Kísértet járja be

Hatalomhoz jutottak a kommunisták Csehországban

2018. július 14. 09:02

Nyolc hónapig nem volt kormánya Csehországnak, mígnem csütörtökön Andrej Babiš megállapodott a kommunistákkal, akik a most felálló kisebbségi kormányt a parlamentből támogatják. Kemény feltételeik voltak: rávették az új kormányt, hogy adóztassa meg az egyházi javakat, és egyesek szerint kulcsembereik lesznek az államigazgatásban is. Mit hozhat egy milliárdos kapitalista vállalkozó és egy, a kommunizmusban még továbbra is őszintén hívő párt érdekházassága?

Vegyünk egy politikai ambíciókat dédelgető, a szocializmus romjain meggazdagodó igazi közép-európai nagytőkést, egy pár hataloméhes szociáldemokratát és néhány kiöregedett antiglobalista moszkovitát.

Mit kapunk? Csehország új kormányát. 

A fentebbi sorok nem valamely szatirikus novellából ugrottak elő, hanem éppenséggel a valóságot mutatják:

a parlamenti képviselettel mind a mai napig rendelkező Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM) ugyanis végül bizalmat szavazott Andrej Babiš és a szociáldemokraták kisebbségi kormányának a cseh parlament alsóházában.

Valóban: abszurdnak tűnhet, hogy bárhol a világon egy magát kommunistának nevező párt lepaktáljon a nagytőke legékesebb képviselőjével, egy milliárdos nagyvállalkozóval. Ám úgy tűnik, az igencsak színes cseh politikai életben semmi sem lehetetlen. De kik is valójában az állampárti múltjukat cseppet sem titkoló cseh kommunisták, és hogyan jutottunk oda, hogy Babiš – és ezzel a cseh kormány – pozíciója végül az ő szavazataikon fog múlni?

Andrej Babiš beszél a cseh Képviselőházban július 11-én. Fotó: MTI

A cseh politika páriái 

A keleti blokk országaiban a vasfüggöny leomlása után egytől egyig megszűntek vagy új „branddel” reinkarnálódtak a régi kommunista állampártok – csupán egy kivételt találunk. A cseh KSČM ugyanis nemhogy szégyellné múltját, hanem a „kommunista” jelzőt a nevében megtartva hivatalosan is a Csehszlovák Kommunista Párt jogutódjaként jött létre 1989-ben. Ahhoz talán a cseh néplélekben kéne kutakodni, hogy megértsük, a párt miért ér el minden szabad választáson kifejezetten jó eredményeket – eddig a rendszerváltás óta mindig kényelmesen ott voltak a Képviselőházban, sőt, 2002-ben a voksok 18,5 százalékát sikerült begyűjteniük.

Mindenesetre tény az, hogy a párt demokratizálódása relatíve jól sikerült: a pártstruktúra kifejezetten decentralizált, és a helyi szervezetek is kifejezetten széleskörű autonómiával bírnak. Még a Közép-Európában kissé kínossá vált „kommunista” név megtartása is egy demokratikus döntés eredménye volt – amikor a párt reformer tagjai Demokratikus Baloldalra nevezték volna át a szervezetet, a tagság 1991-ben egy referendumon azt háromnegyedes többséggel utasította el.

A legnagyobb reformot talán az jelentette, hogy a vörös csillagot a logójukban piros cseresznyére cserélték,

ettől eltekintve pedig maradtak régivágású kommunisták – és emiatt a cseh politikai élet páriái, akivel több mint két évtizeden keresztül senki nem volt hajlandó együttműködni.

Ezt pedig fontos észben tartani, mikor a Babiš-féle ANO-val való együttműködésről beszélünk. Még a – szintén az állampártból kivált – szociáldemokrata ČSSD sem igazán kereste a kommunisták társaságát, de egy Babišhoz hasonló nagytőkés lett volna az utolsó, akit a volt állampárttal karöltve el tudtunk volna képzelni.

