Nem lehet mindent emberi jognak tekinteni ̶ Michael Horowitz a Mandinernek

2018. június 26. 08:32

A valódi emberi jogok életveszéllyel, kínzással vannak összefüggésben, nem pedig egyedi kívánságok teljesítésével – állítja Michael Horowitz amerikai jogász, a Reagan-kormányzat emberi jogi szakértője. Szerinte a migráció sem emberi jog, és a legrosszabb, amit tehetünk, ha megkíméljük a bevándorlókat a beilleszkedés nehézségeitől. Horowitz ugyanakkor vallja, a valódi emberi jogok ügyéért ma is harcolni kell, és a konzervatívoknak is foglalkozniuk kellene e jogokkal, nem szabad átengedniük ezt a területet a baloldalnak. Nagyinterjúnk.

Michael Horowitz jogász, emberi jogi aktivista, Ronald Reagan kormányának emberi jogi kérdésekben adott tanácsokat. Számos emberi jogi kérdésben sikerült demokrata-republikánus együttműködést kieszközölnie. A Nemzetközi Vallásszabadság Projekt igazgatója, a Hudson Institute tagja. A Yale Egyetem jogi karán végzett. Tanított a Georgetown Egyetemen. A szlovák, cseh és bolgár tudományos akadémiák tanácsadójaként is dolgozott.

Horowitz a Danube Institute vendégeként Donald Trump és az Egyesült Államok emberi jogi politikájáról tartott előadást Budapesten.

***

Mivel az emberi jogok meghatározása nem egyértelmű, az embernek gyakran támadhat az az érzése, hogy az Egyesült Államok bizonyos kérdéseket és konfliktusokat előtérbe helyez, míg más emberi jogi problémákkal kevésbé foglalkozik, mert azokhoz nem fűződik érdeke. Ön szerint is valóban szelektív Amerika hozzáállása az emberi jogokhoz?

Néhány éve egy előadáson Dél-Koreában az észak-koreai emberi jogi helyzetről beszéltem diákoknak. Éreztem, hogy elveszítem a figyelmüket: úgy tűnt, az volt a benyomásuk, hogy az észak-koreai helyzettel mi, amerikaiak csak a saját érdekeink miatt foglalkozunk. Azután eszembe jutott, hogy Korea történelmi és etnikai szempontból homogén ország. Elmondtam nekik, hogy én például lengyel emigráns családból származom, és emlékeztettem őket arra, hogy az Egyesült Államokban mindenki bevándorló háttérrel rendelkezik. Az emberek emlékei ott sokszor brutalitáshoz vagy zsarnoksághoz kötődnek. Ezért

az amerikaiak valóban őszintén aggódnak bizonyos válságok miatt,

és úgy érzik, ahol tehetik, be kell avatkozniuk a jó oldalon. Számunkra tényleg fontos ez, része az identitásunknak. Ezért előfordulhat, hogy néha elhamarkodottan beavatkozunk egy-egy konfliktusba, amibe talán nem kellene, de ez az amerikai identitásból fakad. Az európaiak – vagy éppen a koreaiak  ̶  talán nem értik, de a bevándorló háttér miatt az átlag amerikai, akinek az ősei elnyomás elől menekültek, valóban érintettnek érzi magát és őszintén aggódik az emberi jogi kérdések miatt. Nem csak arról van szó tehát, hogy bizonyos érdekek miatt beavatkozunk egyes területeken. Apám nekem sokszor elmondta, mennyire szerencsés vagyok, hogy szabad országban élhetek. Soha nem felejtem ezt el. A koreai diákokoknak azt tudtam mondani, hogy mivel egyre több koreai bevándorló érkezik az Egyesült Államokba, lehet, hogy ötven év múlva koreai elnökünk lesz. Úgy éreztem, ebből megértették, hogy Amerika nem egy imperialista ország, amely ráerőlteti az akaratát a többi országra, hanem nyitott ország, amely komolyan veszi a szabadságot.

