Miért nem zavar senkit, ha egy szórakoztató műsorban valaki felpofozza a csapattársát?

2018. december 7. 08:18

Diószegi-Horváth Nóra
Mérce

Egy kis anyai legyintés – interpretálja az esetet maga a pofont lekeverő Soma.

„Egy kis anyai legyintés – interpretálja az esetet maga a pofont lekeverő Soma, mintha egy legyintés nem lenne pont eggyel több annál, amivel egy gyereket egy anya jobb belátásra téríthet. Mintha a meggyőzés teljesen normális eszköze lenne a fizikai erőszak, mintha legitim módszer lenne egy másik ember véleményének elhallgattatására az, ha arcon ütjük.

Ezen már réges rég túl kellene lennünk.
Lehet, hogy nem tűnik nagynak az a pofon. Lehet, hogy fizikai fájdalmat nem okozott. De ugye ezzel szoktunk mentegetőzni máskor is – miközben azzal azért jó, ha tisztában vagyunk, hogy a lelki bántalmazás épp úgy súlyos sebeket ejthet.

És ez esetben valójában mindkettő megtörténik: verbális elnyomás, a vitapartner meg nem hallgatása és elnyomása mellett még mellékesen egy kis pofon is elcsattan, hogy aztán végül az erősebb fél, az anyai legyintéssel érvelő Soma akarata érvényesüljön. A bocsánatkérés pedig annyiban merül ki, hogy hát bocs, de sokszor eljárt a szád… Anikó kérdése ez esetben tényleg jogos: ha valakinek eljár a szája, akkor a másiknak eljárhat a keze? (Bocsánatot egyébként sem úgy kérünk, hogy megmagyarázzuk a másiknak, hogy amúgy szerintünk megérdemelte azt, amit kapott, de ez a kérdés már tényleg messzire vezetne.)

Tegyük hozzá még egyszer: egy főzőműsorban, aminek mégis mekkora a tétje, hogy ilyen módszerekkel kelljen benne akaratot érvényesíteni?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/139809