„Kóbor czigányok” – hogyan szabad beszélni az oktatástörténetről?

2018. június 25. 12:58

Németh György
Vendégszerző

Nagy vitát váltott ki az 1893-as Országos cigányösszeírás történelemkönyvben való szerepeltetése. Miért is?

A Népszava június 7-i számában leleplező szándékú cikk jelent meg, a lap az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) 11. osztályosoknak szóló, Sztáray Miklós által írt történelem-tankönyvét szándékozott leplezni. Ebben szerepel ugyanis egy idézet, melynek forrása imigyen kerül azonosításra: „A kormányzati felmérésből, Országos cigányösszeírás, 1893”.

Az idézet azt van hivatva dokumentálni, hogy már az akkori kormány is erőfeszítéseket tett a cigányok oktatásba történő bevonására – érvényt szerezve a már akkor és ma is hatályos és mindenkire vonatkozó törvényeknek. És ma mégis ott vagyunk, ahol. Az idézet így szól:

Csakhogy a czigányok rendes iskolázása, illetve az általános tankötelezettség reájuk való kiterjesztése igazán nem könnyen és egyszerűen foganatosítható. Az egész és félkóbor czigányokat nem lehet gyerekeik rendes iskoláztatására bírni … Ez állandó kijátszása a népoktatási és kisdedóvásról szóló törvényeknek, pedig az államhatalomnak kötelessége azoknak érvényt szerezni, úgy a maga tekintélye, mint a polgárok jólétének érdekében. Ez azonban a kóbor czigányoknál csak kényszereszközökkel érhető el. Egy kis kegyetlenséget el kell követni a humanitás nevében. Az egyéni szabadság némi korlátozására kell magát elszánnia az államhatalomnak, hogy igazi emberi szabadságra neveljen egy jelenleg vadállat módjára szabad fajt”.

Az idézet kapcsán a diákoknak olyan kérdésekre kell választ találni, mint „Miben látta a korabeli tanulmány szerzője a cigányság felemelésének zálogát? Milyen módszert javasol? Mivel indokolja a szabadságjogok átmeneti korlátozását? Vitassátok meg, elfogadható-e és eredményes-e az általa javasolt módszer alkalmazása?”

A Népszava arról tudósít, hogy fentiek nagy vitát váltott ki egy „szakmai Facebook-csoportban”. A vitázók egyik része szerint ezzel minden rendben, a másik szerint ez „egy már »száz éve is hibás« gondolatot csak úgy lehetne megjeleníteni egy tankönyvben, mint abszolút rossz irányú intézkedést, ám a könyv szerzője erre még csak utalást sem tesz, sőt azt írja, hogy az akkori kormány részéről a fent leírt intézkedések segítő szándékkal történtek”. A lap által megkérdezett Radó Péter oktatáskutató, a kormány oktatáspolitikájának élénk kritikusa csak a kontextusban talált kivetnivalót (mert „nap mint nap idegengyűlölő propagandával mérgezik az embereket”), ellenben Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke szerint a tankönyv szerzője nem járt el korrektül, a forráselemzésnek csak a látszatát kelti. „Nem mutatja be elég sokoldalúan a problémát, és nem idéz más, jó példákat is tartalmazó forrást. A XIX. századi szakirodalomban azért ilyeneket is lehet találni” – vélekedett Trencsényi. Szerinte a feladat kérdései „sugallóak”, s „az emberi jogokról pedig szó sem esik bennük. Ha a szerző azt kérné a diákoktól, vizsgálják meg, mennyire felel meg a XIX. századi leírás az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában leírtaknak, semmi gond lenne. A gond az, hogy a feladatban erről az oldalról teljesen megfeledkeztek”. A lap Radó és Trencsényi véleményét azzal emeli a cikk kopfjába, hogy a tankönyv faladatai „egyoldalúak és inkorrektek”.

A „Cigánynevelés, »egy kis kegyetlenséggel«” című Népszava-cikket rövidítve átvevő Index cikkének „A cigányok tanulásra kényszerítéséről ír a 11.-es történelemtankönyv”, a hasonlóan eljáró HVG „A cigányság tanulásra kényszerítéséről és kegyetlenségről ír egy gimnáziumi történelemkönyv” címet választotta. A 444 cikke „Kedves gyerekek! Szerintetek elfogadható, ha egy kis kegyetlenséggel kényszerítjük tanulásra az állatias czigányokat?” címet viselte, „állatias cigányok”-ra manipulálva az „egy jelenleg vadállat módjára szabad fajt”. A portál kiemeli, hogy a Népszava és az ATV által megszólaltatott szakértők „elsősorban nem a szöveg megjelenését nehezményezték, hanem azt, hogy a tankönyv nem ad elég támpontot az értelmezéshez, illetve hogy nem számol azzal, milyen társadalmi környezetben élünk”. A témával az ATV foglalkozott a leghosszabban. A tv-nek Setét Jenő „jogvédő” aktivista „előítéletes szöveg”-ről beszélt, Tordai Bence pedig azt mondta, hogy ilyen jellegű gondolatok korábban csak a Jobbik háza táján voltak fellelhetők, s az oktatási kormányzatnak egyértelművé kellene tennie, hogy ezek nem vállalható gondolatok. Az EMMI bejátszott reakciója szerint viszont nagyon is vállalhatók.