Amerikának nincs hosszú történelmi múltja és a kultúrája is nagyon vegyes, ezért az amerikaiak mintha mesterséges identitással rendelkeznének. Sokat hangsúlyoznak̶̶̶̶̶ szinte szlogenszerűen olyan kifejezéseket, mint a demokrácia vagy a szabadság, de nem biztos, hogy pontosan meg tudnák mondani, miért tartják ezeket fontosnak, vagy lehet, hogy nagyon eltérő dolgokat mondanának ezekről a fogalmakról. Ön hogyan látja ezt?

Lehet, hogy egyes kijelentések szlogenszerűen hangzanak, és nem mindenki tudná megfogalmazni szabatosan, miért fontosak ezek a fogalmak; de az egyszerű emberek, akik nem politizálnak, amikor mondjuk a YouTube-on látnak egy videót arról, hogy az amerikai hadsereg felszabadít egy koncentrációs tábort, akkor valóban büszkék a hazájukra. És mivel tényleg látják, mi történt, megértik, miért volt fontos a beavatkozás. Az amerikai emberek döntő többsége igazán rendes és jóindulatú. Az USA-ban van egy aktív baloldali réteg,

amely a történelmünket nem a szabadság megnyilvánulásának, hanem az elnyomás történetének próbálja beállítani.

Emiatt a nemzeti büszkeség kezd visszaszorulni. A szüleim generációja még rendkívül hazafias volt. Ma azonban, amikor az emberek arról beszélnek, hogy valaki az Egyesült Államokba szeretne jönni, sokszor arra gondolnak, hogy inkább a pénz és a jobb állások miatt jönnének. Úgy érzem, az Egyesült Államok elveszített valamit a korábbi identitásából és hazafiasságából, de ha megnézzük az egyszerű amerikai embereket – és itt most nem a partmenti államokról és nagyvárosokról, New Yorkról vagy Los Angelesről beszélek, hanem az ország szívében élő emberekről –, akkor nyitott, rendes, őszintén jó szándékú emberekkel találkozunk. Nem véletlen, hogy Amerikában hatalmasak az állampolgárok jótékonysági kiadásai. Jó példa lehet a véradási kedv is, az amerikaiak között rengeteg a véradó. Ha valaki beül az autójába és keresztülautózik az országunkon, és találkozik azokkal az emberekkel, akiknek a gondolkodását nem az elit egyetemek balos professzorai alakítják, egyszerű, jó szándékú állampolgárokat fog megismerni. Úgy érzem, az amerikaiak valóban őszintén hiszik, hogy mivel gazdasági és katonai szempontból mi vagyunk a legerősebb ország a világon, felelősséggel tartozunk azok iránt, akiket elnyomnak vagy üldöznek.

Trump megválasztása előtt többen emlékeztettek arra, hogy Reagant is hasonlóan sokat támadták, mielőtt elnök lett volna. Ezért később akár még Trump is jó elnök lehet? Mit gondol, milyen Trump hozzáállása az emberi jogokhoz?

A mostani elnökkel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Úgy látom, ő nagyon különbözik Reagantől. Ronald Reagan valóban szívből aggódott az emberi jogokért. Komoly erkölcsi tartása volt. Optimizmus jellemezte, nem keserűség. Ezt Trumpon nem érzi az ember. Amikor Reagannek dolgoztam, néha bosszantott is az állandó optimizmusa. Nem értettem, miért nem látja azt a rengeteg rosszat, ami a világban van. De ő optimista volt, és úgy gondolta, hogy Amerika felelősséggel tartozik a világért. Az emberiség reménységének tartotta Amerikát. Lehet minket kritizálni ezért a hozzáállásért, mondván, milyen alapon tartjuk ilyen nagyra magunkat, de azt is látni kell, hogy

emiatt a hozzáállás miatt harcolt Amerika Hitler ellen és fektetett annyi energiát a Szovjetunió legyőzésébe is.

