LMP: Közösségi tényfeltárás kell a korrupció ellen

2018. augusztus 9. 14:44

Az LMP széles társadalmi együttműködést és közösségi tényfeltárást sürget a korrupcióval szemben.

Vágó Gábor, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, elsőként a „NER-lovagrend” tagjait kívánják feltérképezni, vagyis azt a társadalmi osztályt, amely kizárólag a Fideszhez köthető kapcsolatainak köszönheti felemelkedését. „Ők azok, akik jachtokon furikáznak a tengeren, miközben a magyarok fele el sem tud menni nyaralni” – fogalmazott, majd hozzátette, ugyanez a csoport az, amelyik „pártállami segítséggel” teszi rá a kezét a kinézett vállalkozásokra, éttermekre.

Az LMP ebben a munkában a civilek és a „huszonegyedik századi pártok” mellett az állampolgárok segítségét is kéri, akik bejelenthetik, ha környezetükben azt tapasztalják, hogy valakik rátették a „mocskos mancsukat” a tisztességes emberek tulajdonára. 

Vágó Gábor beszélt arról is, biztos abban, hogy a kormány nemzeti együttműködés rendszerének legfeljebb ezres nagyságrendben vannak haszonélvezői, míg a károsultak száma milliós.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/133982