56,92 százalék, Vas megye 60,82 százalék, Veszprém megye 59,99 százalék, Zala megye 58,25 százalék.

Valaki segítsen!!!!Nem látom a hozzászólásokat! Mit kell tenni ilyenkor???
A 17:23 asig tudom csak olvasni. Már híreknél nincs baj, csak pont ezen az oldalon!!!

Csináljatok valamit, kérem, 17:23 óta nem látom a kommenteket.

röviden! Senki nem lát semmit! Csináljatok valamit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

bocsi... javítva...

Közbotrány, az M1 megszakította a választási műsorát, méltó befejezése ez ennek a 8 évnek...

Válaszok:
StG | 2010. április 11. 19:14

Az előrejelzések bíztatóak.

A visszahívhatóságot hülyeségnek tartom. Hogy hívnak vissza egy országos listán mandátumot kapott képviselőt? Új választással? Milyen jogi alapon különböztetjük meg az egyéni képviselőt a listástól? Az egyéni képviselő visszahívhatóság esetén teljesen másképp fog dolgozni, arra ügyel, nehogy okot adjon a leváltására.

Köszi. Végre láthatók a beírások!

AZ mtv úgy döntött, nem csinál teljesen hülyét magából és mégis folytatja a választási műsort.

Szigeti ezek után takarodjon a faszba.

Ilyen félrebaszás után le kell mondania.

megyünk a technóbuliba

Hol élsz te? A Marson?
Mikor hallottál egy marxista görényt lemondani ebben az országban?

Válaszok:
br | 2010. április 11. 19:36

Olyat is hallottam már, hogy ápr. 9 után ápr. 10 lesz. Aztán mégis mi lett belőle.

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 19:38

Március.

Válaszok:
br | 2010. április 11. 19:46

Szettevette és Teknős!
Remélem megnyugodtatok az exit poll eredmények láttán, s nem készültök emigrálni!
Nem újabb 4 évi ( de reméljük még több) szoclibás uralom! :))))))

Válaszok:
picur3ka | 2010. április 11. 20:19

Engem is bosszant, de nagyon! Csak nehogy holnap reggelig kelljen a körmeinket rágni, mert akkor se a kezünkön se a lábunkon nem marad belőle semmi! :)))))
Én már "csak" a 2/3-ért szorítok!

reality szerint: március.
A Marson visszafele pörög a mutató.

Hol vannak ezek? Es ilyenekkel ne vicceljek most!

A szerver túlterheltség miatt átmenetileg nem elérhető
Kérjük próbálja meg később.

ITT AZ IDŐ!

http://www.oracle.com/us/produ..

Srácok!

Meglehet a 2/3 az eredmények tükrében, vagy sem?

Válaszok:
reality | 2010. április 11. 23:23

az LMP jó eredménye nem a hazafias/lelkes szűzkezű aktivistákon múlott, ahogy azt Schiffer magyarázza, sokkal inkább a ballib megmondóemberek összemosó (a fidesz se jobb mint az mszp, sőt) kommunikációja volt sikeres.

Válaszok:
Yshana | 2010. április 11. 23:40

99,1%-nál: Fidesz: 52,77, MSZP: 19,29, Jobbik: 16,71, LMP: 7,42, MDF: 2,65

Válaszok:
iMan | 2010. április 11. 23:20

Csak hogy itt is itt legyen.

Úgy néz ki, hogy nem. De semmi vész. Ennek is örülni KELL!

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2010. április 11. 23:26
bz249 | 2010. április 11. 23:31

Dehogynem, meglehet.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 11. 23:30
reality | 2010. április 11. 23:57

Most jó? Viktor a percen elpityeredik...

"Dávid Ibolya lemondott az MDF elnöki posztjáról."

írja a zindex. KIRÁLY!

Mondjuk szépen kezdte a beszédét.

Zoli, itt vagyok, mint ígértem, és folyamatosan szórom a hamut a fejemre,..mert túl pesszimista és szkeptikus voltam, de nagyon örülök a győzelemnek, mindig is a Fidesznek szurkoltam és bízom a 2/3-adban, meglesz !!!!!:))))

Most néztem, kizárt...

57 körzetből (ebből 55-ben a Fidesz fordult elsőnek) 50-et kell behúzni.

Simán meglehet.

Válaszok:
denever | 2010. április 11. 23:38
crm114 | 2010. április 11. 23:50

úgy van. most van 206 mandátum. ha a 2. fordulóban megvan az összes egyéni, akkor az 261 és az bizony már 67.6%

Válaszok:
bz249 | 2010. április 11. 23:41

Hát nem is azokon múlt, hanem a taktikázó szadeszosokon. Mert a régi szdsz-esek egyik része a régi harcostársak, a szüleik pártjára, azaz az mszp-re szavazott, s a másik része pedig az lmp-re. A sok ifjú szdsz-es utód, gyerek, akik nem nagyapi pártjára szavaztak, hanem a lendületes, feljövő, szűzkézzel induló ifjúszdsz-es pártra.

Hú, most hallom, hogy az LMP azért olyan, amilyen, ti. hogy baloldali, liberális, konzervatív stb. egyben, mert ők a XXI. század pártja. Ez kezdetnek jó blabla. Pillanatok kérdése, hogy bebizonyosodjon, hogy nem, nem lehet más a politika ebben az országban...

Nono 2 mandátum jön az országos listáról. Nem elfelejteni ám. :D

Két MSZP-s első hely van, Szanyi 16db szavazattal vezet, Tóth József 8%-al.
Tényleg úgy néz ki, hogy egyéni vk-ban szó szerint csak pár nem Fideszes győzelem születhet.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 11. 23:44

Szanyit még meg lehet szorongatni.

Elnézést előbb tévedtem, télleg meg lehet még a 2/3 is, csak egy jó Fidesz kampány kéne.

45-öt elég behúzni, a hiányzó 5 képviselő összevásárolható innen-onnan.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 11. 23:53

A TV2 Frizbi-s beszédje tetszett.
Orbán emberből van.
Nem cserél lakást, autót.
Hát na... le a kalappal egyelőre.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 11. 23:52

Mikor volt? Bazz nem láttam.

Válaszok:
Talon Karrde | 2010. április 11. 23:55
Talon Karrde | 2010. április 11. 23:56

Összevásárolható? Ezt hogy érted?

kb. 8 perce lett vége, majd megnézed a TV2 weboldalán

http://tv2.hu/videok?c=frizbi_..

ezt frissítsed gyakran

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 00:03
WonderCsabo | 2010. április 12. 10:40

Ja, már bz felvilágosított. :)

Gratulálok srácok, ma ti is bizonyítottatok! Nagy lépés volt ez a blogok számára is :)

Köszi szépen, feltétlenül megnézem!

Tudja valaki, hogy szegények még mindig sorban állnak-e a 11-dik kerületben??

Válaszok:
blasio | 2010. április 12. 00:09

Meg ott vannak. Pont most mondtak be az M1-en.

Hát akkor összefoglalom :
Mik teljesültek a választáson?
1.- A választók elküldték az emeszpét a p..csába. ( és ez Jó!)
2.- A Fidesz remélem megkapja a 2/3 ot és hatalmas változásokat visz végre.( Új alkotmány- kissebb létszámú parlament. stb)
3.- És mert gonosz is vagyok, az is jól esik amint elképzelem hogy az emeszpés politikusok visszamennek Bivajbasznádra tornatanárnak.
És mind ez JÓÓÓÓÓÓÓÓ.!! Jesss!

Nah, az eddigi egyéni eredmények alapján, az Index becslése alapján simán meglehet a 2/3.

http://index.hu/belfold/2010/v..

Egy ügyes kampánnyal, ha az eddig eredményt megtartjuk, Kubatov-féle elbaszásokat kerülve, télleg 2/3-a lesz a Fidesznek.

Szerencsére ma buktam egy söööööööört!! meglesz a 2/3

Üdvözlök mindenkit! Brutális éjszaka volt, de megérte kivárni a végét.
A választások után az OVI és az OVB tisztviselőinek le kell mondania!

