Megvétózta az EP-választásokat módosító törvényt a lengyel államfő

2018. augusztus 16. 16:00

Az arányosság elvére hivatkozva vétózta meg Andrzej Duda az európai parlamenti választások rendszerét módosító lengyel törvényt.

Andrzej Duda megvétózta az európai parlamenti választások lengyel rendszerét módosító, a 13 lengyelországi választókerületben megválasztandó képviselők minimális számát megszabó törvényt – a döntésről maga a lengyel államfő tájékoztatott csütörtöki varsói rendkívüli sajtóértekezletén.

Duda többek között arra utalt, hogy a július végén parlamenti szinten jóváhagyott előírások nyomán a választási küszöb gyakorlatilag jóval 5 százalék fölé emelkedne, és ez szerinte sértené az arányosság elvét. Úgy ítélte meg, hogy a változások csak a két legerősebb pártnak (a kormányzó Jog és Igazságosságnak és az ellenzéki Polgári Platformnak) kedveznének. Érvelt azzal is, hogy a kisebb lengyelországi pártokat szerinte hátrányosan érintő jogszabály negatív hatással lenne a választási részvételre, amely az EP-választások esetében Lengyelországban amúgy is általában alacsony szokott lenni. Duda ezzel arra utalt, hogy az eddigi lengyelországi EP-választásokon a részvételi arány 21 és 24,5 százalék között mozgott.

Az államfő arra is hivatkozott, hogy a lengyel és az európai választási jog az EP esetében 5 százalékos küszöböt határoz meg. A Duda által korábban idézett elemzések szerint az új előírások, bár formálisan megőrzik az eredeti bejutási szintet, ennek gyakorlati emelkedését okoznák, mégpedig legalább 11-12 százalékra. Duda kifogásolta továbbá, hogy kisebb tömörülések a módosított szabályok miatt a nagy pártokkal való választási koalícióra, programjuk feladására kényszerülnének. 

A megvétózott törvény úgy módosított az eddigi választási rendszeren, hogy a 13 jelenlegi lengyelországi választókerület mindegyikében megszabta az ott megválasztandó EP-képviselők számát, ez legalább 3 lenne. A jelenlegi rendszer nem határoz meg kvótát. A törvényt előterjesztő kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője, Beata Mazurek az elnöki vétóra reagálva a PAP hírügynökségnek elmondta: pártja tiszteletben tartja Duda döntését, de „kitart azon véleménye mellett”, hogy Lengyelországnak az EP-ben szüksége lenne „erőteljesebb, a döntéshozatalra hatással lévő, nem pedig ennyire felaprózott” képviseletre. 

A PiS korábban azzal is indokolta kezdeményezését, hogy az új rendszer Lengyelország minden régiójának arányosabb képviseletet biztosított volna az európai uniós képviselő-testületben. Duda lépésével eleget tesz a lengyel ellenzéki parlamenti és parlamenten kívüli tömörülések kérésének, ezek ugyanis az elmúlt napokban – irányultságuktól függetlenül – a törvény megvétózására szólították fel az államfőt. Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében az alsóház utasíthatja el, ehhez a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében. A PiS nem rendelkezik az ilyen többséggel. Andrzej Duda az őt az államfői posztra jelölő PiS-kormány idején eddig négy jogszabályt vétózott meg, köztük – tavaly júliusban – az Európai Bizottság által vitatott két bírósági törvényt.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/134315