Mindez nemcsak a pénzről szólt. Az Öböl-háború idején mindenki azt mondta, csak az olaj miatt avatkoztunk be, de aki ismeri az idősebb George Busht, az tudja, hogy nem így volt. Ő valóban tisztességes ember. Trump nem ilyen karakter, de a külpolitikában egyre inkább rátermett, jó emberekkel veszi körül magát. Elsősorban John Boltonra és Mike Pompeóra gondolok. Ők felelősségteljes emberek, akik elkötelezettek az emberi jogi kérdések iránt, és szerintem pozitív hatásuk lesz az amerikai külpolitikára. Ugyanakkor  még mindig vannak az emberi jogi politikához kapcsolódó nagyon fontos betöltetlen pozíciók. Ez komoly gond, hiszen már 14-15 hónap eltelt Trump hivatalba lépése óta. Úgy látom, Trumpot meg kell győzni, hogy érdekében áll az emberi jogokkal foglalkozni. Nem elég a lelkére beszélni.

Miért érezné úgy Trump, hogy érdeke az emberi jogok érvényesülésének előmozdítása?

Ha például Észak-Koreában eredményt akar elérni, akkor az atomfegyverek mellett az ottani koncentrációs táborok problémáját is erősen hangsúlyoznia kell. Kínában a fiatalok jelentős része borúsan látja a jövőjét. Nem elég csak arról beszélni, hogyan lehet gazdaságilag legyőzni az elnyomó rezsimet, a társadalmi kérdéseket is előtérbe kell helyezni. A diktatórikus rezsimek érzik, hogy sokkal gyengébbek annál, mint amilyennek látszanak. Fontosak tehát az emberi jogok, amelyek erősen hatnak az emberekre. Trumpnak például a múltja miatt nehéz dolga van a nőjogi kérdésekben, de lehetne ő az az elnök, aki elkezd érdemben foglalkozni a prostitúcióval vagy a leánykereskedelemmel. Ezek világszintű problémák, és szerintem Trump, aki intelligens ember, megláthatná a beavatkozás és a változtatás lehetőségét. Most arról szólnak a nőjogi viták, hogy három, öt vagy tíz százalékát töltik-e be nők a kormányzati pozícióknak. Inkább arról kellene beszélni, hogy nők tízmilliói élnek elnyomásban, valódi szolgasorba taszítva világszerte. Az emberkereskedelem, a prostitúció kérdéseit kellene inkább előtérbe helyezni. Senki nem beszél ezekről a problémákról, ezért Trump számára nagy lehetőség lehetne, hogy ezt a területet átvegye és alakítsa.

Mintha teljesen a baloldal uralná az emberi jogok kérdéskörét. Ön rengeteget hangsúlyozza, hogy a konzervatívoknak is lenne keresnivalójuk ezen a téren. Melyek azok az emberi jogi kérdések, amelyeket ön szerint felkarolhatna a jobboldal?

Az első, amit már említettem, a nők jogainak a kérdése.

A baloldaliak úgy tesznek, mintha a feminizmus az ő témájuk lenne, mintha csak ők foglalkoznának a nők jogaival.

Pedig valójában csak a nyugati, középosztálybeli vagy felső középosztálybeli nők problémáit hangsúlyozzák. A karrierépítés lehetőségével vagy az abortuszhoz való joggal törődnek. Ezek lehetnek fontos kérdések, de szerintem az emberi jogok nem erről szólnak. Az egyik nagy probléma, hogy az emberi jogok kifejezést most már szinte mindenre használják, ezért elveszítette a valódi jelentését, és a baloldal egy teljesen új jelentéssel ruházta fel a fogalmat. A nők jogainak problémáját újra kéne definiálni. Az emberi jogok azoknak a nőknek a tízmillióihoz kapcsolódnak, akiket súlyosan kihasználnak világszerte. A teljesen védtelen, üldözött emberekkel kellene foglalkoznunk. Az emberi jogok inkább erről szóljanak, nem pedig az amúgy szabad társadalmakban lévő diszkriminációról. A kínzás, a gyilkosság, ezek az igazi emberi jogi kérdések. Ott van például a nők körülmetélése Afrikában,vagy egy másik keveset hangsúlyozott szörnyűség, hogy az afrikai kontinensen nők millióit adják férjhez 12-13 éves korukban. Ezek a lányok még nem elég érettek a gyermekszüléshez, ezért a szülés közben szerzett sérülések okozta fisztula miatt egy életre inkontinenssé válnak, és kitaszítja őket a közösség. Hárommillió ilyen nő él Afrikában, pedig ezen a problémán egy 600 dolláros rutinműtéttel segíteni lehetne. Ezekről az emberek millióit érintő kérdésekről kellene tehát beszélnünk. Ha ezt megtesszük, az egyszerű, tisztességes, jó szándékú emberek igenis újra magukénak érzik majd az emberi jogok témáját.

