Az ötvenezret is meghaladta az idén Európába érkezett migránsok száma

2018. július 17. 14:12

Több mint ezernégyszáz migráns fulladt vízbe vagy tűnt el nyomtalanul – közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet.

Meghaladta az 50 ezret is az idén a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezett migránsok száma, s több mint 1440-en fulladtak meg vagy tűntek el nyomtalanul az átkelés alatt – közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője genfi sajtótájékoztatóján.

Az IOM adatai szerint július 15-ével bezáróan Európába 50 872 migráns és menekült érkezett, s 1443 ember meghalt – ismertette Joel Millmann. Az illegális bevándorlók mintegy 35 százalékát Olaszország és Spanyolország fogadta be, 29 százalékát pedig Görögország – tette hozzá.

A szóvivő emlékeztetett: tavaly ugyanebben az időszakban a Földközi-tengeren keresztül hozzávetőleg 110 ezren érkeztek Európába, míg 2016-ban közel 242 ezren voltak. Millmann felhívta a figyelmet arra, hogy hirtelen megugrott a Spanyolországba igyekvő migránsok száma. Csak az év eleje óta 18 016 illegális bevándorló érkezett, s ezzel Spanyolország az idén megelőzte Görögországot, illetve Olaszországot is. Ezenfelül 2874 menedékkérő jutott be jogosulatlanul az észak-afrikai spanyol exklávék, Ceuta és Melilla területére.

Az IOM adatai szerint 2018-ban összességében 2186 migráns és menekült vesztette életét a vándorlások alatt. Továbbra is a Földközi-tenger számít a legveszélyesebb migrációs útvonalnak.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/132787