Válaszok:
br | 2010. április 12. 00:36

nézzétek meg a fidesz.hu-t. :D

@ zoli,br: én is.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 00:49

Néztem. Mi van ott?

Válaszok:
reality | 2010. április 12. 00:53

A Fideszen, főleg Orbánon fog múlni a kétharmad, ha végre egyszer jól kampányolnának, akkor simán meglenne, csak hát ugye...

NA VAZEG, HAJNALI 3 VAN, MOST MEG AZÉRT SZIDTAK LE IDEHAZA, MERT KICSIT BECSICCSENTVE JÖTTEM HAZA. ILYEN ORSZÁG PEDIG NINCS!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ NYERTÜNK!!!!!

Tegnap, azaz ma, miután hazatértem családostól a Vörösmarty térről, még kapcsolgattam a tévécsatornák között, sőt visszanéztem Török Gáborékat videóról, hirtelen hiányérzetem támadt: valaki, akiről nem utolsósorban ez a tegnapi választás szólt, és akinek a Fidesz ezt az ilyen arányú győzelmét köszönheti, nyomtalanul eltűnt, felszívódott, láthatatlanná vált. Igen, róla van szó, Gyurcsány Ferencről, aki az elmúlt hetekben betette a lábát abba az ajtórésbe, amiről úgy gondolta, hogy az ő visszatéréséhez vezető útnak a nyílászárója. Ezt az ajtót most a választók rácsapták Fletó lábára, és valószínűleg otthon borogatja, csak is ezért nem láthattuk tegnap, azaz ma éjjel...

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 08:33
Ózanagyvarázsló 2010. április 12. 06:48

Igen hosszú volt az éccaka, de NYERTÜNK!!!

Egy kis pihenés aztán fel a két/harmadra!!!

A döntő csatát megnyertük, de a háborúnak még nincs vége!

176ból 175. mert a végére Szanyi Tibor előnye is elolvadt szép volt.

na azért 1 millió matahülye vöröscigány még mindig van ... ezek gyakorlatilag a gyurcsány drazsé stb libás 8 ilyen éve után is szaladnak és a szeretett maszopjukra x elnek ... akkoris azértis , és semmi pol alternatívát nem ismernek , nem maradnak otthon sem ...
öntudatos haszonhúzó szemétládák, beágyazott pártszolgálatosok, ilyen olyan előnyökért nemhiába ácsingózók és sötét barom egydimenziós szemellenzős nyuggerek, vásárolt és megvezetett mélyhülye szavazók stb
ezeknek tényleg csak nagy vörös rikácsoló páviánsegg, náciveszély vagy pár ezer forint kell hogy nyalhassák ... megszokták ragaszkodnak hozzá

a jobbik : ez kádári nyugger, és ügyeskedő ill passzív masszából álló társadalom : vagyis a radikalizmus nem elég sokkal többre... mint 17 százalék

lmpee : épp 6 százalékkal többet kapott mint érdemel

ibike meg le van fosva ... és ez nagyon helyes

Jó reggelt mindenkinek! Amilyen rémálomszerűen indult, legalább olyan szépen végződött a tegnap este. Orbán antréja biztató volt, persze a neheze majd csak ezután jön.

Nekem még két hét múlva is dolgom lesz, mert "csak" 41:24-re vertük Kálmán Andrást itt, Dunaújvárosban. :)

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 08:42
reality | 2010. április 12. 10:29

Onnan az szép eredmény.

A fidesz főoldalán egy bazinagy narancssárga smiley van.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 08:58

Ja, hajnal 2 környékén már én is láttam. :)

Ózanagyvarázsló 2010. április 12. 10:26

Hol vannak a többiek? Kétgyermekes, hivatalba járó emberként sikerült alvás nélkül abszolválni a tegnap éjjszakát...

Nem volt könnyű a gyereket reggel iskolába vinni, de sikerült... Hiába a boldogság-hormon legyőzi a fáradtságot, legalábbis egyelőre...

Ózanagyvarázsló 2010. április 12. 10:26

Hol vannak a többiek? Kétgyermekes, hivatalba járó emberként sikerült alvás nélkül abszolválni a tegnap éjjszakát...

Nem volt könnyű a gyereket reggel iskolába vinni, de sikerült... Hiába a boldogság-hormon legyőzi a fáradtságot, legalábbis egyelőre...

Válaszok:
Teknős | 2010. április 12. 10:29
miloka | 2010. április 12. 10:32

Két hét múlva? Nekem két hétig lesz dolgom, mert itt is kb. ilyen eredmény született, de ilyen még soha nem volt! Vezet a Fidesz jelöltje! Remélem, nyerni fog!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 10:48

Nekem is ;) Igaz, majdnem beletolattam egy teherautóba az ovinál, és a mai második kávém egy kissé túlforrt, de most már jól vagyok és tettre kész! :)

Húzós volt az iccaka!
Most én is kóválygok egy kicsit.
Szerintem sokan egy kicsit másnaposak, hiszen későn kaptuk meg az eredményeket s a pezsgőt is később lehetett elfogyasztani. :)))))

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 12. 10:37
Ózanagyvarázsló 2010. április 12. 10:37

Én is eláztam mégis itt ülök. Hiába aki legény éjjel, az legyen legény nappal is...

Jól beszélt, ez az elmegyek duma mondjuk rosszul jött ki. :)

Csámcsogtak is rajta a köcsögök...

http://tv2.hu/frizbi_hajdu_pet..

Hol vagy?

Válaszok:
reality | 2010. április 12. 10:51

Hatvan. :)

Azért maradt egy kis meglepi ma reggelre is, ugyanis aki még nem tudja, az este még vezető Szanyit az éjjel kettőig sorban álló diákok alaposan elpicsázták, hirtelen felindulásomban nem találtam ennek megfelelő eufemizmust, úgy hogy bocs...

Shalom, fajtársaim!

A Fidesz győzött, az LMP bejutott.

Győzelmünk immár teljesnek mondható, és ezen a jobbik (le)szereplése sem változtat.

Halleluja!

Nehezen, de meglesz a kétharmad. Mivel nem lesznek visszalépések (se Jobbik, se LMP részéről), egy első fordulós 10%-nál nagyobb hátrányt szerintem nemigen tud ledolgozni a második helyen álló jelölt. És akkor még nem beszéltünk a győzteshez húzásról.

Szerintem a még versenyben lévő körzetekből 2-3, max 4. helyen nyer az MSZP: Angyalföldön Tóth József, esetleg Szanyi (amúgy ez mekkora mázlista már, hogy ilyen erős szoci körzetben bírta jelöltetni magát), és Kelet-Mo.-n egy két helyen.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 11:17

Szanyi mindig is ott jelöltette magát, de valszeg most elbukja. Bár a szocik durva kampányra készülnek.

Válaszok:
jan | 2010. április 12. 11:18

És ha nem is lesz meg: az LMP tegnap már belengette, hogy az önkormányzati törvény módosításában hajlandó együttműködni...

Tudom, csak azon gondolkodom, hogy hogy tudott magának ilyen atombiztos helyet szerezni annak idején... Nem tűnik tősgyökeres angyalföldi munkáskádernek a feje és viselkedése alapján...

Nem lesz az élet ,továbbra sem habostorta - hogy Bástya elvtárs szavaival éljek .:-)
Azt gondolom valamennyien annak örülünk hogy nyolc év után eltakarodnak a komcsik a hatalomból. Örökös saját mondásom- " Élhetnék én itt ebben az országban úgy - jólétben , békében mint egy osztrák polgár, de ezek miatt akik mindig vissza szavazzák a hatalomba az emeszpé nevű tolvajbandát- nem lehet. "
Na legalább már, az első rész teljesül! Eltakarodnak. A második - meg csak rajtunk múlik! Mert külfödi tapasztalatomból tudom hogy a magyar egy jó munkaerő- egy dolgos, szorgos nép. Ha összefog sokra viszi!

Válaszok:
Karcsi75 | 2010. április 12. 11:54

Mindenben igaza van Bástya elvtársat kivéve mert Virág "elvtárs" mondta ezt a bölcsességet! :)


Hajrá Magyarország!

Tisztelt Redakció!

