Mesterházy és a nyugdíjasok
Az MSZP nagy hangsúlyt fektetne a nyugdíjasok támogatására.
Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke, miniszterelnök-jelöltje, miután megbeszélést folytatott Schmuck Andorral, a Tisztelet Társasága elnökével. Mesterházy Attila közölte: az MSZP választási ígéreteiben kiemelt hangsúlyt kapnak majd a nyugdíjasok.
Kérdésre elmondta: több pont is szimpatikus számára a Tisztelet Társasága javaslataiból. Ezek közül példaként említette azt, amely szerint a fiatalok csak azután szerezhetnék meg diplomájukat, képesítésüket, ha előbb végeztek valamilyen közösségi munkát. Közölte, baloldali kormányként arra törekednek, hogy a nyugdíjas korosztálynak legyen a legkevésbé rossz a válság éveiben. (MTI)













Kommentek:
Ezt a "végezzenek előtte közösségi munkát" szlogent remélem a középkorú (szülők) és fiatal (diákok) előtt is elismétli. Mert a +3% TT mellé az -10% egyéb ...
Nekem a hír hallatán a kínai kultúrális forradalom (rém)képe ugrott be.
Régen volt. Ott, akkor az értelmiséget vidékre küldte a PÁRT, mezőgazdasági munkát végezni.
Nyilván, több kár származott belőle, mint haszon. A cél az értelmiségi körökben terjedő káros nézetek megzabolázása volt.
Ezek még mindig itt tartanak. :(
"Az MSZP nagy hangsúlyt fektetne a nyugdíjasok támogatására."
Hát vegyetek fel nagyösszegű hiteleket, és abból hajtsatok végre egy nyugdíjemelést, aztán amikor csődbe megy a kassza, a felelős gazdálkodásra és válságkezelésre hivatkozva vonjátok vissza az egészet.
Egyszer már bejött.
Bejelentkezés