Meghívták Steve Bannont a New Yorker fesztiváljára, kirobbant a botrány

2018. szeptember 4. 08:10

David Remnick főszerkesztő így végül a meghívás visszavonása mellett döntött.

David Remnick, a The New Yorker című hetilap főszerkesztője hétfő este visszavonta Donald Trump elnök volt tanácsadója, Steve Bannon meghívását a lap szokásos évi fesztiváljára.

Megváltoztattam a véleményemet” – írta munkatársainak küldött feljegyzésében hétfőn David Remnick, miután közleményt adott ki arról, hogy visszamondja a hazai és nemzetközi politikai és közéletben egyaránt vitatott, a jobboldali populisták európai összefogását szorgalmazó Bannon meghívását a tekintélyes eseményre.

Közleményében a főszerkesztő azt hangsúlyozta: egy későbbi időpontban és „hagyományosabb újságírói környezetben” tervezi meginterjúvolni a volt elnöki tanácsadót.

A New Yorker fesztiválja az amerikai liberális értelmiségi és művészvilág egyik tekintélyes rendezvénye. Az idén az egyik fő vendég Steve Bannon lett volna, akivel David Remnick tervezett pódium-interjút készíteni. Az interjú előre bejelentett témái a „fehér nacionalizmus”, a fajgyűlölet, az antiszemitizmus és az illiberalizmus lettek volna.

A meghívást hétfő reggel hozta nyilvánosságra David Remnick, estére azonban a meghívott vendégek egy része tiltakozását fejezte ki Bannon személye ellen és kilátásba helyezte távolmaradását a rendezvénytől. Judd Apatow filmrendező elsőként protestált, Twitter-bejegyzésben közölte: „nem veszek részt olyan rendezvényen, amely elfogadhatóvá teszi a gyűlöletet”. Hozzátette: reméli, a The New Yorker változtat a szándékán és lemondja Bannon meghívását. „Talán elolvashatnák saját riportjaikat az ideológiájáról” – fogalmazott a rendező. Csatlakozott hozzá John Mulaney színész, standupos és szövegíró, aki szintén bejelentette, hogy ha Bannon ott lesz, ő távol marad. Jim Carrey, Hollyood egyik sztárja Twitter-üzenetben közölte álláspontját: „Bannon? És én? Ugyanabban a programban? Ez soha nem fordulhat elő”.

Roxane Gay írónő és egyetemi tanár, a The New Yorker rendszeres szerzője még azt is megígérte, hogy az éppen készülő esszéjét is visszavonja a magazintól, ha Bannon ott lesz a fesztiválon.

„Interjút készíteni Bannonnal nem jelenti az elvei támogatását” – írta a visszavonását bejelentő közleményében David Remnick. Hozzátette: fontosnak tartotta volna, hogy a félidős választások előtt megszólaltasson valakit, aki segített „a trumpizmus megalkotásában”.

Steve Bannon közleményben reagált a történtekre. Leszögezte, azért fogadta el a meghívást, mert szemtől szemben akart beszélgetni „nemzedéke egyik legvakmerőbb újságírójával”. A meghívás visszavonásáról azt mondta: azt bizonyítja, hogy Remnick „pipogya, amikor szembekerül az ordító online csőcselékkel”.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/135102