FIDESZ + KDNP + MSZP + Jobbik + LMP = 5 párt!!!

Válaszok:
Karcsi75 | 2010. április 12. 12:23

4+Áfa! :)

Hát emberek, úgy néz ki jó volt a lejárató kampányotok a Jobbik ellen, ennél többre számítottunk :) NADE. Ezen választás során, iszonyú meglepetés volt, hogy 8 azaz nyolc év kilátástalanság, nincstelenség, munkanélküliség UTÁN IS vissza/átszavaztak az MSZP-hez... EMBEREK?! Ez komoly?

Válaszok:
sky.net | 2010. április 12. 13:38

ez a szomorú valóság , még mindig van vagy 800 ezer 1D-s agyú nyomorult párttag, munkásőrözvegy , cérnagyári szaxi bizalmi kiszes féreg, merazóbán hülye nyugger és ilyesmi
aki úgy amúgy valahogy de kötődik ehhez a bűzlő szeméthalomhoz ami a maszop... és akkoris oda szavaz ha gyurcsányzombik másznak elő belőle , államcsődök (ezeknek az kellett volna... hogy se nyugdíj se semmi ez a maszop ) ... mert ilyen hülyék ...és öntudatos makacs ráadásul igazi veretes kádárbolsi idióták... és csak a temető viszi el őket , jöhet civil mozgalom radikális , liberális kisgazda konzervatív ..ezek maszop és maszop és maszop akkoris bezabálják a bolgárurat meg oroszjózsit ha azok töményre desztillált sűrű madárszarral etetik őket

nyomasztó ...ennyi , tökéletesen önkritika, demokratikus politikai reflexió, kísérletezőkedv... mentes masszív vasbetonhülyét ...ezeket csak a halál tudja elintézni ..legalább ennyi haszna van az eü szétverésének hogy előbb megdöglenek

A

FASZÉRT

NEM

INDÍTOTOK MÁR

KÜLÖN POSZTOT

A 620+ KOMMENT HELYETT?

A 620+ KOMMENTNEK

A PERCRŐL-PERCRE

HELYETT

VIKI

JÓL MEGZSAROLTA

A NEMZETKÖZI ZSIDÓK

EGYESÜLT AIPAC ÁLLAMÁT

:)

GRATULA

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 14:36
honphibu | 2010. április 12. 15:04

Kapcsold már ki a Caps Lockot, ez a netikett szerint ordibálás.

Nem vagyok Orbán feltétlen rajongója, de ez a nemzetközi sajtótájékoztató nagyon rendben volt. Körülbelül így fest egy államférfi, ebben a politikai sikerélményben nem igen volt részünk az elmúlt 8 évben.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 12. 14:48
kunbella | 2010. április 12. 14:51
zoli_29 | 2010. április 12. 15:00

Hát gyerekek, én egyenlőre kapirgálom magam összefelé a szék alól, de ez a sajtótájékoztató ... hmmm. Beszaráás :o)

Na mit mondasz? Még mindig elkúrták? ;o)

Válaszok:
states | 2010. április 12. 15:28

Egyetértek. Nagyon rendben volt a sajtáj, a válaszok visszafogottsága és világos irányai, plussz az angolsága is egész rendben volt.

Jól kezelte a provakatív kérdéseket is. Tényleg államférfinak tűnt.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 14:57
states | 2010. április 12. 15:25

Kár, hogy nem láttam, remélem HírTVn fenn lesz.

Egyetértek. Hozzáteszem: a külföldi befektetők nem fognak örömükben kiugrani a bőrükből, attól, amit most hallottak, de ahogy látom, a következő 4 évben nem is ez lesz a legfőbb prioritás.

Válaszok:
reality | 2010. április 12. 15:14
megtaláltam | 2010. április 12. 15:27

Hi-hi, marhák, még mindig kampány van!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 15:06

Ez is igaz.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 12. 15:11

Igaz ugyan, de az eltökéltség, a stilus nem árulkodik képmutatásról, hogy óvatosanfogalmazzak.

Azt hiszem nagy idők következnek

Hagyd, nem kell. Aki most sebet nyalogat, nem fogja jobban érezni magát, nem lesz nyitottabb, ha még meg is tapossák.
Empátia gyerekek. Pontosan tudjuk, mennyire szar érzés elveszteni 1 (2, 3 :o( ) választást, hát még ha a győztes belénk is törli a lábát.

A befektetők miért nem fognak örülni?
Semmi új nem hangzott el, amit ne tudtak volna!

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 15:21

Amikor a megszorításokról kérdezték, kihangsúlyozta, hogy a szociális biztonság rovására semmilyen átalakítást nem tud elképzelni. A Bajnai-féle "fájni fog" sokkal jobban tetszik a "külföldnek".

Válaszok:
honphibu | 2010. április 12. 15:53

Jó lenne, ha valahogy lenyomnák este is az M1-en, mert lehet, hogy el is döntené a kétharmadot...

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 15:27
medve | 2010. április 12. 17:22

Jah, addig itt meg lehet nézni.

http://www.hirtv.hu/belfold/?a..

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 15:54

Én úgyérzem, Orbán oylan szinten nőtt mostanra fela feladathoz, hogy tényleg van remény.

Tévedés. A külföldi befektetők, akik a termelésbe fektetnek, szerintem kiugranak a bőrükből, hogy lesz végre egy olyan kormányzat, amelyik az aktívakat támogatja, és arra ösztönöz, hogy a pógárok munkát vállaljanak. Annak is örülhetnek, hogy egy az eddigieknél politikailag sokkal stabilabb kormányzat jöhet létre, amely nem inog meg és nem rezel be minden belpolitikai eseménytől.

Azoknak nem lesz ez jó, akik abból éltek, hogy lejegyezték az állampapírokat, hisz a magyar állam jó adós, megbízhatóan fizet, ráadásul az utóbbi években mindezt extra magas kamatokon. Ha a kamat tartósan lemegy, az nem kedvez a spekulációnak.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 15:40

Azért az a 2-3 százalék, amit elkubatovoztak, mert annyit simán elvitt, hiányozhat 2 hét múlva...

Válaszok:
megtaláltam | 2010. április 12. 15:32

Ilyen eredményt, amit most a Fidesz elért, az utóbbi 40 évben alig van példa Európában. Ennek fényében szerintem ZSENIÁLIS volt az ellenzéki munkájuk. Mindezt úgy, hogy miközben az elégedetlenség elég magas volt, és voltak kemény helyzetek, főleg 2006 őszén, a legsúlyosabb "rendszertagadó", jogilag kétséges megmozdulásuk a kordonbontás volt. Büszke vagyok hazám demokratikus ellenzékére.

Őszintén szólva, én nem látok bele a külföldi befektetők fejébe, csak laikusként találgatok. Miután Bajnai megszorításait dicsérték, gondolom, nem bánnák, ha Orbán ugyanezt folytatná. Ami persze nem jelenti azt, hogy máshogy, más szerkezetben ne lehetne más gazdaságpolitikát folytatni, amit ugyancsak elfogadnak a finanszírozóink. Hogy mennyire lehet mást csinálni, ez fog kiderülni a következő hónapokban és 1-2 évben.

Válaszok:
megtaláltam | 2010. április 12. 15:58

Ezt a baromságot ugye súgta neked valaki, valld be!
A befektetők leszarják a szociális biztonságot, pontosabban amennyiben növeli a fogyasztást, abban az esetben még érdekeltek is benne.
Ők nem ezt mérik, hanem azt, hogy az ő profitjuk meglesz-e.
Hogy emellett a Fidesz odafigyel a szociális biztonságra - nos ez miért tetszene nekik kevésbé, ha növeli a fogyazstást?

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 12. 17:01

Nem értem, hogy egyszer angolul másszor magyarul válaszol a külföldi újságíróknak, láthatóan egész jól beszél angolul.

A fiskális szigort dicsérni szokták, de valójában nem maga az államháztartási fegyelem az, ami lényeges nekik, hanem a politikai/gazdasági stabilitás.

