Egyre több újságírót tartóztatnak le Fehéroroszországban

2018. augusztus 8. 21:03

A fehérorosz hatóságok többek között a Deutsche Welle munkatársát is azzal gyanúsítják, hogy részt vett az állami hírügynökség oldalának meghekkelésében.

Újabb két újságírót tartóztattak le Belaruszban szerdán: a hatóságok azzal gyanúsítják a tudósítókat, hogy azok a BelTA állami hírügynökség számítógépes rendszereit próbálták meghekkelni, írja a Reuters.

Az egyik zsurnaliszta, Paulyuk Bykowski a német Deutsche Welle hírcsatorna alkalmazottja, míg a másik őrizetbe vett újságíró, Alekszej Zsukov egy helyi lapnak dolgozik.

Az üggyel kapcsolatban kedden már több újságírót is letartóztattak, míg helyi jogvédő csoportok azzal vádolják a Lukasenko-rezsimet, hogy az a független médiát próbálja kigyomlálni az országból.

A Deutsche Welle megerősítette az egyébként belorusz állampolgár Bykowski elfogásának tényét, egyúttal a csatorna a letartóztatással kapcsolatban tiltakozását fejezte ki Belarusz berlini nagykövetének, és az újságíró azonnali szabadon bocsátását követelte. Bykowski felesége, Volha Bykowskaja azt mondta, a hatóságok két órán át tartózkodtak a lakásukon, elkobozva az ott talált számítógépeket, tableteket, telefonokat, pendrive-okat és bankkártyákat.

A német külügyminisztérium jegyezte a letartóztatásokat, és szerdán felszólította a minszki kormányt, hogy tartsa tiszteletben a sajtószabadságot, és tartózkodjon az újságírók elleni aránytalan fellépéstől.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/133959