
Mesterházy lenácizta a Jobbikot
Az MSZP kormányfőjelöltje kijelentette: Orbán Viktor nem demokrata. Mesterházy Attila szerint a radikálisok pedig ugyanazon az úton járnak, mint elődeik a harmincas években.
Kiemelt pártkommentek:
A Jobbikot a saját pályáján kell leverni. Nem szabad a tovább a szőnyeg alá söpörni azokat a társadalmi és gazdasági strukturális problémákat, amikről az utóbbi 20 évben nem vett tudomást a renyhe szellemi teljesítő képességgel bíró politikai elit.
Az LMP a programjában azokra a problémagócpontokra teszi a hangsúlyt, amikre erős, de erőszakmentes megoldásokat nem nyújt senki : A gazdasági kettős szerkezete (multik vs. helyi kkv-k), a társadalom kettészakadása (képzetlen munkaerőnek munkahelyteremtés a mezőgazdaságban), társadalom biztonságérzetének a megrendülése (közösségi rendőrség).
A Fidesz is kezdi felfogni, azt amit az LMP már a kezdetektől képvisel indirekt: a Jobbikot a saját témáiban kell legyőzni. Amíg Mesterházy másokra mutogat, Bokros meg magában mormogja mantraszerűen, hogy okosállam-okosállam, addig megnyílik a terep az LMP előtt, hogy az érdemi kérdések mentén szólítsa meg az állampolgárokat.

















Kommentek:
Mester/szar/házy most sok újat mondott.
Ez a nyolc évi kormányzásuk pozitív mérlege.
Tessék mondani, ezt most a Vasárnapi Kabaré extra kiadása?
Ez a szarházi nem bírja megemészteni, hogy 80-20 a jobboldal javára!
Mesterházynak sem erőssége az igazmondás. A mondat helyesen: " a baloldaliak minden adandó alkalommal rárontanak a nemzetre, bár (Orbán) hozzátette: túlzás lenne állítani, hogy genetikailag vannak kódolva ilyesfajta magatartásra." Más kérdés, hogy még a kiforgatott mondat is igaz: 2006. október 23.
Paprika János megmond.
na és?
Szar dolog lehet, amikor a kutyát sem érdekled, és megpróbálod minél nagyobb baromságokat hangoztatva felhívni magadra a figyelmet...
Jó kampány.
Mindenki mindenkit-mindenkivel összemos.
Az MSZP szerint a Jobbik és a Fidesz koalícióra készül ("csak kamu az ökölrázás").
A Jobbik szerint Fidesz-MSZP lopakodó nagykoalíció látszik kibontakozni.
A Fidesz szerint a két szélsőség (Jobbik és MSZP) egy tőről fakad.
Az MDF szerint mindenki demagóg csak ők nem.
Az LMP szerint pedig senki nem tartja be a törvényeket, kizárólag ők...
„A Magyar Szocialista Párt az egyetlen olyan párt Magyarországon, amely megálljt tud parancsolni az erőszakosságnak, a gyűlöletkeltésnek”
Akkor az hogy a picsában van, h soha nem látott mértékben megerősödött a szálsőjobboldal? Nem ti, "megálljt parancsolók" voltatok hatalmon 8 éve? Anyád, az.
Nagy tisztelettel küldeném Mesterházy elvtársnak a következő felvételt:
http://www.gecse.com/0723-5.mp2
Az ominózus idézet 01.25 környékén: "amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére". De nem ez az érdekes, hanem ennek a Mesterházy elvtárs által kiragadott mondatnak a körítése, a felvezetése, mert ezzel nagyon nehéz vitába szállni. Tulajdonképpen amit Orbán mondott, az történelmi tény, kedves Mesterházy elvtárs, és kedves frusztrált baloldaliak. Majd jön egy politikai adminisztráció, hoz egy törvényt hogy a baloldal bűneit tilos tagadni, és akkor Mesterházy elvtárs és műveletlen csürhéje jól besz*pják a nagy bránert... :)
A felvétel egyébként egyenesen innen:
http://www.hhrf.org/gecse/050723Tusnad.htm
„A szocialista párt soha nem akarta megmondani egyetlen egy magyar embernek sem, hogyan élje az életét."
Nem a faszt nem! Csak néhány példa:
- viseld el vidéki magyar az antiszegregáció szent nevében, h néhány hátrányos helyzetű, viselkedni nem tudó, tanulni nem akaró gyerek jelenléte tönkreteszi az oktatást;
- viseld el, h 20.000 forintig simán ellophatják a terményed, a rendőrség leszarja,
- viseld el magyar, h leesett azonosítójú rendőrnek látszó egyedek vernek, és nem rendszeresített viperával ütnek,
- viseld el magyar, h az átkúrós választás legitim, mert mi azt mondtuk, h az
stb.... eszednél vagy, te gazember?!
a számok viszont nem hazudnak
Na, itt a dél, az asszony tálal.
