A fehér genocídium propagandistái

2018. október 21. 14:27

Gazdag István
Demokrata

Túl sok ember él a Földön. Pontosabban túl sok fehér ember, mert a színesekből ugyebár sohasem elég.

„Túl sok ember él a Földön. Pontosabban túl sok fehér ember, mert a színesekből ugyebár sohasem elég. Máskülönben nem jutna belőlük az unalmasan fakó, dekadens és enervált fehér országok »kulturális« (értsd: genetikai és kriminalisztikai) színesítésére a jelenleg zajló népességcserés gyarmatosítás keretében. Ráadásul a modern nyugati tudomány a kamu klímaváltozást is elsősorban a mi rovásunkra írja. Az emberiség elemi érdeke tehát, hogy minél kevesebb maradjon belőlünk, hiszen mint azt Susan Sontag igencsak lényegre törően megfogalmazta, »a fehér faj az emberi történelem rákja«. Noel Ignatiev mottója szerint »a fehérséggel szembeni árulás − az emberiség iránti lojalitás«. (Származásukon és atavisztikus fehérgyűlöletükön kívül az is közös bennük, hogy mindketten a legnevesebb amerikai egyetem, a Harvard szellemiségét szívták magukba az előbbi eredménnyel.)

Mindezek tudatában teljesen természetes, hogy a »nem létező« lobbi által kontrollált nyugati fősodratú média már évek óta agresszív és egyre fokozódó intenzitású propagandakampánnyal igyekszik a fehérek egyébként is történelmi mélypontra süllyedt gyermekvállalási hajlandóságát, ha lehet, még tovább erodálni. Az erre szolgáló tematikus írások címeiből szemezgető alábbi reprezentatív válogatás önmagáért beszél. Amint azt a megjelenési helyeik és időpontjaik is bizonyítják, egy összehangolt, tervezett és folyamatos pszichológiai műveletről (psyop) van szó. Árulkodó jel, hogy a cikkeket illusztráló fotók szinte kizárólag fehéreket ábrázolnak, holott a feketék és a sárgák valamivel mégiscsak nagyobb szerepet játszanak az emberiség túlnépesedésében, mint mi, akik jelenleg már csak a világnépesség legfeljebb 12-14 százalékát képviseljük.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/137471