Kábé a 70-es évektől, az olajválságoktól kezdve a magyar gazdaság is válságról válságra bukdácsol, rövid, felívelő, de átmeneti szakaszokkal. A szocialisták válságban eddig még mindig elkerülték a csődöt, de válsághelyzeten kívül soha nem voltak képesek a fegyelmezett gazdálkodásra, különösen ebben az utolsó évtizedben.

Orbánnal és a Fidesszel most erre nyílik lehetőség, ennek az ördögi körnek az átlépésére, hisz a szocialisták a reformszocializmus ('68) megszületésétől kezdve beszélnek róla, mégsem tudják ezt megvalósítani.

Csak egy adat, ami ezt erősíti: A 35-50 éves korú aktív munkavállalók közt tudod, mennyi az MSZP támogatottsága? 5% alatti! Ezek után az MSZP-től gazdaságélénkítést várni szerintem eleve kudarcra van ítélve.

Ti itt Orbánon örömködtök, amikor a 4-es metró fúrópajzsa elérte a Népszínház teret?
Az arányérzék teljes hiánya.

Válaszok:
megtaláltam | 2010. április 12. 16:38

"Ti itt Orbánon örömködtök, amikor a 4-es metró fúrópajzsa elérte a Népszínház teret?"

Még a fúrópajzs is meglódult a hír hallatán. :)

"Jobbikos gratuláció a Fidesz listavezetőjének, Kubatov Gábornak

A Jobbik gratulál a Fidesz listavezetőjének, Kubatov Gábornak, hogy törvénytelen adatbázisuk lelepleződése ellenére sikeresen mozgósították annak segítségével saját szimpatizánsaikat. Gratuláció jár a Fidesz másik listavezetőjének, Orbán Viktornak is, amiért szemrebbenés nélkül le tudta tagadni kampányfőnökének balatonszárszói beszámolóját.
Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi beszédének arcátlan kimagyarázásával elbújhat a Fidesz elnöke mögött, aki Kubatov Gábor kiszivárgott „szenvedélyes igazságbeszédét” bár valósnak elismeri, de azzal próbálja nyugtatni a kedélyeket, hogy „Nincs itt semmi látnivaló, minden törvényes, oszt jónapot!”
A Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz számos helyről eljutott olyan információ, hogy bizonyos választópolgárokat otthonukba becsöngetve ismeretlen személyek buzdítottak választásra, miközben szomszédjukat nem. A Nagy Testvér adatbázisa alapján ugyan így telefonos mozgósítás is történt, esetenként közvélemény-kutatásnak álcázva.
A két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő jogellenes adatkezelés ügyében a Jobbik várja az ügyészségi nyomozás mielőbbi eredményét.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke
(Kuruc.info)"

Hát igen, Orbán rosszabb mint Gyurcsány, már hanyadszor kandikál ki az a szög a zsákból? Mondjuk elég nagy pofája van a Jobbiknak, elvárásaikhoz képest csúnyán leszerepeltek, de pofázni tudnak most is. Meglátjuk a Parlamentben mit tudnak tenni.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 16:42
kalandféreg | 2010. április 12. 16:46
kamasuka | 2010. április 12. 18:21

Ja igen, ez a nyilatkozat kísértetiesen hasonlít Lendvai sajtótájékoztójára.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 12. 16:46

Ennek olyan vég kezdete szaga van. A kommunikációs panel egy az egyben koppintja az MSZP-s (összeomlás környéki) stilust.

Ha Orbánék valóban képesek lesznek végrehajtani, amit most elmondott OV (kiemelten a rendvédelmi intézkedéseket) akkor pillanatok alatt leereszt ez a rothadás szagú Jobbik lufi.

Válaszok:
Szenzor | 2010. április 12. 17:03

Egyre gondoltunk :o)))

Nagyon kiváncsi leszek a sajtótájékoztató visszhangjára, különösen a nemzetközire!

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 17:11

Nos, ha a Financial Times újságírója azt pedzegeti, hogy miként viszonyul a következő miniszterelnök a megszorításokhoz, ő pedig erre elkezd szociális biztonságról beszélni, annál nyilvánvalóan el tudnak képzelni jobb üzenetet is a befektetők.

"pillanatok alatt leereszt ez a rothadás szagú Jobbik lufi."

Sőt, még oszolhat is, figyeld meg!
http://malacnews.freeblog.hu/a..

Orbán beérett államférfi lett, hiába jobb debattőr a pápai pojáca.

Válaszok:
reality | 2010. április 12. 17:35

Orbán nagyon szimpatikusan, visszafogottan és komolyan nyilatkozott, persze időnként egy kis felengedés is volt, ami nélkülözhetetlen. Már vártam, hogy mikor fognak részvétet nyilvánítani a lengyelek felé, végre erre is sor került. A visszhangra én is nagyon kíváncsi vagyok, de nem hiszem, hogy sok oldalas cikkeket fogunk látni a BBC és CNN portálján stb.

Hát, konstatáltam: az első napot nem rontotta el:-) Ez egy kibaszott jó sajtáj volt. Amikor elhajtotta a külföldieket a Jobbikkal és elmagyarázta nekik a jelenséget, az tanítani való. De legyetek nyugodtak: ezek a faszik semmit sem értenek majd belőle.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 12. 17:36
röviden | 2010. április 12. 17:43
zoli_29 | 2010. április 12. 18:06

Rengeteget fog ő szerepelni.

Ami az IMF kölcsöntartozásokat illeti, én javasolom a saját módszeremet. Ide-oda fizetem a kölcsönöket, de nem izgatom magam rajta!
Izgassa magát az, aki nekem kölcsön adott. :-) Az Ö pénze.
Végső esetben ha a megélhetésről van szó, akkor az- az első szempont.
Csak utánna, következik a többi. :-)

Malac, kezd visszatérni a tisztánlátásod. Ez remek hír számomra. :)

Ózanagyvarázsló 2010. április 12. 17:36

Tényleg jó volt. OV kezd államférfinak látszani. Jó volt a magyar és angol keverte a mondatokat, és valóban helyre tette a Jobbikat firtató külföld újságírókat.

Jó a mai nap a szar idő ellenére. Jó, úgy bemenni a gályához, hogy sokan voltunk és elegen!!! Márcsak a pontot tegyük fel az i-re 25-én.

Nem is érthetik, nem is akarják érteni.

De tényleg legjobb formáját hozta.

Bocs. Csak egy kis kontrasztot akartam.

Amikor az első külföldi újságírónak a legfontosabb kérdései azok voltak, hogy:

1. Mi lesz a két pofonnal, amit a radikálisoknak ígért, most, hogy 17%-ot kaptak?
2. Mi lesz, ha Vona Gábor tényleg gárdamellényben megy be a Parlamentbe?

akkor jöttem rá, hogy ezeket a német, svájci meg osztrák lapokat semmivel sem kell komolyabban venni, mint a Népszavát vagy a 168 Órát.

Válaszok:
kamasuka | 2010. április 12. 18:23
medve | 2010. április 12. 19:57

Pofázni?

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 18:27

Ráadásul az egész egy olyan felvételen alapul, ami nem létezik, csak a "szöveg" ismert.

Mell., nem a gárdának ígérte a két pofont? nem mindegy!

Kb., de hát ne ítéljünk előre. (Ironikusan gonoszan vigyorgó smiley)

Egy kis Galamus (Mihancsik) közkívánatra.
http://galamus.hu/index.php?op..:magyar-adatok&catid=51:csmihancsikzsofia&Itemid=79

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 19:49

Üdv mindenkinek, tegnap kissé gyengélkedett a Mandiner, viszont így is a legjobb volt a hírekben :))
öröm, hogy az optimistább 51 %-os tippemet is túlszárnyalták :)))

Atyaúristen, nem ismertem ezt a honlapot. ÁÁÁ!

Lendvainak van bőr az orcáján: egy hete azt mondta, hogy az LMP-re nem érdemes szavazni, most meg kuncsorog.
Az LMP meg hülye lenne belemenni, egy nap alatt lerombolná a lényegét.

Válaszok:
slomovicz | 2010. április 12. 20:11

Hát, a baj, hogy ezek a lapok tényleg formlják a külföldi közvéleményt.