Jól értem, hogy lehatárolná az emberi jogok definícióját?

Nem szeretem a lehatárolni a szót. Inkább azt mondanám, hogy értelmesen határoznám meg a fogalmat.

Nem lehet mindent emberi jognak tekinteni, amit valaki szeretne kiharcolni magának.

Akkor ön miként határozná meg az emberi jogokat?

Az emberi jogok körébe az üldöztetésnek kitett, szegény és reménytelen helyzetben lévő emberek problémái tartoznak, a diszkrimináció, a középosztály problémáival szemben. Ha egy bizonyos társadalmi osztályt valamilyen módon diszkriminálnak, az lehet komoly probléma, de nem emberi jogi kérdés. A melegek jogainak témája például, ahogy nyugaton beszélünk róla, nem emberi jogi kérdés. Vannak azonban országok, ahol megölik a homoszexuálisokat a nemi irányultságuk miatt. Ez már természetesen emberi jogi kérdés. Ha túlzottan kitágítjuk, és utópisztikusan ideológiai alapon állunk a kérdéshez, elveszíti az értelmét. Az emberi jogoknak a valódi áldozatokkal kell foglalkozniuk. Amikor a súlyosan üldözötteket felkaroljuk, érdekes módon az is megfigyelhető, hogy idővel az enyhébb diszkrimináció is kezd visszaszorulni. Az emberi jogok nem lehetnek egyes politikai célok eszközei. Az emberek alapvető lelkiismereti érzékenysége alapján újra meg tudjuk határozni azokat a témákat, amelyek az emberi jogok körébe tartoznak.

A nyugati világban egyfajta emberi jogi fundamentalizmussal a találkozunk. Hogyan lehetne elérni, hogy az ön által is képviselt józanabb hozzáállás legyen a meghatározó?

A konzervatívoknak pragmatikusan kell hozzáállniuk a kérdéshez. Nem szabad átengedni a pályát a baloldalnak. Én politikai értelemben konzervatív vagyok. Egyszerűen azért, mert a lelkiismeretem azt mondja, hogy ez a helyes. Nem azért, mert a gazdagokat akarom előnyben részesíteni a szegényekkel szemben, hanem azért, mert

szerintem egy konzervatív gazdaságpolitika hosszú távon a szegényeknek is jobb.

Éppen annyira foglalkoztatnak az emberi jogok, a szegények, az elnyomottak helyzete, mint a baloldaliakat. A Mississippi Egyetem jogi karán én tartottam az első integrált jogi kurzust, és akkor még a Ku-Klux-Klan megtámadott emiatt. Fontos látni, hogy ugyanabból a lelki meggyőződésből, belső beállítottságból tettem ezt, mint ami miatt mondjuk Reagan gazdaságpolitikai intézkedéseit támogattam. Úgy éreztem, ez a helyes. Én azért vagyok konzervatív, mert azt szeretném, ha valóban a szegények és az elnyomottak helyzetével foglalkoznánk, és úgy látom, hogy a kormányzati beavatkozás mértékének visszaszorítása valójában az ő érdekük.

Az emberi jogok egyre inkább negatív megítélés alá esnek az átlagemberek gondolkodásában. Extrém példa Anders Breiviknek a norvég sorozatgyilkosnak az esete, aki 77 embert gyilkolt meg, majd beperelte az államot arra hivatkozva, hogy a börtönben sérülnek az emberi jogai. Tette ezt annak ellenére, hogy jobb körülmények között él, mint sok szegény ember Európa kevésbé fejlett részein. Ha valaki ezt hallja, joggal lesz bosszús. Hogyan lehetne javítani az emberi jogok reputációját?

