Megszületőben a Német Egyesült Államok?

2018. szeptember 14. 15:59

Pindroch Tamás
Figyelő

Emellett az illegális gazdasági migránsokból legális gazdasági migránsokat szeretnének előállítani, akiket majd a nemzeti határőrségeket kiiktatva, a Frontex egységei segítségével, zokszó nélkül szépen beengednek az unióba.

„Ez az állam azonban már nem nemzetállam, hanem egy kevert multikulti társadalom, amelynek vezető rétegei csakis abban látják a maguk jövőjét, hogy ha már a saját nemzetük nem tudja reprodukálni magát, akkor idegenekre támaszkodva él tovább. Azokra, akik szerintük csupán szavazógépek, és mindenben kiszolgálói lesznek a gazdag, de az évek múlásával lassan kihaló német közép- és felsőosztálynak, a német, majd az egész európai jobb- és balliberális elitnek. És mindezt leöntik az emberi jogok mázával, hogy az ellenálló nemzeteket embertelennek, kegyetlennek, barbárnak mutatják be, jogi eljárásokat kezdenek ellenük, megmondják mit és hogyan csináljanak, majd büntetésképpen megvonják tőlük a felzárkózásukra szánt forrásokat. A kivéreztetésre úgy gondolnak, mint egy taktikai eszközre, hiszen az örök hazaárulók, a kiszolgálóik ugrásra készek, hogy bármi áron, de megkaparintahssák a hatalmat.

Ez most a lényege a Sargenti-jelentésnek is.

Emellett az illegális gazdasági migránsokból legális gazdasági migránsokat szeretnének előállítani, akiket majd a nemzeti határőrségeket kiiktatva, a Frontex egységei segítségével, zokszó nélkül szépen beengednek az unióba.

Ez a lépés azonban a nemzeti függetlenségünk feladását eredményezné, és mi magyarok nagyon jól tudjuk a történelmünkből, hogy aki a határaink fölött uralkodik, az lesz az úr az egész országban is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/135635