Azért ma a két kereskedelmi híradó és az M1 úgy tálalta a Orbán sajtáját, a tegnapi két beszédével együtt, hogy az dübörgött!!

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 20:05
Ózanagyvarázsló | 2010. április 12. 20:09

Helyes. Félnek ezek már a jövőbeni médiatörvénytől, ez a Kubatov-ügy viszonylagos elpusmogásából is látszik. Mondjuk azt meg az MR1 nyomta annyira, hogy rossz volt hallgatni.

Ózanagyvarázsló 2010. április 12. 20:09

Azért a TV2 talált egy olyan OV fotót, amelyen félkegyelműnek látszott...

Nézem a botox Ildikót ahogy óránként nyomják a Hir TV-ben , az LMP-hez intézett könyörgését.
Aszongya a jóasszony hogy: " mindent- de tényleg szószerint, mindent megtudunk tenni hogy az Zorbán nehogy kétharmadot szerezzen"
Ez szájjal akar előre menni? jujj.
Azután rájövök, hogy valami hiányzik a képről! Ja - persze! A csengő- amit a kalaposné kétségbeesetten rázogatott!
Hát innen már, csak a csengő hiányzik. :-)

Válaszok:
medve | 2010. április 12. 20:42

Az még hagyján, de hogy az LMP elutasítja, az az igazi lealázás! Amúgy ettől még az LMP szavazóiról el tudom képzelni, hogy elmennek szavazni a Fidesz ellen.

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 13. 10:43

Bírom az ilyen híreket: http://hvg.hu/itthon/20100412_..

Válaszok:
megtaláltam | 2010. április 12. 21:21
röviden | 2010. április 12. 21:56

Hahaha, you made my day. A három 2002 október 11-én delegált jómadár kerül ki az igazgatóságból. Micsoda véletlenek. :D

Remélem, sokáig jut minden napra.

Vazeg! Ezt láttátok? http://kuruc.info/r/34/58101/

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 12. 23:08
ravaddisz | 2010. április 13. 01:03

Én élőben láttam eszem f*szom megállt. A pofátlanságnak nincs határa, de ezek még büszkék is rá.

Válaszok:
slomovicz | 2010. április 12. 23:33

Ilyen az, amikor a szereplésre teljesen alkalmatlan némberek, a kamera közelébe jutnak. Kisstilű és pitiáner. Ennél még az Ööööö.- Demszky is jobb amikor azt mondja- "ne haragudjon én maguknak nem nyilatkozom." Stilus- Stilus!
Ez egy kis hülye, kamaszlány éretlen reakciója, nem egy politikusnőjé. Mint az ovodában.
Szánalmas - primitiv cseléd stilus.
Nem is értem. Miért nem mondta: "Önöknek nem nyilatkozom."

miért nem esik szó a demokrácia legnagyobb hőséről, Józsibá alázta Hegedűsnét a cityben :D

Válaszok:
bz249 | 2010. április 13. 00:42

Tényleg megduplázta a kopogtatóinak a számát. Akkor őt valóban aljas módszerekkel igyekeztek ellehetetleníteni. :D

Válaszok:
heima | 2010. április 13. 00:48

Mali Zoltán fénye viszont megkopott, a saját falujában nem hozta az 50%-ot,

http://www.valasztas.hu/dyn/pv..

Válaszok:
heima | 2010. április 13. 01:11

Krisztináék picit csalódottak voltak.. énis. pozitívan.. rettegtem hogy megelőzik a szocikat (akik megérdemelték volna egyébiránt. csak mi nem, az ország!) így is arról cikkeznek nyugati sajtó orgánumokban, hogy ez a 17%-nyira cseperedett -ahogy arrafelé mondják- újfasiszta, neonáci pártalakulat újramelegítette és felélesztette Magyarország legsötétebb történelmi hagyományait (a két világháború közötti ideológia "örökséget")..
de a tény akkor is az, hogy a Fidesz "szolgamédiái" korábban ki se merték mondani a Jobbikra a náci jelzőt.. csak itt, a kampányfinisben vetemedtek erre. ami enyhénszólva is hitelteleníti őket - hiszen korábban praktikus okokból kussoltak.. féltették a saját radikális szavazóikat nehogy szélre sodródjanak..
legyetek már objektívek egyszer és lássátok be végre hogy ennyiből Morvai asszonyság rátapintott a dolgok igazságtartamára:D

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 13. 08:33

a másik sztárpolgi, Szepesi Zsolt meg egyenesen beégett, a dobogóra se fért fel a saját falujában.

további érdekességek:

-az ivádiak sem szerették Ivádyt
-Torgyán megelőzte az MDFes jelöltet (titánok harca)
-nem igazán találtam adatot arra, hogy bárki korábban kapott volna 70% fölött egyéniben (a 6X százalék is nagyon ritka volt, most meg nagyon sok volt), most Font Sándornak (71,95% Kiskőrös) és V Németh Zsoltnak (70,77% Körmend) is sikerült ez.
-4-5 helyet is láttam, ahol 49%-al végzett a fideszes jelölt

Orbántól a külföldi riporterek szinte csak Jobbikra vonatkozó kérdéseket tettek fel. Pl. mit csinál Orbán, ha Vona gárdamellényben megy a parlamentbe. Könyörgöm, hogy lehetnek ezek ennyire elvakultak, ez már Orbán felé is pofátlanság, hogy az új kormánya terveiről egy szót sem kérdeztek, hanem az először bejutott szélsőséges pártról. Ennyire rettegnek külföldön a *k?

Válaszok:
drkovax | 2010. április 13. 12:59
heima | 2010. április 13. 13:04

LEGYEN

MÁR VÉGE


A PERCRŐL-PERCÉNEK!



NE KELLJEN MÁR


BETÖLTENI 700 KOMMENTET!

Válaszok:
honphibu | 2010. április 13. 08:52

TALÁN A HALLÓKÉSZÜLÉKED MELLETT,

A BETÁRCSÁZÓS INTERNETEDET IS

LECSERÉLHETNÉD!!!

Tehetetlen Dodó 2010. április 13. 09:01

A fővárosban ez várható volt, már a kopogtatócédula-gyűjtés is nehezen ment nekik, különösen a belső kerületekben.

Hiába, a fővárosiak nem felejtik a kukásosztagokat, és a gárdisták sem igazán hozták lázba őket. Vona március 15-i beszéde, Morvai egyre inkább az eszelősség határán mozgó szereplései pedig végképp betettek a Jobbik itteni esélyeinek.

Ózanagyvarázsló 2010. április 13. 10:43

Én nem vagyok ebben biztos. Főleg, ha az LMP nem lép vissza. Szerintem el sem mennek szavazni. Ha bármilyen formában paktál az LMP a komcsikkal, akkor hosszútávon sérülhet.

Érdekes lesz a második forduló, jó fidesz eséllyel a 2/3-ra. De igaza van Orbánnak, nincs még vége a választásnak a nyitott körzeteket hozni kell!!!

A legnagyobb égés, amit vona gyöngyösön produkált!!!

Szávay-nak viszont gratulálok a "pénisz hosszabítós" botránya után elért eredményéhez! Bár, gondolom kiskőrösön nem annyira pörög a média, ennek köszönheti sikerét...

Válaszok:
honphibu | 2010. április 13. 12:43

Ja, Kiskőrösön azt sem tudják, mi az a média.
Amúgy a nagyfarkú tótok között persze, hogy népszerű!

Nem külföldön rettegnek. Itthon a szoci/szadesz megmondók. Vannak külföldi tudósítók (köztük épp az ominózus kérdező is), akik egy mukkot sem tudnak magyarul. Az elődjüktől megkapták néhány "okos" ember nevét, akik megírják előre a cikkeiket (kérdéseiket) és ők azt adják tovább. Kényelmes megközelítés. Lustaság rulez ! (Főleg, ha úgyse kéri senki számon...)