Európában a bevándorlás kérdése is jó példa lenne arra, amit mondott. Emberi jogként szeretnék elismerni, hogy azokat is befogadja egy ország, akik nem szeretnélek beilleszkedni, sőt, az adott ország kultúrájával ellentétes, agresszív nézeteket vallanak. Amennyiben így határozzuk meg az emberi jogokat, értelmetlenné válik a fogalom. A konzervatívok szerintem egyetemesen tudnák definiálni az emberi jogokat olyan módon, hogy azt a bal- és jobboldali gondolkodású jóérzésű emberek egyaránt elfogadják. Azt szoktam mondani, három szempontot kellene megvizsgálni azzal kapcsolatban, hogy emberi jognak tekintsünk e valamit. Az első, hogy mind a bal-, mind a jobboldal tudja-e támogatni a kérdést. Ha nem, akkor politikai problémával van dolgunk és nem emberi joggal. Ezt döntsék el politikai vitában. Nem nevezném például emberi jognak azt sem, hogy mindenkinek joga van bizonyos munkához, álláshoz. Lehet erről vitatkozni, de ez alapvetően gazdaságpolitikai kérdés. A homoszexuális házasság lehet jó vagy rossz ötlet. Erről is lehet és kell is vitatkozni a társadalomban, de ez sem emberi jogi kérdés. A leánykereskedelem vagy a prostitúcióra való kényszerítés kérdésében nincs megosztottság bal- és jobboldal között. Ez tehát valódi emberi jogi kérdés.

Mi a másik két szempont?

A második próba, aminek alá lehet vetni a kérdést, hogy a politikai vitákban ignorálják-e az adott témát. A valódi emberi jogi problémákról ugyanis sokszor nem beszélünk. A harmadik dolog, hogy tényleges kínzás, gyilkosság, szolgasorba vetés kapcsolódik-e valamihez. Ezek azok a próbák, amiket ki kell állnia egy kérdésnek ahhoz, hogy emberi jogként fogalmazhassuk meg.

Az ön által használt fogalmak és az egész emberi jogi kérdéskör mintha alapvetően a nyugati civilizáció terméke lennének. Nem lehet, hogy azok a szörnyűségek, amelyeket Afrikában művelnek a nőkkel, az adott területen, az adott kultúrában bevett gyakorlatnak számítanak? Mi a véleménye: az emberi jogok univerzálisak abban az értelemben, hogy a mi érvelésünket mindenütt el lehet fogadtatni?

Egyáltalán nem értek egyet az ilyenfajta megközelítéssel. Szerintem lenéző dolog azt mondani, hogy mondjuk az afrikaiak vagy a közel-keletiek a kultúrája a nők jogaival kapcsolatban primitívebb, mint a mienk. Rengeteg olyan afrikaival találkoztam, aki komolyan küzd a nők helyzetének javításáért a hazájában. Nem megengedhető, hogy parlamentáris demokráciát akarjunk kényszeríteni olyan országokra, amelyekben erre nincs igény, de

az emberi méltóság kérdése  ̶  én úgy tapasztaltam  ̶  a világon mindenütt, minden kultúrában fontos.

Kínában például azért üldözik a kis keresztény közösségeket, mert az a zsidó-keresztény felfogás az ember méltóságáról, amit képviselnek, veszélyes a diktatúrára.

Magyarországon a kormány erősen hangsúlyozza a keresztény kulturális gyökerek fontosságát. Mit gondol erről?

