Józsefváros

Kocsis Máté: A választók az egész ellenzékről nyilvánítottak véleményt a vasárnap

2018. július 9. 07:11

Józsefvárosban Sára Botond eddigi alpolgármestert, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg a kerület vezetőjévé.

Kocsis Máté (Fidesz) országgyűlési képviselő, Józsefváros korábbi polgármestere szerint a választók az egész ellenzékről nyilvánítottak véleményt a vasárnapi VIII. kerületi időközi polgármester-választáson, jelezték, hogy „ebből a bevándorláspárti ellenzékből sem külön-külön, sem együtt, összefogva nem kérnek".

Az eredmény vitán felül áll, a kormánypártok hatalmas győzelmet arattak Budapest kellős közepén – értékelte a választás eredményét Kocsis Máté vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

Józsefvárosban Sára Botond eddigi alpolgármestert, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották meg a kerület vezetőjévé. A Fidesz-KDNP jelöltje a leadott szavazatok 62,85 százalékát kapta, a baloldali és liberális pártok által támogatott, hivatalosan független Győri Péter 36,39 százalékot szerzett.

A Fidesz képviselője, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője úgy fogalmazott: míg a Fidesz-KDNP jelöltje a közbiztonság és a fejlődés útját kínálta, a másik jelölt vissza akarta vinni Józsefvárost abba az időszakba, amelyből „alig bírt kiszabadulni".

Azt mondta: a jövőben jó együttműködés várható közte és a kerület vezetője között.

Kocsis Máté egyben gratulált az V. kerületi időközi önkormányzati képviselőválasztás kormánypárti jelöltjének is, aki értékelése szerint szintén szép győzelmet aratott. Ezzel szerinte az emberek a Belvárosban is világossá tették, mit gondolnak a kormánypártokról és az ellenzékről.

Sára Botond értékelése szerint az összefogás inkább a Fidesz-KDNP mellett áll, hiszen sokan támogatták a kerületen, de még a fővároson kívülről is. A választók nagy felhatalmazást adtak neki az eddigi fejlesztések folytatásához, emellett szerinte a biztonságra, a rendre és a fejlődésre szavaztak – tette hozzá. Ellenfele szerinte ezzel ellentétes alternatívát nyújtott, és annak kockázatát jelentette, hogy Józsefváros „hajléktalantanya lesz, drogosok és idegen bevándorlók gyűjtőhelye". Hangsúlyozta: ebből nem kértek a választók.

A polgármesterség számára nem cél, hanem eszköz, hogy megvalósíthassák azokat a terveket, amelyek által a VIII. kerületiek biztonságosabb, rendezettebb és jobb körülmények között élhetnek – mondta. Közölte azt is: jó az együttműködése mind a miniszterelnökkel, mind a főpolgármesterrel, mind a térség országgyűlési képviselőjével. Sára Botond, aki családja és kollégái körében állt ki a sajtótájékoztatóra, köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a voksoláson – függetlenül attól, hogy kire szavaztak –, hiszen ezzel megmutatták, hogy érdekli őket a kerület sorsa.

A józsefvárosi időközi polgármester-választáson Sára Botond és Győri Péter mellett indult Fehérvári Zsolt István is a Magyar Munkáspárt színeiben, ő a szavazatok 0,76 százalékát szerezte meg. A szavazólapon szerepelt még Pintér Attila független jelölt neve is, de mivel visszalépett, az ő nevét a helyi választási bizottság lehúzta a szavazólapról. A választáson 57,5 ezer polgár adhatta le voksát, a részvételi arány 23,05 százalékos volt.

A főváros VIII. kerületében azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a kerület korábbi vezetőjét, Kocsis Mátét áprilisban országgyűlési képviselővé választották, így lemondott a kerület vezetéséről.

Időközi választást tartottak vasárnap az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban is, ahol Balla Valéria Emese, a Fidesz-KDNP jelöltje kétharmaddal nyerte meg az önkormányzati képviselő-választást. Gortvay István, a helyi választási bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: a kormánypárti jelölt a 467 érvényesen leadott szavazat közül 314-et kapott. A választáson két független jelölt is indult; Nagy Bélára 132, míg Schmuck Andorra 21 érvényes szavazat érkezett. Az időközi választáson 20,1 százalékos volt a részvétel – mondta a helyi választási bizottság elnöke.

Az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban azért kell időközi választást tartani, mert az 4. számú egyéni választókerületben Böröcz László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a tavaszi parlamenti választáson országgyűlési mandátumot szerzett, és a két tisztség összeférhetetlen.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/132277