Válaszok:
Ózanagyvarázsló | 2010. április 13. 13:43

úgy kezdte a sajjtájt Viktor, hogy kormányzásról nem szeretne beszélni mert illetlenség lenne.

hupikéktörpike 2010. április 13. 13:34

Nevemet meghazudtolva:), kicsit aggódom evvel az Avarkeszi-féle visszalépéssel kapcsolatban. Úgy értem: szerintetek mi a helyzet az LMP-MSZP barátkozás esélyeivel? Győz a mindent elsöprő náciveszély ( hiába mondta el tegnap OV kb egymillijószor, hogy micsoda egy fasza stabil demokrácia vagyunk)?

Válaszok:
drkovax | 2010. április 13. 13:41
Askeladden | 2010. április 13. 13:44
Teknős | 2010. április 13. 15:14

Ha Avarkeszi valóban visszalép, akkor azt egy olyan körzetben teszi, ahol az MSZP+LMP kevesebb mint a Fidesz (rendre 28,14,43). Gesztusnak érdekes, de önmagában kevés (egyébként sokkal esélyesebb körzetek is lennének, különösen, hogy ez Csepel). Legfeljebb arra lehet elég, hogy egész Budapesten ráégesse az LMP-re az "MSZP-s kapcsolat" bélyegét.

Válaszok:
hupikéktörpike | 2010. április 13. 13:45
Ózanagyvarázsló | 2010. április 13. 14:27
Ózanagyvarázsló 2010. április 13. 13:43

Jó lenne, ha a jövendő kormány sajtóstábja is tudná a tudósítók telefonszámát és a nyelvüket is. Volt egy-két változás azért, a választások után már több jobbközép szakértő is megszólaltatott például a Nézőponttól is.

Különben OV sajtája kiemelkedően jó volt. Sugárzott belőle a profizmus és hivatástudat.

Előbb utóbb csak kiderül, hogy Orbán fasiszta!

Ha nem megy a buzi felvonulásra, vagy nem támogatja a buzik házasságát, ha munkára, rendre akarja bírni a cigányokat, akkor majd sírva talál egymásra a szabadságot féltő ördögbotos LMP és a szoci párt!

Nem adok sok időt a volt TASZ-osoknak, hogy kidobják a nagy büdös lólábat!

hupikéktörpike 2010. április 13. 13:45

Köszi, újra narancssárgában látom a világot:) Oké, inkább a tendenciára gondolok- amikor Karácsony Gergely azt mondja, hogy nem akarja terelgetni a választókat, nyilván ő is vágja, hogy a választói nagy többségben kenyértörés esetén inkább balra, mint jobbra húznak (akármennyire is felül akar az LMP emelkedni ezen a meghatározáson).

Ózanagyvarázsló 2010. április 13. 14:27

Ha az LMP-nek van egy kis esze nem lép vissza. De ki tudja? Az sem biztos, hogy elég lenne, ha visszalépne.

Hogy is volt 2006-ban az MDF-fel....

Ha az LMP-nek esze van, nem esik bele az SZDSZ csapdájába,. hanem elszigeteli az MSZP-t. Pár év alatt úgyis leamortizálja magát, teljesen hiteltelen lesz ellenzékként is, ellentétben az LMP-vel, aztán 2014-ben szépen bejelentkezhet az MSZP szavazóihoz, mint középpárt.

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 13. 14:34
nybo | 2010. április 13. 14:38

Figyelem!

Azért a maszop érdekes "gesztust" tett:

Tessék megnézni az eredményeket a négy körzetben. Ott igen nehéz megverni a Fideszt.

Ez mint az okos lány. Segítünk is meg nem is.

Ők persze meg az esélyes körzetben várnák a visszalépést.

Válaszok:
megtaláltam | 2010. április 13. 14:38

Mit nyerne vele az LMP? Egy plusz mandátumot?
És mit veszít, ha visszalép? A teljes hitelességét, pont azt a pluszt, amiért rá szavaztak (hogy lehet más)

Amúgy az MSZP valóban be lehet sz.rva. Ha nem tudnak lépni, pár éven belül az LMP simán a fejükre nő, főleg Pesten.

Részletkérdés. :) Nem most dől el, ki lesz a balodal meghatározó ereje, hanem a következő 4 évben. Az LMP legfontosabb dolga, hogy konfrontálódjon az MSZP-vel is, ha nem is élesen, és elszipkázza az ifjakat az MSZP elől, már ha egyáltalán gondolkodik azon az MSZP, hogy a régi kádergárdát fiatalítsa.

LMP egyetlen esélye: keményen visszautasítani, lekoptatni a hozzádörgölőzni próbáló MSZP-t.

Vagyis: az LMP nem léptet vissza senkit, és nem kéri az MSZP támogatását sehol.

Undorító, ahogy az MSZP megpróbálja magát rátukmálni az LMP-re.

Válaszok:
Tóth H. | 2010. április 13. 14:44
megtaláltam | 2010. április 13. 14:46

Azt meg még hozzá tenném, hogy készüljenek föl az LMP-sek a fasisztabérenc létre, ha nem lépnek vissza...
25-éig másról sem szól majd a balos média...

Válaszok:
jan | 2010. április 13. 14:44

A balos médiát (168 óra, ATV) azok a fiatal értelmiségiek, akik az LMP támogatói, pont leszarják szerencsére.

Válaszok:
Arivistus | 2010. április 13. 14:47

Különösen annak a fényében érdekes, amit még az első forduló előtt mondtak róla. Különösen Pártelnök Asszony. Emlékszünk még a lempezésre? Meg arra hogy az LMP bűne hogy feljelentette GyF-éket Sukoró miatt? Vagy hogy szemét módon leszólták a költségvetést?

Az MSZP totál pánikba van esve.
Ha a Fidesz szavazói valóban akarják a kétharmadot, akkor szerintem csak rajtuk múlik, hogy lesz-e.

"Undorító, ahogy az MSZP megpróbálja magát rátukmálni az LMP-re."
Az MSZP kísértetiesen hasonlítani fog a '94-es MDF-re. Egy ciklus alatt gyakorlatilag összeomlott, és a helyét a Fidesz foglalta el. Persze mostanáig vegetáltak, de kispártként.

Akkor ez probléma lesz az LMP-nek, mert a legtöbb LMP-s cikkel én eddig a 168órán találkoztam.

Válaszok:
jan | 2010. április 13. 14:52

Ó, pedig voltak sokat a mandineren, sőt konzin is...

Válaszok:
Arivistus | 2010. április 13. 14:55

A Mandiner - kevés kivételtől eltekintve - csak átvesz híreket, voltaképpen ez a lényege, egy 360°-os sajtótabló.

A topicot áthoztátok ide, a kommentek meg elvesztek, vagy mi a helyzet?

egy kis matekkal kiszámolható, hogy akárhogyan taktikázik az mszp, a 2/3 szinte biztos. ha valahol visszalépnek, akkor töredékszavazatot veszítenek

Válaszok:
megtaláltam | 2010. április 13. 15:11
Askeladden | 2010. április 13. 15:11
Arivistus | 2010. április 13. 15:21

Szerintem nem a 2/3-ról van szó, hanem arról, hogy az MSZP az LMP-vel akarja magát, és a fasisztaellenes retorikáját legitimálni, egyúttal lerántani maga mellé a gödörbe. Érzik, hogy az LMP veszélyes lehet számukra.

Kíváncsi vagyok, vajon hány szoci szavaz át az LMP-re? A sok nyugdíjasnak nem nagyon tetszik a "drogos fiatalok bohóckodása".

Csak az első fordulóban lehet töredékszavazatokat szerezni:
http://www.mno.hu/portal/73538

Válaszok:
szori | 2010. április 13. 15:19

Én is aggódom, de rajtunk kívül álló dolgok miatt felesleges...

Az LMP profitálni fog az emeszpé elporladásából, mert ez a kétségbeesett lépés, hogy visszaadás nélkül lépnek vissza, nagyon rossz üzenet a választóknak.

A mentelmi jogra hegyezném ki a történetet, ha én lennék fideszes kampánytanácsadó. De nem vagyok.