Pártfőtitkár; piros cseresznye

Nyolchónapos tárgyalás, hétpontos alku

Persze a koalícióhoz vezető út is meglehetősen hosszúnak bizonyult, így nem csoda, hogy Babiš nyolc hónappal a választás után (igen, Csehország ennyi ideig maradt kormány nélkül!) már jóformán 

bárkibe kapaszkodott volna,

aki támogató szavazatokat és ezzel a hőn áhított hatalmat elhozza neki. Emlékeztetőül: a tavaly októberi választáson az ANO 78 képviselői helyet szerzett a 200 fős Képviselőházban, a vele pedig végül együttműködő szociáldemokraták történelmi mélypontra jutva 15 képviselőt delegálhattak a törvényhozásba. 

Ez számára még mindig csak 93 képviselőt jelentett, a többséghez pedig legalább 101-re lett volna szüksége. A kisebb jobboldali-polgári pártok támogatására nem számíthatott, a városi fiatalok protesztszavazataiból élő Kalózpárt pedig még inkább elutasító volt a főleg vidéken népszerű milliárdossal szemben. A radikális jobboldali SPD-vel való együttműködést pedig Babiš zárta ki – az újdonsült miniszterelnök Brüsszel és a NATO felé is bizonyítani szeretné elkötelezettségét, és az ANO európai parlamenti képviselői is a Verhofstadt-féle liberális képviselőcsoportban politizálnak, szóval a bevándorlásellenes párttal való együttműködés minimum problémás lett volna.

Maradtak tehát a kommunisták, akik megtalálták a legjobb módját annak, hogy miként férkőzhetnének a húsosfazék közelébe anélkül, hogy egy nagytőkés koalíciójába közvetlenül beszálltak volna.

Az ANO-ČSSD-kormányt kívülről támogatják csak, tehát kisebbségi kormány alakul, és a koalíciónak nem lesz többsége a parlamentben: olyannyira nem, hogy valószínűleg az esetek nagy többségében a kommunista szavazatokon fog múlni, hogy Babišék át tudnak-e passzírozni egy törvényt a Képviselőházon. Már magát a kormánykoalíció támogatását – vagy ahogy a KSČM fogalmazott, „tolerálását” – is hét feltételhez kötötte a kommunistákat vezető Vojtěch Filip: az új kormánynak emelnie kell a minimálbért, újra kell értékelnie a nyugdíjakat, védenie a természetes erőforrásokat, növelnie az állami tulajdont a vízgazdálkodásban, megakadályoznia a lakhatási költségek további növekedését, biztosítania az egészségügy színvonalának növelését, valamint

meg kell adóztatnia a rendszerváltás után a restitúciós törvény szerint az egyházhoz visszakerült tulajdont.

A túlélésért is mennek a kommunisták

Ironikus módon a kommunistáknak ezzel úgy sikerült odakönyökölniük magukat a hatalomhoz, hogy történetük leggyengébb eredményét érték el tavaly októberben. Csupán 7,8 százalékot és alig négyszázezer szavazatot kaptak, szemben Babišsal, aki egymaga zsebelt be másfél milliót. A KSČM-en sokáig a nosztalgiázó posztkomcsi nyugdíjasok pártjának csúfolták, és valóban, nekik is meg kell küzdeniük a „krumplileves-nosztalgiára” építő pártok legnagyobb nyűgjével: a szavazótábor kihalásával. 

Akik megmaradtak, azok is átpártoltak a többi elitellenes tömörüléshez: a globalizáció veszteseit, az ország lepukkant, északnyugati iparvidékén élő protesztszavazókat a bevándorlásellenes szélsőjobb, no meg persze a bármit megígérő Babiš csaklizta el.

Arról pedig, hogy a külsőségeken túl az új kormányfő mennyire közel is áll a kommunistákhoz, az mondja el a legtöbbet, hogy tavalyi, Mandinernek adott interjújában Vojtěch Filip pártfőtitkár az ANO programjáról csak annyit tudott elmondani, hogy „amit Babiš​ megígér, azt a kommunisták teljesítik is”.

Kommunista szavazatok megoszlása Csehországban – sötétbordóval a legmagasabb, rózsaszínnel a legalacsonyabb támogatottság

Így nem túlzás azt mondani, hogy a KSČM talán az utolsó lehetőséget ragadta meg, hogy befolyást szerezzen: lehet, hogy négy év múlva már csak az 5 százalékért küzdhetett volna, így viszont a kormány politikájának kulcsszereplőjévé vált, és lehetőséget kapott arra, hogy egy antiglobalista mázzal leöntve szalonképesebbé tegye a pártot az átlagos cseh választók szemében.

