MCC FIT Program

Kis tudósokká váltak a beregszászi FIT-központ diákjai

2018. október 6. 12:39

Elindult az oktatás a Fiatal Tehetség Program beregszászi központjában. A diákok először a természettudományos kísérletekkel ismerkedhetnek meg.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Kárpátalján is elstartolt a Mathias Corvinus Collegium égisze alatt működő Fiatal Tehetség Program. A rendhagyó, elsősorban élménypedagógiai módszereket használó képzés az ország hat városában és idén ősztől Beregszászban is jelen van. A kiválogatott felső tagozatos gyermekekkel működő tehetségprogram a learning by doing elvét követi, a diákok minden tudományterületen kipróbálhatják magukat.

Szombaton a természettudományos kísérletekkel kezdődött az képzés. Ahogy Farkas Eszter oktató elmondta, a kisdiákok megfelelő védőfelszerelés és tanári útmutatás mellett különféle izgalmas kísérleteket próbálhatnak ki. A látványos gyakorlatokhoz elméleti háttér is társul, így az iskolai oktatás olykor száraz ismeretanyaga színes, megtapasztalható élményrengeteggé válik.

Németh Beáta, a képzés kárpátaljai központjának vezetője hozzátette, hogy a FIT Program nagy hangsúlyt fektet az interdiszciplinaritásra, vagyis arra, hogy megmutassa a résztvevőknek, hogy a tudományterületek összefüggenek, és mindezek hogyan állnak kapcsolatban a hétköznapi világunkkal.

A központ megnyitóján Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy számos tehetséges gyermek felkarolását teszi lehetővé a FIT Program kárpátaljai megjelenése, amely a térségben működő, kiváló képzésekkel, így a Genius alapítvánnyal együtt segítheti a magyarság megmaradását és boldogulását.

Constantinovits Milán, a képzés szakmai vezetője az M1 keddi műsorában arra is rávilágított, hogy a FIT Program elsősorban az iskolai oktatásban kevéssé megjelenő, ugyanakkor a mindennapi életünkhöz sok szállal kötődő területekre fókuszálnak, mint az egészségügyi vagy a pénzügyi tudatosság, a robotika, a művészet és matematika kapcsolata vagy a táplálkozástudatosság.

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/136696