Jó étvágyat szaktársak!
Úgy van Athos, ahogy mondtad!
„A Magyar Szocialista Párt az egyetlen olyan párt Magyarországon, amely megálljt tud parancsolni az erőszakosságnak, a gyűlöletkeltésnek”
Mivel mind a kettőt ti szítjátok, most már abbahagyhatjátok! Ahogy nem lesztek, eltűnik vagy legalábbis csak morzsájában marad meg ill. visszaáll az eredeti szintre a gyűlöletkeltés és erőszakosság!!!
Arról miért nem szólnak a hírek, hogy az említett település műv.házát az ott lakó elefánt-nagyságnyi kisebbség töltötte meg??
Az utazó "nagyközönséged" mindenhová követ Athos!!!!
Nem, ati, Orban nem demokrata, hanem vezenylo tabornok, feher lovon fog bevonulni, te pedig szopjal hozza.
lucky you, itt a bolt délben nyit
Mesterházy újabb önlábonlövése. Az egyetlen értelmes stratégia az lenne, ha a Fideszhez dörgölőzne, ezzel hitelesítve a Jobbik "Fidesz-MSZP koalíció készül" kampányát és gyengítve a Fideszt. Ehelyett olyan nyilatkozatok sorát teszi, amikkel ellehetetlenít egy ilyen fordulatot az MSZP retorikájában, ezzel kiütve az utolsó csodafegyvert a baloldal kezéből.
Ne adjon tanacsokat!
"a radikálisok pedig ugyanazon az úton járnak, mint elődeik a harmincas években."
A Mesterházyék pedig ugynazon az úton járnak,
mint elődeik az ötvenes években.
Ők ezt büszkén vallják. Hogy ők már 1953-ban is reformerek voltak, akárcsak 2005-ben.
„Merjük másképpen csinálni” - emelte ki Mesterházy házmester!
Mertétek basszus, tönkretettétek a országot úgy, hogy még a dédunokáink is ezt fogják szívni. Húzzatok el a francba, mert már elegünk van belőletek. Milyen nehéz kivárni ezt a hónapot, csak abban reménykedünk, hogy előreláthatólag legalább 50-100 évig nem lesztek láthatóak.
-Magyar Szocialista Párt az egyetlen olyan párt Magyarországon, amely megálljt tud parancsolni az erőszakosságnak"
Hát persze hogy ti vagytok, aki megálljt tudnak parancsolni, hiszen ti vagytok az erőszakoskodók, ti hoztátok létre, ti csináljátok, vagyis ha befejezitek, akkor rendben lesz minden.
Mesterházy úr, ugye titokban várja már március 19-ét?
MA: Igen.
(köszönöm az interjút)
Csak nem arra a márc. 19-re gondolsz?
Te ...
Akkor elvinnék Mesterházy d'Artagnant a fodrászhoz...
off
Némá', egy pártkomment...
Itt Kecskeméten nagy a Jobbik iránti elkötelezettség. Menj a piacra, boltba, vagy a városban bárhová.
Mindenkinek szorulása van a tetű szoclibektől. Mindenki akar egy jót kulázni - rájuk.
A "kiforgatott értelmezés"-t ("genetikailag kódolt a NEMZETRE - persze, nem a SAJÁTJUKRA... - való rárontás")
az IGAZSÁG KIMONDÁSÁTÓL VALÓ /jól ismert fajtájú.../ RETTEGÉS szülte!!
Az egy szál sokkolt és frusztrált K.u.K. tisztikar által végrehajtott "fehérterror" kivételével - ami korántsem volt véletlen, indokolatlan, s például a német "spartacusosok" bolsi proletár-anarchisták elleni STAHLHELM ill. szabadcsapatok általi BIRODALMI TERRORHOZ MÉG CSAK NEM IS MÉRHETŐ... számban sem, intenzitásban sem... -
a nemzeti erők soha nem kívánták megsemmisíteni a baloldalt !!
Bejelentem, Mesterházy, hogy MOST KÍVÁNJUK!!
Az igazságszolgáltatás által.
S ha OV csapata (ami az enyém is) puhapöcsű lesz, biztosan lesznek önszerveződő Einsatzgruppék...s akkor lehet fosni, bolsi-zsidók.
Itt a lényeg Kündü!
Te sem vagy biztos az elszámoltatásban.
Rám számíthatsz!
Jahh....láttam aHírTV-be bele, hogy az öreg etnikai fogatlan (és agyatlan) kisebbségi izé MONTA:
"mink az NSZP-re szavazunk nem a"jobbakra", az NSZP-re..."
Szegény feje.
A nyomorgatóira szavaz...
Hejj, ammá jó környék lehet...de akkor éffélig lehet ott inni, nem? :DD
MAGYAR-országon a 30-as években visszatért a "békebeli" (1914) előtti jólét.