Az önök miniszterelnöke használja a zsidó-keresztény kultúra kifejezést. Hivatkozik rá, de azt hiszem, nem határozza meg, mit is ért ezen. Ez azért veszélyes, mert a keresztény kultúrának nyugaton sajnos van egy eltorzított, karikatúraszerű értelmezése. Először ezeket a téves elképzeléseket kellene megcáfolni, hatástalanítani. Az elképzelés, miszerint Isten előtt minden ember egyenlő, a nyugati zsidó-keresztény gyökerű civilizáció terméke és a demokrácia alapja. De látni kell, hogy a szívük mélyén a világon mindenütt ezt érzik az emberek, vágynak erre az egyenlőségre. Ennek a gondolkodásmódnak az elterjesztése a nyugati világ jól felfogott érdeke is. Ahol ez a gondolkodásmód uralkodik, ott az elnyomás, a diktatúrák nem tudnak fennmaradni. A nők felszabadítása egyébként szintén maga után vonja a diktatúrák meggyengülését. Ezt a baloldali feministáknak és a konzervatívoknak is látniuk kell.

Amikor a nők felszabadításáról beszél, akkor az egész világra vonatkozóan fogalmaz. Hogy látja: Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban szükség van még a nők felszabadítására?

Nem, Nyugaton már nincs szükség a nők felszabadítására. Politikai vitákat lehet folytatni bizonyos kérdésekről, például a nők karrierlehetőségeivel kapcsolatban, de ez nem emancipáció, nem felszabadítás, nem emberi jogi kérdés. Szerintem a Nyugat figyelmét azokra a nőkre kéne irányítani, akiket 12 éves korukban erőszakkal férjhez adnak. Hillary Clinton  ̶  aki elvileg a nők emancipációjának élharcosa  ̶  írt egy hatszáz oldalas könyvet Nehéz döntések címmel. Egy szó nem volt benne az igazi nőjogi kérdésekről, például az emberkereskedelem áldozatául esett 20 millió lányról.

Hillary Clinton külügyminiszterként semmit nem tett a világon valóban elnyomott nők megsegítéséért.

Én azt szeretném, ha egy konzervatív külügyminiszter tényleg elővenné ezt a kérdést. Azért is fontos volna ez, mert megmutatná a radikális iszlám rettenetes arcát. Látva ezeket a dolgokat, a baloldaliak is felismernék, hogy nem hallgathatnak a radikális iszlám szörnyűségeiről. Létrejöhetne egy politikai koalíció emberi jogi kérdésekben. A konzervatívoknak meg kell mutatniuk, hogy fontos küzdeni a radikális iszlám ellen, nem csak a saját biztonságunk, hanem az iszlám országokban élő mérsékelt muszlimok biztonsága érdekében is. Engem sokszor neveztek iszlamofóbnak, mert felszólaltam a keresztényüldözés ellen. Csakhogy a fasiszta, iszlamista rezsimeknek a keresztények mellett a mérsékelt muszlimok is az áldozatai. Őértük is küzdöttem. Számos muszlim vezető biztosított a támogatásáról titokban, mondván, ha a keresztényekkel végeztek a szélsőségesek, utána ők, a visszafogott muszlimok következnek majd. Minden társadalomban folyik egyfajta küzdelem a sötét és a tisztességes erők között, és nekünk, demokratikus gondolkodású embereknek feladatunk, hogy állást foglaljunk, már csak a saját érdekünkben is, hiszen demokratikus országok nemigen háborúznak egymással. Ha békében akarunk élni, az az érdekünk, hogy a demokratikus gondolkodás, az emberek egyenlő méltóságának elismerése minél inkább elterjedjen a világon.

Az alapján, amit elmondott, az emberi jogok végső soron a szolidaritásra vezethetők vissza. Ha úgy látjuk, hogy valakiket elnyomnak, üldöznek, valakik veszélyben vannak és nincs elég erejük a védekezésre, akkor a segítségükre sietünk, felkaroljuk őket. Kérdés, hogy ez a szolidaritás megkövetelhető, vagy mindenképpen önkéntesnek kell lennie?

Nem, a szolidaritást nem lehet megkövetelni. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy az emberi jogok kérdésében lehetséges a konszenzus jobb- és baloldal között. Amikor a börtönökben történő nemi erőszak ellen jogszabályt akartunk elfogadtatni, egy egyszerű elvet követtünk a demokrata-republikánus vegyes bizottságban. Csak olyan elképzelés kerülhetett a törvénybe, amelyet mindenki el tudott fogadni. Kiderült, hogy lehet közösen cselekedni ebben a kérdésben. A szolidaritást tehát nem megkövetelni kell, hanem meg kell találni a közös nevezőt.