Az én képviselőmet ezzel nem lehetne megállítani, de nyilván nem hasonlítható össze Csepel velünk.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 13. 19:44

nekem pont ma magyarázták el, hogy a második forduló is érvényes, és így egy második fordulós mszp szavazat akár sokkal többet ér (pl a 11. kerületben Simicskóéknál), mint egy első fordulós Fidesz szavazat olyan evk-ban, ahol eldőlt már

Nem veszítenek töredékszavazatokat, azt az első forduló alapján számolják ki (amennyiben az adott körzetben 50% feletti volt az első fordulós részvétel).

Ez a színjáték és ez a szoci dramaturgia, amikor is Lendvai Ildikó az ég felé tárt karokkal és a sámánizmusból kölcsönzött tébolyult tekintettel az égiek s az LMP segítségét kéri Orbán úthengerrel kombinált földgyalujának megállítására, már nem politikai kategória. Ez már maga a szórakoztatóipar, a sóbiznic. A nagyérdeműnek ez a legkevesebb, ami jár ez után a nyolc év után.

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 13. 16:25

Csak aztán nehogy a 2/3 elvesztése legyen a show ára.

Válaszok:
Karcolt | 2010. április 13. 16:34

Szerintem minimális hatása van a 2/3-ra ennek.

A szocialista szavazók részben szavaznak át az LMP-re, esetleg néhány Fidesz-szavazó a 2/3 megakadályozása miatt szavaz az LMP-re (esetleg MSZP-re) - de az szerintem nem sok.

A 2/3 megakadályozásához a Fidesszel kellene foglalkoznia az MSZP-nek, nem egy olyan ellenféllel, amelyiknek nincs már igazán hatása a választások kimenetelére. (Nomeg Borsodban miért nem léptek vissza a Jobbik javára?)

Válaszok:
WonderCsabo | 2010. április 13. 16:57

A mai népszavában olvastam egy "elemzést" ami erősen beárnyékolja az optimizmusomat.

Az szinte biztos, hogy az LMP nem lép vissza, nem is lenne értelme. Lehet ugyan, hogy kilóg a lóláb, de most lehúzni róla a takarót tök értelmetlen.

Az viszont elgondolkodtató, hogy az LMP szavazóinak kevéske rettegő hányada, a kihullott MDF-esek, a dühös (különösen az MSZP-től dobbantó) orbángyűlölő jobbikok vajon milyen arányban képviseltetik magukat az MSZP ikszelésnél?

Arról nem is beszélve, hogy még kubatovtól sem retteg úgy a passziv szoci szavazó, mint egy esetleges fidesz kétharmadtól. A rettegés pedig nagy úr, urnához hivogató.

Nem lesz egy fáklyásmenet, de ha OV ugyanazt a teljesitményt hozza, amit a sajtájon és még Kósa is kap egy használható választ a kubatov effektre
(Gyalázatosan gyenge teljesitmény: http://fidesz.hu/index.php?Rov.. )
talán meglehet.

Válaszok:
zoli_29 | 2010. április 13. 16:44

A Népszava a vágyait írja le, nem a realitásokat. Ha a következő két hétben minden az MSZP kezére játszana; ha sikerülne a Fidesz kétharmadától való félelmet a közhangulat részévé tenni, a baloldali szavazókat nagy arányban aktivizálni, ha jövő hét elején kijönne egy Kubatovéhoz hasonló botrányos hangfelvétel, és a ha a jelöltkek visszalépéseit a szavazók fegyelmezetten követnék, akkor lehet esély a kétharmad megakadályozására. Más esetben nem. Ennek pedig nagyon kicsi a valószínűsége, elemzők szerint max. 10%.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 13. 16:48

Világos, hogy egy népszavás elemzést helyi értékén kell kezelni, azért volt macsakakörömben :o)

Ellenben a 4 az 1 ellen azért komoly fegyvertény. A rettegés és rettegtetés szintén, az orbángyűlöletet meg ne is emlitsem.

Nem lesz ez annyira egyszerű.
A kérdés szerintem az, mi jobban akarjuk-e a 2/3-ot, mint amennyire a többiek nem akarják.
Hajlok az igen felé, de pezsgőt majd csak 25-e éjjel bontok.
Vér, verejték és töméntelen mocsok van még addig hátra.

Válaszok:
Karcolt | 2010. április 13. 16:56

Ellenben valaki, akinek nálam nagyobb f@sza van mondja mán meg fideszéknek, hogy találjanak ki valami használhatót a kubatov flesre, mert amit kósa előadott az botrányos volt.

Világos, hogy ezt a dolgot helyi értékén kell(ene) kezelni, de ilyeneket fognak ontani a cocik, meg a kurucok. Arról nem is beszélve, hogy a kubi beszéd második fele minden szempontból védhetetlen.
Az vili, hogy tusolás, de ha előkerül, nem kéne ilyen balfasz módjára viselkedni.

Tudok érveket és tudok ellenérveket hozni a 2/3-ra, nem tudom, melyik lenne a jobb.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 13. 17:07

"(Nomeg Borsodban miért nem léptek vissza a Jobbik javára?)"

Az MSZP azért a Jobbiktól még jobban retteg, mint a Fidesz 2/3-ától...

Válaszok:
medve | 2010. április 13. 17:38
drkovax | 2010. április 13. 17:40

Igen, vannak érvek ellene.
De én eléggé meg vagyok győzve.
Kiváltképp azóta, hogy 11-én megtudtam, nagyon be vannak tojva (a fidesz) a 2/3-tól, mert mondták ugyan, de nem igazán hitték, hogy meglehet, aszt most itt dörömböl a kapuban.
Be vannak tojva, mert óriási felelősség és épp úgy lehet ártani vele, mint segiteni.

Márpedig szerintem akkor van jó helyen a 2/3 ha a gazdája pontosan igy gondolkodik róla.

Válaszok:
Karcolt | 2010. április 13. 17:29

Ugyan, ugyan egy kis pénzzel át lehet hidalni a nézetkülönbségeket. Szakasits dédapó, meg Apró nagyapó is mindig szót értettek.

Válaszok:
Karcolt | 2010. április 13. 17:35

Ez így van, ugyanakkor némi kontroll jó lenne.
Csak a némi kontroll alkukényszert is jelent, ami egyes tervek koherenciáját veszélyezteti...
Viszont ha nem eléggé átgondoltak a tervek, akkor jó lenne, ha nem bírnák csont nélkül áttolni...

De őszintén szólva nekem mindegy, úgyis 90%, hogy 2/3 lesz.

Válaszok:
kalandféreg | 2010. április 13. 17:36

Na, ez az Apró nagyapó újdonság, fejlődik a Schiffer család története a kampánnyal?

Egyetértünk, csak épp tartok tőle, hogy épp úgy beindul mind a 4 pártnál a szavazógép effekt, vagyis 1-1 alkotmányozás mércéjét nem a történet hasznossága határozná meg, hanem a tetves alkuk. Ammeg az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján mindenkinek jó, csak a közösségnek nem.

A fityesz nagyon is tisztában van vele, hogy ha meglesz, épp úgy kinyirhatják vele magukat (minket), mint amennyire kamatoztathatják az eszközt. Vagyis nem a parlamenti pártokkal kell alkudozniuk, hanem a társadalommal.
És ez nagyon jó!

Én diplomatikusan fejezem ki magam: nem vagyok biztos benne, hogy annyira kell ez a kétharmad.

Ami az LMP nemjét illeti: bizonyos döntések hosszú időre meghatározóak lesznek. Ha az LMP nem lép vissza, akkor hiteltelenebbül hangzik majd, hogy egy új SZDSZ.

Válaszok:
kunbella | 2010. április 13. 18:47
kamasuka | 2010. április 14. 10:28

Erről nem vagyok meggyőződve. Viszont a Jobbiktól való rettegést nem lehet feladni, mert azzal elvágnák az _összes_ külhoni támogatásukat.

Kuvasz! Milyen csahos egy rettegő eb?

Az a nagy helyzet, hogy az MSZP-LMP törésvonal kialakításához a szocialistáknak érdekük fűződik. Ám, lehetséges, hogy valamivel nem számolnak...

Tehát:
Ha ugyanis beáll melléjük az LMP, akkor őket simán be tudnák darálni.