De erről gőze nincs Mesterházynak.
A weimari Német Köztársaságra gondol, ahol már úgy 1928-tól országosan emelkedett a NSDAP népszerűsége, 1930-tól meg dübörögve. (Amúgy ott MINDIG voltak harcias széljobb szervezetek.)
De mi közünk ITT NEKÜNK AHHOZ??!
Szerki! Menj már a búsba. A Legfrissebb kommentek közül szisztematikusan kihúzol. Ajánlok valamit.
Ha jóízűen kihúzod a kukacot a kedvelt nődből, engem ne húzz ki. Ellenkező esetben olyan geci leszek, mint te. Szólok a főnöködnek. Jobb, ha tudod, főnök szava, Isten szava.
Nem akarom mondani, hogy fasz, mert még nősz.
Rohadt cinikus féreg. Ennyit tanult szoptatós dajkájától, Fletótól!
Sőt, Danton borotválná.....nyakban!
Sajnos, egyet kell értsünk.
- Tudom, hülye a gyerek, na. Meg béna és nagyot hall. De valamiben csak jó, nem...?
(10 mp szünet)
- Hááát... végülis... megálljt tud parancsolni az erőszakosságnak, a gyűlöletkeltésnek...
hatkor lakat, utána 1500 körül van egy sör a pubban :) nyugateurópa
Ti meg olyanok vagytok itt az állandó pártkommentjeitekkel, mint egy túlmozgásos hülyerek. Egy tőről fakadtok komcsik+szdsz+lmp ezért nem értem miért hőzöngtök itt, mint a volt centrum párt.
Így ünnepnap előtt legyünk toleránsabbak. Már az nagyképesűség, hogy zushclagos, suchmanos, békávés síbolók "miniszterelnökjelöltnek" tituláltatnak egy lúzert, akinek annyi esélye van erre (ötlet molnargorenytol), mint hógolyónak a vulkánban. És mivel erkölcsi hulla kezdett minősítgetni, át kell lépni rajta. Hátra arc elvtársak!
A Fidesznek is higgadtabb hangnemet kellene használni, mert fél év múlva megroggyanhat a nagy arc. Figyelem a Jobbikosokat. Náluk is sok a gőz, és nincs igazi vezéralak (akárcsak az LMP-ben).
Amit a politológusok jó pénzért hirdetnek, a véleményszondázók méricskélnek, az április 11-én alakulhat egészen másként is. Jó, tudom, akkora meglepetésre itt nem lehet számítani!
Akkor sorold az elképzeléseket, pls!
És így szeretnél tőlünk kopogtató cédulát kicsalni?
Tessék udvariasnak lenni!
Egyébként ha szaros a cédula, még elfogadják, csak a biztonsági jegyek feleljenek meg.
..a rosszabbik nem náci párt...hanem naciBOLSEVIK..
Pont olyan hülyék, mint a bolsik voltak,.. csak most az egész bolsiideológiát becsomizták a "jajdemagyar" árpisávos zászlóba..
Akinek egy marék lepkénél több esze van, az láthatja, hogy ez az egész párt tiszta vicc.
Attila! (Remélem, nem az isten ostora, mert akkor végleg elpártolt tőlünk a mindenható.)
A Jobbik fasiszta, ti meg simán egy elvtelen, gerinctelen, és halmazatilag dilettáns banda vagytok. Na! Ez van.
Az istenadta nép meg majd megmér mindenkit, oszt akkor meg az lesz amit a "csendes többség" (ezt a szarságot aki kitalálta, az volt egy igazi seggfej) nem(?) akar.
De készüljetek fel! Valszeg igen méretes szopóka lesz az osztályrészetek!
és? attis, tudtad? mindeki náczi, mindenki! :) még te is, ennyit a náczikról: http://naczivadasz.com/index.php?q=mesternacy_attila
Lehet köcsög! Ha majd elérik a 16%-ot benyúlsz a fitymádért, amit már levettek rólad.
Metszettfaszú patkány.
...felejcsel..
f.szffeyű
Itt a zsidó kultúrát akarod terjeszteni. Dugd fel magadnak a menórát, köcsög!
Mi fitymát hordunk. Március idusán megízlelheted a Dózsa szobor előtt...
Patkány.
....."Mi fitymát hordunk"..Muhaha!!
..na ja, ..csak az a gond, hogy azt SAPKA helyett hordod..(f.szffey)
Talán azért, mert nemzeti.
Magyarul nem hazudott, megmondta az igazat.
http://www.youtube.com/watch?v=GN2GE_SWRcY&feature=related
Ennyire hiányzik, hogy már mindenben azt látod?
Beszéld meg a faterral, minek vitt el kakis korodban testszobrászhoz. Bár, őt is elvitték pisisen...
Bejelentkezés