Tövises utak

2018. augusztus 18. 08:38

Szerencsés Károly
Magyar Hírlap

Nyolcvan éve egy napra újra az ország fővárosává vált Székesfehérvár.

„Nyolcvan éve egy napra újra az ország fővárosává vált Székesfehérvár. Az egykori bazilika romjainak szomszédságában, a városháza udvarán augusztus 18-án összegyűlt a magyar parlament két házának szinte valamennyi képviselője, hogy törvényben örökítse meg Szent István dicső emlékét, s egyben a magyar nemzet örök háláját és mélységes hódolatát az államalapító király iránt. Ugyanitt augusztus 20. napját Szent István emlékezetére nemzeti ünnepnek nyilvánították. A városháza udvarát történelmi magyar címerekkel ékesített drapériákkal vonták be, és az ülésen megjelent Horthy Miklós kormányzó is, aki admirálisi egyenruhában érkezett. Felesége magyar történelmi viseletben, többen díszmagyarban, így a törvényjavaslatot előterjesztő miniszterelnök, Imrédy Béla is. Vita nem volt, mind az előterjesztő, mind a szónokok méltatták a nagy király érdemeit. Legfőképpen, hogy a magyarság nem pusztult el, mint annyi más nép a vándorlások során, hanem képes volt államot alapítani, s ezzel nemcsak a saját fennmaradását és fejlődését biztosítani, de az itt talált népek megmaradását is elősegíteni. Az ellenzék nevében – a megállapodás szerint, Horthy jóváhagyásával – Tildy Zoltán a Független Kisgazdapárt képviselője beszélt, aki nem csak az elődök, de az ország akkori vezetőinek érdemeit is méltatta.

Az országban mindenütt megemlékeztek az államalapító királyról, halálának kilencszázadik évfordulója volt, Szent István-év, emlékműveket avattak, így Székesfehérvárott is, robusztus lovasszobrot. Húsz év telt el az első világháború óta, forrt a világ. A szenzibilis emberek érezték, hogy valami történni fog. Évek óta tartott Spanyolországban, a polgárháború, amelyben három idegen állam reguláris hadserege is részt vett – a német, a szovjet és az olasz –, s a világ minden tájáról sötét szándékú küldött ügynökök vagy éppen naiv „haladó” entellektüelek. S ömlött a fegyver is. A legtöbben persze ártatlan spanyolok haltak meg. Dörögtek a fegyverek Kínában, Afrikában, Albániában is. Németország bekebelezte Ausztriát, és a németek által lakott Szudéta-vidéket követelte. Az emberek Párizsban, Londonban és Budapesten is érezték, hogy már valami csoda kell a béke megőrzéséhez, pedig senki nem kívánt háborút. Horthy Miklós legkevésbé, aki ebben az évben augusztus 20-án már Németországba utazott, s ott igen határozottan visszautasította Hitler „ajánlatát”, hogy Magyarország támadja meg Csehszlovákiát.

Az utolsó békeév volt Európában, bár mi 1941-ig sikeresen kimaradtunk a háborúból. De csak addig. Ezen az augusztusi napon, amikor a régi Magyarország talán utolsó, jelképes ünnepét ülte, Szálasi Ferenc, a magyar nemzeti szocialisták vezére sok hívével egyetemben a szegedi Csillagbörtönben töltötte megérdemelt büntetését. Nem különben Rákosi Mátyás, a kommunisták vezetője. De a dolgok felgyorsultak, az idő összesűrűsödött, és a valóság meghaladta a fantázia szárnyalását is. Nehezen érthető energiák szabadultak fel, és zavarták meg a józan ítélőképességet. A miniszterelnököt, akihez nagy reményeket fűztek az országban, fél éven belül megbuktatták, mert megpróbálta aláásni azt az alkotmányos rendszert, amelynek szimbolikus utolsó ünnepén még oly nagy egyetértésben fogadták szavait. Utódja, a székesfehérvári városháza udvarán kedvtelenül üldögélő minisztere, Teleki Pál lett. Ő egy ideges áprilisi hajnalon golyót röpített a fejébe, érzékelve az elszabadult energiák veszélyeit, s nem találva megzabolázásuk ellenszerét.

S aztán szürreális felfordulássá változott a valóság. Szálasi zöld ingben, átszellemült tekintettel, kezét esküre emelve a Szent Korona előtt, „Kitartás!”, Horthy német majd amerikai katonák fogságában és a lángoló városok, a szétlőtt királyi vár fehéren izzó rézkupolájával, elállatiasodott szovjet katonák, s az egyik karéj kenyeret ad egy gyereknek, a felrobbantott hidak, a maréknyi élelemért aranyat nyújtó kezek, az óráért életet vásárló kérő tekintetek. Mi történt itt?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/134379