Már említette a bevándorlást. Az ENSZ-ben komolyan szó van arról, hogy emberi jogként határozzák meg a migrációt. Mi erről a véleménye?

Emberi jognak kikiáltani a migrációt egyszerűen rettenetes ötlet.

Az emberi jogokat álcaként használják a tényleges asszimiláció nélküli multikulturalizmus erőltetésére. Ez  politikai próbálkozás. Az Egyesült Államokban például kérdés, hogy megköveteljük-e a spanyol ajkú bevándorlóktól, hogy megtanuljanak angolul. Ez politikai vita. Én úgy látom – visszaemlékezve arra, amit bevándorló szüleimtől tanultam –, hogy a legrosszabb, amit tehetünk, ha megkíméljük a bevándorlókat a beilleszkedés nehézségeitől. Ez lehetetlenség. Csak azt érjük el vele, hogy sikertelen lesz az integrációjuk. Szolgasorba taszítani a bevándorlókat nyilvánvalóan emberi jogi kérdés, ami ellen határozottan fel kell lépnünk, de magát a bevándorlást nem lehet emberi jognak elismerni. Véleményem szerint abszurd az az elképzelés, hogy integráció nélkül kelljen befogadni bevándorlókat, és egy ország ne védhesse meg a saját kultúráját.

A kereszténység a számok alapján a leginkább üldözött vallás a világon. Úgy tűnik, az emberi jogi aktivisták többségét ez mintha kevésbé érdekelné. Ön, aki foglalkozott üldözött keresztények képviseletével, hogyan látja a keresztényüldözés problémáját?

Segítettem egy etióp menekültet, akit hazájában súlyosan megkínoztak. Elmondtam a hatóságoknak, hogy mi történt vele, és a hivatalban azt mondták, természetesen jogosult a menekültstátuszra. Megkérdezték, miért érte az üldöztetés, és amikor elmondtam, hogy a keresztény hite miatt, meglepődtek, mondván, a keresztényeket nem is üldözik. Ekkor nekem eszembe jutott, hogy ma Nyugaton éppen úgy beszélnek erről a kérdésről, mint ahogy a náci Németországban beszéltek a zsidók elnyomásáról a háború előtt. Sokszor a keresztényeket ahhoz hasonló lenéző vádak érik, mint annak idején a zsidókat. Rendszeresen panaszkodnak nekem keresztény vezetők Amerikában, hogy azért nem lépnek fel komolyabban a keresztényüldözés ellen, mert akkor részrehajlással vádolnák őket. Erre általában azt válaszolom: „Ne nyavalyogjatok!” Ha nem tetszik az üldözés, igenis fel kell lépni ellene. Ha nem tetszik nekik, hogy kigúnyolják őket, és hamis színben tüntetik fel a vallásukat, küzdjenek ellene. A nyugati társadalmakban nincs tényleges keresztényüldözés. Vannak persze olyan megszólalások, amelyek szerintem megengedhetetlenek és igazságtalanok a keresztényekkel szemben, de üldözni nem üldözik őket. A világban viszont rengeteg kereszténynek kell meghalnia a vallása miatt. Kínában börtönre ítélnek keresztényeket, ha kereszt van a házukon. Pakisztánban, Afrika egyes részein a keresztények élete is veszélyben van. A nyugati kereszténységnek igenis határozottan küzdenie és harcolnia kell értük.

A zsidókat és a keresztényeket minden diktatórikus rezsim üldözte azért az emberképért, amit ezek a vallások képviselnek.

A diktátorok félnek a bibliai vallások emberképétől. A diktátorok nem buta emberek, tudják kit kell üldözni, és nem véletlenül választják a keresztényeket. Megint csak azt tudom mondani, azért is érdekünk küzdeni a keresztényüldözés ellen az egész világon, hogy megtörhessük az elnyomó rezsimek hatalmát.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131465