Emlékez(tet)ő gondolatok – ’56-ról

2018. október 22. 14:17

Szakály Sándor
Magyar Hírlap

1956. Sokaknak csak egy évszám, de nekünk, magyaroknak annál sokkal több!

„Egy európai kis ország, a szétszakított magyar nemzet 20. századi történelme soha nem feledhető szabadságküzdelmének legtömörebb összefoglalója. Négy szám egymás mögött, s minden benne! 1956 októbere–decembere a legnemesebb szabadságeszmény remélt megvalósulásának ideje. Egy kommunista diktatúrába kényszerített ország népének szembefordulása a hatalmon lévőkkel és a megszállókkal. A meghajlított gerinc kiegyenesedésének az ideje, a népből ismét nemzetté válás időszaka.

Sokan és sokféleképp emlékeznek ’56-ra. Sokan és sokféleképp minősítik a történéseket. Népfelkelés, forradalom, szabadságharc? Magam úgy vélem, mind a három. Egy háromlépcsős történet, amely a világ közvéleményének a figyelmét – sajnos csak kis időre – egy kis nemzetre irányította. Arra a nemzetre, amely önerejéből próbálta meg lerázni magáról, a mások néma asszisztálása mellett rárakott rabbilincset. Arra a nemzetre, amely nem mérlegelt, amikor lehetőségét – vagy talán csak reményét? – látta annak, hogy élhet(ne) másként is.

Sok ezren, majd sok tíz- és százezren kiáltották hangosan: »Ruszkik, haza!« S ez lett a mindenki számára elfogadható közös nevező. A hatvankét esztendővel ezelőtti őszi napok fergeteges forgatagában talán ez volt az egyetlen kívánság/követelés, amivel szinte kivétel nélkül mindenki egyetértett az országban. Parasztok és munkások, diákok és katonák, bolti eladók, postások, vasutasok, tanárok…

S hogy képes-e egy ilyen mondat összekovácsolni egy nemzetet? Pontosabban nemzetté nemesíteni egy népet? Úgy gondolom, igen. Minden pátosztól mentesen fogalmazhatjuk meg: igenis képes. Látva, olvasva a forradalom és szabadságharc egykori résztvevőinek emlékezéseit, kézbe véve a különböző kötetekbe összegyűjtött írásokat, a személyes emlékezéseket és a különböző lapokban, folyóiratokban közreadott interjúkban megfogalmazott gondolatokat, fejet hajtva és gyertyát gyújtva a kivégzettek sírjainál, elmondhatjuk: él ’56 emléke. 

S hogy meddig és miként? Ez az igazi, a valós kérdés. Megértjük-e és képesek vagyunk-e/leszünk-e továbbadni mindazt, amit eleink ránk örökítettek egy tiszta, hiteles, sokszínű forradalom, szabadságharc történetéből? Mert ’56 szellemiségének kell továbbélnie! Annak a magyarságot eggyé kovácsoló történésnek, amely megismételhetetlen. Olyan történetről van szó, amely nemcsak a trianoni (1920), majd párizsi (1947) békediktátumokkal európai kis országgá zsugorított Magyarország határain belül élő nemzettársainkat fogta meg, hanem azokat is, akik az elszakítottságukban is megőrizték magyarságukat. Azok, akik aggódva – de egyben reménykedve – figyelték a Magyarországról érkező híradásokat, úgy érezhették: érdemes magyarnak lenni és megmaradni annak.

Az »érdemes magyarnak lenni« gondolat kell, kellene, hogy megérintsen bennünket, és adjon erőt, biztatást a számunkra a jövő évszázadokra is. Mert erő, akarat, kitartás és önmagunkba vetett hit nélkül nem lesz, nincs lehetőség a továbblépésre és a továbbélésre!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/137490