Képviselet a piacbarát konzervatív politikának

2010. április 06. 15:39

Nem a választók, hanem a Fidesz, a Jobbik és az MSZP döntött úgy, nem akar bennünket a politikai porondon látni. Interjú.

2010. április 06. 15:39
Az MDF folyamatosan arra panaszkodik, hogy összefognak ellene. Ez az önsajnálat szavazatokat hozhat, vagy százalékokat vihet el?

Amikor Dávid Ibolya megkongatta a vészharangot, segítséget kért, akkor saját szememmel láttam, ahogy kétpercenként jöttek be a választópolgárok Budapesten, és hozták az ajánlószelvényeket. Amikor úgy tűnt, hogy az MDF nem állíthat listát, nem tudott mást csinálni, mint a nyilvánossághoz fordult. Nem tudott mást tenni, mint elmondta, mi történik vele. A programjáról persze eközben, sajnos nem tudott beszélni. Pedig az eredeti elképzelések szerint legalább másfél hónapon keresztül programot akartunk ismertetni, ezt fojtották meg a külső politikai akciók. Nagyon remélem, hogy ez csupán politikai játszma, és nem súlyosabb a helyzet, és nem a jogállamiság megszüntetésére tervezett támadásokat látunk. Magyarország-féltés is van abban, amikor valaki nem engedi, hogy ilyen az MDF-fel szemben megtörténhessen. Korábban természetes volt, hogy a pártok nem próbálták megkérdőjelezni a másik listaállítási jogát.

Biztos abban, hogy összefogtak az MDF ellen?

Számtalan esetben bizonyítható, hogy nem a választók, hanem a Fidesz, a Jobbik és az MSZP döntött úgy, nem akar bennünket a politikai porondon látni. A választók dönthetnek egy párt sorsáról, de előtte adminisztratív úton kizárni a politikából, az nem szép politikai manőver. A mi esetünkben eddig többször meg akarták akadályozni, hogy az MDF-re, Bokros Lajos politikájára lehessen szavazni. Amúgy pedig a piacbarát politikának minimum 15 százalékos tábora van Magyarországon, és ez így is fog maradni.

Ha nem sikerül április 11-én átlépni az öt százalékos küszöböt, akkor merre mennek tovább?

Én csak arról tudok beszélni, mi lesz április 11-ig. A mi belső méréseink egyébként ötpárti parlamentet mutatnak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Endre
2010. április 07. 01:41
Somogyi Úr! Miért kell gyalázni a másikat? Miért nem beszélünk őszintén? A Fidesz begyűjtött kétmillió ajánlószelvényt. Maguknak meg ott maradt hatmillió. Miért nem tudtak mindenhol jelöltet állítani? A Fidesz miatt? Ugyan már, ne vicceljen... Ismétlem, hatmillió ajánló-szelvény még az embereknél volt... Tehát ki mondott ítéletet magukról? A Fidesz? A Jobbik? Ugyan már... Lássa, be, ez a választópolgárok ítélete, és az ő ítéletük lesz április 11-én is... Maguk már csak herényiek...
Válasz erre
3
0
vizipipa
2010. április 07. 00:46
"...belső méréseink egyébként ötpárti parlamentet mutatnak." Az első tipp arra, hogy a Civil Mozgalom bejut!!!
Válasz erre
1
0
kamasuka
2010. április 06. 20:12
http://img.index.hu/cikkepek/0904/belfold/bokros6951000.jpg
Válasz erre
1
0
kamasuka
2010. április 06. 19:07
Máris magyarázkodik? :D
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!