Úgy döntöttem, összeszedem a választás óta elkövetett emlékezetesebb ellenzéki akciókat

2018. november 14. 09:08

Hont András
Facebook

Puzsér Róbert közmédiás akcióit követően több helyen is vita robbant ki arról, hogy a hivatalos ellenzék akkor mit is csinált eddig.

„Puzsér Róbert közmédiás akcióit követően több helyen is vita robbant ki arról, hogy a hivatalos ellenzék akkor mit is csinált eddig, illetve hogy valóban akkora teljesítmény-e élőben alázni a propaganda médiamunkásait. Úgy döntöttem, összeszedem a választás óta elkövetett emlékezetesebb ellenzéki akciókat - a szórakoztatóipari tevékenységből és a közéletileg relevánsból egyaránt. Ha valamit kifelejtettem, azt kommentben lehet jelezni, ahogy azt is, hogy a fölsoroltak közül melyik volt a leghatékonyabb ellenzéki megmozdulás.

Bősz Anett belép a Párbeszéd frakciójába, és azzal a lendülettel ki is lép onnan

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt kátyúkat töm be, amiért többnyire szabálysértési eljárást indítanak ellenük

Mellár Tamás beül a Párbeszéd frakciójába, és ott is marad

Tüntiszervezők kétszer hatalmas tömeget sétáltatnak meg a városban, harmadszorra a tömeg már nem akar sétálni, más ötlet híján a tüntetések abbamaradnak

Sallai Róbert Benedek kiüti az LMP-ből Hadházy Ákost

Hadházy Ákos aláírásgyűjtésbe kezd az európai ügyészséghez való csatlakozás érdekében

Szél Bernadett elhagyja az LMP-t

Schilling Árpád elhagyja az országot

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt buszmegállókat épít, amiért többnyire szabálysértési eljárást indítanak ellenük

Tóth Bertalan az MSZP elnök-frakcióvezetője megfenyegeti azon szocialista képviselőket, akik nem szavazták meg a fizetésemelést

Vona Gábor vlogot indít

Gulyás Márton átnevezi a vlogját Slejmről Partizánra

Burány Sándor sajtótájékoztatót tart a szopófantomról

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt megtrollkodja a felcsúti kisvasútat, amiért szabálysértési eljárást indítanak ellenük

Gyurcsány által meghirdetett utcai ellenállás alkalmával a DK nyugdíjasai Orbán-dobot püfölnek

Volner János kipakol a Jobbikról a kormánysajtóban

A Jobbik följelenti Volner Jánost

Ujhelyi István fölszólal a parlamentben a Sargentini-jelentés mellett

Meszerics Tamás EP-képviselő nem szavazza meg a Sargentini jelentést, majd kilép az LMP-ből, mert az nem ért egyet a Sargentini-jelentéssel

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt zebrát fest egy kereszteződésbe, amiért szabálysértési eljárást indítanak „Basky” ellen

Párbeszéd újraindítja az „egyetlen ellenzéki jelölt" műsorszámot

A Momentum CEU-tüntetést szervez és csatlakozik az ALDE-hez

Puzsér Róbert leoltja a közmédia riportereit

Az Ismeretlen Pártsajtós közleményekkel dönti meg a rendszert, lehetőleg hétvégente”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/138615