Átveszik a hatalmat az államigazgatásban?

Megállapodni nem volt egyszerű: a csütörtök hajnal 1-kor történt szavazást mintegy 12 órányi heves vita előzte meg, melyben az ellenzéki képviselők a kommunista támogatással felálló kormány ellen tiltakoztak. Egyúttal Babiš személyét is támadták,

aki ellen súlyos vádak forognak a közbeszédben

– minthogy a csehszlovák titkosszolgálat ügynöke lett volna, vagy tiltott módon, mintegy 2 millió euró értékben finanszírozta EU-s pénzekből saját mezőgazdasági cégeit.

A szavazás idejére a jobboldali TOP 09 képviselői szimbolikusan kivonultak a házból. De még a koalíció minden tagjának sem felelt meg a kormány, Milan Chovanec volt szociáldemokrata belügyminiszter például nem volt hajlandó támogatást szavazni a kisebbségi kormánynak. A szintén ellenzéki kereszténydemokraták pedig egy óriási, vörös csillagos lobogót teregettek ki a kommunista befolyás elleni tiltakozás jeléül.

A legnagyobb ellenzéki párt, a liberális-konzervatív ODS elnöke, Petr Fiala a KSČM együttműködésére csak annyit írt: „ehhez nincs mit hozzáfűzni”. Ivan Bartoš, a Kalózpárt elnöke pedig azt mondta, a kommunistákkal való együttműködés Babiš szégyene, mivel normális demokratikus partnert nem tudott maga mellé állítani. Egyúttal úgy vélte, a kommunisták külső támogatásáért cserébe Babiš fontos lapokat oszt majd le nekik az államigazgatásban. Ez nem csak Bartoš aggodalma – az államigazgatási pozíciók miatt felszólaltak a kereszténydemokraták és a TOP09 is. Tomio Okamura, a bevándorlásellenes-jobboldali SPD elnöke pedig azt mondta, szerinte az új kormány Brüsszel és Angela Merkel érdekeit szolgálja ki.

Kisebbségből túlélni

Végül a 200 fős képviselőház 105 tagja szavazott bizalmat a kormánynak, melyben az ANO 9, a szociáldemokraták 5 miniszteri széket kaptak. A ČSSD zsarolási potenciálja is láthatóan magas, hiszen olyan kulcspozíciókat tudtak elnyerni, mint a külügyi és a belügyi tárca. Öt minisztériumukkal ráadásul erősen felülreprezentáltak a szavazás kimenetelét tekintve: az ANO 30 százalékos eredményéhez képest a balközép párt csak 7-et kapott.

Tüntetés Prágában: a transzparens szövege magyarul is jól érthető. Fotó: MTI

A közvéleményt is megosztja a kommunista háttértámogatással létrejövő kormány: a szövetség ellen számos tüntetést szerveztek országszerte, a kommunistákkal kapcsolatban pedig kétféle vélemény kering: az egyik szerint még mindig veszélyesek, sötét múltjuk van és nem lehet bennük megbízni, míg mások úgy vélik, a KSČM már nem ugyanaz a párt, mint '89 előtt.

Egy biztos: Andrej Babišnak nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja őrizni hatalmát és a népakaratnak is eleget akar tenni. Mivel koalíciója csupán 93 hellyel rendelkezik, új törvények meghozatalához folyamatos külső támogatásra lesz szüksége – 

és ezt a kommunisták csupán busás árakért és pozíciókért cserébe tudják majd tartósan biztosítani.

Ám a belpolitikai kihívás mellett a külügyek is legalább ekkora fejfájást okozhatnak. Míg Babiš többször is hitet tett már az európai integráció és a NATO-tagság mellett, a KSČM szélsőségesen antiglobalista, euroszkeptikus, Amerika- és NATO-ellenes retorikájával folyamatosan ott fog lihegni a miniszterelnök nyakában – nem is beszélve Miloš Zeman elnök legendás Kína- és Oroszország-barátságáról.

Ilyen körülmények között pedig a hazai választóknak és a brüsszeli eliteknek nehéz lesz bebizonyítani, hogy valóban stabil kormány állt fel Csehországban.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/132625