A német alkotmányvédelem vezetője nem nyilvános adatokat adott át az ellenzéki AfD-nek

2018. szeptember 13. 17:02

Az alkotmányvédelem vezetője a szervezet költségvetéséről és a közveszélyes iszlamistaként nyilvántartott emberek számának alakulásáról ismertetett adatokat, megbeszélésük nagyjából egy órán át tartott.

Nem nyilvános adatokat adott át az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki pártnak Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője – jelentette csütörtökön az ARD német országos közszolgálati televízió.

A BfV elnöke június 13-án adatokat ismertetett Stephan Brandner AfD-s szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselővel a nemzetbiztonsági szolgálat éves jelentéséből, amelyet hivatalosan több mint egy hónappal később, július 24-én hoztak nyilvánosságra – áll az ARD hírportálján közölt beszámolóban.

Az AfD-s képviselő megerősítette az értesülést. Elmondta, az alkotmányvédelem vezetője a szervezet költségvetéséről és a közveszélyes iszlamistaként nyilvántartott emberek számának alakulásáról ismertetett adatokat, megbeszélésük nagyjából egy órán át tartott. A BfV a televízió Kontraste című tényfeltáró műsora szerkesztőségének megkeresésére nem foglalt állást az ügyben. A BfV tevékenységét felügyelő szövetségi belügyminisztériumban csak annyit közöltek, hogy Hans-Georg Maassen a tárca kifejezett kívánságára szokott találkozni politikusokkal.

A televíziónak nyilatkozó szakértő, Joachim Wieland alkotmányjogász helytelenítette a minisztérium és a BfV vezetőjének eljárását. Hangsúlyozta, hogy az alkotmányvédelmi hivatalnak politikailag semlegesen kell működnie, vezetőjének pedig azt a látszatot is el kell kerülnie, hogy politikai jellegű tevékenységet végez.

Hans-Georg Maassen 2012 óta vezeti a nemzetbiztonsági szolgálatot, munkája számos alkalommal váltott ki éles kritikát, többször sürgették távozását. Az utóbbi hetekben is a bírálatok kereszttüzébe került, miután kiderült, hogy több alkalommal találkozott vezető AfD-s politikusokkal. Az utóbbi napokban belpolitikai botrányhoz vezetett egy nyilatkozata, amelyben a szászországi Chemnitzben tartott, erőszakba forduló tüntetésekkel kapcsolatban megfogalmazta azt a feltételezést, hogy azért hoztak nyilvánosságra egy videófelvételt külföldinek kinéző embereket kergető németekről, hogy eltereljék a figyelmet a demonstrációkat kiváltó gyilkosságról, amellyel az országba menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak.

Az ügyben szerdán meghallgatta a BfV elnökét a Bundestag belügyi bizottsága és a nemzetbiztonsági szolgálatok törvényhozási felügyeletét ellátó úgynevezett parlamenti ellenőrző testület (PKGr). Horst Seehofer belügyminiszter a meghallgatások után kijelentette, hogy töretlen az alkotmányvédelmi hivatal vezetőjébe vetett bizalma. 

Kiállt Hans-Georg Maassen mellett a Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU), a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) és az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) is, a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) viszont a leváltását követeli.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/135584