Ha viszont: el tudják hitetni, hogy az LMP a Fidesz SZDSZ-e, akkor vissza tudják szerezni a következő ciklus során Schifferéktől a 2002-ben és 2006-ban MSZP-re szavazó, bennük csalódott szavazókat.


Azonban: szerintem nem számoltak valamivel.
Az MSZP-nek már nincs meg az a médiatúlsúlya, amivel ez a kommunikáció keresztül nyomható a médián.
Aligha tudják elhitetni a választókkal (szerintem még a sajátjukkal sem igazán), hogy az LMP a Fidesz zászlóvivője, amikor már Gazda Albert is leírja, hogy "a szocialisták javára való visszalépéssel felszámolná magát az LMP", illetve amikor az összes politikai elemző is arra figyelmeztet, hogy ez aligha járható út az új erő számára.

Feljelentés mix mára:

A Legfelsőbb Bíróság visszadobta a Kubatov-ügyet, mivel aggályos a bizonyíték.

Ma az OVB feljelentette az MSZP-t a listája miatt, sztem ezt is ugyanúgy visszadobták.

A Jobbik feljelentette Mesterházyt a lefasisztázás miatt.

Forrás:

http://index.hu/belfold/2010/v..

Közben az mszp meg az mdf-esedés jeleit mutatja:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.a..

Én meg diplomatikusan kérdezem: miért mondod ezt? 2/3 nélkül például nem lehet hozzányúlni a leszerepelt titkosszolgálati arcokhoz. Nem lehet hozzányúlni az önkormányzati rendszerhez sem. A tegnapi OV-nek nem lenne gond a 2/3.

Más a ma esti TV2 hiradó azért még most is keményen balos, mintha nem is lett volna április 11. Sőt a 2/3 ellen kampányolnak. Először "botox ildi" hülyeségeit mondták, utána kérdezték Szanyit, Tóth Józsefet és Botkát Szegedről. Ja és igen keményen nekimentek az LMP-nek is.

Válaszok:
medve | 2010. április 13. 18:59

A TV2 utána hosszasan ismertette az LMP alázó válaszát, április 13-a van, tegnap hosszasan ismertette 11-ét, hosszasan beidézte Orbánt és Navracsicsot, hogy miért kell kétharmad és megszólította a szegedi fideszes jelöltet is. Ne hülyüljünk már meg, a TV2-nek nem dolga elhalgattatni lendvait. És még elmondták, hogy feljelentette az OVB az mszp-t listája miatt.

Válaszok:
kunbella | 2010. április 13. 19:06
kunbella | 2010. április 13. 19:06

Én nem néztem végig csak az első felét, de semmiképpen nem volt Fidesz-felé hajló, sőt.

Mi van a 2/3-dal?

Én nem néztem végig csak az első felét, de semmiképpen nem volt Fidesz-felé hajló, sőt.

Mi van a 2/3-dal?

Válaszok:
drienovác | 2010. április 13. 19:19
medve | 2010. április 13. 20:53

A 2/3-hoz a fidesz bukhat 9-et , a többit meg kell nyerni.

Ahhoz a dolgok jelenlegi állása szerint nagy marhaságot kell csinálni vagy mondani, mármint a 9 bukóhoz.

Válaszok:
echte szubjektiv | 2010. április 13. 23:03
echte szubjektiv 2010. április 13. 19:44

"A mentelmi jogra hegyezném ki a történetet, ha én lennék fideszes kampánytanácsadó. De nem vagyok."
Én is, meg én sem:)

Akkor rosszul nézted.

Válaszok:
kunbella | 2010. április 13. 21:10

Ilyen is van, meg nincs egy igazság a posztmodern korban. Igazság nincs csak percepció. Ettől még nem veszünk össze.

A 2/3 viszont egy egzakt változó...

echte szubjektiv 2010. április 13. 23:03

A fidesznek a nagy marhaság menni szokott.

hupikéktörpike 2010. április 14. 01:57

Nnna, mégiscsak izgi ez az LMP-dolog... Szerintem a következő évek egyik nagy kérdése, az MSZP romjaival együtt. Nevezetesen: van-e Magyarországon normális (copyright DI) liberális-baloldali párt~szavazó. Oder: van értelme még (ahogy már utaltam rá) ezeknek a kategóriáknak?

a baloldal, jobboldal az ma már csak a seggem partjaira pontos meghatározás, ugyanúgy a demokratikus meg fasiszta, meg hupikék és halványrózsaszin elveszitette tartalmát és mindenki azt képzel egy egy meghatározás mögé ami neki pillanatnyilag megfelel, sokkal egyszerűbb lenne aszerint meghatározni, hogy jó e ez a nép többségénel vagy nem? egy kérdés fennmarad, tudhatjuk e ezt akkor, amikor nem tudunk semmit? az egyiptomi setétség uralkodik és abban barangolunk lámpás nélkűl, az a pár szó a Varázsfuvolában azért mond valamitÉ akit baráti kéz vezet az még a végtelen éjben sem vész el... van e nekünk ilyen?

Válaszok:
röviden | 2010. április 14. 11:15

A Népszabadság nagyon jól értesült, már a harmadik új házelnököt vizionálja egy hónapon belül, ha igaz, akkor remélem Kövér azért felkeresi a parlament figaróját, ha van ilyen, mert a látogatók még azt hiszik, hogy a Rákóczi hadnagyát forgatják újra parlamenti ülés helyett...

"Pelczné Gáll Ildikó Brüsszelbe távozhat"

Épp itt volt az ideje! Nála bénább kacsa talán csak Tompika volt.

Szerintem kell. Kisebb parlament, önkormányzati reform, stb. Egy kotyvasz helyett egy erős pártérdek is jobb, mint a semmi. Az sem fog ártani, ha kettős állampolgárságot kapnak a határontúliak.

Apropó, nem lehetne új bekezdést kezdeni. Lassan 800 hozzászólás van. Ha Április 25-ig is ez így megy, akkok megáll majd a portál, és szintén elérhetetlen lesz a mandíner, pedig nem ez lenne a dolga. Szóval kezdjetek új lapot legkésőbb péntektől.

minél kisebb a parlament annál könnyebb egyirányba terelni, minél kisebb az önkormányzat annál kevesebbet tud dolgozni és döntésképtelen meg terelhető lesz, nem véletlen hogy nagyobb demokráciákban három meg négy lépcsős rendszer van, hogy senkinek sohaa semmilyen körűlmémnyek között se lehessen teljhatalma

Azért nem kissé röhejes a mai NSZ cikke a külügyi cserékről. Először is Szabó Vilmos jelenlegi államtitkárt, parlamenti képviselőt szakállamtitkárnak nevezik. Azaz nem tudják a különbséget a politikai és közigazgatási szint között. Másodszor olyan jól bevált "elvtársak" hazahívásáról beszélnek, mint Vastagh Pál, Udvardi Iván, Bársony András és Balogh András. Na ezeknek a "kitűnő" kádereknek lejárt a mandátum 4 éve. Azaz nem a választások miatt kell haza jönniük. Különben Vastagh és Bársony maszopos képviselő volt korábban míg Udvardi és Balogh is erősen kapcsolódik a választásokat elvesztett párthoz.

Na ennyit az NSZ profizmusáról...

Azért nem kissé röhejes a mai NSZ cikke a külügyi cserékről. Először is Szabó Vilmos jelenlegi államtitkárt, parlamenti képviselőt szakállamtitkárnak nevezik. Azaz nem tudják a különbséget a politikai és közigazgatási szint között. Másodszor olyan jól bevált "elvtársak" hazahívásáról beszélnek, mint Vastagh Pál, Udvardi Iván, Bársony András és Balogh András. Na ezeknek a "kitűnő" kádereknek lejárt a mandátum 4 éve. Azaz nem a választások miatt kell haza jönniük. Különben Vastagh és Bársony maszopos képviselő volt korábban míg Udvardi és Balogh is erősen kapcsolódik a választásokat elvesztett párthoz.

Na ennyit az NSZ profizmusáról...

Szóval szabadkőműves vonzalmaid is vannak.
Nem semmi az az eklekticizmus, amivel mulattatsz.
Járd inkább az erdőt, vígan.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó