Ha Novák Katalin tényleg megbecsülné a kisgyermeket nevelőket, szoboravatás helyett tehetne is értük valamit

2018. november 13. 17:56

Diószegi-Horváth Nóra
Mérce

Van az úgy, hogy egy szoboravatás nem több puszta álgesztusnál, amely csupán arra hivatott, hogy fontosabb dolgok hiányát leplezze.

„Ha valami, akkor a szoboravatás igazán kitűnően megy a jelenlegi kurzusnak. elég csak a nagy felháborodást keltő Megszállási emlékműre gondolnunk, ami egy konkrét fejezetet akar meghamisítani a magyar történelemből, vagy az egyre szaporodó Horthy-szobrokra, melyek kimondatlanul is kijelölnek egyfajta szellemi-ideológiai irányt (és amit csak kiegészít a kormány szoborromboló tevékenysége, minek következtében most éppen a Kossuth tér sarkán álló Nagy Imre szobor van veszélyben, de eltüntették már a környékről Károlyit, József Attilát kieső helyre száműzték, és így tovább).

De persze nem kell minden szobor mögé mély politikai indokokat látni. Van az úgy, hogy egy szoboravatás nem több puszta álgesztusnál, amely csupán arra hivatott, hogy fontosabb dolgok hiányát leplezze.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/138593