A Jobbikban még mindig van kurázsi

2018. október 21. 10:56

Farkas Gergely
Alfahír

A fiatalok is igénylik, hogy érezzék a tevékenységük politikai hasznosulását, súlyát.

Hogy érzékeli, milyen a résztvevők hangulata? Ahogy említette, egy nem túl vidám tavasz és nyár van most mögöttük.

Egyértelmű, hogy a választási eredmény után mindenkiben csalódottság van, viszont akik itt vannak és ilyen helyzetben is kitartanak mellettünk, azok tényleg a legelkötelezettebb harcosaink, akikre nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen helyzetben is segítenek minket. Pont azért vannak itt, mert a jövőben is aktívan szeretnének cselekedni a saját és a magyar társadalom jövőjéért, nem csak Facebook-os kommenteket írogatni, vagy otthon szidni a kormányt. Nehéz persze a mostani helyzet, mert mindannyiunknak szüksége lenne a pozitív visszajelzésekre és a sikerélményekre, és ezt nem élhettük át az elmúlt időszakban. Ugyanakkor épp azért vagyunk itt, hogy ezekért dolgozzunk, kapcsolódjunk a küzdelemhez, amit a Jobbik egész közössége folytat és felélesszük a fiatalokban a tettrekészség tüzét.

Hogyan tud egy tízen-huszonéves fiatal harcolni a jelenlegi rendszer ellen a jelenlegi rendszeren belül?

Anélkül, hogy a konkrét akciókat felfedném, már csak itt, a vezetőképzőnkön is az elmúlt egy-két órás brainstormingon tucatszámra merültek fel a megvalósítható ötletek. Ezek az Ifjúsági Tagozat hagyományosabb tevékenységeinél érezhetően jobban lázba hozták a résztvevőket. Egy kulturális megemlékezés például, bármennyire is tartja ezt fontosnak a mi közösségünk, kevésbé mozgat meg egy fiatalt, mint az, hogy borsot törjünk a hatalom orra alá, és valamilyen módon felhívjuk az emberek figyelmét az országban zajló folyamatokra. A fiatalok is igénylik, hogy érezzék a tevékenységük politikai hasznosulását, súlyát. Továbbá azért is örülök a meghirdetett ellenállásnak, mert pont arra ad majd lehetőséget, hogy azokat a fiatalokat is megszólítsuk, akiknek a szervezeti keretek túl kötöttek, de egy-egy frappáns gerillaakcióba bekapcsolódnának. Ezeknek olyan akcióknak kell lenni, amikből látják, hogy Jobbikban még mindig van kurázsi.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/137462