Berci, ez Tusványos, nem a Pride!

2018. július 19. 08:45

Ambrus Csaba
Polgár Portál

Ahol te csak fideszeseket látsz, ott mi elsősorban magyarokat látunk.

„Kedves Bertalan! A továbbiakban Berci, mert a Tóth urat már nagyon rég eljátszottad.

Ha Te »fideszes szabadegyetemnek« nevezed a 29-dik alkalommal megrendezendő tusnádfürdői rendezvényt, akkor sajna már megint lemaradtál a lényegről. Jól láthatóan képtelen vagy bármelyik jobb sorsra érdemes érzékszerveddel rátapintani a hely szellemének üzenetére. Képzeld Berci, nekünk nem a Pride jelenti a nyílt társadalmat, hanem Tusványos és a csíksomlyói Búcsú. Itt, ahol együtt lehetünk mindannyian, debreceniek, marosvásárhelyiek, pécsiek, kolozsváriak, vagyis ahol Te csak fideszeseket látsz, ott mi elsősorban magyarokat látunk. Ebben rejlik a lényege ennek a történetnek, és ez akkor is igaz, amikor éppen Szél Bernadett próbálja elcsábítani az egybegyűlteket.

Egyébként megsúgom neked, drága magyar testvérem, hogy Orbán Viktor már akkor meglátogatott minket, amikor még nem voltunk magyar állampolgárok, és egy nyamvadt szavazattal sem tudtuk meghálálni biztató szavait. Sőt – segíts, ha tévedek – nekem úgy dereng, hogy éppen egy MSZP nevű párt bitorolta a kormányrudat, amikor a Fidesz feszegetni kezdte a határon túli magyarok állampolgárságának lehetőségét, amire aztán Ti válaszul – semmibe véve évtizedes harcainkat az anyanyelvünkért és a kultúránkért – simán beleszámoltátok a székelyeket a huszonhárommillió románba. Gyakorlatilag folytattátok Ceausescu utolsónak bizonyuló ötéves tervét, melyben részletesen megfogalmazza a magyarok elrománosításának konkrét lépcsőfokait.

Az sem mellékes, édes Bercikém, hogy amikor Gyurcsány Ferenc és tündéri hitvese nem kevesebb, mint egy egész kampányt áldoztak közösségünk minden szintű bemocskolására, akkor nem hallottam, hogy akár egyetlen mondat erejéig is elhatárolódtál volna egykori vezéretektől.

Pökhendin kijelentetted az ATV-ben, hogy nem azért látogatsz el Tusnádfürdőre, mert hallani akarod Kocsis Máté beszédét. Képzeld, mi sem azért járunk oda! Sőt, bármennyire meglepő számodra, Erdély hemzseg az olyan egyetemistáktól, akik azt sem tudják, hogy ki az a Kocsis Máté. De mi úgy vagyunk ezzel, hogy aki megajándékoz minket néhány jó szóval, azt tisztes vendéglátásban részesítjük. A jó szót egyébként azóta becsüljük ennyire, mióta Te és a bandád elkezdtetek versenyt futni a magyargyűlölő román politikusokkal az időnkénti megalázásunk édes diadaláért.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/132914