Vb

Meddig dadog Anglia?

2018. június 28. 17:51

Trombitás Kristóf
Mandiner

1966 óta Anglia gyakorlatilag ott rombolja a saját nimbuszát, ahol csak teheti. De idén eljött végre a bizonyítás ideje?

Azt a pletykát elöljáróban említsük meg, hogy állítólag a ‘66-os döntő egyik partjelzője, a szovjet Bahramov a halálos ágyán a kérdésre csak ezt válaszolta, amikor utoljára még kíváncsiak voltak, miért adta meg az angolok mindent eldöntő, ám azóta tudományosan bizonyítottan a gólvonalon át nem haladó labdáját szabályos gólnak: Sztálingrád. A döntőben vesztes németek azóta is Wembley-Tornak hívják a szabálytalanul megadott gólt.

1966 óta

Anglia gyakorlatilag ott rombolja a saját nimbuszát, ahol csak teheti. 

Az elmúlt ötven évben sokszor mondhatták, hogy ha most nem, akkor soha. Csak a legutóbbi 20 évben ott voltak a Fergie-bébik vagy a Lampard-Gerrard középpályás tengely, de 1966 óta elődöntőbe is csak egyszer jutottak, minimum negyeddöntőbe is 12 éve.

Amíg az 1990-es évektől kezdve sikerült felépíteniük a foci legsikeresebb, legtöbb pénzzel rendelkező és legprofibb körítésű bajnokságát, addig válogatott szinten folyamatosan csak dadognak. És mivel Magyarországon erős hagyománya van az anglofil szurkolásnak, ezért idehaza mindig komolyabb figyelmet is kapott a válogatottjuk.

Ám most újra ott állhatnak, hogy mikor, ha nem most?

Érdekes részlet, hogy bár kifejezetten labdaügyes játékosaik vannak, eddigi góljaik zömét rögzített játékhelyzetből szerezték. Nem derogáló ez, csak mi szoktunk ahhoz, hogy azok élnek vele, akik elmaradnak a mezőny többi tagjától adottságban, lásd rá hazai példának a Csank-féle Vác bajnoki címét.

Aztán, annyira fiatal ez a társaság, illetve annyira egyszerre öregedett ki az előző generáció, hogy messze a vb legtapasztalatlanabb csapatának számítanak, ami a világbajnokságokon való szereplést illeti.

Tunézia ellen

úgy léptek pályára, hogy kilencen újoncok voltak, vb-gólt pedig még senki sem lőtt.

Az idejét nem tudom, mikor fordulhatott ilyen elő legutóbb.

Az a 3-5-2-es felállás, amit a relatíve tapasztalatlan Southgate ráhúzott az angolokra, meglepően jól működik, és az összes, a játékban alkotni képes ember egyszerre lehet a pályán. Emlékezhetünk még, annak idején éppen a bőség zavara volt az egyik legnagyobb kerékkötője a sikereknek, jelesül az, hogy egyetlen kapitány sem vállalta fel hosszú távon Lampard vagy Gerrard kihagyását a kezdőből, egyszerre, egymás mellett viszont kölcsönösen kioltották egymást.

Southgate hivatásos labdaszerzővel nem is tököl, és eddig őt látszanak igazolni az eredmények.

Tunézia ellen az első félidőben ragyogóan is ment a játék, a befejezésekkel akadt rendre hiba; aztán az észak-afrikaiak szövetségi kapitánya vette a lapot, és a második félidőre módosított taktikával már gúzsba kötötte a mezőnyjátékot.

És itt jöttek a rögzített játékhelyzetek, még pontosabban a szögletek.

Az igaz ugyan, hogy a mindent eldöntő szögletet egy tunéziai védő bénázása okozta, aki ahelyett, hogy a hajrában seggbe rúgta volna a labdát, cselezésbe kezdett, de ez pár perccel később senkit sem érdekelt. És bár nekem kifejezetten szimpatikusak voltak a tunéziaiak, de azt látni kell, hogy az angolok 7 szögleténél Kane minden egyes alkalommal ugyanazt a mozgást végezte, amiből csak kettőt sikerült levédekezni.

Erre mondják, hogy a jobb örül általában a végén.

A Panama elleni meccs sokkal egyértelműbb volt, végig csak a gólkülönbség nagysága volt a kérdés. Na meg lehetett őszintén irigyelni a panamaiakat a lelkesedésükért, akik 6-1-nél is boldogságban úsztak a rúgott góljuk miatt.

Így

az angolok belgák elleni meccse „csak” arról szól, hogy ki nyeri meg a csoportot.

Nehéz ennyi menetrendszerű szívás után azt mondani, hogy most talán valami komolyabb eredményre is van esélye az angoloknak, de hátha.

Ha meg nem, akkor bejött a papírforma.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131799