Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Személyiségi joguk megsértése miatt fejenként egymillió forintot kérnek.
Megkezdődött a Budaházy György és hét társa által a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen indított polgári per a Fővárosi Bíróságon; a felperesek személyiségi joguk megsértése miatt, egyebek mellett, nem vagyoni kártérítésként fejenként egymillió forintot kérnek.
A felperesek annak a megállapítását kérik a bíróságtól, hogy az alperes megsértette a személyhez fűződő jogaikat, így emberi méltóságukat, személyi szabadságukat és választójoguk gyakorlását.
A felperesek azt is kérik, hogy egy országos napi- vagy hetilapban és egy elektronikus médiumban az alperes költségén közzétehessenek egy közleményt, amely szerint a BRFK jogellenes állította elő őket, jogellenesen intézkedett ellenük. (MTI)