2010. március 10. 19:15
Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója a Fidesz-kormány idejére a szélsőségek felerősödését, növekvő nacionalizmust és hitelvesztést jósol - amennyiben kiszivárgott tervei szerint cselekszik a legnagyobb ellenzéki párt. Inotai András a 168 óra interjújában elmondta: keserű lesz az ébredés, átalakításokra pedig nagy szűkség lesz.
„A Fidesznek is muszáj lesz kellemetlen átalakításokba fognia, és akkor óriási lesz a kiábrándulás. Orbán mégis megpróbálja majd a támogatottságot fönntartani. Ezt két eszközzel tudja megtenni. Egyrészt felelősségre fogja vonni az úgynevezett bűnösöket.” - fejtette ki az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója.
Majd továbbfűzte gondolatmenetét: „A másik lehetőség a nacionalizmus felszítása. Mindezek ellenére a támogatók nem kis hányada a Jobbikhoz fog vándorolni. Ez az egyik legnagyobb belpolitikai, egyúttal gazdasági veszély. Ráadásul a gazdaság konszolidálása nagymértékben a nemzetközi környezet alakulásának s az ahhoz való rugalmas alkalmazkodásunk függvénye.”
Kétszólamú a Fidesz-beszéd a kutató szerint: az egyik szólam a választóknak szól, a másik pedig a gazdasági élet szereplőinek. Kiszivárgott, hogy az IMF öt és fél százalékos hiányt talán még elfogadna, jelentős átalakításokért cserébe: kérdés azonban, hogy mit lép majd a korményra kerülő párt.
Kommentek:
Régi lemez, unalmas. Tudjuk, hogy szar lesz, direkt szavazunk a szarra, mert mazochisták vagyunk!
Inotai et. elég sok vezető/tanácsadó posztot betöltött az mszp/szdsz kormányok mellett, ahhoz, hogy szakmai arcának védelme érdekében sem mondhat mást. És nem s tehet mást, mint azon szurkol, hogy ne sikerüljön semmi a Fidesz-kormánynak, mert az neki is égő lesz ...
Kaff-kaff. Kaffogó Inotai úr, minden nap keserű lesz felébrednie a Fidesz diktatúra alatt. Tudjuk.
"Orbán mégis megpróbálja majd a támogatottságot fönntartani. Ezt két eszközzel tudja megtenni. Egyrészt felelősségre fogja vonni az úgynevezett bűnösöket.” - Hát, ezt alapból meg kell tenni, de azt sem bánom, ha csak a támogatottság fenntartásáért teszi.
"A másik lehetőség a nacionalizmus felszítása." - Jó. Gy.k.: nacionalizmus =/= sovinizmus =/= fasizmus, legfeljebb a mi baloldali értelmiségünknél.
"Mindezek ellenére a támogatók nem kis hányada a Jobbikhoz fog vándorolni." - Szóval nem az MSZP-hez? Az jó, mert akkor az MSZP alól kihal a szavazóbázis és 2014-ben az 5%-ért fognak küzdeni.
"Arra is figyelmeztet: ezzel a politikával aligha fogunk tudni kilépni a késői feudalizmusból." - Én csak valami posztkommunista-rablókapitalista izét látok, nem késői feudalizmust. Igaz, nekem már nem azt tanították, hogy ami szar az feudális.
Nehezen esik le nekem, hogy mitől gazdasági veszély, ha valaki a Jobbikkal szimpatizál. Nem fog dolgozni, csak politizál?
Amúgy, ha már ott tartunk, a történelem ismer néhány diktatúrát, ahol gazdasági fellendülés történt. Hogy ne menjünk az időben túl messzire, elég, ha Inotai kínai elvtársaira gondolunk. Vagy az más?
Üdvözlöm a megállapitásaidat. Ez az Inotai is megéri a pénzét, bár jelzem, a 168-órában lehet hogy a kérdésekkel megvezették. De azért egy MTA Kutatóintézeti igazgató "úgynevezett bünösök"-ről beszél, amikor köztudott, hogy akikről szó van, saját zsebükre a köz vagyonával üzletelő, rosz kormányzati döntéseket hozó,és mindenkivel szemben- akik nézete számukra kedvezőtlen- gyülöletet tápláló és gyülöletet erősitő személyek. Másodszer: a ballib oldalhoz képest mindenki nacionalista, mert ők nem ismerik a nemzet kifejezést, és nincs magyar identitásuk. Harmadszor: A támogatók /mármint a Fideszé/ nem kis hányada a Jobbikhoz fog vándorolni.Kérdésem, miért nem tiltakozott az MSZP-nél, mert az elmult 8 évben a Jobbik 1 %-ról lett -valószinüleg- az MSZP-t verő párt. Nem az MSZP tragikus kormányzása hozta fel a semmiből a Jobbikot? Nagy zagyvaság az egész, szégyen az MTA. cim egy ilyen blablához!
Nem ez a zseni volt anno az egyik miniszterelnökjelölt az emlékezetes bohócparádé idején?
Így van és a Jobbikra a türelmetlenebbek azért pártolnak át mert Vonáék ígéretükhöz híven még április 11-e előtt megtartják a választásokat..
Egyébként véletlenül nem itt készül nyirbálni a Fidesz, az MTA-nak ezen intézetében (is), ahol ez az Inotai szakért? Mert akkor érthető, hogy keserű lesz az ébredése.
hm, hogy is fog vajon 1-2 pofont osztani a viktor a gárdának mint anno horthy a nyilasoknak?:)
tudtommal a szélsőségek eléggé bealázkodtak 98 és 02 között. pont az értékelvű szakértő demokraták idején nyílt ki a csipájuk.
Meg sem merem kérdezni, hogy az MTA Világgazdasági Kutatóintézete igazgatójának mennyiben feladata pártpreferenciák változásának előrevetítése.
Ja, a Jobbik hitelesebb a radikálisoknak, mint a Fidesz.
Bejelentkezés