*

Egyetlen média sem tett kísérletet, hogy azonosítsa a szöveg szerzőjét. Az dr. Herrmann Antal (1851-1926) egyetemi tanár, nemzetközi hírű és rangú néprajztudós, cigánykutató; József főherceggel és Wlislocki Henrikkel együtt az úgynevezett „cigánytriász” tagja.

Megtanult cigányul, hónapokig vándorolt egy cigánykaravánnal, megfordult minden cigányiskola-alapításnál. Ha kóbor és félkóbor cigányokat „vadállat módjára szabad faj”-nak minősíti, akkor ezt személyes tárgyismerete okán és erkölcsi alappal teszi. Cigány ügyekben a kormány legfontosabb tanácsadója volt, bár hivatalos megbízatással csak 1916-19 között bírt. Ő volt az 1893. január 31-i cigányösszeírás szakmai vezetője, annak 1895 végén kiadott kötetének bevezető tanulmányában szerepelnek az inkriminált sorok. Nem sokkal később Néptanítók Lapjában (1896. 5. szám, január 30., 3-5.o.) „A cigányok és az iskola” címmel írt cikket. Ebben lényegében megismételte a bevető tanulmányban foglaltakat:

Az általános tankötelezettségnek a cigány gyermekekre való kiterjesztése azonban, amilyen fontos és szükséges követelmény, annyira nehéz feladat, amely a kóboroknál csak kényszereszközökkel érhető el. Rajtuk egy kis kegyetlenséget kell elkövetni a humanitás nevében az ő üdvökre. Az egyéni szabadság némi korlátozására kell magát elszánnia az államhatalomnak, hogy igazi emberi szabadságra emeljen egy jelenleg vadállat módjára szabad fajt. A nemzet azon kiskorúit, akikről természetes gyámolóik nem gondoskodnak a mai műveltség értelmében, az államnak kell gyámság alá vennie”.

*

Magam igencsak furcsállom, hogy Magyarországon vannak olyan „szakmai” Facebook-csoportok, melynek tagjai szerint az általános tankötelezettség cigányokra való kiterjesztése „egy már »száz éve is hibás« gondolat”, melyet „csak úgy lehetne megjeleníteni egy tankönyvben, mint abszolút rossz irányú intézkedést”.

Ám a könyv szerzője – neheztelnek – erre még csak nem is utal, sőt még azt hazudni is képes, hogy „az akkori kormány részéről a fent leírt intézkedések segítő szándékkal történtek.” Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke szerint lehetne „jó példákat is tartalmazó forrást” találni, ő a XIX. századi szakirodalomban tud ilyenekről. Valóban, az általános tankötelezettségnek voltak ellenzői, de előbb-utóbb minden ország jónak látta bevezetni.

Meghökkentőnek tartom, hogy egy magyarországi főpedagógus hadat üzen az általános tankötelezettségnek, s szerinte az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatából levezethető az iskolábanemjárás, az analfabétának megmaradás joga. Setét Jenő szerint az általános tankötelezettség pozitív társadalmi hozadékáról beszélni „előítélet”, míg Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) országgyűlési képviselője szerint eddig csak a Jobbik követelte az általános tankötelezettséget és annak érvényesítését – tudomásom szerint ezt minden párt magától értetődőnek tartja (a PM most bejelentett kivételével). Ha valamit követelnek, az nem a megszüntetés, hanem – ellenkezőleg – (18-ról 16 évre leszállított) felső korhatár visszaemelése. Nincs ok hát csodálkozni azon, ha az oktatási kormányzat egyértelművé teszi az általános tankötelezettséghez való ragaszkodását.

Véleményem szerint, s ebben aligha állok egyedül, ha szükséges, lehet és kell is korlátozni az iskolába nem járás egyéni szabadságát. Ennek érdekében alkalmazhatók kényszereszközök, például a szülők büntetése, netán a gyermek nevelési jogának elvétele, még ha az érintettek ezt kegyetlenségként élik is meg. Régen rossz azonban, ha olyan helyzet áll elő, hogy az általános tankötelezettség és a szabadságjogok egy napon említődnek. Ekkor a szabadságjogok átmeneti korlátozása elfogadható ugyan, de hogy ettől sok eredmény nem várható, az egészen biztos.

Mindennek ellenére a tankönyvvel és a Herrmann-idézethez fűzött kérdésekkel egyáltalán nincs minden rendben. De erről majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/131586